szuperapu

A szomszédos étterem betanított munkásainak hála, megint szembesültem vele, hogy Isten állatkertjének nagysága fordított arányban áll a átlagos intelligenciahányadossal. És ezzel egyidejűleg igen fontos információk birtokába jutottam, amit feltétlenül meg kell osszak a kedves internetező gyerekekkel. Mégpedig hogy a génmódosított élelmiszereket izraeli tudósok állítják elő, azzal a kizárólagos céllal, hogy kicsiny nemzetünket kiirtván ide költözhessenek a Kárpát medencébe.

Gondolom az hogy hatvan éve tűzzel-vassal, vérrel és verejtékkel küzdenek a bibliai szent földért - valamint a világuralom - csak elterelő hadművelet, annak érdekében hogy a sötétben foszforeszkáló (Tesco-ban árusított) sertéshús segedelmével, egy stratégiailag és gazdaságilag nulla potenciállal bíró területet a magukévá tegyenek.

Tudom, tudom. A Pilisben van a Föld szívcsakrája, de akkor is...

Amikor én utoljára a Kopaszi gáton jártam*, körülbelül 17 éve, még át sem adták a Lágymányosi hidat, így nem csoda, hogy meglepődtem az azóta lezajlott változáson. A létesítmény olyan szinten kulturált mind külsőleg és infrastrukturálisan, mind az üzemeltetés szintjén, hogy csak szuperlatívuszokban lehetne róla szólni. Mintha nem is Magyarországon, és annak nehezen élhető fővárosában járnánk. Valószínűleg - a lehetőségeimhez mérten - sűrűn vissza fogok járni, és nem csak a szép számban kihelyezett "Fűre lépni szabad" táblák okozta derültség miatt.

*Mellékszál: egy kimondottan underground Szent Iván éji bulin voltam anno, rossz látási viszonyok és erősen módosított tudatállapotok közepette.

Még mielőtt elfeledném, muszáj lejegyeznem az utókor számára az idei Sziget legmulatságosabb közjátékát, ami velem esett meg. A Suicidal Tendencies koncerten történt, amikor is a fokozott dehidratáció okán gyors folyadékpótlás után kellett néznem. A sört nem kívántam, és abból egyébként is nehezen adnak manapság az emberek a magamfajta tarajos jószágnak, így egy ásványvizes palackot szorongató delikvenst szólítottam meg. Aki készségesen át is adta az italát. Amit én mohón meg is húztam, majd élve a gyanúval rákérdeztem, hogy mi is az, és hogy van-e benne alkohol? Mire a srác csodálkozással vegyes tisztelettel a szemében visszakérdezett hogy honnan jöttem?

Aztán, mikor tisztáztuk a koordinátákat elmondta hogy a flakonban tiszta vodka van...

Én erre elsütöttem a híres orosz-magyar vegyes szóviccet a voda-vodka-vizecske gondolatmenetről és másfél decinyi vodkával feltöltekezve tovább tomboltam, rombolva folyadékháztartásomat.

Sokáig úgy tűnt, hogy idén kimarad a Sziget. Aztán mégsem. Kijutottam. És már az első tíz perc után könnybe lábadt a szemem. Na nem a meghatottság okán, hanem a por miatt. Úgy látszik, legyen bár a lehető legcsapadékosabb is az időjárás a Kárpát-medencében ez valahogy konstans. A szokásos ellátmány (értsd: fröccs) beszerzése után a Világzenei színpadot céloztam meg. Sajnos lemaradtam a német LaBrass Band-ról de az őket követő francia Les Hurlements d'Leo is megérte a sétát. Ezután rövid ténfergés, újabb fröccsök, és a Metál színpad felkeresése következett. A Mötörhead miatt. Sajnos belecsúsztunk valami holland rettenetbe, amit a jelenlévők zöme élvezettel hallgatott, de az énekesnő fejhangú visítozásától szerintem még az újpesti denevérek is megzavarodhattak.

Nem vagyok Lemmyék nagy rajongója, de ezt a koncertet nem lehetett kihagyni. Igazi rock 'n' roll, bár inkább már csak öreges krafttal. Nem ez lesz életem meghatározó koncertélménye, de így legalább nyugodt szívvel hagyhattam ott, hogy átsétáljak az A38 sátorba. Suicidal Tendenciesre. A színpad és még kezdés előtt sikerült elterelnem egy Hurts koncertre korán érkező ficsúrt, jelezve, hogy ugyan az elkövetkezőkben a sérülés garantált, ő valószínűleg nem erre gondolt. És tényleg. A szokásos vadállat HC buli volt, annak ellenére, hogy a hangosítás - a Szigeten megszokott módon -  szar volt, a közönség meg kicsit vegyesebb és visszafogottabb (a testtömeg indexe viszont optimálisabb) az átlagnál. Szóval a tavalyi West Balkános buli kategóriákkal jobb volt, még akkor is ha Mike Muir az utolsó számra felhívott vagy ötven embert.

Közmondásosan szeleburdi vagyok, sokszor sok mindent elfelejtek, így a számlák befizetésénél is vannak anomáliák, de a T-Mobile rendszerében mégsem én vagyok a leghangsúlyosabb hibaforrás. Legalábbis szerintem úgy tűnik. Az hogy az elmaradás okán kiküldött felszólító levél mellé nem küldenek csekket, egy dolog. Az, hogy a levélben szereplő összeg köszönőviszonyban sem áll a számlalevélen szereplő számokkal a másik. De üsse kő, gondoltam, ha már kiiktatták a telefonom, akkor durcásan bár, de kompromisszum készen bemegyek a T-Pontba.

Ahol kiderült hogy a mintegy 6800 forintos tartozás helyett több mint 7000 forint túlfizetés van a számlámon.

Amit egyből elkölthetek az újraregisztrálásra...

Feltűnő módon mostanság elég rendszertelenül írok. Tovább árnyalva a képet, és fokozva feszültséget mondhatnám azt is, hogy rendszeresen nem írok. Legalábbis jelen blogba. Merthogy szétesett az életem. Nem kicsit. Nagyon. Aztán elkezdtem összerakni, de még mindig nagy a fejetlenség körülöttem. Körülbelül így.

Hat évvel ezelőtt más volt hangnem, más volt a cél, már ha volt egyáltalán. Most meg már nem tudom abbahagyni, de sokszor folytatni sem. Pozitív visszacsatolásként kérhetném a kedves internetező gyerekeket, hogy nyomkodják a gombot a Goldenblog szavazásán, de igazából ebben az esetben mellékszál. A Gyerekszoba blog esetében persze presztízskérdés az oda leadott szavazatokat megköszönöm...

(A rekordok.freeblog.hu meg a munkaköri leírásomban szerepel.)

A tanévkezdés közeledtével még érzékenyebben reagálok az oktatásügyet érintő intézkedésekre. Mint például a hétvégén napvilágot látott, a nyelvtanulást/nyelvtanítást szabályozó intézkedések tervezete. Miszerint legyen kötelező már általános iskolában két idegen nyelv. Legyen. Bár a kötelező, meg a mindenkinek, kitételt azért árnyalnám, de legyen. Nem feltétlenül árt. Na de hogy az államtitkárság az első oktatott nyelvnek a latint javasolja az már kiverte nálam a biztosítékot! Miért a latin? Mert bár alapozásnak nem rossz az újlatin nyelvekhez, holt nyelvként a gyakorlati jelentősége a nullához konvergál. Viszont - ez utóbbi okán is - baromi nehéz nyelv. Ráadásul nem sok képzett nyelvtanár van, latin szakossal én speciel nem találkoztam a tanárképzőn. (Az hogy a kormány klerikális oldalkocsija már megint megpróbál ostoba és anakronisztikus módon a Vatikán lábához dörgölőzni - mellékszál.)
Szóval én csendesen megkérdezném hogy akkor már miért nem inkább az orosz?

Jövő hét csütörtöktől újabb vizuális támadást intézek a köz ellen, ezúttal Siófokon a Coca-Cola Beach területén található Coke Club galériájában. Jelen kiállítás – ha jól számolom – harmincadik a sorban. Remélhetőleg nem lóg ki nagyon a sorból, annak ellenére, hogy mind a helyszín, mind a formanyelv tőlem kicsit szokatlan. Ugyanis ezúttal a kiállítási anyag gerincét egy tucatnyi kisplasztika alkotja. Tizenkét üvegpalackba applikált kicsi papírszobor, illetve életkép, a tőlem már megszokott szimbolikával és csavarral. Tizenkét üzenet egy szerelmi hajótöröttől. (+ 5 grafika és egy vászon)

Egy újabb adag közhely vázlat, Tőlem, Nektek.
Közhelyek mert ezek az üzenetek egyértelműen olyan gondolatokat, történéseket, víziókat vizualizálnak, amik sokszor sokaknak élményként jelentek meg élete során. Viszont ebből kifolyólag kétségkívül igazak. És vázlatok, mert csak támpontot adnak ahhoz, hogy mindenki személyre szabottan kiegészítse, továbbgondolja.

Túlságosan is személyes a téma hogy bárminemű életrajzi vonatkozással spékeljem meg. Ha arra érdemes leszek, majd megteszi ezt helyettem az utókor. Most a jelenben viszont legyen elég annyi, hogy az élet értelme: szeretni és szeretve lenni – a többi csak köret.

A kiállítás július 21. és 31. között tekinthető meg.

Kedves internetező gyerekek, örömmel jelentem be, hogy élek. Illetve fogalmazhatnék úgy is, hogy újra élek, de ez most egy olyan mellékszál amit egyelőre nincs nagy kedvem kibontani. A lényeg az hogy az októberben bemutatott Szorokin szatyrok anyagát pár újabb műremekkel megfejelve a Nyitott Műhelyben emelem vizuálisan a "Beszélj a szíveddel!" című irodalmi est színvonalát. És ezzel még nincs vége... A nyár folyamán még lesz más is! De most ez az aktuális. Gyertek, jó lesz!

Meghívó itt.

Nos, az előző bejegyzésben is megénekelt érpataki torpedó, no meg főleg a róla készült felvételek (stílszerűen) viharos sikert futottak be az interneten és egyéb médiumokban. Ez nem az én érdemem, és tőlem független, bár szívesen válaszoltam a kérdésekre, és mindenkinek rendelkezésére bocsájtottam a felvételeket. Ingyen. Annak, aki kérte. És általában kérték.
De volt, aki úgy gondolta, hogy amit az interneten talál az onnantól az övé. Tudom én, hogy kis hazánkban az internetezési kultúra még mindig gyerekcipőben jár, a szerzői jogok tisztelete meg kimerül a lemezkiadók és filmforgalmazók gazdasági érdekeinek védelmében, de akkor is elvárnám, hogy legalább az állami televízió jogszerűen járjon el. Igen. A Magyar Televízió volt az – egyedül – aki egyszerűen, kérdés és kérés nélkül ellopta majd a hírműsoraiban többször is lejátszotta az ominózus felvételt.
Az a terminus, hogy a "készítője feltöltötte egy közösségi oldalra", nem azt jelenti, hogy onnantól a közösségé, bárkié és akárkié a felvétel. Hogy le lehet tölteni és el lehet adni. Az azt jelenti, hogy ott azon oldalon meg lehet nézni, és ott azon az oldalon egy üzenetben el lehet kérni a tulajdonostól. Ahogy azt a TV2 és még sokan mások megtették. Nem egy időt és pénzt rabló gesztus...
Persze mit várok egy olyan rendszer kiszolgálójától, ahol az ember statisztikai adat, a jog pedig nem más mint bürokrácia...?

Várom ambiciózus ügyvédek jelentkezését, akiket motivál egy látványos precedens értékű ügy...

A hétvégi családi összejövetel viharosra sikeredett. Na nem a hangulat okán, hanem a szó szoros értelmében. Előbb csak beborult az ég, aztán feltámadt a szél, majd megfigyelhettük és lencsevégre kaphattuk életünk első tornádóját. És amit itt is megosztok, bár már bejárta az eset a hazai internet különböző szegleteit:

Feszülten várom, hogy mikor kezdek ciki apukává válni, és mivel a nagylány az iskolával a szocializáció egy magasabb szintjére lépett, ez a pillanat rohamléptekkel közeleg. Mi több, nyomokban már jelen is van. Amikor például az iskola udvarán hangos „Kisasszony!” felkiáltással jelzem a porontyomnak, hogy megérkeztem, és ideje a játékot abbahagyni, szórványos kuncogást szoktam volt felfedezni. De a kiscsaj, megnyugtatott, hogy őt sem a megszólítás, sem az erre adott környezeti reakció nem zavarja.
Szóval hála az égnek a dolog nem csak rajtam, és az osztálytársakon múlik. Viselkedhetek én a lehető leghülyébb módon, és reagálhatnak erre mások bárhogy, ha lányaim ezt a helyén kezelik. Sőt, a cikit ugyebár csak egy hajszál választja el a menőtől…

A benzin ára az egekben, és a rohamosan fogyó készleteket nézve, nincs is esély arra nézvést, hogy a drágulásnak legalább a léptéke tendenciaváltást mutatna valamikor is. Persze vannak alternatívák. Mármint az üzemanyag és az energia pótlására. Viszont nem nagyon látom, hogy egyéb területen történne valami a kőolajszármazékok helyettesítésének ügyében. Arra senki nem gondol, hogy ezeknek az anyagoknak a felhasználási területe lényegesen szélesebb spektrumon mozog, mint a szimpla elégetés? Ha nem lesz kőolaj, akkor például nem lesz műanyag. És abból nem csak PET-palack készül. Hanem majdnem minden. Alaplap, tornacipő, bútor, vízvezeték, motorkerékpár. Kis túlzással a műanyag tartja össze a civilizációt. De tovább megyek. Kőolaj nélkül nem lesznek gyógyszerek és élelmiszeripari adalékanyagok, nem lesz papír sem. Szóval a hibrid autók fejlesztése nem más, mint szépségtapasz, és a szélturbinákat se nagyon tudjuk majd szervizelni, gyártani meg végképp nem.
Nehéz ügy…, részemről megyek és alapítok egy apokaliptikus szektát…

A lányok egyre tudatosabban használják az internetet. Már a saját fejlettségi szintjüknek és érdeklődésüknek megfelelően. De ennek mentén szinte vadásszák az url-eket. Reklámokból, csomagolásokról, így nem volt meglepő, hogy az iskola bejáratnál kihelyezett Google logópályázat plakátja megtalálta a nagylányt. Ami szerint diákoknak kell négy megadott témában doodle-t tervezni, a díjazás korcsoportonként történik és persze a nagy dicsőség mellé egy szép nagy összeg is jár. Az iskoláknak. Minden szép és jó, a kiscsaj is lelkesen pörög a témán. De! Az milyen már, hogy a pályamunkákat kizárólag postai úton lehet beadni??

Az iskolában, ahogy az kell, kiemelt szerepet kap a környezettudatos életmódra nevelés. Most például kartondoboz-gyűjtő versenyt hirdettek. Gyümölcsleves és tejes dobozt kell minimum két kilogrammnyi mennyiségben prezentálni és garantált a nyeremény. Dicséretes a kezdeményezés, de felmerült bennem a kérdés: miért pont a legproblémásabb, és legnehezebben újrahasznosítható hulladékfajtát választották? Lehetett volna inkább fémdoboz. Amiből ráadásul - a fogyasztási szokásaimat tekintve - sokkal könnyebben kitermelhető lenne a minimális mennyiség…

A kézügyességem szintje közismert, és már-már közmondásosan alacsony. Magyarán szólva olyan béna vagyok, hogy bloggolhatnék akár Fakezű Cecei nick alatt is. Persze olykor még önmagamat is meglepem. Mármint hogy nincs remény, viszont van lejjebb. Az üveges Bombát például nem tudom úgy felbontani, hogy ne fröccsenjen ki, viszont minden harmadik kísérletnél elvágom a kupakkal az ujjam.

Szeretett kormányunknak, van azért néhány jó húzása is, ha nem is sok. Persze ezek nem nagy jelentőségűek és mind a hasznosságuk, mind az életszerűségük vitatható, de legalább jó szándékkal készültek és nem károsak. Ilyen például a kamionok előzésének korlátozása. Aminek a pro és kontra tárgyalásából még a totalcar-on is kimaradt a KRESZ biztonságos előzésről szóló passzusa, ami alapján eddig sem volt szabályos a most betiltott gyakorlat.
Vagy ott van a dohányzás korlátozása, illetve tiltása. Ami akár üdvös is lehetne az össztársadalmi érdekeket tekintve, de szerintem aki sokáig akar élni az ne járjon kocsmába, ha van füst, ha nincs. Igya meg otthon a narancslevet. Mellesleg 20 évvel ezelőtt bárhol rá lehetett gyújtani, voltak cigi reklámok, és bárki bárhol vehetett olcsó dohányárut, a fiatalok között mégis lényegesen kevesebben dohányoztak. Lehet, hogy nem a tiltás-korlátozás a megoldás, hanem a munkaigényesebb tájékoztatás-megelőzés?

Nem vagyok az tekintélyelvű fajta, nem hiszem, hogy vannak a kötelező érvényű és magától értetődő tiszteleten alapuló viselkedésformák, amiket mindenkinek be kellene tartani. De még nekem is feltűnt, hogy a mai kölköknek eszébe sem jut előre engedni a felnőtteket az ajtónál. Sőt. Igaz a szüleik sem szólnak nekik, hogy lehetne ezt másképp is csinálni.
Tudom, szép lassan végleg hozzáöregedtem a „bezzeg a mi időnkben” rigmushoz…

Hallgatom a rádióban a közérdekű közleménynek álcázott (fizetetlen) politikai hirdetést, miszerint folyamatosan növekvő számban küldik vissza az ügybuzgó polgártársak a javaslataikat az alkotmányozás témakörében. Meg hogy a kormányunk kíváncsi mindenki véleményére. És még ad is rá...
A jámbor szavazó és tesztkitöltő meg el is hiszi, hiszen olyan példák lebegnek a szeme előtt mint például az Alkotmánybíróság, a Költségvetési Tanács, és a Földrajzinév-bizottság esete a véleménynyilvánítással, illetve a kormánnyal. Nagy az isten állatkertje.

Ha sok pénzem lenne, nyitnék egy könyvesboltot. Olyasmi lenne, mint a High Fidelity-ben csak nem lemezbolt, hanem könyves. Lennének új könyvek meg használtak, lehetne vásárolni, kölcsönözni, eladni. Lehetne olvasgatni, beszélgetni, rajzolni. Mindig szólna zene, és a törzsvendégeknek, haveroknak csinálnék szendvicset, meg fröccsöt. No meg persze lennének kiállítások is. Fotó, grafika, miegymás. Tematikus, egyéni, még gyerekeknek is.
És persze brutál módon leoltanám az óvatlanul betérő, a legújabb Fejős Éva vagy Havas Henrik könyvet kereső szerencsétleneket. Mert persze csak olyan könyvek lesznek, amiket én is olvastam, vagy elolvasnék. Mert mivel sok pénzem lenne, csak a magam szórakoztatására csinálnám az egészet.

A kisebbik tündérhercegnőm is kibrusztolta magának a füllyukasztást. Már karácsony előtt elkezdődött a huzavona, és még a Jézuska is beszállt a meccsbe egy rózsaszín, Panyizsuzsi-féle fülbevalóval. De a rideg valóság most jön, és amilyen nagy drama-queen a kisasszony olyan nehéz lesz ez a szakasz az egész családnak. Persze én továbbra sem helyeslem, de támogatom az ügyet. Illetve a csajokat. Olyannyira, hogy nagynak már csináltam cerka fülbevalót is, annak ellenére, hogy csak pénteken és hétvégén hord fülbevalót, amikor nincs testnevelés és egyéb intenzív mozgást igénylő elfoglaltsága.

Üzenném Lázár Jánosnak, mint lányos apa, hogy a kisfia sosem lesz jó parti. Nincs az a vastag bankbetét ami feledtetné a genetikai állományának és neveltetésének hiányosságait. Persze nem fog egyedül maradni, de azok a lányok akiket a férfiak pénztárcája izgat leginkább, azok egy a politikusokéhoz közel álló céhhez tartoznak. Persze ők is keményen dolgoznak, és rendszerint viszik is valamire, de ez egy másik történet.

Épül-szépül a gödöllői királyi váró, és a folyó munkálatokkal napi szinten élvezhetővé vált az építőipari munkások világszerte elterjedt  népszokása. Konkrétan, amikor csoportosan elkövetve szólogatnak be a nőnemű utazóközönségnek. Persze alpári, és nem gyengén szexista módon. A kérdésem csak annyi lenne, már ha beszélő viszonyban lennék a néptömegek ezen alsó rétegével, hogy ennek van-e célja, és főleg eredménye? Csajozott már be valaki ily módon? És van olyan nő akinek ez a fajta, úgymond direktbe megfogalmazott tetszésnyilvánítás bejön?

Már megint nevet a fél ország. Persze az, hogy nem a méltán népszerű magyar humoristák dolgoztatják meg a rekeszizmainkat, hanem prominens politikusok már aggodalomra ad okot. De ha tovább tekintünk a Pokorni et. arrogáns tudatlanságán, valamint elraktároztuk a kapcsolódó információkat miszerint a balneológia a gyógyvizek hatásait és felhasználási területeit vizsgáló tudományág, és, hogy bálnát sehol a világon nem tenyésztenek, felsejlenek a hazai oktatáspolitika ijesztő irányvonalai. Aminek a lényege ugyanaz a köldöknézős dacos bezárkózás amit a nagyvezér például a gazdaságpolitika terén már megfogalmazott. Nekünk nincs szükségünk a külvilágra, nincs szükségünk olyan szakemberekre akik nem magyar tudományokkal foglalkoznak. Nincs szükségünk tengerbiológusokra, egyiptológusokra, sőt, minek tanulunk egyáltalán világtörténelmet, meg amerikai irodalmat? Továbbmegyek: minek tanulunk idegen nyelveket?

Hát nem gondoltam volna, hogy a hazai politikai élet, mi több a hazai szélsőjobb fog vidámságot lopni borús napjaimba. Aztán mégis. Történt ugyanis, hogy a hazai dísznácik krémje levonult Karcagra, hogy ott ünnepeljék meg a helyik dísznácikkal, azt hogy volt pár megvezetett és/vagy meggyőződéses idióta akik halálukig (fegyverrel a kezükben) kitartottak a náci világuralom ideája mellett. Ez alkalomból gondolták megkoszorúzzák a a helyi II. világháborús emlékművet. Eddig a történet nem vicces, legfeljebb tragikomikus. A nagyfokú derültséget az generálta, hogy bár a hülyeség tehetetlenségi ereje nagy, mégsem generált a szervezőkben és a résztvevőkben akkora mozgási energiát hogy a nevezett emlékművet körbejárják. Ez esetben észrevették volna a felíratott amin ez áll: "Örök emlékül a haláltáborokban és munkaszolgálatosokként meggyilkolt 446 karcagi zsidó mártírnak."
Na így esett hogy egy holokauszt emlékműnél rótták le a tiszteletüket a gárdisták és a Jobbik!