szuperapu

Hát kedves internetező gyerekek, rég röhögtem ilyen jót, ráadásul nyilvános helyen (a metrón utazva) amikoris elolvastam a hírt, miszerint, film készül az Aranybullából, aminek ráadásul a forgatókönyvét Rákay Philip, zenetévés bemondóból hivatásos seggnyalóvá avánzsált multifunkcionális bohóc írja majd.

Jó, oké, tekintsünk el attól a nyilvánvalótól, hogy maga az aranybulla egy függőpecsét, tehát az erről szóló film elég statikus, ergo valószínüleg rém unalmas lenne. Szóval, viccet félretéve, vegyük  alapanyagnak a II. András által deklarált 1222-es törvénycsomagot. De ez dramaturgiailag még mindig nem feltételez sok jót. Mondanivalót, látványt, vagy épp cselekményt meg aztán végképp nem.

Persze értem én, hogy a jelenlegi rezsim valami perverz okból nagyon szeret a régmúltba révedni, és az utolsó Árpádházi királyunk évszázadokon átívelő (gránitszilárdságú) törvényei (amik ráadásul fenemód keresztényiek voltak), akár hivatkozási alapnak is tekinthetőek volnának. De. Ha az a de nem lenne.

Mert bár ezek a törvények a nemesség érdekeit védték a király ellenében, igazából egy elnyomó és kirekesztő rendszert alkottak, és védték azt, több mint  600 évig. (Az hogy antiszemitább volt, mint a náci Németország törvénykezése, most és itt, elhanyagolható mellékszál.) A lényeg hogy ez a törvénycsomag a későbbiekben sikeresen konzerválta hazánkat egy mintegy 200 éves elmaradásban. Az 1849-es április törvények ezt részben, és időlegesen próbálták orvosolni, de ugye az ismert okok miatt ez nem volt tartós, és a dolgok egy neofeudális Horthy rendszerben kulminálódtak.

Értem én, hogy ez utóbbi az álkeresztény, köldöknéző, történelemből kegyelemkettessel átengedett plebs egyik kedvenc aranykora, de ez akkor sem téma. És amilyen szerencsénk van, ezt is be akarják majd építeni a történelemoktatásba, mint a pozsonyi csatáról szóló valaminek kinéző történelemhamisító lázálmot

Nem szokásom magyarázni a képeimet, de most úgy érzem felül kell kerekednem az elveimen, és sutba vágni az alaptézist, hogy csak a tehtségtelenek tesznek így a félresikerült műveikkel. Félreértés ne essék, kedves internetező gyerekek, továbbra is szent meggyőződésem, hogy a műalkotásoknak kommunikálniuk kell a szemlélővel, s annak kell újralkotnia, és értelmezni azt. Az alkotó nem állhat ott mindig, és nem mondhatja el mindenkinek, mire gondolt.

De...
Szóval van ez a liberális vircsaftnak beállított plakát-kiállítás, az ARC, amit idén jól eldugtak a balga nép elől, de azért betiltani mégsem merték. Elvégre az ilyesmi mégsem dívik a régivágású kereszténydemokráciában. Merthogy ez azért még demokrácia, láthassa, aki akarja, vagy kimontottan keresi. Na, ott, nem messze az Örstől ki van rakva nekem is két plakátom, az egyik ez:

És akkor a hosszú bevezető után a myarázat:
A NER hősei akik a keresztény kultúrát erejükön felül védelmezik, sőt ezt most már alkotmányos kötelezettségként elő is írják minden alattvalójuknak, ugyanazon a vizeken barnítják az EU-s támogatásokból és az adónkból hatalmasra nőt potrohukat, amibe idén már közel kétezer kétségbeeset menekülő ember lelte a halálát. Többmilliárdos gépen odaröpülve, egy többmilliárdos yachton.
Nos, szerintem a keresztény kulúrát nem a muszlimok vagy egyéb más nem keresztény, vagy vallástalan emberek veszélyeztetik, hanem azok akik kereszténynek hazudják magukat, miközben egyetlen istenük a pénz és a hatalom.

Szemléltetésül két cikk: 
Az idén mintegy 1500 menekült halt meg a Földközi-tengeren
A NER győzeteseivel a fedélzetükön gyakran keresztezi egymás útját egy 17 milliárd forintos magánrepülő és egy hétmilliárd forintos jacht

Olvasom a híreket, meg persze a rájuk adott válaszokat - kommentek és ajánlások formájában - a közösségi médiában -, és csodálkozom. Milliókat fizet azért egy állami vállalat, hogy megakadályozza egy bicikliút építését? Egy önkormányzat perrel fenyegetve állítat helyre kátyúkat? Megtiltják egy egyháznak, hogy ételt osszon az éhezőknek? Sírtok vagy nevettek, kedves internetező gyerekek, és én csodálkozom, hogy nem értitek, így működik a dezinformációs diktatúra. Nem értitek Orbán Apácska üzenetét: Ez A Létező Világok Legjobbika! Aki mást mond, és leginkább ennek ellenében cselekszik, az áruló. Idegen ügynök, Soros-bérenc, kommunista, liberális, buzi, cigány, arab, zsidó, akármi…

Aki ételt ad az éhezőnek, azt mondja, hogy éhezés van. Aki istápol egy hajléktalant, az azt mondja, hogy vannak akik az utcán élnek és halnak. Aki állami feladatokat civilként magára vállal, az azt mondja, hogy az állam nem látja el a feladatait. Aki az üldözötteket, elnyomottakat támogatja és védi, azt mondja, hogy itt üldöztetés és elnyomás van. Pedig ugyehogy nem! Mert tudjuk: Magyarország jobban teljesít! Mindenkinél jobban...

Persze nem lehet mindenki olyan okos és tehetséges (Isten és Orbán kegyelméből), mint Mészáros Lőrinc! De törődj bele, hogy mindenki annyit ér amennyije van, és ne félj, ők nem hagynak senkit az út mellett. Csak a szaros pelenkát…

És egyébként azok vagyunk, mind, a szemükben.

Nem várt fejleményként a Royal Wedding - a közösségi hálón átszűrve - hozzásegített ahhoz, hogy nagyot lépjek az önmegismerés útján. Konkrétan kiderült, egy frusztrált kommunista vagyok, akit hidegen hagynak a tradíciók. Persze legyinthettem volna, de önérzetes pasas lévén, kicsit nekiszomorodva a balatonszárszói sínekre képzeltem magam. De el is vetettem legott a kósza gondolatot! Egyrészt mert még önmagamhoz mérten is túlzott nagyképűség lenne József Attilához mérni magam - még akkor is, ha ő is egy frusztrál kommunista volt -,  másrészt meg, akkor ki a fene írta volna meg ezt a posztot...

Kedves internetező gyerekek, alapvetően hidegen hagy, hogy melyik valóságshow szereplő, ügyeletes celeb, vagy popsztár, milyen színűt kakált, hol nyaralt vagy épp kivel osztja meg az ágyát. Igazából el sem jutnak hozzám ezek a hírek. De sajnos az angol herceg frigyének mindennemű aspektusa olyan szinten uralta a közelmúltban a hazai médiát és a közbeszédet, hogy az már az én ingerküszöbömet is markánsan el kezdte súrolni. És hamár az ismerőseim is hangot adtak a rajongásuknak, gondoltam én sem hagyhatom szó nélkül, és én is világgá kürtölhetem a véleményemet.

Szerintem szomorú hogy a fél világ hetekig tapsikol afelett érzett örömében, hogy egy beltenyésztett arisztokrata az őseitől megörökölt - alapvetően összerabolt - vagyon okán sikeresen becserkészett egy "ZS" kategóriás színésznőcskét. Tudom még akár punknak is titulálhatnánk azt az algoritmust ami mentén egy színes katolikus elvált nőt vett el a Harry gyerek, de akkor messzire vetnénk a sulykot, fittyet hányva a valóság képviselte gravitációra. A lényeg, hogy a pénz és a rang bárkit megszépít, a csajszi meg akit a herceg megvett kilóra, lehet bármennyire romantikus alkat, nem valamiféle magasztos célok okán kötött házasságot. Szóval költhet bármennyit az uralkodóház véres pénzeiből jótékonykodásra (ahogy a megboldogult anyósa is tette) az ezerszeresét fogja kidobni csak pipere-cikkekre, és a milliószorosát kapja vissza az élettől. A skalptulajdonos ifjú férj meg finoman szólva sem igazolta eddig, hogy a genetikai torzulásai csak a fizikai megjelenésében okoztak deficitet... Aki tiniként Gestapo egyenruhában jópofáskodik, az felnőttként sem lesz komolyan vehető jószolgálati nagykövet. Vagy bármi.

És lehet jönni azzal, hogy savanyú a szőlő, meg szerelem, meg ők majd ketten megváltoztatják/megváltják (az angol uralkodói házat, Brittaniát) a világot, meg a nyilvánosság ereje, meg blablabla... De ez mind papucs orrán pamutbojt. A pénz beszél, a gazdag kutya meg azzal coitál akivel akar. De ez legalább ne születési előjog legyen! És ha ez egyes jobbágy-lelkű embernek szégyen nélküli örömet okoz, akkor se csináljunk belőle kritikát nem ismerő világra szóló népünnepélyt. Ráadásul egyenes adásban.

2018 van.
A középkornak régen vége.

Kedves internetező gyerekek, azt hiszitek az alkotás, az amolyan szórakozás, egy játékos kis móka? Hogy is mondják manapság trendiül? Flow, azt hiszem. Hát nem! Amikor tele van a fejed képekkel, szavakkal, hangokkal, és ki kell valahogy hámozni, ki kell szabadítani a káoszból, be kell csatornázni, az kemény munka. Nincs múzsa, nincs ihlet. Démonok vannak. Küzdelem. És akkor sem nyersz, amikor azt hiszed...

Szeretett pártunk és kormányunk újabb adónemmel próbálja kinyírni a neki nem tetsző kritikus hangokat a médiából, és egyúttal mérsékelni az áhított csatorna piaci értékét.
Igen, a reklámadóról beszélek. Amit már megint valamiféle robinhoodi akcióként akar feltüntetni a rezsim. Persze. Sarcoljuk meg a külföldi multit, és osszuk szét a minőségi kultúrára szomjazó nép között...

Az igazság viszont az, hogy még mindig túlságosan balliberálisnak látják a parlamentből a paranoid jobboldali hatalmasok a magyar médiát. Köz-, Echo, és Hír TV-stől egyetemben. Médiahatósággal megfejelve. Főleg hogy közeleg a választás, eredmény és mondanivaló nincs, csak öles nagy hazugságok, amik még a végén kiderülnek véletlenül...

Ráadásul a Nyerges elvtárs már régóta szeretné a TV2-t. Csak hát drágálja. Most majd lemegy az ára. Mert ugye, kinek kell egy adó amin tulajdonképp kétszeres frekvenciadíj van? Aztán majd csinálnak sebtiben egy LexNyerges törvényt és/vagy nemzeti tévét és még támogatást is kap...

És mielőtt bárki elkezdené mantrázni, hogy kinek kell az igénytelen kertévék igénytelen kínálata...
A Barátok közt, meg Való világ nem azért van, mert a mocskos német kapitalisták ezzel akarnak minket annyira elhülyíteni, hogy ne vegyük észre, hogy elhülyültünk. Nem. Azért mert erre van kereslet. Ezt nézi mindenki. És ha nem nézi ezekről olvas a bulvárlapokban.

Az, hogy ki szivárogtatta ki 7 évvel ezelőtt az azóta öszödi beszédként hírhedté vált Gyurcsányi monológot, kábé annyira érdekel, mint az, hogy kivel (hogyan, hol és hányszor) kufircolt Szepesi Nikolett. Kábé semennyire. Mindkettő szemfényvesztő kurválkodás. Az előbbi politikai, az utóbbi anyagi haszonszerzés reményében. Az előbbi a Fidesz közösségépítő nagy traumáját próbálja felszínen tartani a másik meg.., mindegy is. Szánalmas. Szánalmas a kormányzó párt is, mert úgy látszik nincs már több töltény, elő kell venni a régi dalt. Aminek éneklésébe most sikerült a baloldalt és a baloldali sajtót is bevonni. Pedig az egész kiszivárogtatósdi, meg kémvadászósdi már a legelején okafogyott volt. És még nem is kell hozzá marketing gurunak lenni, hogy belássuk miért.

A szocialisták a választások után rájöttek 2006-ban, hogy nemhogy nincs pénz, de annyira mínuszban van a kassza, hogy az már csőd a köbön. Viszont az embereknek kellett valamit mondani. De úgy, hogy senki ne vegye zokon. És a biztonság kedvéért ne a kormány szájával. Mármint közvetlenül. Legyen egy bűnbánó, beismerő vallomás. Amit kiszivárogtatnak… És amitől minden választópolgár megvilágosodik, miszerint nincs pénz, a politikusok hazudnak, és a választási ígéretek semmit nem érnek. Viszont majd most…

Viszont fordítva sült el. Azóta azt is tudjuk, hogy a hazugság mindaddig igaz marad, amíg be nem ismerik.

Igyekszem elkerülni a magyar egészségügyet, mint szolgáltatót, főleg ha beteg vagyok, de nem mindig sikerül. Ilyenkor általában kétfajta algoritmus mentén történnek a dolgok, és ezzel gyakorlatilag a kiinduló álláspontomat helyességét igazolja az élet.
Az "A" verzió a gyakoribb, ekkor hosszas várakozás után vény nélküli tünetkezelés a végeredmény, amit amúgy magamtól is elkezdtem már.
A "B" verzió eredménye egy beutaló lavina minek végigjárás/ülése során a tünetek maguktól elmúlnak, rosszabb esetben másra cserélődnek. A várótermi kontaktusok függvényében...

(A maradék, a hibahatáron mozgó csekély hányadot képező azon esetek, amikor az orvos antibiotikumot ír fel.)

Testet és lelket építő ilyen szép téli reggelen az autókázás. Persze jelentősen csökkenne az örömfaktor, ha özvegy Beszari Gézáné, a nyárigumival nehezített húszéves Kadettal nem vágna neki a reggeli csúcsnak. De kevésbé csodálkozok a miérteken amikor az iskola folyosóján a kertvárosi anyukák eszmefuttatását hallom arról, hogy az egyébként gyalog tíz perc alatt abszolválható utat negyven perc alatt sikerült megtenniük. Kocsival. Mert, nehogymár tönkremenjen a hétvégén drágán ondolált báli frizurájuk...

Mindenkinek megvan a kocsmai karakter, az öreg szivacsos agyú törzsvendég aki mindig osztja az észt az ufókról, Gyurcsányról, az amcsikról, a kormányról, na meg a zsidókról? Akinek mindig megvan mindenről a maga nyakatekerten illogikus összeesküvés-elmélete? Akire mindenki csak legyint egyet, hogy: ugyan már Zsolti bácsi, vendégem egy kisfröccs-kevert kombóra csak kussoljon már? Ugye...
Zavaró, persze. De inkább szórakoztató. Tudom van aki komolyan veszi. Mondjuk a családja. Kötelességtudatból. Vagy a barátai - akarom mondani, az egykori barátai - szánalomból. Van aki viccből adja alá lovat. De ennyi. Nem is szabad komolyan venni, hiba lenne nem a helyén kezelni. Mert ha foglalkozunk vele, kibújik a kis akolmelegéből az őrület, és valami nagyobb, valami félelmetes lesz belőle. Felesleges tehát vitázni vele, cáfolni, vagy urambocsá meggyőzni az igazságról, szembesíteni őt a saját logikai svédcsavarjaival. És ugyanezen okból nem fogalmazunk petíciót sem, és nem írjuk ki hülyeségeit a Facebook üzenőfalára, vagy nem morgolódunk a hülyeségein baráti körben egy sör fölött.
Foglalkozzon vele a többi elmebeteg.
Akkor is ha történetesen Bayer nevezetű az a Zsolti bácsi...

Csókolom, van itt még valaki?

Utoljára talán húsz éve ültem életvitelszerűen kerékpáron, úgyhogy még magamat is megleptem azzal, hogy három hete újra nyeregbe pattantam. Ezt az aktust rá lehet fogni az olimpiai szellemre, meg arra, hogy közvetve, és több szálon rákényszerülök a fiatalosabb életmódra, vagy épp arra, hogy piackutatást végzek. Is-is. Talán. Egy biztos: a biciklis társadalom még mindig nem a szívem csücske. A munkába vezető kb. 7 kilométeres távot végig kerépárúton sikerült abszolválnom (ami a sok sirámot halva biztos valami kivételes szerencsének köszönhető, meg annak, hogy nem ragaszkodok a lehető legrövidebb útvonalnak), de még itt is borzalmas közlekedési morálról adtak tanúbizonyságot a kerekezők.

Olyan alapvető szabályokat hagynak figyelmen kívül, mint például a jobbra tartás. Az irány és sebességváltás nemhogy nem jelzik, de az legtöbbször a józan észnek is ellentmond. De egyébként se nagyon figyelnek a többi közlekedőre. A KRESZ-t legtöbben legyőzendő akadálynak tekintik, a piros lámpa nem nagyon játszik, és sokan kreatívan váltogatják az autóútat-járdát-parkolót a (vélt vagy valós) gyorsabb előrejutás reményében. A hangjelzést meg körülbelül úgy használják, mint az ázsiai sofőrök, mintha az mindent felül írna, és mindenre jó lenne. Ja, és a "nekem menőbb járgányom van: húzódj le" szabály itt is ugyanúgy él mint az autósoknál!

Tudom. Általánosítok. És a heti háromszor húsz kilométer tekerés még nem elég a releváns mintavételhez, de a volán mögül és járdáról tapasztaltakkal messzemenőleg egybevágnak a fentiek. Szóval a kritikus tömeget először fejben kellene elérni...

Az olimpiai játékok kapcsán már megint elharapództak azon kijelentések miszerint az élsport csak cirkusz, ami a pénzről szól. Ellentétben a tömegsporttal. Ami ráadásul egészséges. Hát ez a hozzáállás minimum szemellenzős. Ugyanis a tömegsport is a pénzről szól. Sőt az szól még igazán a pénzről! Az élsport csak a marketing része a gépezetnek, a pénz a sportszerek, sportruhák és a táplálékkiegészítők eladásából van. Tömeges eladásából. Amit a tömegek vesznek meg, a sportközvetítések és azok közé ékelt reklámok hatására. És akkor még nem beszéltünk a testkultusz vámszedőiről, a fitnesztermekről és egyéb pénznyelőkről...

Régen írtam ide. Mondhatni illusztrálom hogyan haldoklik a műfaj. Mármint az énblog, mint olyan. Pedig lenne miről... De sosem hal meg a remény, miszerint a bőség emelte gát egykor majd átszakad. Addig is a Gyerekszobán lehet olvasgatni a nyári játszóterezéseinkről. Például.

Nem értem az embereket. De tényleg. Mi a bajt esznek a Horthy nevével fémjelzett korszakon, meg persze magán a kormányzón? Aranykor? Aha. Három millió koldus, egy millió kivándorló, deportáltak és jogfosztottak százezrei, meg persze több százezer értelmetlen halálba küldött katona, és a büszkeségből feláldozott civilek tízezrei. A mérleg másik serpenyőjében köldöknéző irredenta dzsentrik, egy félfeudális rendszer, ami évszázadokkal hátrébb keresi a kiutat. Értem én, hogy a most regnáló rezsim előtt nincs más út, mint bearanyozni azt a korszakot, és akkor talán erről is elhiszi a tömeg, hogy ez is az. A párhuzam adott: erőtlen, önön dicsfényét építgető vezér, hagymázas demagógia, ellenség-keresés. A hárommillió koldus is lassan megvan már. Aztán a Horthy szobrok mellé állíthatunk majd hatalmas Orbán szobrokat…

Tegnap kiállítás megnyitón voltam.
Önmagában ez nem nagy hírértékkel bír, ez szinte hetente előfordul velem, de mostani kilóg a sorból. Két okból is. Az egyik, hogy úgy voltam az esemény egyik főszereplője, hogy nem voltak képeim a falakon, magyarán: én nyitottam meg. A másik ok pedig, hogy a frissen leplombált Sirályban volt mindez. Annyira friss volt a hatósági intézkedés, hogy szinte rendőri felvigyázás mellett mondhattam el a szövegemet, ami érdekes módon illett a helyzethez. Vagy épp bevonzotta azt.

(Vigyázat áthallásos szöveg, emelt szintű szövegértő olvasás szükségeltetik:)

"Tisztelt egybegyűltek!
Üdvözlök mindenkit e jeles napon!

Temetni jöttem, nem dicsérni.És nem azért fogok beszélni az elmúlásról, mert ahogy minden születésnap, így a jelen kiállítás apropóját adó is tulajdonképp annak ünnepe, hogy megint egy kicsivel közelebb kerültünk a halálhoz. Nem az ember halandósága vagy a világ mulandósága felett akarok búsongani.

Hanem azért mert ledőlni látszik a szabadság utolsó bástyája. A művészet már nem a kimondhatatlan igazságok megfogalmazója, hanem önön halhatatlanságának szobrásza lett. Toguro képei nem üzenetek, csak a toguroizmus illusztrációi. Nem képek, csak önmagához intézet szózatok. Nem képek, csak belépőjegyek az örökkévalóságba, csak bejegyzések egy sajátos és saját (külön bejáratú) történelemkönyvben. Toguroizmus. Diktatúra. Ízlés-terror, vagy amit akartok – szemantikai kérdés. De ami nem az: az öregedés. A statisztikai maximum felénél kezdődik a stagnálás, avagy kezdődik a középkor. A sötét középkor. Az egykori forradalmárból, arrogáns és vitát nem tűrő megmondóember lesz, aki csak kinyilatkoztat.

Igen, tudom, még mindig van humora. Zseniálisan hozza összefüggésbe a látszólag össze nem illő dolgokat, és tisztán látó, kegyetlen kritikus. Esetleg intrikus. Valamint nagy erénye, hogy bár alkotásai sokrétűek, sőt, legtöbbször duplán dupla fenekűek, mindenki számára világosak. Mindenki számára másképp, máshonnan, másért. Nem magyaráz, hagyja hogy belemagyaráz. Manipulatív, ha úgy tetszik: igazi nagy stratéga. Vezér. A saját maga teremtette világ egyedüli irányítója.

Persze ez egy ingatag, feje tetejére állított piramisra hajazó világ, ami csak akkor lesz stabil, ha ledől. És le fog dőlni. A halhatatlanság csak a halál által nyerhető el. Talán.

Egy igazi stratégának. Egy igazi művésznek. Egy diktátornak.

Persze ez a megnyitószöveg nem Gyula barátomról, és az ő képeiről szólt.
Ahhoz nem tudok mit hozzászólni.

A kiállítást ezennel megnyitom.
(És kérdezném tisztelettel, hogy hol van a zongora?)

A gödöllői (szép lassan megújuló) vasútállomás környékén legalább tíz mozgássérültek részére fenntartott parkolóhely van. Ami örvendetes. Már hogy ilyen sok van. (Még akkor is, ha arányaiban is jóval több, mint elég.) Kár hogy a parkolóból a vágányokig – urambocsá’ a vonatra – feljutni még egy lánctalpas kerekesszékkel közlekedő paralimpikonnak is kihívást jelentene. Akkor meg minek?

Pártunk és kormányunk a tömegközlekedés ésszerűsítése okán megszünteti a párhuzamosságot a vasút és a Volánbusz járatai között, ami azt jelenti, hogy MÁV járatok sora szűnik meg. Ahol nem, ott buszbérlettel ezentúl lehet vonaton is közlekedni – fordítva viszont nem. Ez akár jó is lehetne. De. Minimum gyanús, hogy a busztársaságokat egyoldalúan és teljesen indokolatlanul hozzák helyzetbe, amikoris azok privatizációja a küszöbön áll. És a történet kommunikációja is sántít, főleg ha ez elmútnyócév alatt megszűntetett szárnyvonalak hangos újranyitását nézem…

Szigorítják az elsősegélyládák szavatossági idejének ellenőrzését. Szép. Mintha ezen múlna, hogy a hazai gépjárművezetők hatékonyabban tudják ellátni a baleseteseket. Nem nehéz belátni, hogy ez csupán látszatintézkedés, sőt, ha a manapság dívó tendenciákat nézem, újabb nettó pénzszerzési manőver. A jogosítvánnyal rendelkezők 90 százaléka még alapszinten sem tudna sérültet ellátni, a maradék 10 pedig steril mull-lap nélkül is elvan. Már ha egyáltalán érdemes egy többszörösen sérült emberhez egyáltalán hozzányúlnia…

Régen írtam gasztronómiai tárgyú bejegyzést, egyrészt mert nem volt időm és lehetőségem a konyhában kreatívkodni, másrészt meg egyébként is ritkán kiált a közlésvágyam billentyűzet után. Most viszont egy nagyböjti tésztaság következik, hátha a húsvéti nagy zabálások után valaki ezzel pihentetné a gyomrát.
Két paradicsomot felkarikázva forró serpenyőben kis olívaolajon megpirítunk, amikor már sütőtőtökre hajazó illatok terjengnek megszórjuk bazsalikommal és rálöttyintünk egy kortynyi balzsamecetet. Átforgatjuk, és frissen a kifőtt tésztához keverjük egy nagy marék ruccola kíséretében. Ezután megdobáljuk a tésztánkat egy kis kockára vágott grillezett gomolyával és pirított dióval. Opcionálisan mehet rá még aszalt paradicsom az olajos fajtából és valami kemény sajt reszelve - de csak egy leheletnyi, fűszer gyanánt.
Persze ha állati fehérjét kíván a szervezetünk akkor elbírja a ropogósra sütött bacon csíkokat is...
Fehérbor. Jóétvágy.

Többször a nagynyilvánosság elé tártam már azon nézetemet miszerint a magyar demokrácia egyik sajátossága, vagy inkább alappillére az, hogy mindenkiről azt feltételezi hogy bűnöző. Csal, lop, hazudik. Vagy minimum kiskapuzik. Ezért túlszabályzott a rendszer, a törvénykezés. De ez nem feltétlenül baj. Példának okáért ott van a családi pótlék, amit minden szülő a kocsmában ver el, rosszabb esetben kábítószert vesz rajta, jogos tehát a törvényalkotói gondolat, hogy ezentúl azt étkezési jegy formájában folyósítsák. Ráadásul így az állam bácsihoz egyből visszacsorog az utalvány kereskedői jutaléka, plusz még megtámogatja Pártunk és Kormányunk baráti vállalkozását, a CBA-t is. Mindenki jól jár. Nem?

Gyűrűzik tovább az ország elnökének rútul szerzett doktorijának ügye. Hibázott az egyetem, formailag renben van a dolgozat, meg ugye alelnök lett közben az egyik vizsgálóbizottsági tag, és persze rossz volt a rendszer (és persze egyébként is elmútnyócév). De a lényeg valahogy megint elsikkad. Ami kis hazánkban sosem volt divat. Mégpedig az egyéni felelősség.
Itt mindenki mindig a másikra mutogat. Nem csak most. Mindig. Geréb Ágnes ügyében hibás a rendszer, a kórházak, a nőgyógyászok, meg azok akik az otthonszülés ellen vannak. A Margit-híd felújítása alatt egy kerékpáros által elsodort gyerek ügyében hibás az anyuka, az önkormányzat, a kivitelező. A televízió székházat felgyújtók ügyében a rendőrség, a Fidesz, Gyurcsány és Demszky. És a többi, és a többi... De valahogy sehol sem hallottam, hogy Geréb Ágnes, az inkriminált biciklis, az előállított garázda elem azt mondta volna, hogy: bocsánat hibáztam, vállalom érte a felelősséget.

Nehéz ilyen környezetben a gyerekeimet úgy nevelni, hogy megértsék, hogy automatizmus legyen náluk: mindig minden körülmények között vállalniuk kell a tetteik következményét. Az ablakot labdával berúgni, vagy a suliból lógni nem nagy kunszt. Vállalni érte a felelősségre vonást már inkább vagányság.

Persze én individualista anarchista vagyok...

Ma 73 éves korában elhunyt Jean Giraud azaz Moebius.
Sokkal többet vesztett vele a világ mint egy tucat drogos popsztárral, mégsem ömlik - nemhogy a csapból - de a közösségi médiából sem a nekrológok, sem a részvétnyilvánítások garmadája. Pedig nem egy szubkulturális ikonról van szó. Mert nem csak az volt. Nemcsak az európai képregény nagyja, hanem a vizuális kultúra és a popkultúra formálója volt.
Ha máshol nem az Ötödik elem kapcsán szinte mindenki találkozott vele.

A magyar vonalról nem is beszélve..., mert az Idő Urai a világ legjobb rajzfilmjei között van. Nálam mindenképpen.