szuperapu

Utoljára talán húsz éve ültem életvitelszerűen kerékpáron, úgyhogy még magamat is megleptem azzal, hogy három hete újra nyeregbe pattantam. Ezt az aktust rá lehet fogni az olimpiai szellemre, meg arra, hogy közvetve, és több szálon rákényszerülök a fiatalosabb életmódra, vagy épp arra, hogy piackutatást végzek. Is-is. Talán. Egy biztos: a biciklis társadalom még mindig nem a szívem csücske. A munkába vezető kb. 7 kilométeres távot végig kerépárúton sikerült abszolválnom (ami a sok sirámot halva biztos valami kivételes szerencsének köszönhető, meg annak, hogy nem ragaszkodok a lehető legrövidebb útvonalnak), de még itt is borzalmas közlekedési morálról adtak tanúbizonyságot a kerekezők.

Olyan alapvető szabályokat hagynak figyelmen kívül, mint például a jobbra tartás. Az irány és sebességváltás nemhogy nem jelzik, de az legtöbbször a józan észnek is ellentmond. De egyébként se nagyon figyelnek a többi közlekedőre. A KRESZ-t legtöbben legyőzendő akadálynak tekintik, a piros lámpa nem nagyon játszik, és sokan kreatívan váltogatják az autóútat-járdát-parkolót a (vélt vagy valós) gyorsabb előrejutás reményében. A hangjelzést meg körülbelül úgy használják, mint az ázsiai sofőrök, mintha az mindent felül írna, és mindenre jó lenne. Ja, és a "nekem menőbb járgányom van: húzódj le" szabály itt is ugyanúgy él mint az autósoknál!

Tudom. Általánosítok. És a heti háromszor húsz kilométer tekerés még nem elég a releváns mintavételhez, de a volán mögül és járdáról tapasztaltakkal messzemenőleg egybevágnak a fentiek. Szóval a kritikus tömeget először fejben kellene elérni...

A kisebbik tündérhercegnőm a nyaralás alatt megtanult biciklizni. Mármint kétkeréken, segédkerekek nélkül, merthogy azokkal már eddig is vadul koptatta a flasztert. A nővére után úgy gondoltuk ő már nem tud meglepetéssel szolgálni, és nem is azon csodálkoztunk, hogy szinte pár óra alatt elsajátította a közmondásosan összetett mozgásformákat, hanem azon hogy milyen elszánt. Ennyi borulás után egy normális gyerek biztos tartott volna néhány nap pihenőt, hogy aztán újra nekibátorodva tökéletesítse a tudását. De nem ő. Igaz hogy szinte az összes szemetesnek nekiment, és a legtöbb kempinglakó a végén már rezignált nyugalommal vette tudomásul, ha látta felborulni, de a nap végére, már profin rótta a köröket. Reméljük ez az elszántság a későbbiekben és az élet más területén is jellemző lesz majd rá!

Tegnap a nagylány elkövette első komolyabb kerékpáros bukását!
Fékezésnél a földúton keresztbe fordult az első kerék és ennek folyományaként fejest ugrott a csaj a kormányon át. Mit sem ért a térd és könyökvédő, meg a sisak, olyan lett a szája mint Angelina Jolie-nak, mi meg örültünk, hogy a fogai épségben megúszták a mutatványt. Arra gondoltam beszerzek egy hoki kapus sisakot, ha van ekkora méretben egyáltalán...

Szülőként azt szeretnénk, ha a gyermekünk minél több jó tulajdonságunkat örökölné meg, a rosszakat pedig máshonnan szerzettekkel helyettesítené. Hát, a nagylány a tőlem örökölt szépsége mellé, hála az égieknek nem kapta meg az én egyensúlyérzékemet! Ez eddig is nyilvánvaló volt, de még mi is meglepődtünk, mikor tegnap életében először felült egy kétkerekű biciklire, és bár az indulásnál egy erőteljes lökéssel be kellett segíteni, utána úgy kerekezett mintha ez lenne nála a helyváltoztatás természetes és veleszületett formája.
Nekem ugyanez hetekig eltartott…

Ma úgy hozta az élet, hogy át kellett mennem a felújítás alatt álló Szabadság-hídon. Erre, mint gyalogosnak meg van a lehetőségem, de egy nemzetközileg szabványosnak mondható rajzos tábla hívja fel, még az írástudatlanok figyelmét is arra, hogy ez ugyanakkor kerékpárral tilos. Ennek ellenére az oda- és vissza-utamon megszámolt tizenkét biciklistából mindössze kettő tolta a járművét. Ez nem kimondottan az a kritikus tömeg! És meglátásom szerint más területeken is hasonlóképpen viszonyulnak a KRESZ-hez kétkerekű polgártársaink. Csak azt nem értem, hogy ezek után miért veszik zokon, ha másodrendű szereplőként kezelik őket a közlekedés többi résztvevői?

(És nem, nem megyek a bicikliútra sem gyalogosan, sem autóval, és nem gázolom el a részegen és/vagy kivilágítatlanul közlekedő kerékpárost, és nem dudálom le a sáv jobb oldalából jelzés nélkül balra kanyarodó futár fejét, és figyelek az egyirányú utcában szemből várható kerekezőre, és félreugrok ha a zebrán a tilos jelzés ellenére, a türelmetlen kerós, a gyalogosok között cikázik át.)

Be kellene vezetni a kerékpáros jogosítványt, végre...!

Csütörtökön Critical Mass.
Dicséretes kezdeményezés, szerintem is csökkenteni kell az energia, oxigén és élettér pazarlást generáló gépjármű forgalmat. De nem ártana, kedves kerékpáros honfitársaim, elgondolkodni egy kerékpár-jogosítványom. Vagy legalább belenézni egy KRESZ könyvbe, néha.
Vagy legalább beszélgetni olyannal aki már látott ilyet.

A kommandózó nyugdíjasok se piskóták a maguk sportjával, de a piros lámpán teli szatyor csirkefejjel átrohani csak bemelegítés a mifelénk divó extremitásokhoz képest. Mert mifelénk éjszaka tolul az adrenalin és nyomul a nép. Az éjszakai asztalitenisz meg a kosárlabda nagyszerű prevenciónak, de sportnak komolytalan. Mifelénk éjszaka az utakon bizonyitják az arra rátermettek a bátorságukat.
Mifelénk új extrém sport született
amit kivilágítatlan biciklivel űznek!