szuperapu

Ma van a 24. évfordulója a csernobili katasztrófának. 1986-ban persze az eseményt nem tudtuk a napján megünnepelni, a rendszer egyik sajátossága ugyanis a tények elkendőzése volt. Főleg ha az rossz színben tüntette fel, a szép új világ vívmányait és/vagy a nagy testvért. Sok emlék nem kötődik így ehhez a naphoz, és a következményeiről is csak annyit tudok, mint aki azóta született. Egyre emlékszem csak, hogy abban az évben az akácfák már augusztusra lehullajtották a leveleiket.

Ha két, álmában is örökmozgó gyermek egy ágyon alszik annak súlyos következményei lehetnek. Mondjuk nem tudják kialudni magukat a folytonos területharc miatt, vagy esetleg az egyik monoklival ébred.Mint ma reggel a kisebbik. Remélhetőleg az óvodában valami olyan körítéssel tálalja a dolgot ami nem lesz terhelő egyetlen családtagra nézvést sem...

Már többször kifejtettem, hogy  szerintem a gyereknevelés lényegi része példamutatással és állagmegóvással letudható. Ez utóbbi jelentőségét többször is elmagyaráztam a porontyaimnak, miszerint nem azért állítok szabályokat és korlátokat, mert ezzel akarom kifejezésre juttatni hatalmi pozíciómat a családon belül, netán így kompenzálom az azon kívülieket, hanem azért mert különben bajba kerülhetnek. Tehát kádban nem táncolunk, lépcsőn nem csúszdázunk, kocsiban nem dugunk ceruzát a másik orrába, és nem nyúlkálunk olyan helyre amiben áram vagy meleg van. Mert veszélyes. És ezt jobb ha nem a saját bőrén tapasztalja meg az ember gyereke, és ettől még néhány hangosabban elismételt rigmus vagy jelképes seggreverés is jobb.
Persze vannak kivételek...
A kisebbik tegnap saját, hő hatására hirtelen hólyagosodó bőrén tapasztalta meg a kandallóban rejlő veszélyek egyikét. Szóval nem mindig működik az elmélet hibátlanul, de azt azért érezte hogy a rosszalkodásterületére tévedt mert próbálta titkolni az esetet. Ami egy négyéves fájdalomküszöbét és a másodfokú égés fiziológiáját ismerve nem kis teljesítmény!

A kismacskákkal rengeteg gond és probléma van, még akkor is, ha árukapcsoltan rendelkezésünkre áll egy genetikailag a feladatra predesztinált pesztra, konkrétan a kis dögök anyja. Csipásak, férgesek, neveletlenek és rendszeresen bajba kerülnek. Tegnap például óriási nagy bajba.
Arra értem haza, hogy a kis családom mindhárom nőnemű egyede az udvaron pánikba esve téblábol, és/vagy keservesen sír. A Rozsdás nevű kismacska meg ugyanezt csinálja a mintegy tíz méter mély kiszáradt kutunk alján. Beleesett. Mivel világítás nincs a kerekes kútban rendszeresítve ezért az állapotát nem tudtuk felmérni, de az „A” terv értelmében bizakodóak voltunk és egy alacsony peremű kosár, egy olvasólámpa, zsineg, szikszalag, hosszabbító és némi állateledel felhasználásával mentőegységet fabrikáltam sebtében. És bíztam abban, hogy a jószág olyan állapotban van, hogy együtt tud működni, tehát valahogy belemászik a kosárba, és benne is marad, amíg felhúzzuk.
Körülbelül öt perc múlva megkönnyebbülten konstatáltuk, hogy a bal hátsó lábára kicsit sántít ugyan, de egyébként (hogy egy idevágó súlyos képzavarral éljek) kutya baja.
És nagyon hálás volt, hogy kihúztuk a bajból…

Dodgemezni vittük a lányokat, ha már nyaralunk, akkor legyen benne minden: jégkása, vízipisztoly, műtakony és vidámpark. Első körben az a vizuális támadás vágott földhöz ami az effajta vándor vurstlik dekorációjaként több kilométerről arcon üti az arra érzékenyeket. Azóta is rágja a lyukat az oldalamra a kérdés, hogy vajon kik készítik ezeket a fantasztikus celeb-portré montázsokat?
A másik letaglózó élmény a nagylány utolsó pillanatban elszenvedett balesete volt. Nem a súlyossága, mert az hála az égnek szinte apróság hanem az ahogy lereagálta. Nem a fájdalom volt ugyanis a legnagyobb problémája hanem az hogy a homlokán lévő púp mennyire csúnya. Hát annyira amennyire nagy. Nem sikerült frizura igazítással sem orvosolnia a dolgot...

Tegnap a nagylány elkövette első komolyabb kerékpáros bukását!
Fékezésnél a földúton keresztbe fordult az első kerék és ennek folyományaként fejest ugrott a csaj a kormányon át. Mit sem ért a térd és könyökvédő, meg a sisak, olyan lett a szája mint Angelina Jolie-nak, mi meg örültünk, hogy a fogai épségben megúszták a mutatványt. Arra gondoltam beszerzek egy hoki kapus sisakot, ha van ekkora méretben egyáltalán...

Aktívan töltöttük a hétvégét. Ami most nem csak a televíziós sportközvetítések végigszurkolásában merült ki. Volt kertrendezés, séta az erdőben, szomszédolás, kirándulás a veresegyházi medve-otthonba. Kár, hogy közben leamortizáltam a bal lábamat. A lábujjtörés is erősen csökkentette a komfortérzetemet, de a kutyánknak igazán nem kellett volna hazavágnia a térdemet...
Bár ezzel eldöntötte a régi kérdést: műttessem meg az idén, vagy halogassam még egy kicsit?

A karácsony, tradicionálisan, a nagy veszekedésekről és a balesetekről szól.
Ebből a szempontból nyugodalmas évet zárhatunk. Veszekedés nem volt. Sőt! Béke, szeretet. Balesetből is csak apróbbak. Kicsit leforráztam magam a hal alaplével, a jobb hüvelykujjamhoz hozzáégett egy csillagszóró, és Wii-teniszezés közben ütköztem a radiátorral. Semmi komoly.
A kisasszonyok boldogítják a nagyszülőket, a nagyszülők meg  karácsonyi ajándékként vigyáznak rájuk.  (Az ajándék, természetesen nekünk szól!) És mi ki is használjuk ezerrel: mozi, buli, csavargás, miegymás. Csak nehogy hozzászokjunk...

Szeretnék nem-hülye lenni.
De nem akar menni a dolog.
Ennek most például egy szerencsétlen autóstársam itta meg a levét egy keményebb koccanás következtében. Én elbambultam ő meg nem rendelkezett akkora rutinnal ami felvértezte volna hülyeség ellen.
Ez van.

Na, ez a karácsony is jól indul! Tegnap apámnak ajándékképpen január elsejei határidővel felmondtak. Ma meg a nagy sürgés-forgás közepette a nagylány magára rántotta az üvegajtós nagyszekrényt. Szerencsére semmi baja nem lett pár miniatűr karcolást, és kék foltocskát leszámítva. Persze én éveket öregedtem az alatt a pár másodperc alatt amit a gyerek a szekrény alatt, üvegcserepekkel borítva töltött, és amíg kiderült, hogy én sokkal nagyobb sérüléseket szenvedtem miközben lekaptam róla a bútordarabot.
Remélhetőleg apám helyzete is hasonlóképpen fog megoldódni.

Tisztán jó szándékkal óriási, majdhogynem végzetes hibát követtem el.
A nagylány alvósmacijának száradását akartam meggyorsítani, és minden óvatosságom ellenére megégettem a sapkáját és kicsit az egyik karját is. Háát, kiscsaj ennyire engem még sosem utált, pedig ifikorban sok-sok disznóságot követtem el a gyengébbik nem ellen. De a varrónőnk igyekszik meggyógyítani a hálótársat, én pedig gőzerővel kutatok egy dublőr után.
A forgalmazó/importőr már megvan...