2010.06.17.
14:45

Írta: szuperapu

Természetes horror

Jóanyám egy fantasztikus DVD sorozattal lepte meg a lányokat. Tematikus természetfilmek, gyerekeknek szóló kis ismeretterjesztő füzetecskékkel, meg a veszélyeztetett fajokat felvonultató kis kártyákkal. Rá is vetette magát a nagylány, és mi jó szülőként vele örültünk meg annak, hogy végre nem a Hannah Montana megy tévében. Egészen addig, míg az elefántfókákhoz nem ért. Azt eddig is tudtam, hogy nem az esztétikus megjelenésük miatt kell szeretni ezeket a jószágokat, de hogy nincs olyan tetszőlegesen kiragadott cselekvési formájuk, amit vacsora közben végig lehetne nézni azt nem gondoltam volna. A hímek nem orrvérzésig vívnak, hanem azzal nyitnak, az ellés anélkül is ronda, ha eltekintünk a méhlepényt és a magzatburkot csipegető sirályoktól, amik az egyébként is épületes látványt nyújtó alkalmi szex közben agyonnyomott kisfókát is ugyanúgy és azonmód betermelik.
Ezek után ideges gyorsasággal és némiképp öklendezve nyúltam a távirányítóért miközben a kiscsalád hölgytagjai kórusban visítottak.
Majd azon nyomban feljelentettem a kiadót az ORTT-nél!
Egy 12-es karika minimum ráférne…

5 komment

Címkék: film gyerek ajándék

2009.12.04.
17:52

Írta: szuperapu

Csoki

No, a főnököm kitett magáért idén Mikulásként. Mert igaz, hogy a kereskedelemben kapható legkisebb csokifigurával lepett meg, de legalább ennek még nem járt le a szavatossága!

Szólj hozzá!

Címkék: ajándék

2009.02.05.
09:19

Írta: szuperapu

Fülbevalók

Tudom, én is olvastam karácsony előtt, hogy a saját kezűleg készített ajándék ciki, de egyrészt úgy gondolom, hogy a magamfajta művészkedőkre nem vonatkozik ez a meglátás, másrészt, nem találtam sehol kereskedelmi forgalomban azt, amivel meg szerettem volna lepni kicsi feleségemet közelgő névnapja alkalmából. Szóval összekapirgáltam az összes kézügyességemet és legyártottam egy webdesigner fülbevaló kollekciót. (Eredmény itt.)
Ebből kettő jelzés értéke még a funkcionális analfabétáknak is tiszta sor (a ceruza és a billentyűzet), a harmadik meg egy nagyon egyszerű és buta szóvicc akart lenni a részemről. A fogadtatás eddig pozitív volt, olyannyira, hogy első körben mind a három hatáskörömbe tartozó hölgyemény azzal gyanúsított, hogy vásároltam...

10 komment

Címkék: ajándék feleségem

2008.12.25.
13:43

Írta: szuperapu

Jézuska

A dráma az hozzá van nőve a karácsonyi ünnepekhez... Az egy dolog, hogy idén majdnem lebuktunk, és így egy hajszál híján kisiklott a titkos fa öltöztetési projekt, de ezzel együtt egy rakás kínos kérdésre kellett még kínosabb választ adnunk. A nejem szerint jövőre már a lányokkal kellene együtt öltöztetni a karácsonyfát, és valóság közelibbé tenni a körítést.
A nagylány ráadásul sírva fakadt azon, hogy nem kapott ajándékot senkitől, csak a Jézuskától.

4 komment

Címkék: gyerekszáj ajándék

2008.12.23.
11:44

Írta: szuperapu

Kívánság

Nem vagyok az ajándékozás híve, és nem hiszem hogy a kívánságlistám meghallgatásra talál, és egyébként is tudom, hogy már későn szólok, de hátha. Szóval kinéztem egy igazán szép és praktikus ajándékot magamnak, de csak valami természetfeletti ajándékosztóban bízhatom mert így a világgazdasági válság közepén nem engedhetem meg magamnak. Egy szó mint száz: Kedves Jézuska kérek szépen egy WACOM Cintiq 21 UX interaktív monitort!
(Ha nem tudnád mi ez akkor klikk ide!)


Szólj hozzá!

Címkék: munka art ajándék

2008.05.18.
11:39

Írta: szuperapu

Tengerimalacok

Az egész család kisállat-vásárlás lázban ég. A lányok ugyanis születésnapjukra egy-egy kiscicát szeretnének. Szerettek volna. Mert én élből az ötlet ellen voltam, ami előrevetítette a most fennálló helyzetet, miszerint a macsekok zárójelbe kerülnek. Nem mintha nem szeretném a macskákat. Sőt. Inkább vagyok velük, mint a kutyákkal, csakhogy a főút közelsége már nem egy házi-kedvencünk földi pályafutásának a végét jelentette. És lehet, hogy a csajok rosszul viselnék, ha azt látnák egy álmos reggelen, hogy az apjuk a kis kedvencük maradványait kapirgálja össze a ház előtti aszfaltról...
Ezért elő kellett állni egy működőképes alternatívával. Egy olyannal, ami nagyobb interaktivitást biztosít, mint egy csőgörény és szőrösebb, mint egy bütykös csótány. És ami a legfontosabb, hogy nem kószál el a háztól. A tengerimalacoknál maradtunk. A nejemnek van némi tapasztalata a tartásukban, és a világgazdasági trendeket figyelembe véve, az sem elhanyagolható, hogy szapora és ehető jószágokról van szó...


13 komment

Címkék: állat ajándék

2007.12.28.
21:56

Írta: szuperapu

Boldog

A karácsony, tradicionálisan, a nagy veszekedésekről és a balesetekről szól.
Ebből a szempontból nyugodalmas évet zárhatunk. Veszekedés nem volt. Sőt! Béke, szeretet. Balesetből is csak apróbbak. Kicsit leforráztam magam a hal alaplével, a jobb hüvelykujjamhoz hozzáégett egy csillagszóró, és Wii-teniszezés közben ütköztem a radiátorral. Semmi komoly.
A kisasszonyok boldogítják a nagyszülőket, a nagyszülők meg  karácsonyi ajándékként vigyáznak rájuk.  (Az ajándék, természetesen nekünk szól!) És mi ki is használjuk ezerrel: mozi, buli, csavargás, miegymás. Csak nehogy hozzászokjunk...

2 komment

Címkék: baleset ajándék

2007.12.21.
11:47

Írta: szuperapu

Persepolis

Megvettem magamnak az idei kedvenc karácsonyi ajándékomat!
Mindig veszek magamnak. Születésnapomra is szoktam. Csak, hogy legyen a sok meglepetés között valami olyan amire tényleg szükségem van, és tetszik, és vágyom rá. (Pedig könyvvel nem nagyon lehet nálam mellétrafálni...) De idén aztán végképp nem bízhattam a véletlenre, hogy valaki meglepjen vele, így hát megvettem a Persepolist! Kicsit csaltam, szokás szerint, és már el is olvastam, de ettől függetlenül, azért még berakom a fa alá. Mert ugye mi lenne velem a tradíciók nélkül?!

3 komment

Címkék: könyv ajándék

2007.12.07.
11:32

Írta: szuperapu

Öröm

Az elmúlt napok tanulsága az, hogy a Mikulás-járás nem a gyerekeknek okozza legnagyobb örömet, hanem a kisgyerekes szülőknek! 

Szólj hozzá!

Címkék: ajándék mikulás

2007.12.05.
14:12

Írta: szuperapu

Ajándékozás

Hajnalban jön a Mikulás!
Persze az igazság az, hogy én veszem meg és tömöm a lábbelikbe a csomagokat. (Csak a saját portámon. Még mielőtt valaki nálam reklamálna.) És természetesen a mai napra tolódott a beszerzés, és ebben van némi szerepe kifordult világunk elrettentő képének. Merthogy nem fogok zöld csokimikulást venni, meg egyfogú csokikrampuszt sem, az biztos. Sőt! Csokitojást sem, de valószínűleg csokoládét egyáltalán nem, mert már tele van vele a spájz és kulcsra kell zárni mert rájárnak a csajok és pörögnek mint a veszett mókusok.
Szóval... A kisebbik kap húsz deka savanyú uborkát (azért csak ennyit mert úgyis együltő helyében megeszi és ha ennél több van akkor megbetegszik). A nagyobbik meg gyógycukorkát, mézeset, mert reggelente köhécsel. És kapnak még aszalt gyümölcsöt meg valami kütyüt.
Megreformálom a nagyszakállút, hamar...


3 komment

Címkék: ajándék mikulás

2007.05.07.
13:00

Írta: szuperapu

Anyák napja

Tegnap az anyák napja nem sikerült valami fényesen. Kicsit összekuszálódtak a dolgok ahhoz, hogy bármiféle műsort taníthattam volna be a kisasszonyoknak. Viszont felbontottam egy üveg jófajta kékfrankost, hogy majd azzal koccintunk annak emlékére, hogy egy szép őszi este anyává tettem az én életem párját. Arról mondjuk én már nem tehetek, hogy nem szereti a száraz vöröset az asszony... Mindenesetre bevállaltam az ő adagját is. Ha már ünneplünk...
Persze egyszerűbb lenne, ha a súlyos diszkriminációt kiiktatva szülők napját tartanánk...


3 komment

Címkék: ajándék feleségem

2007.04.02.
13:22

Írta: szuperapu

Napló

Húgomtól és kis családjától megkaptam születésnapom alkalmából Che Guevara motoros naplóját. Ez a világnézetemet tekintve nem bír nagy hírértékkel, ráadásul tudvalevő hogy naplót olvasni jó... Viszont. A sógorom információja szerint a nyíregyházi Alexandrából visszaküldték Che és Castro könyveit, ezeket a továbbiakban nem árusítják.
Politikai korrektség?
Cenzúra?

2 komment

Címkék: ajándék

2007.03.07.
19:53

Írta: szuperapu

Diafilmek

Kaptak a lányok egy diavetítő-gépet a nagyapjuktól. Ez a tény hatalmas érdeklődést generált, bennünk szülőkben, a diafilmek iránt. Egyrészt a saját elfekvő készleteinket próbáljuk meg felkutatni az egykori családi fészkek poros zugaiban, másrészt az elveszett kópiákat szeretnénk újonnan megvásárolni. Na, itt csap arcul a piacgazdaság! Ugyanis egy tekercs diafilm 720-1030 forint közötti áron fut, míg például az akciós mese DVD-k (Zénó, Vuk, Mr. Bean, stb.) 690 forintba kerülnek.
És a DVD-t egyedül is tudja használni a gyerek!

Szólj hozzá!

Címkék: gyerek ajándék

2007.03.07.
15:14

Írta: szuperapu

Sete

Tegnap volt a kisebbik lányom névnapja. Kapott ez alkalomból egy mágneses rajztáblát. És újra rá kellett döbbennem, hogy az igen tisztelt társadalom nem nagyon foglalkozik azzal hogy balkezesek is vannak közöttünk. Úgyis mint kisebbség. Persze értem én, hogy demokrácia van, ami ugye azt jelenti, hogy a többségé a hatalom a kisebbség meg örüljön, hogy nincs kiirtásra ítélve, de azért lehetne gyártani nagyobb számban balkezes használati tárgyakat. Nem kellene ugyanannyit mint jobbkezesből..., bár a mi kis családunkban négyből kettő balkezes...

Szólj hozzá!

Címkék: gyerek ajándék

2007.02.07.
11:48

Írta: szuperapu

Ajándékkosár

Jut eszembe!
Tegnap megünnepeltük becses nejem neve napját. Persze csak szolidan, a korunknak és a lehetőségeinknek megfelelően. Kapott egy ajándékkosarat tőlem amiben volt: egy audio-video átjátszókábel átalakítóval, egy fél rúd füstölt májas, 2 zacskó mamma instant tésztaleves, egy üveg pezsgő, csoki és cserepes virág. A pezsgő és a csoki elfogyott, de többinek is örült.

Szólj hozzá!

Címkék: ajándék feleségem

2006.12.21.
11:47

Írta: szuperapu

Ráérek

Közeleg a karácsony. Persze fát még nem vettem, ami valószínűleg valami lakótelepi bevésődés lehet, pedig most már tudnám hol tárolni a fát szentestéig, mégis 23-án veszem mindig meg. Viszont jó eséllyel lehet alkudozni a láthatóan fölös készlet tagjaira. Talán idén is.
Az ajándékokkal még hadilábon állok, főleg hogy idén még több a kézimunka, tekintve hogy a felújítás leszívta a tartalékainkat. Az idő hiányában most nem kapnak az olvasók új képeslapot, újrahasznosítjuk a tavalyit.
Egyébként is olyan jó lett, hogy kár lenne csak egy évben használni.
Boldog Karajcsont!

Szólj hozzá!

Címkék: art ajándék

süti beállítások módosítása