Az egész család kisállat-vásárlás lázban ég. A lányok ugyanis születésnapjukra egy-egy kiscicát szeretnének. Szerettek volna. Mert én élből az ötlet ellen voltam, ami előrevetítette a most fennálló helyzetet, miszerint a macsekok zárójelbe kerülnek. Nem mintha nem szeretném a macskákat. Sőt. Inkább vagyok velük, mint a kutyákkal, csakhogy a főút közelsége már nem egy házi-kedvencünk földi pályafutásának a végét jelentette. És lehet, hogy a csajok rosszul viselnék, ha azt látnák egy álmos reggelen, hogy az apjuk a kis kedvencük maradványait kapirgálja össze a ház előtti aszfaltról...
Ezért elő kellett állni egy működőképes alternatívával. Egy olyannal, ami nagyobb interaktivitást biztosít, mint egy csőgörény és szőrösebb, mint egy bütykös csótány. És ami a legfontosabb, hogy nem kószál el a háztól. A tengerimalacoknál maradtunk. A nejemnek van némi tapasztalata a tartásukban, és a világgazdasági trendeket figyelembe véve, az sem elhanyagolható, hogy szapora és ehető jószágokról van szó...