2018.09.26.
19:33

Írta: szuperapu

Arcoskodom

Nem szokásom magyarázni a képeimet, de most úgy érzem felül kell kerekednem az elveimen, és sutba vágni az alaptézist, hogy csak a tehtségtelenek tesznek így a félresikerült műveikkel. Félreértés ne essék, kedves internetező gyerekek, továbbra is szent meggyőződésem, hogy a műalkotásoknak kommunikálniuk kell a szemlélővel, s annak kell újralkotnia, és értelmezni azt. Az alkotó nem állhat ott mindig, és nem mondhatja el mindenkinek, mire gondolt.

De...
Szóval van ez a liberális vircsaftnak beállított plakát-kiállítás, az ARC, amit idén jól eldugtak a balga nép elől, de azért betiltani mégsem merték. Elvégre az ilyesmi mégsem dívik a régivágású kereszténydemokráciában. Merthogy ez azért még demokrácia, láthassa, aki akarja, vagy kimontottan keresi. Na, ott, nem messze az Örstől ki van rakva nekem is két plakátom, az egyik ez:

culture_arc.jpg

És akkor a hosszú bevezető után a myarázat:
A NER hősei akik a keresztény kultúrát erejükön felül védelmezik, sőt ezt most már alkotmányos kötelezettségként elő is írják minden alattvalójuknak, ugyanazon a vizeken barnítják az EU-s támogatásokból és az adónkból hatalmasra nőt potrohukat, amibe idén már közel kétezer kétségbeeset menekülő ember lelte a halálát. Többmilliárdos gépen odaröpülve, egy többmilliárdos yachton.
Nos, szerintem a keresztény kulúrát nem a muszlimok vagy egyéb más nem keresztény, vagy vallástalan emberek veszélyeztetik, hanem azok akik kereszténynek hazudják magukat, miközben egyetlen istenük a pénz és a hatalom.

Szemléltetésül két cikk: 
Az idén mintegy 1500 menekült halt meg a Földközi-tengeren
A NER győzeteseivel a fedélzetükön gyakran keresztezi egymás útját egy 17 milliárd forintos magánrepülő és egy hétmilliárd forintos jacht

198 komment

Címkék: politika arc art

2012.03.10.
23:36

Írta: szuperapu

A végtelenbe

Ma 73 éves korában elhunyt Jean Giraud azaz Moebius.
Sokkal többet vesztett vele a világ mint egy tucat drogos popsztárral, mégsem ömlik - nemhogy a csapból - de a közösségi médiából sem a nekrológok, sem a részvétnyilvánítások garmadája. Pedig nem egy szubkulturális ikonról van szó. Mert nem csak az volt. Nemcsak az európai képregény nagyja, hanem a vizuális kultúra és a popkultúra formálója volt.
Ha máshol nem az Ötödik elem kapcsán szinte mindenki találkozott vele.

A magyar vonalról nem is beszélve..., mert az Idő Urai a világ legjobb rajzfilmjei között van. Nálam mindenképpen.

6 komment

Címkék: gyász emberek art

2012.03.08.
10:58

Írta: szuperapu

Tovább

Miközben görgetem tovább a Fejetlenség témáját - ami hamarosan egy nyolcoldalas képregényben bontakozik ki, és áprilisban jelenik meg - a kiállítás egy héttel tovább tekinthető meg. Szóval aki eddig lemaradt róla, az még megnézheti az Odeon Lloyd mozi előterében.

Kis írott kiegészítés azoknak akik már látták, kis ízelítő azoknak akik tervezik megnézni, és pótlék azoknak akik nem tudnak elmenni de kicsit azért érdekli őket:

- Vécsei Rita Andrea megnyitó szövege:  itt
- Szeles Judit háttértörténete: itt

És persze némi nemű illusztráció mindkét helyen...

Szólj hozzá!

Címkék: internet art kiállítás

2012.02.22.
10:34

Írta: szuperapu

Fejetlenség

Hát most magaslabdát kapnak azok akik a művészeti megnyilvánulásokat nagy általánosságban pszichodráma szakkörként szokták értelmezni. Pedig távol áll tőlem hogy azon általános közvélekedést támogassam - a következő kiállítási anyagommal - miszerint a hányattatott sors jótékony hatással van az alkotás folyamatára. Pedig nem. Nem jó múzsa a szenvedés. És nem gyógymód rá a festés. Ennek ellenére az elmúlt időszak fejetlenségére rímelnek a mostani képek. Persze nem nehéz belelátni mást, avagy bővíteni a kört, és beszélgetni a képekkel.

De lehet velem is...
Holnap a megnyitón. Odeon Lloyd mozi, Hollán Ernő utca 7. 19 óra.
Gyertek jó lesz!

 

2 komment

Címkék: art kiállítás

2012.01.15.
23:47

Írta: szuperapu

Visszakézből, megint.

Boldog Újévet! Mondhatnám. De akinek boldogan indult az évkezdet annak ez csak papucs orrán pamutbojt, a nagyobb halmazt jelentő küszködőkön meg úgysem segít. Úgyhogy..., mindegy.

Még mindig erősen foghíjasan írogatok ide, aminek magánéleti buktatók, kitérők és fordulatok állnak jórészt a hátterében, no meg az, hogy a kreatív energiáimat más egyebek kötik gúzsba. Jelesül, és többek között: kiléptem a forradalmi hevületemmel a nagy-nyilvánosság elé. Ráadásul a visszajelzések alapján arra jutottam, hogy a számtalan (vagy számos) futó művészeti projektem mellett ezen a fronton is muszáj továbbra is odatenni magam. A Visszakézből kiállítás ugyanis zajos fogadtatásra lelt itthon és külföldön, ezért nem hagyhatjuk kihűlni a dolgot. (Részletek hamarosan.)

Persze kaptunk kritikát is bőven. De a jobboldalon megnyilvánuló egykor volt pártállami káderek félművelt fröcsögése is inkább pozitív felhanggal esett latba. Nem mondom, hogy köszönöm, de egyfajta megerősítésként vettem. Viszont azoknak akik kommunista, büdös-szájú prolinak tituláltak, álljon itt egy családi anekdota:
Az egykor kulák nagypapám (aki most 99 évesen - félő - hogy újra megéli, hogy egy újabb diktatúra törli a bakancsát a családba) több mint 15 évvel ezelőtt amikor a több szekérnyi szervestrágya és a vasvilla (valamint személyem) összefüggéseit felismervén értelmiségi státuszomra hivatkozva akartam kibúvót keresni, lakonikus nyugalommal kijelentette:
- Értelmiségi?? Paraszt vagy fiam!

És ezt mindenki értelmezze úgy ahogy jólesik.

Szólj hozzá!

Címkék: emberek art kiállítás

2011.12.12.
15:01

Írta: szuperapu

Minden eladó!

Mivel a pénz kisebb helyet foglal, mint a képek, és viszonylag könnyebb lakbérként felhasználni úgy döntöttem, hogy áruba bocsájtom halhatatlan lelkem tárgyi manifesztumait. Felfogható karácsonyi akciónak is, ha nem is feltétlenül ajándékként, hanem mondjuk inkább befektetésként. Mert nem nehéz belátni, hogy a kortárs képzőművészet értékállóbb mint egy OTP vagy egy MOL részvény. Szóval kiárusítás van, minden eladó, lehet nézelődni a honlapomon és az onnan szerteágazó linkeken, de a kényelmesebbeknek a Facebookon összegereblyéztem a javát, árakkal és egyéb paraméterekkel. De persze alkudni is lehet, a tisztesség keretein belül…

Szólj hozzá!

Címkék: art pénz

2011.11.29.
09:59

Írta: szuperapu

A kiállítás margójára 3.

A lovakról.

Az hogy mi a művészet az Andy Warhol (és a pop art) óta egy különösen összetett és bonyolult kérdés lett. Csak igen korlátolt és arrogáns emberek tudnak rá kategorikus és egyszerű választ adni. De szerintem szinte biztos, hogy egy művész fokmérője nem az, ki hogyan tud egy lovat lerajzolni, vagy tud-e egyáltalán.

Persze mondhatnánk művész az akit a környezete, a közönség. a kritikusok és a művészettörténészek annak tartanak. Mondhatnánk, de nem nehéz belátni hogy kortársak esetében ez nem lehet mérvadó vezérfonal, hisz sok életében ismert és elismert művész esik ki később az egyetemes kánonból, mások pedig csak haláluk után kerülnek az érdeklődők látóterébe. Sok múlik persze a kapcsolatrendszeren és a marketingen is. Banksy-t például sokkal többen ismerik, és így többre is tartják, mint a szintén a street art területén alkotó Blu-t vagy Os Gemeos-t, pedig véleményem szerint az utóbbiak sok tekintetben sokkal többet mondanak. Mert a művészet lényege a kommunikáció. A meg nem értett művész valamit rosszul csinál, az a kép amit magyarázni kell csak színes illusztráció.

Szóval ha mindenki tudja hogy az a festékfolt egy ló, és mindenki tudja hogy az a ló mit szimbolizál és az a szimbólum mit üzen, akkor többet mondtam vele mint egy realisztikus festménnyel.

Szerintem.

4 komment

Címkék: gondolat art kiállítás

2011.11.28.
15:39

Írta: szuperapu

A kiállítás margójára 2.

Miért így?

A független jelző jelen esetben nem azt jelenti, hogy nem húzunk egyetlen politikai tábor vagy világnézet irányában sem. Még akkor, sem ha a kis hazánkban jelenleg dívó pártosított és az érthetetlenségig leegyszerűsített viszonyrendszerben ez még akár igaz is lehetne. Itt és most azt jelenti, hogy nem egy műhely vagy egyesület színeiben tesszük, amit teszünk, hanem önállóan függetlenként. Mert egyébként én személy szerint politizálok. Nem abban a koordináta rendszerben, amiben ma egy átlagos választópolgár, de politizálok.

Mint azt már többször elmondtam, itt ezen a blogon is, és máshol is: anarchista vagyok. Valahogy így alakult. A szüleimtől kapott útravalót így sikerült értelmeznem és lefordítanom a saját életemre. Mindig azt tanították, hogy az életemért, a tetteimért és környezetemért elsősorban én vagyok a felelős, és mindig minden tőlem telhetőt meg kell tennem, nem csak a magam igazáért, de másokéért is. Különös tekintettel azokra, akik erre - így vagy úgy, de - nem képesek. Mindig azt tanították, hogy mielőtt valakiről ítéletet mondok mindig próbáljam magam beleélni a helyzetébe, és még ha akkor sem értek vele egyet azért próbáljam megérteni. És végül apámtól az tanultam, hogy soha semmilyen körülmények között ne adjam fel az elveimet. Akkor, se ha más se marad nekem.

Hát így.

Szólj hozzá!

Címkék: gondolat art kiállítás

2011.11.27.
11:46

Írta: szuperapu

A kiállítás margójára 1.

Hogy miért?

Művészként úgy érzem, birtokában vagyok valamiféle egyetemes igazság valamely vetületének, de igazából ennek nem vagyok, nem lehetek tudatában. Viszont valószínűleg ezért van bennem a zsigeri ellenérzés a hatalmat gyakorlókkal szemben, akik viszont önön fontosságuk teljes tudatában úgy gondolják – tévesen, hogy birtokukban van az egyetlen és teljes igazság. Ha pedig az általam oly nagyon rajongott kultúrát és művészetet, annak szabad szellemét akarják maguk alá gyűrni, akkor kinyílik a bicska a zsebemben.

Bicskanyitogató, ahogy az Új Színházat egy pitiáner politikai játszmában a szélsőjobb játszóterévé aljasították. Bicskanyitogató, ahogy József Attila szobrát feláldozzák egy sosem volt félfeudális aranykor felett merengve. Bicskanyitogató, ahogy a köztereket átnevezik, ahogy kisajátítják a saját szimbólumrendszerük számára. Bicskanyitogató, ahogy ellehetetlenítik az alternatív színjátszást, ahogy központosítják és összevonják a múzeumokat, ahogy megvonják az oktatási intézmények autonómiáját. Bicskanyitogató, ahogy az állami támogatás fejében elveszik a filmesektől az utolsó vágás jogát, ahogy megszüntetik vagy megszállják a közalapítványokat, ahogy megfélemlítik a sajtót.

És bicskanyitogató, ahogy a képzőművészetet a politika képeskönyvének illusztrációjává alacsonyítják.

Hát ezért.

3 komment

Címkék: gondolat art kiállítás

2011.11.11.
11:16

Írta: szuperapu

Visszakézből

Az előző bejegyzésben megpendítettem, hogy az internet pusztájába kiáltott szavakat tettek is követik majd. Hát most csoportos kiállítást szervezünk november végi megnyitóval. Az államilag meghatározott 15 témát mi is feldolgozzuk, vizuálisan reflektálva a regnáló hatalmat jellemző visszásságokra. Nem a közpénzeket osztogató udvari lakájok lábához dörgölőzve, hanem a művészet és a történelem iránti alázattól vezérelve.

Mert:

Hazánkban hihetetlen arroganciával folyik a központosítás, a hatalom lehető legkoncentráltabb formábban történő kisajátítása. Ez mind az anyagi javak és termelő eszközök, mind pedig a hatalmi ágak és jogok teljes körű elbitorlásával a szemünk előtt játszódik le. A polgárok pedig a jog és létbiztonság helyett demagógiából gyúrt nemzeti gumicsontokat kapnak koncként, ami csak a gyűlölködés árkainak mélyítésére és a közügyektől való elfordulást segíti.

A Kerényi elvtárs miniszterelnöki megbízott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nevében olyan műveket rendelt, amik jól példázzák a jelenlegi rezsim kultúráról alkotott képét. A hatalom számára művészet nem más, mint eszköz, amivel felépítheti sosem volt mitológiáját, egy nagymagyar giccset, amivel önmagukat fényezik, és amivel egyben elvakítják a tömegeket.

Szomorú hogy ehhez művészek adják a nevüket és műveiket. Persze a művész is csak ember és a piacról él, de nem szabadna, hogy a hatalmat ily módon bárki is támogassa. Mert a hatalom támogatása is csak látszat, a hatalom nem érti és nem szereti a művészetet, csak használja, kihasználja! Nem célunk és tisztünk ítélkezni a most született művek és értékük felett. Nem sajnáljuk a rájuk elköltött közpénzeket sem. De a magunk módján szeretnénk tiltakozni a jelenlegi hatalom kultúrpolitikája ellen a saját eszközeinkkel. Művészettel a művészetért. Ha másként nem megy, így, visszakézből!

4 komment

Címkék: art kiállítás

2011.11.04.
16:02

Írta: szuperapu

Ellenpontozunk

Ami kis hazánkban újabban a kultúra meg a művészet tárgykörében folyik, az több mint bosszantó. Gusztustalan és vészterhes is egyben. A jelenlegi rezsim nem tiszteli, nem érti, nem ismeri, csak használja a különböző művészeteket. Persze ez nem sikerülne, ha a másik oldalon önös érdekből, önként és dalolva nem mennének sokan a táncba. Értem én, sőt a bőrömön érzem, hogy a művész is ember, s mint ilyen a piacról él, de én úgy gondolom, hogy a hatalom ne támogassa a művészetet, és művészet ne támogassa a hatalmat! Mert a diktatúrák és az a felé masírozó rendszerek csak arra használják a művészeteket, hogy egy sosemvolt mitológiát építsenek fel, amivel önmagukat fényezik és amivel egyben elvakítják a tömegeket.

Szép lassan elveszünk egy nagy népnemzeti giccsben, miközben rajtunk röhög a világ felvilágosult fele. De a legújabb kormányzati agyrém már annyira túlmegy minden határon, hogy amellett nem lehet szó nélkül elmenni. A labda most a mi térfelünkön pattog, és mi nem habozunk kihasználni a ziccert. A saját eszközeinkkel, a saját hatáskörünkben, de hangosan és látványosan fogjuk kifejezni, hogy nem tetszik a rendszer!

Hamarosan jelentkezünk!

Szólj hozzá!

Címkék: art pénz

2011.11.03.
09:45

Írta: szuperapu

Színek

Oké, tudom, van némi előnye a tündérhercegnőimnek egy átlag gyerekkel szemben a vizuális neveltetés terén, de akkor is meg tudnak lepni. Néha. Nem arra gondolok hogy miket rajzolnak, hanem hogy a látásmódjuk mikre nem sarkalja őket. A hétvégén a nagyobbik ötletétől vezérelve például összegyűjtötték a színeket a nagyszülői ház kertjében. És nem csak a kezdő gondolat de az eredmény is jó lett!

Imhol az eredmény: paletta.

Szólj hozzá!

Címkék: gyerek art

2011.10.11.
09:41

Írta: szuperapu

Művészet és politika

A magam módján megemlékeztem az Apple atyjának haláláról, pedig az érdeklődési köröm és a keblemet dagasztó nemzeti érzelmek okán kicsiny hazánk jeles építészének a nekrológját kellett volna előbb megírnom. De kicsit átpolitizáltnak éreztem Makovecz Imre munkássága körüli diskurzust, gondoltam hagyom leülepedni a dolgokat. Persze az életművet nem érinti a politikai hovatartozás, és engem ez nem is igazán érdekel ebből a szempontból. annak ellenére (vagy azzal együtt) hogy mélységesen megvetem azokat az embereket - művészeket meg főleg - akik a hatalom lábához törleszkednek, vagy szembeállásukat önös érdekből utólag eltúlozzák.

Makovecz európai értelemben is haladó gondolkodású és jelentős építész volt, az organikus építészet hazai zászlóvivője, sok emblematikus épület tervezője. Kár hogy a kilencvenes évek után szembement egykori, a stíluson belüli célkitűzésével és a természeti és népi formákat újraértelmezés nélkül felnagyítva kezdte el használni, átbillenve a giccs témakörébe. És ezt ráadásul észre sem vette, mert jó magyar szokás szerint az egykori lázadóból élete végére egy arrogáns zsarnokká vált. A határainkon túl, így inkább csak mint nagy ígéret került be az almanachokba, és hírnevét olyan nem lényegtelen mellékszálak is erodálják, mint a kivitelezés minőségének hanyagolása.

Makovecz iskolapéldája annak, hogy egy művész ne politizáljon, illetve ne a politika legyen a kreativitása legfőbb mozgatórugója!

Szólj hozzá!

Címkék: art

2011.08.09.
10:21

Írta: szuperapu

Írok, nem írok

Feltűnő módon mostanság elég rendszertelenül írok. Tovább árnyalva a képet, és fokozva feszültséget mondhatnám azt is, hogy rendszeresen nem írok. Legalábbis jelen blogba. Merthogy szétesett az életem. Nem kicsit. Nagyon. Aztán elkezdtem összerakni, de még mindig nagy a fejetlenség körülöttem. Körülbelül így.

Hat évvel ezelőtt más volt hangnem, más volt a cél, már ha volt egyáltalán. Most meg már nem tudom abbahagyni, de sokszor folytatni sem. Pozitív visszacsatolásként kérhetném a kedves internetező gyerekeket, hogy nyomkodják a gombot a Goldenblog szavazásán, de igazából ebben az esetben mellékszál. A Gyerekszoba blog esetében persze presztízskérdés az oda leadott szavazatokat megköszönöm...

(A rekordok.freeblog.hu meg a munkaköri leírásomban szerepel.)


Szólj hozzá!

Címkék: internet gondolat art

2011.07.14.
17:26

Írta: szuperapu

Üzenet a palackban

Jövő hét csütörtöktől újabb vizuális támadást intézek a köz ellen, ezúttal Siófokon a Coca-Cola Beach területén található Coke Club galériájában. Jelen kiállítás – ha jól számolom – harmincadik a sorban. Remélhetőleg nem lóg ki nagyon a sorból, annak ellenére, hogy mind a helyszín, mind a formanyelv tőlem kicsit szokatlan. Ugyanis ezúttal a kiállítási anyag gerincét egy tucatnyi kisplasztika alkotja. Tizenkét üvegpalackba applikált kicsi papírszobor, illetve életkép, a tőlem már megszokott szimbolikával és csavarral. Tizenkét üzenet egy szerelmi hajótöröttől. (+ 5 grafika és egy vászon)

Egy újabb adag közhely vázlat, Tőlem, Nektek.
Közhelyek mert ezek az üzenetek egyértelműen olyan gondolatokat, történéseket, víziókat vizualizálnak, amik sokszor sokaknak élményként jelentek meg élete során. Viszont ebből kifolyólag kétségkívül igazak. És vázlatok, mert csak támpontot adnak ahhoz, hogy mindenki személyre szabottan kiegészítse, továbbgondolja.

Túlságosan is személyes a téma hogy bárminemű életrajzi vonatkozással spékeljem meg. Ha arra érdemes leszek, majd megteszi ezt helyettem az utókor. Most a jelenben viszont legyen elég annyi, hogy az élet értelme: szeretni és szeretve lenni – a többi csak köret.

A kiállítás július 21. és 31. között tekinthető meg.

Szólj hozzá!

Címkék: art kiállítás

2011.06.13.
17:06

Írta: szuperapu

Életjel

Kedves internetező gyerekek, örömmel jelentem be, hogy élek. Illetve fogalmazhatnék úgy is, hogy újra élek, de ez most egy olyan mellékszál amit egyelőre nincs nagy kedvem kibontani. A lényeg az hogy az októberben bemutatott Szorokin szatyrok anyagát pár újabb műremekkel megfejelve a Nyitott Műhelyben emelem vizuálisan a "Beszélj a szíveddel!" című irodalmi est színvonalát. És ezzel még nincs vége... A nyár folyamán még lesz más is! De most ez az aktuális. Gyertek, jó lesz!

Meghívó itt.

5 komment

Címkék: art kiállítás

2011.02.25.
11:19

Írta: szuperapu

Ajánló

Kedves internetező gyerekek! Hétvégén menjetek el a Petőfi Irodalmi múzeumba, mert most van a Kortárs Gyerekirodalmi Napok, és lehet venni akciósan könyveket, és meg lehet nézni az Aranyvackor kiállítást is. Perszehogy azért mondom mert nekem is ki van állítva munkám...

Szólj hozzá!

Címkék: könyv art kiállítás

2011.02.08.
08:58

Írta: szuperapu

Kultúra

Olvasom a híreket az elszámolási kormánybiztos áldásos ténykedéséről és már szörnyülködni sincs kedvem. A filozófusok után most a képzőművészek pályázati úton kiosztott tiszteletdíjait vette Budai Gyula et. górcső alá. Szép lassan végigzongorázzák az értelmiséget, mégpedig az egyszerű nép értelmezhetetlenségi skáláján haladva. (Ha jól sejtem ezután a költők és írók jönnek, aztán a filmesek.) De ez még hagyján. Ez politika. Egy szűk réteg kisded játéka. A szomorúbb az, amit egyes blogokon és ugyanott a kommentekben olvasni.

Az, hogy pártállástól, iskolai végzettségtől, kortól, nemtől függetlenül milyen mérhetetlen az emberek kulturálatlansága vizuális téren. Hogy még mindig Munkácsy az utolsó ismert és elismert művész a közbeszédben, kb. ott ahol félbeszakadt az általános iskolában a művészettörténet oktatás. Ijesztő hogy az emberek 99 százaléka meg sem próbál elgondolkodni egy modern mű láttán, de ha igen akkor nem jut tovább az „ezt én is meg tudom csinálni” alapvetésnél. Persze ugyanezen emberek veszik a Blikket meg a Borsot, és nézik a kereskedelmi tévék igénytelen látványvilágú vetélkedőit és showműsorait, illetve zabálják a plázák konzumcuccait. Tudom, hogy nem az ő hibájuk, az oktatás, az iskola, a szülők, meg az őket körülvevő társadalomnak elnevezett alaktalan szürke massza az oka nyomoruknak. De aki az utóbbi 10 évben nem volt múzeumban és nem tud egy szabályos kört sem megrajzolni szabadkézzel az ne szóljon hozzá a témához.

Félreértés ne essék, sosem értettem műtárgypiac működését, főleg ami az egyes művészek pénzben mérhető ázsiójának elszállását illeti, és a politikai meggyőződésem okán sosem indulnék állami közbeszerzési pályázaton képzőművészként. De kikérem magamnak, hogy dilettáns és vizuálisan analfabéta emberek mondjanak ítéletet művészek és műveik felett. Még akkor is, ha demagóg politikusok adják a szájukba a szavakat.

KREAtórium ez az ország.

(És nem kell fokozni a demagógiát, azzal hogy felsoroljuk mi mindenre lehetett volna költeni a szóban forgó közpénzeket, mert nem csak kenyérrel él az ember…)

9 komment

Címkék: emberek art pénz

2010.10.14.
09:18

Írta: szuperapu

Szatyornyi segítség

Vannak mizantróp felhangjai olykor az ilyen-olyan megnyilvánulásaimnak, de ha tehetem, igyekszem az úttörők 12 pontja szerint viselkedni embertársaimmal szemben. Segítek. Most például másokat ahhoz, hogy segítsenek. Mert könnyebb úgy adni, ha kap is valamit az ember. Már valami tárgyat, a kétségkívül szívet melengető érzések mellé, ami ezen folyamatok velejárója. Szóval két, egyedi papírszatyorral (ez, és ez) csatlakoztam egy árverési akcióhoz, aminek teljes bevétele hazánk legnagyobb ipari katasztrófájának, a kolontári vörösiszap-ömlés áldozatainak megsegítését szolgálja.
Kedves internetező gyerekek, tessék majd licitálni!

Szólj hozzá!

Címkék: árverés art

2010.10.01.
11:49

Írta: szuperapu

Szorokin Szatyrok

Rácsúsztam Szorokin Jég-trilógiájára. Az apropót a GondolatOlvasó estek soron következő epizódja adta, de nem az előre eltervezett módon alakultak a dolgok. Egyrészt sokkal de sokkal jobbak a könyvek, mint gondoltam volna, másrészt a kultúrestben betöltött szerepem is változott. Mondhatni maradok a kaptafánál, és vizuális formában mondom el a magam hozzáfűznivalóját. Lényegesen egyszerűbb azokat a mély és erős képeket, amiket a regények generáltak egy az egyben átadni, arról nem is beszélve, hogy az est többi résztvevője a szavakat egyébként is jobban érti, és ami fontosabb jobban tudja elemezni is.
Szóval lesz egy kiállítás is, a hely szelleméhez igazodva papírszatyrokra hangszerelve.

Várunk mindenkit szeretettel! (Részletek: itt)

(A soron következő GondolatOlvasó est programja itt található)

2 komment

Címkék: könyv art kiállítás

2010.09.06.
09:37

Írta: szuperapu

Mrgnyitó volt

Péntek este, aki nem volt ott a FUGA-ban a Photo Poetica kiállítás megnyitóján, az egy élménytől fosztotta meg magát! A kiállítás persze még a héten megtekinthető, és aki csak magára a kiállított művekre kíváncsi az kétségtelenül nyugodtabb körülmények között szemlélődhet. Mert a megnyitón a nézelődve elmélkedés és az elmélkedve nézelődés a megjelentek szép száma, a nyüzsgés, a performanszok, zenés betétek és sztriptíz okán sokszor komoly nehézségekben ütközött. A BookArt-os könyveknél majdhogynem sorba kellett állni, és még a helyszínen firkálható könyveknek is nagy sikere volt. De voltak még fotók, meg bűvészbohóc meg perec is. Ez utóbbi hamar elfogyott, ahogy a pincehelyiség levegője is…

1 komment

Címkék: art kiállítás

2010.08.25.
11:25

Írta: szuperapu

Függőben

Aki személyesen ismer, az tudja, hogy 8 évvel ezelőtt ugyan abbahagytam a dohányzást, de leszokni nem tudtam. A nikotin-függőség megmaradt. Némi alkohol, egy masszívabb vacsora, egy temetés vagy némi stressz és ha adott a közvetlen hozzáférés, akkor máris rágyújtok. Nem vagyok már láncdohányos, de tisztában vagyok vele, hogy annak a bizonyos első szál cigarettának a következményeit életem végéig nyögöm.
Éppen ezen tapasztalatok mentén vettem a bátorságot, hogy idén az arc-on a egy leszokást segítő program szolgálatába állítsam a kreatív energiáimat egy A0-ás plakát képében. Aki kíváncsi rá a szokott helyen szeptember elején megtalálhatja.

Szólj hozzá!

Címkék: arc art

2010.05.11.
09:10

Írta: szuperapu

Illusztrálok

Amint azt a mellékelt ábra mutatja, a blogomat továbbra sem illusztrálom. Viszont úgy áll a dolog, hogy amit itt megspórolok, az máshol tör felszínre. BookArt, falmatrica, kiállítási stand. És most egy illusztrátori felkérés egy havilaptól. Méghozzá egy multinál. Sosem gondoltam volna, hogy ezt kell mondanom, de meglepett a hozzáállásuk, a nagyfokú szabadság, amit biztosítanak. Nem lennék soha képes arra, hogy bejárjak, és napi nyolc órát lehúzzak egy ilyen cégnél, de így külsősként tetszik a dolog. Kíváncsi vagyok milyen kifutása lesz a dolognak…

12 komment

Címkék: munka art

2010.04.29.
11:51

Írta: szuperapu

Szavazás

Egy rövid ideig az hittem, hogy én nyertem meg a hellodesign.hu falmatrica pályázatának közönségszavazását, minekutána rengeteg erre utaló jelet tapasztaltam a Facebook-on. Aztán kiderült, hogy a dolog csak most kezdődik a hg.hu keretein belül. Írhatnám, hogy szavazzon rám mindenki aki él és mozog az ismerőseim közül de ez tudom hogy megintcsak pusztába kiáltott szó lenne, úgyhogy csak csendben bízom benne, hogy újfent sikerül az ismerőseim szavazata nélkül is szép eredményt elérnie a munkáimnak.

12 komment

Címkék: munka art

2010.04.27.
08:12

Írta: szuperapu

Nyertem

Imádom a nyilvános megmérettetéseket, gyerekkorom óta szeretek versenyezni, és főleg nyerni. Mostanság már veszíteni is megtanultam, amihez lehet, hogy hozzásegített a szép magyar hagyomány, hogy a győztesnek kollektíven esik neki mindenki, hogy az sokkal kényelmetlenebbül érezze magát, mint az általa legyűrtek. A hellodesign.hu falmatrica pályázatán mindkét pályamunkám bekerült mind a közönség, mind a zsűri által kiválasztott 12 legjobb terv közé, amit persze eredményezhetett az is, hogy a rengeteg ismerősöm rengeteg szavazatot adott le rám, és a rangos zsűri mind rossz ízlésű kutyaütő. Vagy esetleg a világméretű cionista összeesküvés egy újabb fejezetéhez érkezett. Vagy az is lehet, hogy jókat rajzoltam…

7 komment

Címkék: munka art

süti beállítások módosítása