szuperapu

Miközben görgetem tovább a Fejetlenség témáját - ami hamarosan egy nyolcoldalas képregényben bontakozik ki, és áprilisban jelenik meg - a kiállítás egy héttel tovább tekinthető meg. Szóval aki eddig lemaradt róla, az még megnézheti az Odeon Lloyd mozi előterében.

Kis írott kiegészítés azoknak akik már látták, kis ízelítő azoknak akik tervezik megnézni, és pótlék azoknak akik nem tudnak elmenni de kicsit azért érdekli őket:

- Vécsei Rita Andrea megnyitó szövege:  itt
- Szeles Judit háttértörténete: itt

És persze némi nemű illusztráció mindkét helyen...

Feltűnő módon mostanság elég rendszertelenül írok. Tovább árnyalva a képet, és fokozva feszültséget mondhatnám azt is, hogy rendszeresen nem írok. Legalábbis jelen blogba. Merthogy szétesett az életem. Nem kicsit. Nagyon. Aztán elkezdtem összerakni, de még mindig nagy a fejetlenség körülöttem. Körülbelül így.

Hat évvel ezelőtt más volt hangnem, más volt a cél, már ha volt egyáltalán. Most meg már nem tudom abbahagyni, de sokszor folytatni sem. Pozitív visszacsatolásként kérhetném a kedves internetező gyerekeket, hogy nyomkodják a gombot a Goldenblog szavazásán, de igazából ebben az esetben mellékszál. A Gyerekszoba blog esetében persze presztízskérdés az oda leadott szavazatokat megköszönöm...

(A rekordok.freeblog.hu meg a munkaköri leírásomban szerepel.)

A lányok egyre tudatosabban használják az internetet. Már a saját fejlettségi szintjüknek és érdeklődésüknek megfelelően. De ennek mentén szinte vadásszák az url-eket. Reklámokból, csomagolásokról, így nem volt meglepő, hogy az iskola bejáratnál kihelyezett Google logópályázat plakátja megtalálta a nagylányt. Ami szerint diákoknak kell négy megadott témában doodle-t tervezni, a díjazás korcsoportonként történik és persze a nagy dicsőség mellé egy szép nagy összeg is jár. Az iskoláknak. Minden szép és jó, a kiscsaj is lelkesen pörög a témán. De! Az milyen már, hogy a pályamunkákat kizárólag postai úton lehet beadni??

Zajlik az élet. A csajok a nyár maradékát kihasználva a nagyikat boldogítják, mi meg a viszonylagos nyugalmat kihasználva pörgünk az élet egyéb területein. A szeptemberi iskolakezdés sem csak izgalmakkal, hanem rengeteg teendővel is jár (részletek a gyerekszobában: itt és itt), de most már a finisben vagyunk, és ma már talán az íróasztalt is összeszerelem.
Közben a BookArt belopózott a FUGA-ba a Baksa Soós Attila könyvei köré szervezett összművészeti kiállításra, és azzal is van némi dolgom, de úgy néz ki, hogy megéri a fáradozást, mert eddig minden arrafelé mutat, hogy jó buli lesz. Ha valaki nem hiszi, akkor az érezze meghívva magát!Jöjjön el akár a megnyitóra!
(Meghívó)

Egykori Kiváló Úttörőként ott segítek, ahol tudok. Meg ahonnan nem zavarnak el. Most például kis kirándulást teszek vendég-bloggerként a konkurens blogszolgáltató egyik zászlóshajójánál a gyerekszoba.blog.hu-n. Végül is a kultúra meg a gyerekek az életem legjellemzőbb attribútumai, így nem egy ördögtől való gondolat, ha most a kettő metszetében is kipróbálom magam.
Szóval ajánlom magam!

És lassan már annyi blogon fordulok meg, hogy az már akár külön kategória is lehetne a Goldenblogon…

Már jó ideje nem illusztrálom a bejegyzéseimet. Valahogy maguk alá temették az önmagam által felállított keretek a kreativitásom, és a végén már sokszor nyűg volt a dolog. Lehet hogy egyszer majd újra lesznek itt is firkák valamilyen formában, de addig is, ha valakinek hiányoznak a vizuális momentumok látogassa a sketchblogomat.
Follow me!

A múltkori vendégszereplésem a moly.hu címlapján olyan jól sikerült, hogy marasztaltak még egy kicsit. Nem arra gondolok, hogy még mindig kattintgathatják a kedves internetező gyerekek az illusztrációmat... Hanem, hogy további együttműködésre is sort kerítettünk időközben, és aminek eredménye egy póló lett. Amit megrendelhet bárki aki a moly.hu könyves közösségi oldal tagja és/vagy az én munkáimnak nagy rajongója.
Megrendelelni egyelőre a moly.hu blogján lehet kommentben. Kicsit körülményes, de megéri...

A könyvek meghatározó tényezők az életemben. Van, hogy kicsit nagyobb hangsúllyal, van, hogy még inkább. Ezért is örültem a moly.hu által kínált lehetőségnek, a közösségi oldal címlapja mellett illusztrálhattam az olvasáshoz való viszonyomat, az olvasást, ahogy én azt megélem. A viszonylagos siker oka lehet, hogy pont abban rejlik, hogy mások is így látják a dolgot. Ha más színvilágban és más szimbólumrendszerben is…

A hétvégén sikerült végre összehozni egy sört drc kollégával, így egy újabb hálózati kapcsolathoz tudok IRL arcot társítani. És ez a tény nem csak önmagáért fontos, nem azért mert ez az este kimondottan kellemesre sikeredett, hanem azért, mert ez egy újabb példa számomra arra nézvést, hogy a köznyelvben terjedő megállapítások a bloggerek antiszociális, mizantróp, sőt olykor csökevényes és meghasonlott életviteléről nem állnak meg az ismeretségi körömben. Akiket eddig megismertem, mind ugyanolyanok, mint azt előzetesen elképzeltem, nem csalódtam senkiben, és a legtöbbjükkel, ha olykor lazábban is, de azóta is tartjuk a kapcsolatot a való világban is. Mert mindegyikük barátságos, nyílt és intelligens, mind olyan, akivel bármikor szívesen beülök egy ebédre a Tandem Caféba. Vagy egy vacsorára, hogy átbeszéljük az élet fontos dolgait…

Továbbra sem mondtam le arról teljesen, hogy a festményeim eladásából rendezem a gazdasági világválság által megtépázott családi költségvetésünk helyzetét. De hát vannak hiányosságai a hazai piacnak, és nekem, illetve a festői kvalitásaimnak* is, aminek következtében nem sok sikerrel kecsegtettek az eddigi próbálkozásaim. Ezen okfejtések mentén megpróbálom megvetni a lábam a pozitív hozzáállás és a korlátlan lehetőségek földjén, ami nem mellesleg a kapitalizmus fellegvára. Tehát irány Amerika, irány az etsy.com!
És ezúton hívom fel azok figyelmét akiket nemrég vászonra vittem, hogy ha nem akraják, hogy a szimbolikus ámde mégiscsak meztelen testük egy idegen hálószobájának hangulati illusztrációja legyen, akkor igyekezzenek ajánlatot tenni! Árengedmény elképzelhető...

*Technikailag képzetlen, valamint lusta és ebből kifolyólag trehány vagyok vagyok, és nem találtam fel a spanyolviaszt sem a formanyelv terén.

Időközben felraktam az augusztusi kiállítás anyagát a honlapomra. Most azok is bepótolhatják a vizuális élményt, akik így vagy úgy kihagyni kényszerültek a személyes kontaktust a vászonra leképezett barátaimmal. Természetesen most is egy üveg mögé rejtettem a lényeget. Jó keresgélést, és aki használható asszociációs tippel áll elő, hogy miért pont oda kerültek a képek ahová, annak kedvezményt adok képvásárlás esetén!

Másfél, két évente új honlapot gyártok le magamnak, mondhatni kényszeresen. A kényszer kiváltó okára egyelőre még nem sikerült fényt derítenem, de mindegy is, amíg nem válik ön és közveszélyessé, vagy amíg tudok újat mutatni. És most megint aktuálissá vált, hogy egy új virtuális otthont fabrikáljak a virtuális énemnek, meg az irántam érdeklődést tanúsító internetező gyerekeknek. Tehát összegereblyéztem a dolgaimat és egy kicsit furcsa képeskönyvbe kupacoltam össze őket. A szokott helyen, azaz itt lehet keresgélni az újdonságokat. Meg azt is, hogy még mi hiányzik, mert a közeljövőben kerül még fel ez-az…

Update: a tartalmak el vannak rejtve kicsit, de a hatéves és olvasni nem tudó nagylány is megoldotta a problémát, tehát nem aggódom. Annyira...

Kedvenc cipőmárkám honlapján indult egy design pályázat, és mivel egy másik projekt kapcsán már kapcsolatba kerültem cipőtervezés címén a céggel ezért megkerestek, hogy nevezzek én is. Sajnos mivel a szerzői jogokat, ők is a hazai gyakorlat szerint kezelik, és ennek a gyakorlatnak megfelelően bicskanyitogató kitételekkel* spékelték meg a részvételi szabályzatot, kénytelen voltam nemet mondani az egyébként szimpatikus felkérésnek.
Mert szerintem a szellemi termékek elidegeníthetetlenek, és a Converse ezen gyakorlata nem más, mint átverés, illetve lopás. Kár, mert nagyon szép terveket és lelkes fiatalokat vonultat fel a microsite.

*Alkotások feltöltésével a Résztvevők egyértelműen és visszavonhatatlanul, térítés nélkül a Szolgáltatóra ruházzák az alkotások teljes körű felhasználásának jogát. A Szolgáltató jogosult többek között az Alkotásokat saját gazdasági tevékenysége során felhasználni, átdolgozni, a felhasználás jogát harmadik személyre részben vagy egészben átruházni. A Résztvevők kifejezetten lemondanak a Szolgáltatóval szemben az Alkotásokkal kapcsolatos valamennyi esetleges követelésükről.

Kedvenc cipőmárkám honlapján indult egy design pályázat, és mivel egy másik projekt kapcsán már kapcsolatba kerültem cipőtervezés címén a céggel ezért megkerestek, hogy nevezzek én is. Sajnos mivel a szerzői jogokat, ők is a hazai gyakorlat szerint kezelik, és ennek a gyakorlatnak megfelelően bicskanyitogató kitételekkel* spékelték meg a részvételi szabályzatot, kénytelen voltam nemet mondani az egyébként szimpatikus felkérésnek.
Mert szerintem a szellemi termékek elidegeníthetetlenek, és a Converse ezen gyakorlata nem más, mint átverés, illetve lopás. Kár, mert nagyon szép terveket és lelkes fiatalokat vonultat fel a microsite.

*Alkotások feltöltésével a Résztvevők egyértelműen és visszavonhatatlanul, térítés nélkül a Szolgáltatóra ruházzák az alkotások teljes körű felhasználásának jogát. A Szolgáltató jogosult többek között az Alkotásokat saját gazdasági tevékenysége során felhasználni, átdolgozni, a felhasználás jogát harmadik személyre részben vagy egészben átruházni. A Résztvevők kifejezetten lemondanak a Szolgáltatóval szemben az Alkotásokkal kapcsolatos valamennyi esetleges követelésükről.

Annak, hogy életem során többször gondoltam arra, hogy nem a legjobb helyre születtem földrajzilag (geopolitikailag), annak az egyik legfajsúlyosabb összetevője, hogy nációnkból hiányzik az összetartás legkisebb elemi szikrája is. Nem kell nagy és világrengető dolgokra gondolni, és semmiképp nem kell politikai síkra terelni a csapásirányt. Sőt, most még a társadalmat, mint fejünk fölött lebegő alaktalan sötétszürke ködöt is kihagynám az eszmefuttatásból. Mindennapi egyszerű példákon is megmutatkozik a dolog.
Például a minap mintegy 6-700 ismerősemet kértem meg hogy egy kattintással segítse előrébb jutni egy pályamunkámat egy nemzetközi design versenyen. Gondoltam, ha tizedük megteszi ezt a szívességet már nem állok rosszul.
Most sem állok rosszul (15/2898), de a 2%-uk sem szavazott rám.
Malaysiában több rajongóm van…

(Akinek nem inge ne vegye magára, és köszönöm neki.)

Nem gondoltam volna pár hónappal ezelőtt amikor először szaladtam bele a Minispace oldalába, hogy ez ilyen jó móka. Webkettő, miegymás. És inspiráló. Nem csak a rengeteg jó design, hanem a közösség is. Mert fölöttébb hízelgő az alkotói hiúságomnak, ha egy teljesen más kultúrkörben szocializálódott embertársam a világ másik feléről megdicséri a munkáimat.
És mindezek örömére feltoltam még egy tervet.

Minden héten nyerek egy egész szép kis vagyont. Van, hogy többször is.
Jön a levél, hogy kisorsolták az e-mail címemet és csak annyi a dolgom, hogy jelentkezek valami holland/olasz/spanyol figuránál, és már utalják az egymillió eurót. Hát, tartson a nagyvilág élhetetlennek, de nem nagyon szoktam foglalkozni ezekkel a levelekkel, és csak azért nem veszem kisebbre a spamszűrő keresztmetszetét, mert ezek a kis szösszenetek megdobják az aznapi mosolyfaktort.
Csak azon szoktam néhanapján rugózni egy kicsit, hogy hogy van még olyan, aki az ilyesminek felül? Mert az hogy léteznek ilyen levelek, azt engedi feltételezni, hogy vannak ilyenek szép számmal…

Egyre másra erősödnek azok a hangok a környezetemben, amik a modern technológiákat kárhoztatják mindenért. A legtöbb kütyü minimum rákkeltő, legyen az telefon, monitor vagy mikrohullámú sütő. Az internet meg a játékkonzolok meg szétzilálják a társadalom alapegységeit, legelőször persze a családot.
Annak idején ugyanez volt a félelem a televízióval szemben is, (aki elég öreg az tudja mi az alapja annak Kádár-korszaki városi legendának, miszerint leginkább hétfőn esnek teherbe a magyar nők) aztán mégis elolvastunk jó pár könyvet, és kimentünk a friss levegőre.
Hát például a Wii is egy társasjáték, és ugyan lehet vele játszani, mint a Monopoly-val, vagy a Lotti Karottival. Együtt.

Időnként érdekes oldalakra invitálnak a Google hirdetések.
Beleszaladtam egy vállalkozásba ahol egyénre szabott rendszámtáblákat gyártanak babakocsikra. Vagy épp gyerekbiciklire. Névvel, születési dátummal, rózsaszínben vagy világoskékben. Ha erre tényleg van piacképes kereslet, akkor tényleg hülye egy világban élünk!

Még jó hogy van internet! Máskülönben nem tudom, hogy teljesítettem volna most az elsőszülöttem azon kérését, hogy hajtogassak neki egy baglyot...

Egy baj van kicsiny falunkkal, hogy 35 kilométerre a fővárostól nincsen kábel, se telefon, se tv, se internet. Illetve most már van..., de milyen?
Nincs egy éve, hogy a HFC Network behálózta településünket meg még három környező falut, és mivel a hűségszerződésink most már lehetővé tették, gondoltuk mi is váltunk. Meg is rendeltem a cég nem túl bizalomgerjesztő külalakú honlapján a szolgáltatásokat. Majd egy hónap múlva telefonáltam, és mivel ott azt ígérték, hogy két hét múlva visszahívnak küldtem egy e-mailt is. Rá egy hétre felhívtak hogy másnap délelőtt jönnének, de én közöltem, hogy kicsit nagyobb mozgásteret is hagyhatnának, mivel dolgozó emberként nem tudom csak úgy ukk-mukk-fukk szabaddá tenni magamat. Valószínűleg megsértődtek mert azóta nem jelentkeztek. És közben eltelt egy újabb hónap...
Persze már nem is akarok élni a szolgáltatásaik által nyújtott örömökkel, mert elég csak belegondolni, hogy egy ilyen cégnek milyen lehet a szerviz vagy helpdesk szolgáltatása. És vajon hogyan viszonyulhat az ügyfélhez, ha annak a pénzét már magánál tudhatja?
Élek a gyanúval, hogy valami kistérségi fejlesztési-pályázatról lehet a háttérben, amiben az ügyfél csak felesleges kolonc, aki csak felesleges adminisztrációval, munkával és pénzkidobással jár, ami csökkenti a pályázati pénzek élvezeti értékét...

Elindult a web2art projekt!
Mert úgy gondoltuk páran, hogy meg kellene piszkálni a webkettő mögött szunnyadó kreatív energiákat, hátha kisül belőle valami jó. Biztosan. Hiszen ezen a színtéren vannak a legújabb újítások, a közösségi véleményformáló interaktivitásról nem is beszélve. Már csak annyi a teendő, hogy ezt a lendületet vizuális formába öntsük.
Szóval, rajzold le az internetet, és pályázz!
(És közben add tovább az infót! Link a szokott helyen...)

Idén tudatosan pihentetem kreativitásom vizuális megnyilvánulásait. Vagy inkább a látványos megjelenéseket. Nem pályázgatok, nem állítok ki, de persze dolgozok, agyalok, vázlatolok. Készülök a jövő évre. Meg az az utánira. De közben valahogy leesett az adrenalin szintem…
Azért annyira nem, hogy kényszeresen pörögni kezdjek, de gondoltam (néhány ismerőssel együtt), hogy meg kellene mozgatni a webkettes kreatív energiákat…
Amint materializálódnak a dolgok, jelentkezem…

Van egy új (számomra legalábbis új) webkettes őrület, a neve: plurk.
Talán a twitterhez lehetne hasonlítani, de van aki inkább az irc-vel rokonítja, engem meg egy timeline-ra emlékeztet, ahol a szereplők saját magukat animálják a többiek meg belenyúlnak az action-ökbe. De persze a lényeg itt is ugyanaz. Közösség. Vannak ismerősök, a blogvilágból, a twitterről, vagy a való világból, de megismerhetsz új arcokat is. Ökörködhetsz, tanácsot kérhetsz, vagy épp megoszthatod a világgal, hogy mit csinálsz, mire gondolsz, mit utálsz, mit kívánsz. Ajánlhatsz videót, fotót, blogbejegyzést, vagy csak meglesel másokat, vagy csak igyekszel nyomot hagyni a világban...
140 karakterrel közelebb a nirvánához…

Sokszor félelemmel vegyes büszkeség tölt el a lányaim szépségét illetőleg. Mert nagyon szépek. Gyönyörűek. És nem csak a szülői elfogultság látatja velem annak őket. Legalábbis ebben szentül hiszek, merthogy nekem a szépség megítélése és megalkotása a szakmám, többek között. Szóval az én tündérhercegnőim egzakt módon és nagyon szépek. És emiatt én nagy gondban leszek tíz év múlva. De addig is büszke vagyok. És felpakolom a fotóikat a flickr-re hogy más is egyetértsen velem. (Link a képek kupacban, mai nappal frissítve.)