szuperapu

A hétvégén sikerült végre összehozni egy sört drc kollégával, így egy újabb hálózati kapcsolathoz tudok IRL arcot társítani. És ez a tény nem csak önmagáért fontos, nem azért mert ez az este kimondottan kellemesre sikeredett, hanem azért, mert ez egy újabb példa számomra arra nézvést, hogy a köznyelvben terjedő megállapítások a bloggerek antiszociális, mizantróp, sőt olykor csökevényes és meghasonlott életviteléről nem állnak meg az ismeretségi körömben. Akiket eddig megismertem, mind ugyanolyanok, mint azt előzetesen elképzeltem, nem csalódtam senkiben, és a legtöbbjükkel, ha olykor lazábban is, de azóta is tartjuk a kapcsolatot a való világban is. Mert mindegyikük barátságos, nyílt és intelligens, mind olyan, akivel bármikor szívesen beülök egy ebédre a Tandem Caféba. Vagy egy vacsorára, hogy átbeszéljük az élet fontos dolgait…

Nemrég egy szociológus barátom azt mondta, hogy az én naiv elképzelésemmel ellentétben az emberek minden előzetes jel nélkül képesek bárhol bármikor - és ami a lényeg - bármilyen mértékben meghülyülni. És ehhez nincs szükségük különösebb okra, érdekre, vagy célra. Csak úgy elvesztik a józan ítélőképességüket. Ezzel én próbáltam vitázni, próbáltam szembemenni, míg egy gyermekkori barátom nem kezdte el teleszemetelni egy általam is használt közösség oldal nyilvános felületét szélsőséges oldalak linkjeivel illusztrált elmebeteg kirohanásokkal. És a mikor megkértem, hogy ha nem muszáj, akkor ne erre használja ezt a csatornát, akkor finoman szólva elküldött melegebb égtájak irányába és ezt nyomatékosítva törölt az ismerősei közül. Bumm… Valószínűleg, ha eljön az ő idejük és lehetősége lesz valószínűleg fel is jelent majd, mert nem elég hogy nem értek vele egyet, de még sikeresebb is vagyok nála…
Én meg remélem, hogy visszatér arról az útról, ahova most tévedt.
A gondolkodó emberek közé.

Barátaim, ismerőseim vallásra és iskolai végzettségre való tekintet nélkül mondogatják, hogy új zenéket is kellene hallgatnom. Hát kérem szépen szoktam, és nem csak a régi kedvencek úja albumait, hanem új, fiatal bandákat is. Gallows, Kings of Leon, Sister Vanilla (a JAMC-os Reid tesók húga) vagy a magyarok közül az Óriás is ott figyel lejátszómon. De a régi zenéket is új füllel hallgatom, teljesen másképp szólal/szólít ma már meg a Tankcsapda demója, vagy a Clash London Calling-ja, mint 15 évvel ezelőtt. Arról nem is beszélve, hogy például az Echo and the Bunnyment csak most fedeztem fel. Tehát nekem az is új…

Az az igazi barát, akit ha hirtelen felindulásból elküldesz a bús picsába, pontosan tudja, hogy mikor kell visszajönnie...

A szüleimnek volt szerencséje a közelmúltban egy kamaszkori jóbarátom társaságában eltölteni egy jótékonysági estet. Rég nem találkoztunk, és annak ellenére, hogy valamikor a kilencvenes évek elején hasonló vonalon mozogtunk, teljesen más irányt vett az életünk. De persze ez így van rendjén. Nem basszusgitározhat mindenki élete végéig...
Viszont adta magát a gondolat, hogy számba vegyem az egykori nyíregyházi amatőr rock-szcéna általam ismert basszerjait, hogy kiből mi lett. Ő ugye műsorvezető egy kereskedelmi csatornánál, van aki az ország egyik legjobb pozanosa, elismert háttér és stúdiózenész lett. Van aki maradt a hangszernél és igazi rocksztárként tengeti életét, van aki rendőr és van aki APEH ellenőr. Én meg ugye…

Elkezdődött!
Ha olyan lesz mint, az első napja akkor, tele lesz a ház a barátainkkal, másnapos leszek, és havat lapátolok egész évben. Ez utóbbi nem sok jóval kecsegtet úgy globálisan, de legalább a felmelegedés ki van pipálva. Ami előre látható, hogy lesz egy olimpia és egy 15 éves érettségi találkozóm. És sokat fogok dolgozni...
Nehéz lesz a 2007-es évet felülmúlni, főként, hogy nem készülök önálló kiállítással, és már a teheneket is unom egy kicsit. De talán idén összedobom a régóta érlelt mesekönyvet, mert lassan már csak az unokáimnak tudok vele élményt szerezni. Tervek vannak, idő is, előttünk az év!

Közeleg a Halottak Napja, és ilyenkor kicsit többet gondolok a túloldalon lévő haverjaimra. Vannak szép számmal. Sajnos. Volt aki önként ment, volt aki az önként vállalt hülyesége miatt, van akinek máig sincs tisztázva megnyugtatóan, hogy mi is történt vele. De egyikük sem érte meg a huszonötöt.
Nem hiszek a sorsban vagy a karmában, de még az isteni gondviselésben sem nagyon, és nem igazán értem, hogy miért ők és miért nem én. Mondjuk. Mert a pakliban ez is bőven benne volt. És sosem fogjuk megtudni, hogy az ő életük hova fejlődhetett volna, és azt sem hogy mit gondolnak most rólam, ha látnak.

Egy lakodalom lebonyolítása szerintem jó promóciós terep lehet bármelyik vendéglátóipari egységnek, annak ellenére, hogy a vendégek nem elsősorban enni járnak az ilyen eseményekre. Mi a Colombus Pub nevezetű hajón voltunk szombaton egy ilyen eseményen, de nem a kaja miatt marad az este emlékezetes.
A húsleves felejthető volt, azzal együtt is, hogy engem ebben a fegyvernemben nehéz lenyűgözni. A meleg előételként felvezetett hortobágyi húsos palacsinta viszont már kritikán aluli volt. A tölteléke valami fűrészpor jellegű csirkemell darálék volt, amiről a pincér szemrebbenés nélkül állította, hogy marha (de lehet, hogy a szakácsról beszélt). A vegyestálon a szűzérme karaj, a harcsafilé pedig helyenként busa volt, ami ugye az árfekvést tekintve sem mindegy. A Cordon Bleu ízetlen és erősen mirelit-áru jellegű volt. A köret volt az egyedüli elfogadható objektum a tálon, kellemesen vajas és a magyar viszonyokhoz képest ropogós volt. A desszertként felszolgált tiramisu már nem tudta megmenteni a menüt, pedig egész jól sikerült a felhasznált nagy mennyiségű cukor ellenére is.
A buli persze nagyon jó volt, a nagyi is túlélte a bébicsősz szerepet, sőt, jól szórakozott a kisasszonyokkal. A Colombus Pub-ot viszont nem ajánlanám senkinek! Ilyen hibákat egy falusi csárda sem követhet el büntetlenül, a - szinte egyetlen pozitívumként megemlíthető - csodás panorámát meg élvezhetjük a partról is, egy finom vacsora elfogyasztása után, egy egészségügyi séta keretében.

Ráakadtam a rendszerben Pete barátomra, ami emlékek tolulását idézte elő. Többek között előbukkant a kis félszemű kínai a Blaháról, akitől a 380 grammos kőzetgyűjtő kalapácsomat vettem egykoron. A kalapácsot persze az első egyéni terepbejáráson elhagytam valahol a Medvesalján, a kedvenc zugárusomat viszont most előkeresem...

Egyszer régen a kollégium konyhájában egy, a logikus és egzakt gondolkodásáról híres,  matematika-fizika-számítástechnika szakos barátom arra megállapításra jutott egy beszélgetés során, hogy az ananász a földben terem, mint a répa. Ezt bizonyítja a gyümölcs felső részén elhelyezkedő levélzet is ami a répánál tapasztalt módon segíti elő a betakarítást. Persze mindenki bizonygatta, hogy ez így nem igaz. Jöttek a biológusok a törzsfával, a bölcsészek a nyelvészettel, a földrajzosok a térképpel, a tesisek meg meg akarták verni. De senki sem tudta, még csak megingatni sem, meggyőződésében. Én meg hogy elejét vegyem a tömegkatasztrófának, feltettem a kérdést:
- Hé Tesó, láttál te már a piacon földes ananászt?
- Nem.
- Na látod, hogy fán terem.
- Tényleg. De hülye vagyok! - csapott a homlokára, és meg volt győzve.

De ma már nem divat a gondolkodás.
Az emberek nem szeretnek gondolkodni, és nem szeretik ha azt hiszik róluk, hogy gondolkodnak.
Csődbe is ment a pólóboltom.

Hihetetlen módon nyomasztó ez a nap. Az álmosan gyakorlatozó nyugdíjasok hada sem tudott kizökkenteni az unalomból, a piaccsarnok előtt. Pedig akár mókás is lehetne az, ahogy a pártpreferenciánként eltérő megjelenésű csapatok egymásnak feszülnek.
Mindegy.
Hazamegyek és tekerek egy pár méreg erős burittót, ráöntök két sört és várom a hatást.
Holnap meg születésnapi buliba megyek, az meg remélhetőleg és emlékeim szerint garantálja az emelkedett hangulatot.

Biztos az életkorunk velejárója, hogy a harmincas éveink elején kicsit mindenki elhanyagolja a régi ismerőseit. Mindenki a családdal meg a munkájával meg a bajaival van elfoglalva. Én is így vagyok ezzel.
Még jó hogy van az internet..

Több mint három év után újra wiw-ezek.
Most már lényegesen nagyobb fantáziát látok benne mint annak idején. A netizenek száma is megnőtt, a rendszer is stabilabb, ennek eredményeképpen két leállás között nem csak szociológus hallgatókba botlik az ember. Találtam is néhány kellemes arcot a múltamból, és hála az égieknek, egyiket sem taposta meg úgy az élet, hogy félrecsúsztak volna.
Persze ettől még az idő múltával lehet belőlük akár Összevont Szemöldökű Nyugdíjas is!

O.J. barátom ma hajnalban belépett a lányos apák klubjába!
Ettől megterhelőbb, de boldogságosabb tagság nemigen van a föld kerekén, és én szurkolok neki hogy a boldogságból sokkal több jusson nekik. Persze ha van egy kis esze már a duplázáson töri a fejét, mert tapasztalatból tudom, hogy annál kellemesebb az élet minél több nő rivalizál a férfiember kegyeiért.