Közeleg a Halottak Napja, és ilyenkor kicsit többet gondolok a túloldalon lévő haverjaimra. Vannak szép számmal. Sajnos. Volt aki önként ment, volt aki az önként vállalt hülyesége miatt, van akinek máig sincs tisztázva megnyugtatóan, hogy mi is történt vele. De egyikük sem érte meg a huszonötöt.
Nem hiszek a sorsban vagy a karmában, de még az isteni gondviselésben sem nagyon, és nem igazán értem, hogy miért ők és miért nem én. Mondjuk. Mert a pakliban ez is bőven benne volt. És sosem fogjuk megtudni, hogy az ő életük hova fejlődhetett volna, és azt sem hogy mit gondolnak most rólam, ha látnak.
Utolsó kommentek