szuperapu

Gigantikus dekorációt vállaltam be.
Az Anima könyvesboltok standját dekoráltam, amivel a Könyvfesztiválon akarják a nagyközönséget vizuálisan is megörvendeztetni. A központi kép alapja 2,8 x 4 méteres, és van még egy 1,6 méter széles panel is.
Persze csináltam már óriásplakátot, és ráadásul a legutóbbi arc-on akár a festményeim közé is beilleszthető munkát terveztem, de most a gyártás is az én reszortom volt. Kézzel (ecsettel, hengerrel) készült. Az idő szűkösségének és a méreteknek az eredőjeként rendesen izomlázam lett a munkától, ami azért a képzőművészeti tevékenységnek nem éppen hagyományos velejárója.

Ha április 22-25. között a Millenárison jártok megnézhetitek...

Kicsit úgy érzem magam, mint 15 évvel ezelőtt vizsgaidőszakban. Azt se tudom melyik feladathoz fogjak hozzá, illetve, hogy melyiket lehetne elhalasztani. Aztán újabb és újabbak kerülnek elő és én már magától a pánikolástól is elfáradok.
És akkor még itt van nekem a BookArt. Ami, félreértés ne essék, az édes gyermekem, de jó lenne, ha már szobatiszta lenne, vagy legalább megtanulna járni. Mert egyelőre mindenki tőlem várja, hogy egyengessem az útját, hogy szervezzek, irányítsak, nyilatkozzak. És úgy érzem, hogy ez nekem túl nagy falat…

Bár még a háttérben még mindig gőzerővel megy a munka és a szervezkedés, azért mégis úgy döntöttem hogy induljon el a BookArt mozgalom, és majd menet közben kiderül, hogy mi lesz, mi lehet belőle. Remélem kicsit megmozdulnak az emberek, és a művészet meg a könyvek valahogy belopóznak a tudatokba, vagy legalább játszunk egy kicsit...

A blog itt zakatol: BookArt
A közösség meg itt növekszik: Facebook

Szeretem a könyveket. Sokszor a tartalomtól függetlenül is. Vettem már könyvet a borító, vagy az érdekes tipográfia okán. Van például gót betűvel szedett német nyelvű könyvem, annak ellenére, hogy nem tudok németül és a gót betűk folyószövegként vizuálisan befogadhatatlanok a számomra. Szóval minden könyvnek van valamiféle értéke. Illetve majdnem mindnek… A Vagyunk az Ifjú Gárda című 1975-ben megjelent gyűjteményes kötetnek nem sok, a címlapon lévő „fj” ligatúrát leszámítva… Ezért kicsit feljavítottam a magam módján, konkrétan és elítélhető módon összefirkáltam néhány oldalt (eredmény: itt, itt, itt és itt). Aztán továbbfűzve a gondolatot arra gondoltam, hogy mi lenne, ha több ilyen hackelt könyvet csinálnék és becsempészném antikváriumokba?

A hétvégén kicsit megszaladt az agyam meg a kezem, és körvonalazódni látszik egy újabb koncept-kiállítás. A vázlatok a sketchblogomon sorakoznak, a méret és a technika terén pedig radikális váltás következik. Talán nyáron sikerül tető alá hozni a dolgot, hogy az arra érdemes nagyérdemű vizuális gyönyörben részesedhessen.
Lehet szurkolni...

Már jó ideje nem illusztrálom a bejegyzéseimet. Valahogy maguk alá temették az önmagam által felállított keretek a kreativitásom, és a végén már sokszor nyűg volt a dolog. Lehet hogy egyszer majd újra lesznek itt is firkák valamilyen formában, de addig is, ha valakinek hiányoznak a vizuális momentumok látogassa a sketchblogomat.
Follow me!

Azt hittem a 2012 londoni olimpia logójánál rosszabbat nem lehet csinálni. Hát az élet gyorsan bebizonyította, hogy mindig van lejjebb. Most is. Ráadásul az oroszok és a Szocsi Téli Olimpia szervezői még büszkék is erre a vizuális merényletre.
Az hogy a logó szakmailag kifogásolható mind színvonalát mind funkcióját tekintve az egy dolog, rengeteg dilettáns fércmunka és borzadály jelenik meg szinte percről percre ebben a témakörben. Ettől sokkal nagyobb gond az, hogy a világ legnagyobb rendezvényének a leginkább szem előtt levő legfontosabb vizuális elemét ennyire félvállról veszik.
Ezek után mit várhatunk el egy kis ország kis cégének vezetésétől?

A múltkori vendégszereplésem a moly.hu címlapján olyan jól sikerült, hogy marasztaltak még egy kicsit. Nem arra gondolok, hogy még mindig kattintgathatják a kedves internetező gyerekek az illusztrációmat... Hanem, hogy további együttműködésre is sort kerítettünk időközben, és aminek eredménye egy póló lett. Amit megrendelhet bárki aki a moly.hu könyves közösségi oldal tagja és/vagy az én munkáimnak nagy rajongója.
Megrendelelni egyelőre a moly.hu blogján lehet kommentben. Kicsit körülményes, de megéri...

Az ArtUnió Galéria vezetőjével a kezdetektől fogva egy hullámhosszon vagyunk. Rengeteg a közös téma, sok dologról ugyanúgy gondolkodunk, sok mindenben hasonlítunk. Egy lényeges dologban viszont nagyon különbözünk. Az a bizonyos pohár nekem félig üres, neki meg félig tele. Most is. Mármint az árverés kapcsán. Merthogy szombat este nem alakultak valami fényesen az események, mondhatni a beigazolódtak az idei tapasztalatokra alapozott pesszimista előrejelzések. A tételek egyharmada sem ment el, és azok is mind az alsó árkategóriákból. Persze azért volt érdeklődés, meg bevétel, akár kéthavi bérleti díj is kijön belőle, de korántsem menekült meg az alapítvány és a galéria.

A világot a kíváncsiság és a lustaság viszi előre. Ez utóbbit talán úgy hangolhatnánk finomra, hogy a mind tökéletesebb kényelemre való törekvés. Minden más csak mellébeszélés, időpocséklás, jobb esetben díszítés.
Hát én díszítek. Amellett tettem le a voksom, hogy színes masnit kötök erre a nyomorult sárgolyóra a magam módján. És most valami kifürkészhetetlen és érthetetlen okból kifolyólag olybá tűnik, hogy meglódulni látszik a szekerem. Mármint ha a dolgot a piac felőli végéről nézzük. Már pedig muszáj onnan nézni, mert a hentes, meg a pék is onnan néz ránk a csarnokban. És ez nem csak az én kis világomban nagy teljesítmény, hanem egy nagyobb viszonyrendszerben is, ahol a sokat emlegetett válság okán még olyanok is csendes pihenőre ítéltetnek mostanság, mint W. A. képzőművész, és általános példakép. Persze ő egy másik ligában játszik…

Tudom hogy mindenki a saját zsebén érzi a gazdasági válságot, de azt is tudom, hogy közeleg a karácsony... Szóval ha maradandó értéket szeretne valaki a fa alá rakni (majd onnan a falra), akkor ezt most jótékonykodva teheti meg az ArtUnió Alapítvány árverésén. Az árverés önmagában is egy jó móka, egyesek szinte sportot űznek belőle, és nem véletlenül hívják a boldog vásárlót nyertesnek. Ráadásul kortárs képzőművészeti terméket venni több szempontból megéri. Remek befektetés, leírható az adóalapból, és vizuális gyönyörökben részesíti az arra érdemeseket.
Tessék eljönni szombaton Szentendrére, és tessék vásárolni is.

Az a nagy helyzet, hogy a gazdasági válság bedarálni készül a kedvenc galériámat működtető alapítványt. Veszélybe került a nekem is teret adó galéria épületének további bérlése. De a ház elvesztésével elvész az is, amit  öt éve építgetnek, elvész minden célkitűzés: a kortárs művészek támogatása, rendezvények és az oktatásai programok.
A remény persze utoljára hal meg, de hogy ez minél később következzen be, talán most közösen nyújthatunk egy szalmaszálat. November 28-án, 17 órától a galériában Jótékonysági árverés lesz. Aki ismerte a helyet, mert mondjuk ott volt valamelyik kiállításomon, vagy valamelyik szentendrei art fesztiválon belefutott a társaságba és szimpatizál az alapítvány tevékenységével az jöjjön el és licitáljon a galériában idáig összegyűlt, és az erre az alkalomra felajánlott műtárgyakra!

Aki licitálna, vagy maga is felajánlana műtárgyat, írjon a zarubay@artuniogaleria.hu email-címre, vagy jelentkezzen telefonon: 06-30/659-1228 illetve személyesen a galériában (Szentendre, Bogdányi út 64.) Természetesen az árverésre bocsátott anyag megtekinthető lesz a kikiáltási árral együtt minél hamarabb a galéria honlapján és az alkalomra kiadott kis katalógusban.
Az alapítvány számlaszáma: 64700076-30100017

A könyvek meghatározó tényezők az életemben. Van, hogy kicsit nagyobb hangsúllyal, van, hogy még inkább. Ezért is örültem a moly.hu által kínált lehetőségnek, a közösségi oldal címlapja mellett illusztrálhattam az olvasáshoz való viszonyomat, az olvasást, ahogy én azt megélem. A viszonylagos siker oka lehet, hogy pont abban rejlik, hogy mások is így látják a dolgot. Ha más színvilágban és más szimbólumrendszerben is…

Annak idején, amikor nyilvánosságra hozták, már elmondtam a magamét a 2012 londoni olimpia logójáról*, és most úgy látszik az esemény piktogramjai vannak soron. Mármint hogy negatív kritikát fogalmazzak meg. Egyrészt sem egymáshoz, sem a logó által adott arculathoz nem illeszkednek, másrészt hiányzik a karakteres egyszerűség. De a legnagyobb hiba, hogy a sporthoz nem értők, illetve az egyes sportágakat nem ismerők nem tudják a piktogramhoz a jelentésüket egyértelműen hozzátársítani. A triatlon, a strandröplabda vagy a hegyikerékpár nem csak nehezen beazonosítható, de ráadásul messziről még kivehetetlen is. Ezt a munkát egy jó képességű középiskolás is felülmúlja a kifizetett tervezési díj töredékéért…


* Az olimpiai logók hagyományába sehogy sem illeszkedő, funkcionálisan több sebből vérző, modernkedő és csak körmönfont magyarázatokkal értelmezhető fércmű. Amire ráadásul horribilis összeget fizettek ki.

Továbbra sem mondtam le arról teljesen, hogy a festményeim eladásából rendezem a gazdasági világválság által megtépázott családi költségvetésünk helyzetét. De hát vannak hiányosságai a hazai piacnak, és nekem, illetve a festői kvalitásaimnak* is, aminek következtében nem sok sikerrel kecsegtettek az eddigi próbálkozásaim. Ezen okfejtések mentén megpróbálom megvetni a lábam a pozitív hozzáállás és a korlátlan lehetőségek földjén, ami nem mellesleg a kapitalizmus fellegvára. Tehát irány Amerika, irány az etsy.com!
És ezúton hívom fel azok figyelmét akiket nemrég vászonra vittem, hogy ha nem akraják, hogy a szimbolikus ámde mégiscsak meztelen testük egy idegen hálószobájának hangulati illusztrációja legyen, akkor igyekezzenek ajánlatot tenni! Árengedmény elképzelhető...

*Technikailag képzetlen, valamint lusta és ebből kifolyólag trehány vagyok vagyok, és nem találtam fel a spanyolviaszt sem a formanyelv terén.

Kapirgálom össze a cuccaimat innen-onnan az új honlapomhoz, nézegetem a nyilvános projektjeimet a neten, hátha egy-egy jobban sikerült fotót találok, mint az az én archívumomban megtalálható, és mire bukkanok? A Magyar Grafika 2008/5 pdf-ben fellelhető számára, amiben Maczó Péter cikke a Typochondria international Jelek című kiállításával foglalkozik és aminek illusztrációi között fellelhető az egyik munkám is (meg a nevem – természetesen). Megtisztelő és örömteli a dolog, de valaki azért dobhatott volna egy emailt. Csak tájékoztatás szintjén, akár utólagosan, hogy tudjak vele dicsekedni. Meg hogy beszerezzek egy nyomtatott példányt…

Időközben felraktam az augusztusi kiállítás anyagát a honlapomra. Most azok is bepótolhatják a vizuális élményt, akik így vagy úgy kihagyni kényszerültek a személyes kontaktust a vászonra leképezett barátaimmal. Természetesen most is egy üveg mögé rejtettem a lényeget. Jó keresgélést, és aki használható asszociációs tippel áll elő, hogy miért pont oda kerültek a képek ahová, annak kedvezményt adok képvásárlás esetén!

Még a hétvégén meg lehet nézni az arc plakátokat az Ötvenhatosok terén, köztük az én munkámat is. Mondanám, hogy szavazzon rá mindenki, aki él és mozog (mert igen hasznos dolgok vannak a Közönségdíj által fémjelzett ajándékcsomagban), de egyrészt nem tudom mi ennek a módja és menete, másrészt az ez idáig elkövetett szavazásra buzdító szavaim a pusztába vesztek. Ezért csak azt kérem, hogy aki teheti, menjen ki, nézze meg és engedje, hogy válságkezelés címén egy kis színt vigyek az életébe.

Másfél, két évente új honlapot gyártok le magamnak, mondhatni kényszeresen. A kényszer kiváltó okára egyelőre még nem sikerült fényt derítenem, de mindegy is, amíg nem válik ön és közveszélyessé, vagy amíg tudok újat mutatni. És most megint aktuálissá vált, hogy egy új virtuális otthont fabrikáljak a virtuális énemnek, meg az irántam érdeklődést tanúsító internetező gyerekeknek. Tehát összegereblyéztem a dolgaimat és egy kicsit furcsa képeskönyvbe kupacoltam össze őket. A szokott helyen, azaz itt lehet keresgélni az újdonságokat. Meg azt is, hogy még mi hiányzik, mert a közeljövőben kerül még fel ez-az…

Update: a tartalmak el vannak rejtve kicsit, de a hatéves és olvasni nem tudó nagylány is megoldotta a problémát, tehát nem aggódom. Annyira...

Na azért a kiállítás megnyitó után is van élet...! Zajlanak a történések rendesen. Kedvenc popkult blogom az MNB például meginterjúvolt, akit érdekel az itt elolvashatja. És voltam a Szigeten is minek következményeképpen most úgy érzem magam mint aki átesett két tömegverekedésen majd azután kimosták a gyomrát, persze nem is van messze az érzet a valóságtól. A történet nagyobbik szegmensét itt olvashatjátok. Vasárnap még kinézek kell az edzés ha bírni akarom az Azfeszt megpróbáltatásait, amit itt ajánlok mindenki szíves figyelmébe.

Hát eljött a nagy nap! Ma felkerülnek a galéria falaira képek és helyére kerül az installáció is. Ez utóbbi főleg azoknak lesz nagy élmény akik emlékeznek még a tinédzserkori szobámra és amiből talán kinőhet egy újabb koncept. Csak hogy jó szokásomhoz hűen kellően előreszaladjak, ezzel is elterelve önön figyelmemet a gyomromat hihetetlenül megviselő holnapi megnyitóról. Amire ezúton is, és újra meghívnék mindenkit, aki hallja...
(Részletek, avagy a meghívó itt.)

Több milliós vagyont halmoztam fel az elmúlt pár évben! A gond csak az, hogy mindezt piacilag nem túl mobilis kortárs képzőművészeti remekekben. Időtálló persze, meg öröm a szemnek, de jószívű hentes legyen a talpán, aki a gyűjtemény egy-egy darabjáért adna egy kis fasírtra valót, a pékekről (akiknek kevésbé kifinomultabb lelkületűek) nem is beszélve. Merthogy természetesen a saját képeimről van szó…

Minden megnyitóm előtt előbb-utóbb eljutok arra a pontra, ahol kijelenthetem, hogy utálom az egészet. Egyelőre még most nem járok ott. Egyrészt még van időm, másrészt meg olyan bónuszfeladatokkal terhelem magamat elterelésképp, mint a buli soundtrack-jének vagy a térinstalláció összeállítása, az addigra beélesítendő új honlapomról nem is beszélve…

Régen volt már illusztrált bejegyzés, egyrészt mert a kreatív energiáimat más irányba terelgetem, másrészt meg nem volt sem időm sem eszközöm rá mostanában. Most viszont egy szép színessel örvendeztetem meg a nagyérdeműt itt alant. Kicsit elvesznek a részletek a méret okán, de majd szeptemberben megnézheti mindenki óriásiban, ha Budapesten az Ötvenhatosok tere felé sétál. Merthogy idén újra arcoskodom...

Időnként utolérem magam és ilyenkor az is előfordul, hogy a koncepcióból egy koncept-kiállítás lesz. Ahogy most is. Szóval, többé-kevésbé úgy áll a dolog, hogy az arra fogékony tömegek elé merem tárni az épp aktuális gondolataim egy szegmensét egy nyilvános szeánsz keretein belül. Tessék eljönni: nézelődni, ismerkedni, beszélgetni, bulizni!
Van akinek a megjelenés kötelező, van akinek erősen ajánlott...

Meghívó itt.
Térkép itt.