Kicsit úgy érzem magam, mint 15 évvel ezelőtt vizsgaidőszakban. Azt se tudom melyik feladathoz fogjak hozzá, illetve, hogy melyiket lehetne elhalasztani. Aztán újabb és újabbak kerülnek elő és én már magától a pánikolástól is elfáradok.
És akkor még itt van nekem a BookArt. Ami, félreértés ne essék, az édes gyermekem, de jó lenne, ha már szobatiszta lenne, vagy legalább megtanulna járni. Mert egyelőre mindenki tőlem várja, hogy egyengessem az útját, hogy szervezzek, irányítsak, nyilatkozzak. És úgy érzem, hogy ez nekem túl nagy falat…