szuperapu

Még mielőtt elfeledném, muszáj lejegyeznem az utókor számára az idei Sziget legmulatságosabb közjátékát, ami velem esett meg. A Suicidal Tendencies koncerten történt, amikor is a fokozott dehidratáció okán gyors folyadékpótlás után kellett néznem. A sört nem kívántam, és abból egyébként is nehezen adnak manapság az emberek a magamfajta tarajos jószágnak, így egy ásványvizes palackot szorongató delikvenst szólítottam meg. Aki készségesen át is adta az italát. Amit én mohón meg is húztam, majd élve a gyanúval rákérdeztem, hogy mi is az, és hogy van-e benne alkohol? Mire a srác csodálkozással vegyes tisztelettel a szemében visszakérdezett hogy honnan jöttem?

Aztán, mikor tisztáztuk a koordinátákat elmondta hogy a flakonban tiszta vodka van...

Én erre elsütöttem a híres orosz-magyar vegyes szóviccet a voda-vodka-vizecske gondolatmenetről és másfél decinyi vodkával feltöltekezve tovább tomboltam, rombolva folyadékháztartásomat.

Sokáig úgy tűnt, hogy idén kimarad a Sziget. Aztán mégsem. Kijutottam. És már az első tíz perc után könnybe lábadt a szemem. Na nem a meghatottság okán, hanem a por miatt. Úgy látszik, legyen bár a lehető legcsapadékosabb is az időjárás a Kárpát-medencében ez valahogy konstans. A szokásos ellátmány (értsd: fröccs) beszerzése után a Világzenei színpadot céloztam meg. Sajnos lemaradtam a német LaBrass Band-ról de az őket követő francia Les Hurlements d'Leo is megérte a sétát. Ezután rövid ténfergés, újabb fröccsök, és a Metál színpad felkeresése következett. A Mötörhead miatt. Sajnos belecsúsztunk valami holland rettenetbe, amit a jelenlévők zöme élvezettel hallgatott, de az énekesnő fejhangú visítozásától szerintem még az újpesti denevérek is megzavarodhattak.

Nem vagyok Lemmyék nagy rajongója, de ezt a koncertet nem lehetett kihagyni. Igazi rock 'n' roll, bár inkább már csak öreges krafttal. Nem ez lesz életem meghatározó koncertélménye, de így legalább nyugodt szívvel hagyhattam ott, hogy átsétáljak az A38 sátorba. Suicidal Tendenciesre. A színpad és még kezdés előtt sikerült elterelnem egy Hurts koncertre korán érkező ficsúrt, jelezve, hogy ugyan az elkövetkezőkben a sérülés garantált, ő valószínűleg nem erre gondolt. És tényleg. A szokásos vadállat HC buli volt, annak ellenére, hogy a hangosítás - a Szigeten megszokott módon -  szar volt, a közönség meg kicsit vegyesebb és visszafogottabb (a testtömeg indexe viszont optimálisabb) az átlagnál. Szóval a tavalyi West Balkános buli kategóriákkal jobb volt, még akkor is ha Mike Muir az utolsó számra felhívott vagy ötven embert.

Az, hogy Budapest önkormányzata, illetve főpolgármestere Tarlós elvtárs irreális területhasználati díjat kér a Sziget Fesztivál szervezőitől nem más mint a szokásos hátulról megkerülős politikusi algoritmus minősített esete. Ez egy bujtatott és zsigeri ellenszenvből jövő betiltás. Mert ezt másképp nem lehet értelmezni. Egyébként logikátlan, ha valaki egy rendezvény tejes költségvetését kitevő árat szab a piaci szabályokat is áthágva, úgy hogy közben figyelmen kívül hagyja a generált adóbevételeket és a GDP-re gyakorolt hatását. Amik ráadásul jelentősen meghaladják a 2,5 milliárdos büntető sarcot. Szóval nem hiszem hogy ezen a szinten is még a balatoni lángossütő mentalitása dolgozna a fejekben...
Tudom, hogy különösen a jobboldalon (a széle felé exponenciálisan növekvő mértékben) szégyellik a tetteik mozgatórugóit, meg az elveiket, de ennek ellenére sem értem, hogy a magát egyébként rendszeresen tökös gyereknek beállító Tarlós et. miért gyáva kiállni és azt mondani, hogy eddig tartott a liberális kozmopolita vircsaft, és ezentúl nem látják szívesen? Fél, vagy csak büdös neki elvinni a balhét?

(A Fideszre oly jellemző félig visszatáncolós magyarázkodás meg szóra sem érdemes!)

Hát idén is megvolt a Sziget, mondjuk úgy 1,5 napba sűrítve. A régi csapat maradékával nosztalgiáztunk egy sort a Kispál búcsúkoncertjén és utána fröccsbe fojtottuk a hiányérzetünket. Szerdán meg megpróbáltam dacolva az idővel és a fizika törvényeivel végigpörögni 4 koncertet. Hát az eredmény nem annyira siralmas…
A Kispál és a Borz háromórás koncertje végülis nem volt rossz, bár én nem bántam volna, ha csak az első három albumról játszanak. Vagy legalább kicsit többet a régi dalokból és azokat is lehetőleg egy blokkban. Mindegy. Volt egy koncepció, végigvitték, mi meg örültünk.
A Ska-P hozta az előző három Szigetes koncerten megszokott formát, hangulatot, és repertoárt. Ami egy ilyen koncerten folyik azt elmesélni elég nehéz, és ha még két számot játszottak volna, akkor egyenesen lehetetlen lenne, mert ott halok meg. Végkimerülésben. És az Irie Maffián sem tudtam kipihenni magam. Sajnos a Madness-en ezt megtehettem. Az új számok nem ültek, a banda láthatóan megöregedett és belassult, persze volt azért pörgés, de korántsem a két évvel ezelőtti hőfokon. A Bad Religion koncertre már én sem voltam se fiatalos se gyors, de még mindig matyóhímzés lehettem volna keverés mellett. Még Szigetes viszonylatban is botrányosan rossz hangzást voltunk kénytelenek elszenvedni, ami erősen rontotta az élvezeti értéket még akkor is ha punk koncertről volt szó. De nem panaszkodásképp…
Jövőre megint ugyanitt.

Már javában dübörög a 2010-es Sziget Kívánsággépe, és én persze már be is pötyögtem a hőn áhított bandák nevét, ahogy azt minden évben megteszem. De most egy kicsit továbbszaladtam, és képzeletben összeállítottam a tökéletes nap tökéletes Nagyszínpadi műsorát. Szigorúan a realitások talaján állva, csak létező, koncertező és némiképp aktuális bandákkal számoltam. Olyanokkal, akik a szervezők számára is elérhetőek (lehetnek). Kezdene a Suicide Machines aztán jönne a The Toasters, hogy bemelegítsenek a Mighty Mighty Bosstones-nak. Ezután lépne a színpadra a Rancid, a headliner pedig a Rage Against the Machine lenne. Finom kis táncos mulatság a magamfajta öreg punkoknak. Bár ha összejönne, akkor az állóképességemen nagyot kellene javítanom…

Na azért a kiállítás megnyitó után is van élet...! Zajlanak a történések rendesen. Kedvenc popkult blogom az MNB például meginterjúvolt, akit érdekel az itt elolvashatja. És voltam a Szigeten is minek következményeképpen most úgy érzem magam mint aki átesett két tömegverekedésen majd azután kimosták a gyomrát, persze nem is van messze az érzet a valóságtól. A történet nagyobbik szegmensét itt olvashatjátok. Vasárnap még kinézek kell az edzés ha bírni akarom az Azfeszt megpróbáltatásait, amit itt ajánlok mindenki szíves figyelmébe.

Értem én a szervezők szándékát, sőt valamilyen szinten dicséretesnek tartom, de valahogy jó magyar szokás szerint már megint félrecsúszott valami a Szigetes Z.A.R.E. körül. Átvettünk megint egy kezdeményezést, aztán a hazai viszonyokra gyúrva sikerült belevinni egy ki rossz szájízt.
Mert miért kell minden ilyen megmozdulást arra használni, hogy elmúlt rendszer letűnt idejének elfeledett sztárjait rángassuk elő a feledés jótékony homályából. Nem értem, hogy mit keres Bródy János, a Korál, az LGT a programban? Nagy Feró a MIÉP-es és Pannon Rádiós múltjának megfelelően valami hülye irredenta szöveggel mosakodik a szélsőjobbos rajongói előtt és hasonlóan béna benyalással próbálkozik a másik oldalon csak, hogy újra visszamászhasson a világot jelentő deszkákra.
Ja, és hol vannak azok a punk zenekarok, akik tényleg nap mint nap kiállnak a rasszizmus ellen…?? Esetleg nem szalon- (és/vagy piac-)képesek?

A kalapácsvetés olimpiai döntőjét a Sziget fesztiválon néztem a szomszéd asztalnál ülő népes fehérorosz társasággal. Akkor úgy tűnt hogy jogos a nagyhangú örömködésük, mivelhogy begyűjtöttek a sportolóik egy ezüst és egy bronzérmet, letúrva a magyar Pars Krisztiánt a dobogóról. Hát most szívesen az arcukba üvöltenék én is...
Merthogy a belorusz versenyzők doppingvétsége okán az érmeiket kénytelenek visszaadni, s így Pars az olimpia után nyert egy ezüstöt, egy hellyel előrébb hozva kis hazánkat az éremtáblázaton.

Vannak ugye az unatkozó nyugdíjasok, akik úgy gondolják, hogy a szomszéd tehenének a megdöglesztése egy nagyszerű népszokás. Aztán vannak a kicsinyes kis megélhetési politikusok akik minden nagyobb horderejű dologra rácsimpaszkodnak hátha akkor a nagyobb konc közelébe kerülnek.
Meg van a Sziget...
És most megint újult erővel áll a bál. És én továbbra sem értem a fentebb említett csoportokat, de azokat sem akik szerint Európa legnagyobb kulturális fesztiválja nem jó Budapestnek.
Mert zajos, és még Szentendrén meg Csepelen is tisztán lehet hallani a koncertek zaját, elnyomja a szomszéd tévéjének hangját meg a villamosét is. Isten látja lelkem, hogy ezt még meg is érteném, de én nem hallottam Újpesten az Erzsébet utcában semmit sem belőle.
És azért sem jó, mert tönkreteszi a Hajógyári-szigetet. Persze ebből csak az látszik, hogy eltűnt a sitthalom, fejlesztették a közvilágítást, parkosítottak, és játszóteret építettek. És ha valaki veszi a fáradtságot, és szeptemberben kilátogat, nyomát sem látja a kitaposott fűnek...
És biztos zavaró egyeseknek, hogy ellepik a várost a gyanús kinézetű fiatalok. De közben megdobják a hazai GDP-t, arról nem is beszélve, hogy az itt bulizó 25-35 éves korosztály termeli ki azon javak nagy részét ami lehetővé teszi, hogy a fent említett csoportok hőzöngeni tudjanak.
Egy hét. Én 51 héten keresztül tűrök, s javarészt szótlanul...

Újabb információk láttak napvilágot a sziget idei programját illetőleg. Persze nem a hivatalos honlapon, hanem a SzigetNews.com-on. De mivel eddig is helytállóak voltak az onnan szerzett értesülések, így most sem kérdőjelezem meg azok hitelességét. De a lényeg a lényeg: a Leningrád 13-án 19.45-től újra zúz a Világzenei színpadon!
És a Wan2 színpadot átkeresztelték Converse-re...

Tinédzserkorom (máig) kedvenc zenekara két koncert erejéig újra összáll és fellép a Volt-on és a Sziget-en!
URH koncert lesz... Nem hiszem el...

Révész Sándor - férfiasnak nyugodt szívvel nem mondható - hangjai visszhangzanak a fülemben, amint a Piramis örökbecsű slágerét dalolja, miszerint: "Bárcsak volna két életem!"
Ugyanis most tudatosult bennem, hogy az év (számomra) legjelesebb két eseménye fedésbe került. Történetesen a Sziget fesztivál és az Olimpia. Idén, öt év után újra hetijegyet terveztem, és ezt a szándékomat az alakuló program is megtámogatta. Az olimpiai játékok idejére meg hagyományszerűen befészkelem magam a televízió elé és két hétig non-stop szurkolok. Élő egyenesben.
Most mit tegyek?!?
Vagy ez legyen életem legnagyobb problémája az elkövetkezőkben...

A Sex Pistols jön a Szigetre!
Szóval a kívánságok néha teljesülnek, és talán a Mikulás is létezik. És ha többi általam lentebb áhított banda is fellép, akkor nagyon vad öt napot fogok eltölteni augusztus elején.
És megint kinéz egy retro frizura a nyárra!

Először is semmi sem lesz olyan, mint régen.
Mert már sosem leszek húszéves. De a Madness koncert elején elsírta magam. És üzenem a Wan2 szerkesztőségének, hogy aki a "House of Fun"-tól várta a koncert csúcspontját az nagyot csalódhatott vagy legalábbis nem ismeri a az "Our House"-t, a "Night Boat to Cairo"-t és a "Must Be Love"-ot. Szóval neki meglepetés lehetett. Ahogy nekem a találkozás Komédiással a Day.hu sátrában. Meg az hogy a Skatalites-on már a harmadik számnál verejtékben úszva ropva rájöttem hogy ezek már negyven éve eljátszottak mindent ami maga a ska. (Csókolom.)

És a T-Online-nak kösz a lehetőseget, de attól még egy fasiszta banda, és nagyon durva, hogy ezért a posztért letétbe kellet helyeznem a személyi igazolványomat.

Holnap szigetelek.
A program összeállítása most sem volt akadálymentes az átfedések miatt, de sikerült egy használható vezérfonalat összeeszkábálnom. A Gogol Bordello-t sokan ajánlották, és ami lejött belőle az alapján eklektikus vidámkodásra számítok ami kezdő lökésnek megteszi fél 5-től a Nagyszínpadon. Az Üllói Úti Fuck-ra azért át kell érnem (17.30) az Open-re, mert mióta az esküvői meghívónkra az Esküvő című számuk első strófáját írtuk idézetként, azóta családtagként kezeljük őket. A Skatelites a legnagyobb dobás ezen a napon, de persze a Madness miatt megyek ki... Levezetésnek Malacka és a Tahó újra az Openen hajnali 1-kor.
És közben sör, és haverok, némi kultúra és Civil Sziget.

Nem vált be a tavalyi optimista jóslat, miszerint idén már megint, és újra egy hétig szigetelünk együtt az asszonnyal. Idén is csak egy nap, és idén is külön. Ma nejem szigetelődik el a való világtól, és mulat remélhetőleg egy jót. Én az alábbiak ajánlottam neki:
A Bahián fél 7-től a sógorom kedvencei nyomulnak Kaukázus néven. Melegítésnek nem rossz. Természetesen a Quimby-t nem fogja kihagyni, javasoltam, hogy ha lusta átmenni a Salif Keitára, akkor lazuljon tovább a Nagyszínpadnál a Manu Chao-ra, de a Pesti Est-nél a 30Y sem egy utolsó dolog 9 órától.  Este 11-től meg le lehet parkolni az Arany Ászok sátránál, és a sör mellé lassanként fogyasztani az Emil Rulezt, Kowalskyt mega Vegát, és zárásként a Belmondót. Esetleg az Openen szóba jöhet a Barbaro hajnali 1 órakor. Szerintem.
Én meg megyek pénteken.

Tegnap megvettük a Sziget jegyeket. Idén is, egyenlőre még, napijegyet. De legalább az már biztos, hogy a hőn áhított Madness koncerten ott leszek. Viszont most is külön-külön bulizunk az asszonnyal, mert egyrészt neki a szerdai program jobban bejön, másrészt így nem kell a gyerekek felügyeletével bajlódnunk.
De jövőre már újra hetijegyesek leszünk!

Idén a Nagyszínpad fellépői között a Madness!
Persze tudom én hogy undorító módon már megint a nosztalgiázás rózsaszín posványára tévedek, de jóleső érzés tölt el, hogy élőben láthatom fiatalkorom egyik nagy kedvencét. Persze jön a NIN is, és őket is nagyon..., de valószínűleg idén is csak egy napot tudok kiszakítani az igen-igen zsúfolt határidőnaplómból.

Ha nagy leszek Thom Yorke akarok lenni...
Meg volt a rendes évi egynapos szigetelés, megvolt a sírás is, hogy ez már nem a régi, és én sem vagyok az. Erre csak rájátszott a Radiohead a maga szuggesztív-depresszív módján. Megvolt az önmérgezés és tudatmódosítás, régen látott kedves ismerősök is voltak, és ezzel kapcsolatban újra csak a múltidézés. Volt hiányérzet, és (valószínűleg egy új népesedéspolitikai koncepció keretén belül) pénzért adott óvszer.
Hazafelé gyalog mentem, 50 perc séta, fejszellőztetés, pénzspórolás. És így olyan helyeken sétáltam, ahova jóérzésű ember éjszaka, csak maximum horror-film forgatásából kifolyólag megy.
Jövőre  talán már kicsit hosszasabban időzhetünk.
Együtt.

A CowParade is kint van Szigeten! Promó ganánt a Lossonczy bácsi tehenét csinálják meg óriási élőképen. Az apropó az hogy az öreg 102 éves.
Még hogy a művészek korán halnak...

Véget ért a délelőtti műszak, hazajöttünk a nagylánnyal ebédre, és amíg alszik én visszalopódzom és ráteszek még egy lapáttal. A tündérhercegnő jól érezte magát, persze ehhez kellett néhány Túró Rudi automata, meg a jól bevált szigeti játszótér. De a  legtöbb időt az Oktophus-on töltöttük, na ja, a művelődés mindenek előtt...

Az asszony jól érezte magát odakint, a Kispál és a Borz koncerten még táncikált is.
Két gyerekkel ritkán bulizik az ember, és hajlamos a nosztalgiára. Ezzel én is így vagyok, de a kilencvenes évek már elmúltak. Lovasi sztár lett, hiába bizonygatta nekem 93-ban az ellenkezőjét (mármint hogy sosem lesz az), én meg már rég nem járok Kispál koncertre. Szóval nem valószínű hogy újra együtt iszunk még az életben. Persze a szombati Radiohead koncert jó apropó lenne, főként ha azt nézem hogy milyen nagy hatással volt a Kispál és a Borzra.

Ma az asszony kimegy a Szigetre. Egyedül. Én majd szombaton.
Külön-külön bulizunk, így nem kell bébicsősz, nem kell egymást keresgélnünk, nem kell egymást kísérgetnünk. Viszont két nap élményeit tudjuk majd megosztani. Dupla élvezet.
Viszont ma délután és este a csajok csak velem vannak. Kicsit félek tőle, mert hogy az anyjuk nem lesz a közelben.
Ki fogják használni.
Ki fognak használni...

Mióta a nagylány megszületett nem volt rá példa hogy egy hétig szigeteljünk. Négy éve nincs rá idő, pénz, nincs bébicsősz... Öregszünk. Pedig 2002 előtt ez egy fix pont volt a naptárban.
Persze idén is kiugrom egy napra mert a Radiohead nálam is megkerülhetetlen, tehát kihagyhatatlan. Meg aztán a banda kevésbé család orientált tagjai még mindig kint amortizálják magukat egy hétig, és én rendes gyerek vagyok újfent, és meglátogatom őket. Lássanak egy normális arcot a falakon túlról.
Már ha sikerül, akár egy kicsit is normálisnak maradnom...