2010.12.03.
13:34

Írta: szuperapu

Cukor

Bármilyen módon is magyarázhatjuk a világ működését a porontyunknak, legyen az akár a Föld legokosabbika is, valószínűleg a maga módján kicsavarva fogja a hallottakat visszamondani. Mégpedig az élet legváratlanabb pillanataiban. És ettől (is) szórakoztató szülőnek lenni. Például a múltkor hosszasan magyaráztam a nagylánynak az emberi test tápanyagszükségletét, és azt hogy az agy működéséhez leginkább cukor szükségeltetik, és úgy nézett ki, hogy érti is a lényeget. Pár nap múlva kiderült hogy inkább csak a maga módján. Történt ugyanis, hogy hazafelé az autóban én javában az előttünk szerencsétlenkedő miatt ettem a kefét amikor hátul megszólalt az elsőszülött tündérhercegnőm:
- Na, ennek sincs elég nyalóka a fejében!

4 komment

Címkék: gyerek gyerekszáj

2010.09.10.
08:19

Írta: szuperapu

Mandula

Annak ellenére, hogy a két mogyoróbokor termését, és a diófáét is rendszerint már kint az udvaron megdézsmálják a csajok, valahogy a süteményekben és egyéb élelmiszeripari termékekben valahogy idegenkednek az olajos magvaktól. Leginkább a mandulától.
Az már a családi legendárium egyik legtöbbet emlegetett bejegyzése mikor az elsőszülöttünk a Raffaelloban található mandulát a bonbon magjának titulálva köpte ki (miközben a cseresznyemagot merő lustaságból mai napig lenyeli). Tegnap pedig az unokahúguk tavalyi mandulaműtétjének máig élő hatása alatt állva nem voltak hajlandóak megenni a csokis mandulát, merthogy:
- Nem gondolod, hogy egy másik gyerek kivett manduláját megeszem??

Szólj hozzá!

Címkék: kaja gyerekszáj

2010.09.09.
11:18

Írta: szuperapu

Ősz

Hirtelen beköszöntött az ősz. Majdhogynem novemberi paraméterekkel. Reggel hideg és ködös az idő, és nem azért voltunk kénytelenek elkezdeni a fűtésidényt, mert hiányzott a kandallóban lobogó lángok látványa. A nappalok egyébként is érezhetően rövidülnek, így meg hogy állandóan borús az ég még radikálisabb, és még nyomasztóbb a fénymegvonás.
A kisebbik tündérhercegnőm is szomorúan konstatálta reggel, hogy:
- Nagyon igyekszik a Napocska, de szegénynek nem sikerül…

Szólj hozzá!

Címkék: gyerekszáj hideg

2010.08.16.
18:09

Írta: szuperapu

Vakuznak

A hétvégén kis falunkat elérte egy nagyobb égi háború, ami völgyek ölelő védelmezésében nem egy mindennapi esemény. Hála az égieknek (hogy egy ide illő képzavarral éljek), mert a kisebbik tündérhercegnőm nagyon fél a villámlás-dörgés kombótól. Szombat hajnalban ráadásul akkora a volt a vihar hogy még a nagyobbik is ijedten, pislogás nélkül kérdezte, hogy mikor lesz már vége? Közel egy órán át folyamatosan villámlott, olyan fényesség mellett, hogy akár olvasni is lehetett volna. Szóval volt sírás, meg összebújás, aztán meg egy kis alvás is.
Aztán reggel kisütött a nap. És azt mondja nekem a kicsi, nagyon komoly ábrázattal:
- Amikor vihar van: fényképeznek…, és mivel nem mosolygok: morognak

1 komment

Címkék: vihar gyerekszáj

2010.08.09.
11:39

Írta: szuperapu

Induló szett

Megvettük a nagylánynak az iskolai kezdőcsomagot. Mármint mindent, ami nem tankönyv, mindent, amit a tanítónéni az átadott beszerzési listán felsorolt. Ceruzák, festék, ragasztó, rajzlapok, logikai készlet, vonalzó, egyebek. Azt kell mondanom: nem sokban változott e téren a világ, szinte ugyanaz a szett összetétele, mint harminc évvel ezelőtt. Nem úgy a végszámla! Na, abból 1981-ben eléldegélt volna a család pár hónapig…
De még ez sem szegte a kedvünket, s az iskolakezdés vidám lázában égve keresgéltük a tételeket. A nagylány a tornazsák kiválasztása után lendületből megkérdezte:
- Tornaruhát nem veszünk?
- Nem, mert kapsz egyenruhát.
- Ingyenruhát?
- Aha, azt…

1 komment

Címkék: vásárlás gyerekszáj iskola

2010.04.13.
12:02

Írta: szuperapu

Borsók

Ha már a gyerekszájnál tartunk…
A nagylány, ha nem alszik el tíz perc alatt a kocsiban, akkor azzal szórakoztatja magát, hogy speciális testhelyzetek felvételével elzsibbasztja a lábát, majd a vérellátásnak újra szabad utat engedve, visítva kacarászik, és azt gurgulázza:
- Borsók vannak a lábamban! Bohorsóóók…!!

3 komment

Címkék: gyerekszáj

2010.04.13.
09:21

Írta: szuperapu

Francia

A lányok felvettek egy sajátos szlenget. Vagy mit. Bármi, ami kicsit is furcsa, vagy értelmezhetetlen számukra arra rámondják, hogy biztos francia, vagy Franciából van. Egy ideig még hasonló aspektusban időnként fel-felbukkant az olasz is, de most már szinte kizárólag csak a franciáknak tulajdonítják a megmagyarázhatatlan dolgokat.
És ez nekem kínai…

5 komment

Címkék: gyerekszáj

2010.03.22.
19:46

Írta: szuperapu

Teremtés

A lányok járnak hittanra, hogy bizonyos dolgokkal tisztában legyenek. Hogy ne legyen kavarodás a fejükben se most se később. Hogy el legyenek magyarázva a lényegében elmagyarázhatatlan dolgok. Hát ezeknek folyományaként megvan a hétfő esti szórakozásom. Például ma is.
- Jézus teremtette a világot - kezdi a nagylány
- Nem. Hanem az Isten, Jézus apja - javítottam ki azonnal.
- Oké, Isten teremtette a világot.
- Meg az embert - teszem hozzá.
- Igen. Isten teremtette az embert. Miután a dinók kihaltak.
Az őslénytan tankönyvemet fel kellene rakni a polc tetejére...

6 komment

Címkék: gyerekszáj hit

2010.03.12.
17:03

Írta: szuperapu

Karate

A kisebbik tündérhercegnőm az óvodai élményét mesélte délután nagy izgatottan:
- És harcoltunk!
- És mégis hogyan?
- Hát én voltam a karatemajom!
Mondta ezt azzal a vicces mozdulatsorral körítve amivel az óvodáskorú gyerekek szokták a keleti harcművészeteket illusztrálni. Hát mi tagadás, elég nehezen őriztem meg a komolyságomat...

2 komment

Címkék: gyerekszáj

2010.02.23.
06:11

Írta: szuperapu

Nyúl

Nem titok hogy szenvedélyes húsevő vagyok. Az sem hogy a legtöbb szőrös jószágra is elsősorban ennivalóként tekintek. A lányaim - nem is annyira a tőlem hallottak miatt, hanem inkább a változatos konyhai menü és a falusi életforma okán – hasonlóan gondolkodnak, hamvas koruk ellenére. De hogy mennyire azon én is meglepődtem a minap. A következő párbeszéd zajlott le köztem és a nagyobbik között az óvodai öltözőben:
- Apa, képzeld volt bűvész is és tojásokat varázsolt a semmiből!
- Nyulat nem varázsolt?
- Azt nem.
- Én viszont igen! Kint van a csomagtartóban!
- Az csak hús…
Hazavittük, megsütöttük, megettük. És a hasunk sem fájdult meg, egy kicsit sem…

Szólj hozzá!

Címkék: nyúl kaja gyerekszáj

2010.01.22.
13:02

Írta: szuperapu

Köröm

A nagylány továbbra is rágja a körmét. Továbbra sem kényszeres, és észrevehetetlen dolog. mind folyamatában mind végeredményében (csak kicsit egyenetlen, recés a körme vége). Sosem láttuk még, hogy ezt csinálná, de az óvónők sem. Mindenesetre a gyerek nem szorul körömvágásra, kezén és a lábán is megoldja magának, aminek vannak ugyan kényelmi következményei ránk, szülőkre nézvést, de azért időnként rákérdezünk a dolog mikéntjére.

- Kisasszony neked nem kell levágni a körmödet?
- Nem. Nekem nem nő a körmöm.

- Rozália, te mikor rágod a körmödet?
- Biztos álmomban…
(A lábáról is…??)

2 komment

Címkék: gyerek gyerekszáj

2009.12.29.
18:19

Írta: szuperapu

Fa öltöztetés

Nos, az idei karácsonyi ünnepeket is sikerült nagyobb incidensek nélkül abszolválni. Megvolt az országjáró körút, a hízó kúra, az ajándékozás. Mint tavaly. Meg azelőtt. Az egyetlen nagy változás az az volt, hogy mivel már nem tudtuk titokban kivitelezni a karácsonyfa felöltöztetését ezért kénytelenek voltunk bevonni a csajokat is. A Jézuska idén így csak fenyőfát hozott, a díszítést ránk testálta. Nem is volt ezzel gond, a tüdérhercegnők örömest átvállalták a munkát. Sőt!
És olyan jól sikerült a dekorálás, hogy a kisebbik meg is jegyezte:
- Sokkal szebb lett a fa, mint amikor a Jézuska öltöztette!

1 komment

Címkék: gyerekszáj karácsony

2009.12.17.
18:04

Írta: szuperapu

Téves diagnózis

A kisebbik tündérhercegnőmnek piros pöttyök jelentek meg a pocakján. Szaladt is egyből a konyhába az anyjához, aki sokéves tapasztalatával felállította a diagnózist, majd azt közölte is vele, mintegy megnyugtatólag. Persze az információ azon nyomban átalakult a mindössze négy és fél éve barázdálódó koponyatartalom zegzugaiban, és három helyiséggel arrébb már ezt mondta a kiscsaj a nővérének:
- Valami energia jött ki a a hasamból!!

Szólj hozzá!

Címkék: betegség gyerekszáj

2009.12.07.
18:27

Írta: szuperapu

Lankadó figyelem

Idén is jött és ajándékozott a Mikulás. Ráadásul több hullámban és bőségesen. Meg is kérdeztem az én szépséges porontyaimat:
- Ennyire jó gyerekek volnátok??
- Szerintem csak nem figyelt oda a Mikulás amikor rosszalkodtunk... - felelte kicsit elgondolkodva, de annál nagyobb önkritikával a kisebbik tündérhercegnőm.
Hát, úgy látszik a nagyszakállú is öregszik...

1 komment

Címkék: gyerekszáj mikulás

2009.12.03.
13:45

Írta: szuperapu

Tejfog

Tegnap a nagylány kihúzta második tejfogát is, és mivel ezt nem hagyta el, ezért eljátszhatta az ilyenkor szokásosnak mondható párna alatti cserekereskedelmet a fogtündérrel. Az ügymenet olyan szinten bizonyult rentábilisnak, hogy hirtelenjében eljátszott a gondolattal: mi lenne, ha az egész fogsorát egy az egyben konvertibilis magyar forintra váltaná. Gyorsan lebeszéltem a vállakozásról, ami egyébként is az én pénztárcámat terhelné.
De hogy én is nyerjek valamit a kisasszony elárulta, hogy mi végre hordja el a tündér a kihullott apró fogacskákat.
Kastélyt épít belőle magának…

6 komment

Címkék: gyerek gyerekszáj

2009.08.03.
19:16

Írta: szuperapu

Madártan

Családi kör. A lányok szendvicset majszolnak.
Én: A héját is megegyétek!
A kisebbik: Nem látok itt egyetlen héját sem!

(A kenyér héját megették végül.)

3 komment

Címkék: gyerekszáj

2009.06.23.
09:51

Írta: szuperapu

Szépen

Nem igazán tudtam megbirkózni eddigi életem során az idegen nyelvek elsajátításával, viszont ellensúlyozásképp igyekszem az anyanyelvemet magas szinten művelni. Ebbe élőszóban a választékos, sokszor modoros és elitista közlésmódba, sajnos beletartozik az ékes káromkodás is, de ez most mellékszál, mert hála az égieknek azért ez a példa a gyerekeimre nézvést nem ragadós. Viszont sokszor meglepő módon olyan szép kerek mondatokkal és/vagy idegen szavakkal állnak elő az én kis tündérhercegnőim, hogy azt sem tudjuk, hogyan reagáljuk le. A minap is nagyon búsult a nagylány, ezért megkérdeztem:
- No, mi a baj Rozi?
- Zazesz azt mondta hogy hülye vagyok és nem a barátom, és emiatt nagyon elkeseredtem.

 

1 komment

Címkék: gyerekszáj nyelv

2009.06.11.
11:40

Írta: szuperapu

Mar

Nem tudom, honnan szedi a nagyobbik gyermekem, de akad benne irónia, szarkazmus és egyéb maró hatású összetevő rendesen. A múltkor is, amikor az anyjával a rokoni szálakat bogozták és annak öccsére terelődött a szó, a gyerek heveny nevetőgörcsöt kapott:
- Nagybácsi?!? Nagy bácsi? Talán inkább hangya-bácsi…
Hát mi tagadás, a srác nem a termetével tűnik ki a tömegből…(viszont egész jó fotós »)

2 komment

Címkék: gyerekszáj

2009.04.23.
07:42

Írta: szuperapu

Hiszti

Kisebbik lányunk nagy művésznő. Fél másodperc alatt átlényegülve játssza el a nagy halált, bármilyen témakörben és helyzetben. Szívhez szólóan. Kevésbé cizelláltan fogalmazva: hisztis. Egy kicsit. Ezt szóvá is szoktuk tenni, csak hogy az önértékelése a helyén legyen. Egyik reggeli műsornál is megjegyeztem, hogy nem kellene már megint hisztizni, mire ő:
- Ez nem hiszti, ez csak nyavalygás…
(Hát igen. Vannak fokozatok…)

 

1 komment

Címkék: gyerekszáj

2009.04.08.
09:07

Írta: szuperapu

Szín

Gyereknevelési stratégiám a példamutatáson túl nagyjából kimerül abban, hogy a lányaim kívánságait és érdeklődését megpróbálom az ésszerű határok között tartani. A minap a kisebbik ezt a határt próbálta meg egy jól irányzott kéréssel kitágítani.
Azt szeretné ugyanis, ha vennék neki fekete vattacukrot.

(Megjegyezném, hogy az ötlet zseniális…)

9 komment

Címkék: kaja gyerekszáj

2009.02.20.
09:38

Írta: szuperapu

Geek

Néha az az érzésem, hogy a tündérhercegnőim kicsit többet játszanak a számítógéppel, mint kellene...
A múltkor is társasjátékozunk, és az elsőszülöttömön volt a sor, de ő csak forgatta a kezében a dobókockát hosszasan. Amikor rászóltam, hogy:
- Mi lesz már, eldobod azt a kockát?
Nemes egyszerűséggel azt válaszolta:
- Nem látod hogy még tölt...??


5 komment

Címkék: gyerekszáj

2009.01.22.
08:43

Írta: szuperapu

Gázos

Kisebbik lányom fokozottan hajlamos arra, hogy hüvelyesek fogyasztása után üvegházhatású gázokkal terhelje a légkört. Sajnos a szocializációnak még azon kezdetleges szintjén van, hogy ezen cselekvésének szeret verbálisan is hangot adni, és nagy kuncogások közepette közli ilyenkor, hogy kirepült egy galamb. Tegnap viszont meglepett egy hihetetlen szóviccel, a szokásos bemondás helyett ezt mondta:
- Kirepült egy popógáj!

7 komment

Címkék: gyerekszáj

2008.12.25.
13:43

Írta: szuperapu

Jézuska

A dráma az hozzá van nőve a karácsonyi ünnepekhez... Az egy dolog, hogy idén majdnem lebuktunk, és így egy hajszál híján kisiklott a titkos fa öltöztetési projekt, de ezzel együtt egy rakás kínos kérdésre kellett még kínosabb választ adnunk. A nejem szerint jövőre már a lányokkal kellene együtt öltöztetni a karácsonyfát, és valóság közelibbé tenni a körítést.
A nagylány ráadásul sírva fakadt azon, hogy nem kapott ajándékot senkitől, csak a Jézuskától.

4 komment

Címkék: gyerekszáj ajándék

2008.12.17.
11:11

Írta: szuperapu

Csinos

Egyik lányomra se lehetne ráfogni, hogy fiús alkat, bár van bennük vagányság és nem mennek a szomszédba csintalanságért sem. A kisebbik meg kimondottan nőcis. Ma meg, hogy az alkalomhoz hozhatta formáját, az óvodai karácsonyi ünnepség apropóján, igazán elemében volt.
Még a száját is kirózsázta... (Labelloval, persze).

Szólj hozzá!

Címkék: gyerekszáj

2008.12.11.
08:55

Írta: szuperapu

Égett csoki

Nem tudom ki hogy van vele, de nálunk az évnek ebben a szakában megszaporodik a csokoládé jellegű édességek száma a lakásban. Nem gyengén. Gombóc Artúr is beleszédülne mind a mennyiségbe, mind a választékba. (A minőség már hagy némi kívánnivalót maga után, de kicsire nem adunk.) Ilyenkor muszáj életbe léptetni egy szigorú szülői szabályozást, zárt spájzajtóval és patikamérlegen kimért adagokkal, mert nagyon bosszantó tud lenni egy este tíz órakor a fején pörgő hároméves gyerek.
Persze kérni nagyon rafináltan tudnak a kiscsajok, és igen érdekes elnevezésekkel illetik a csokoládéfajtákat. Az ét csokit például égett csokinak hívják…

Szólj hozzá!

Címkék: kaja gyerekszáj

süti beállítások módosítása