2010.08.09.
11:39

Írta: szuperapu

Induló szett

Megvettük a nagylánynak az iskolai kezdőcsomagot. Mármint mindent, ami nem tankönyv, mindent, amit a tanítónéni az átadott beszerzési listán felsorolt. Ceruzák, festék, ragasztó, rajzlapok, logikai készlet, vonalzó, egyebek. Azt kell mondanom: nem sokban változott e téren a világ, szinte ugyanaz a szett összetétele, mint harminc évvel ezelőtt. Nem úgy a végszámla! Na, abból 1981-ben eléldegélt volna a család pár hónapig…
De még ez sem szegte a kedvünket, s az iskolakezdés vidám lázában égve keresgéltük a tételeket. A nagylány a tornazsák kiválasztása után lendületből megkérdezte:
- Tornaruhát nem veszünk?
- Nem, mert kapsz egyenruhát.
- Ingyenruhát?
- Aha, azt…

1 komment

Címkék: vásárlás gyerekszáj iskola

2010.04.19.
20:14

Írta: szuperapu

Beíratkozás

Szombaton beírattuk a nagylányt az iskolába. Sikerült megtalálnunk a kibúvót a körzetesítés alól, és kis falunk egészen rosszhírű tanintézménye helyett a gödöllői Damjanich-ba fog járni a nagylány. Nem tudom ki hogyan választ/választott a porontyainak iskolát, mi leginkább az iskola versenyeredményeit meg a délutáni szakköröket néztük. Ez utóbbi terén az iskola több mint erősnek mondható: 19 különböző délutáni elfoglaltság közül lehet választani! Ha minden igaz, és minden jól megy, akkor a csajok szabadidejét leköti a suli, amíg mi a különórákra valót keresgéljük a munkahelyeinken.

2 komment

Címkék: gyerek iskola

2009.10.08.
11:29

Írta: szuperapu

Iskolás évek

Ahogy a nagylány egyre jobban közelít az iskolakezdéshez, úgy idézem fel egyre gyakrabban a magyar iskolarendszerben eltöltött éveim emlékeit. Mindent összevetve nem sok jó jut eszembe. Sosem szerettem iskolába járni és nem is kaptam szinte semmit ezalatt az évek során, amit aztán hasznosíthattam volna. Nem találkoztam egyetlen épkézláb pedagógussal sem, szinte mind biorobot volt, akiknek feladata a számonkérés és a korlátozás volt, annak ellenére, hogy az általános és középiskolai tanulmányaimat ún. elitiskolákban húztam le.
Félreértés ne essék, jó tanuló és népszerű gyerek voltam, de a középiskola második felére már olyan szinten bomlasztottam a rendszert harcos ellenállóként, hogy ha nem lettem volna képes pár nap alatt féléves anyagot magamévá tenni, valamint az iskola hírét akár nemzetközi szinten is öregbíteni akkor már csak esti iskolában érettségizhettem volna le.
Azt hiszem, csak azért nem lesznek a csajok magántanulók, mert a közösség jó dolog. Mert csak társaságban jó iskolaigazgatónak lenni fordított napon, tanulmányi versenyt nyerni, csapatkapitányként magasba emelni a kupát, iskolarádiót vagy antidiszkót csinálni, kirándulni és iskolát kerülni.
Remélem nekik is tele lesz az ellenőrzőjük igazgatói dicsérettel és figyelmeztetéssel…

4 komment

Címkék: gyerek iskola

2009.06.10.
08:09

Írta: szuperapu

Keresés

Hatéves a nagylány.
Az új beiskolázási törvény értelmében viszont még van egy éve, amit az óvodában tölthet el. Hála az égnek! De azért mi már elkezdtük a pánikszerű kapkodást. Papírforma szerint persze nem kellene, hiszen beiratkozás csak tavasszal van, a körzetesítés okán pedig választási lehetőségünk nincs: a gyereknek a helyi iskola rendeltetett, ha tetszik, ha nem.
Már pediglen nem tetszik. Nincs semmiféle specifikáció, és az alapokat tekintve sincs valami jó híre az intézménynek, ezért Gödöllőn keresgélünk. Iskolákat és kiskapukat. Talán…

Szólj hozzá!

Címkék: gyerek iskola

süti beállítások módosítása