szuperapu

Megvettük a nagylánynak az iskolai kezdőcsomagot. Mármint mindent, ami nem tankönyv, mindent, amit a tanítónéni az átadott beszerzési listán felsorolt. Ceruzák, festék, ragasztó, rajzlapok, logikai készlet, vonalzó, egyebek. Azt kell mondanom: nem sokban változott e téren a világ, szinte ugyanaz a szett összetétele, mint harminc évvel ezelőtt. Nem úgy a végszámla! Na, abból 1981-ben eléldegélt volna a család pár hónapig…
De még ez sem szegte a kedvünket, s az iskolakezdés vidám lázában égve keresgéltük a tételeket. A nagylány a tornazsák kiválasztása után lendületből megkérdezte:
- Tornaruhát nem veszünk?
- Nem, mert kapsz egyenruhát.
- Ingyenruhát?
- Aha, azt…

Tudom, hogy szemét és álságos dolog a részemről, de szeretek hipermarketekben vásárolni. (Bizonyos dolgokat. Másokat meg a piacon, meg a termelőtől, de most ez mellékszál.) És mióta a csömöri Auchan Ligetben is lehet ömlesztett szárazárut vásárolni, azóta meg rajongó státuszú törzsvásárlóvá léptem elő. Mindenféle müzlik, gabonapelyhek, gumicukrok, drazsék, olajos magvak, tészták ízlés szerinti mennyiségben szemét- és felárképző csomagolás nélkül. Ráadásul baromi jól néznek ki a nagy átlátszó tégelyekben…

Azt már régóta tudom, hogy a fogyasztói társdalalom az illúziófogyasztás ingatag lábain álldogál. De arra nagyon kíváncsi lennék, hogy mire gondol az a polgártársunk szilveszteri estebédje közben, aki 199 forintos kilónkénti áron vette meg az ilyenkor hagyományos eledelnek mondható virslit?

A gépek egyszerűbbé, szebbé és komfortosabbá teszik az életünket. A munkánkat, a szórakozásunkat. És ez akkor lenne csak igazán így és végtelenül hatékony, ha ezeket a gépeket nem emberek kezelnék. Mert például az élelmiszerboltban hiába van szupermodern félautomata szalámiszeletelő csodamasina, ha a hentespultban álló személyzet nemtörődömsége miatt olyan szeletek kerülnek kereskedelmi forgalomba amit Ibi néni annak idején törött kézzel és nagykéssel sem vállalt volna be soha!

A hétvégi nagybevásárlást a Csömöri Auchanban ejtettem meg, de ez persze önmagában még nem bír egy nagy hírértékkel. Máskor is előfordult már. De most másképp alakultak a dolgok, mint általában. Ez köszönhető az ünnepek közelségének és annak, hogy a hazai Élelmiszerbank a boltban akciózott. Ennek a két dolognak az együttállása azt eredményezte, hogy a szociális érzékenységem egy olyan szintre ugrott, hogy a háztartásunkban éppen szükségessé váló tartós élelmiszerekből kettőt-kettőt vásároltam, és mindegyikből az egyiket a kijáratnál átadtam az aktivistáknak. Hátha másnak is ugyanarra van szüksége, mint nekünk, csak ő nem olyan szerencsés, mint mi…

Igen tudom, hogy a parizer jobb esetben húsipari hulladékból áll, és igen láttam már hogyan készül, de muszáj venni néha belőle pár dekát. Egyrészt a csajok valami kifürkészhetetlen oknál fogva úgy csinálnak mint akiknek ízlik, másrészt gazdasági válság van, meg hát hajt a nosztalgia is.
Persze semmi sem olyan mint régen volt, miért pont a párizsi lenne ez alól kivétel. Persze hogy nem olyan az íze mint gyerekkorunkban. Egyiknek sem. Pedig elég széles spektrumú a választék, a hentespultban minimum 12 fajta kelleti magát.Ebből a szempontból is szerencsém van, hogy nem most vagyok gyerek: nem tudom mit csinálnék ha anyám leküldene 20 deka párizsiért??

Holnap van az ortodox karácsony, és én arra a következtetésre jutottam jártamban-keltemben, hogy nekünk  is most kellene ünnepelnünk. Hátrány, hogy a mai nem pirosbetűs ünnepnap, és szabadságot kell kivenni, de egy csomó előnye is van. Nincs tülekedés a piacon, és az áruházakban, sőt nyugalom és béke uralkodik mindenhol, ami sokkal inkább fekszik a karácsony szelleméhez. És ugyebár mindent féláron, vagy olcsóbban lehet beszerezni, már ha nem fogytak ki teljesen az áhított áru készletei. Ja, és mivel különc módon csak mi ünneplünk sokkal meghittebb lenne az ünnep. Persze az átállás nem menne minden zökkenő nélkül..., talán ha a gyerekek nagyobbak lesznek... Talán.

Nőneművel cipőt vásárolni nem egy fáklyásmenet egy magamfajta férfiembernek, főleg ha a nőnek határozott elképzelései vannak. Persze csak arról, hogy mit nem szeretne. Egyébként meg felpróbál minden, a boltban fellelhető lábbelit. Ráadásul ezekből a nőnemű egyedekből rám három fő jut.
Tegnap cipőket (és sapkákat, és harisnyákat) vásároltunk. Túléltem.
Azzal együtt, hogy természetesen én álltam a cechet.

Néha előfordul, hogy engedek a tárgykultúra sunyi csábításának és vásárolok egy-egy kultusz-márkának mondható terméket. Magyarán kicsit eljátszom a gondolattal, hogy sznob vagyok. Példának okáért ott van a Converse, ami miatt akár lelkiismeret-furdalásom is lehetne (ha nem nyugtatnám magamat azzal, hogy az árát a blogom kereste az Abaqoos segedelmével), mert ugye:  ennyi pénzt adni egy dorcóért...!?
De most másról van szó!
Vettem egy Moleskine Sketchbook-ot!
Két hét alatt egy műalkotást fogok belőle kreálni. Egy art-bookot. Tele van a fejem ötletekkel, vizuális gegekkel, amiket csak bele kell lapátolni a 80 oldalba. Aztán majd jöhet a következő.
Mert érzem, hogy ez hosszútávú kapcsolat lesz...

A ruházati termékek vásárlás során történő beszerzése mindig is neuralgikus pontja volt az életemnek. Ehhez nagyban hozzájárulhat az is, hogy nem igazán érdekel az, hogy mi van rajtam, és rendszerint addig hordok egy-egy ruhadarabot folyamatosan amíg szó szerint le nem kopik rólam. Én általában ajándékba kapom a gönceimet, vagy öröklöm, de ha mégis vásárolok azt sosem teszem egyedül. Még a gondolattól is kiráz a hideg, hogy be kell mennem egy ruhaboltba egyedül. (A plázaszerű hipersteril, és csinibaba/csinifiú eladókkal teleszórt egységekbe meg kísérővel sem megyek be.)
Ma sikerült úgy helyezkednem és alakítanom a dolgok folyását, hogy szerelmetes kicsi feleségem velem tartson az Alteregoba, ahol hathatós közreműködésével sikerült beszereznem a következő pár év aktuális darabjait cipő, nadrág és sapka fronton. És cserébe ő is vehetett magának egy nadrágot...

Meglepő módon bevált az abaqoos donáció, de...
Szeretném átvezetni az online koldulást valami másba, ahol valami tényszerűt is kapnak a névtelen mecénások.

Mostantól aki 300 forintot maghaladó összeggel támogat, választhat egy képet a blogról (e-mail-ben, vagy itt a kommentben jelezheti, hogy melyiket), aminek ezzel így megszerzi a felhasználási jogát (letöltheti, kirakhatja a honlapjára, blogjára, vagy akárhová), és e mellett kikerülhet a neve (nick neve, cégének a neve, vagy annak a neve akinek ajándékba veszi) a rajz alá.

Akinek nem tetszik a magyar rendszer, annak a PayPal-on keresztül nyitva van a lehetőség.

Update: a poszt elérhető a linkkupacból, shop néven.

Persze, hogy hímsoviniszta disznó vagyok, muszáj ennyi nővel körülvéve..!
Az már régen feltűnt, hogy a művészellátóban csak nőnemű kiszolgálószemélyzet van, kivéve a vászon és vakráma részleget, de csak ma derült ki számomra, hogy miért. Ugyanis az egyetlen férfi szabadságon volt, és én hosszú percekig magyaráztam és rajzoltam és mutogattam, hogy hogyan is kellene feldarabolni a vásznat hat darabra, hogy mindenki elégedett legyen. A két hölgy pedig próbált okosan mosolyogni rám..., aztán sikerült. Megérteni, és leszabni is.
Dolgoztam a felnőttoktatásban, de most ez a történet is felkerült a nehezen kikényszerített sikerélmények toplistájára.

A kütyüket, természetesen, a Fakopáncsban szereztem be. (Fagyöngyszíjas virág-óra, csitt-csatt, ceruzatartó.) A mellettem álló nagymamaforma hölgy a segítségemet kérte, mert nem fért a fejébe hogy hogyan árulhatnak olyan jojót ami nem világít vagy zenél, és hogy mit kezdjen egy olyan pörgettyűvel ami semmit nem csinál. Mármint a pörgésen kívűl.
Hát igen, szerencsére vannak még hagyományos játékok, a hagyományos gyerekeknek.
Egyébként is az a jó játék amivel játszani kell, nem amelyik önmagától játszik!

Nem működik lassan már semmi sem rendesen.
A papírboltban sikerült megzavarnom az eladó csajt azzal, hogy C6-os borítékot kértem. Fiatal kora sem menti fel az alól, hogy a postai szabványboríték, és a mutogatós kódsorok sem bírták normális működésre.
Viszont mosolyogva végigmutogatta az összes papírtasakot.

Nyakunkon a húsvét. És persze ez az ünnep is lassan másról sem szól mint az ajándékozásról, vásárlásról, fogyasztásról. A kis félszemű kínai barátom igazából még mindig nem érti az egész ünnepkört, lévén nem keresztény, de az üzletre ő is ráhajtott már. Váltig bizonygatta, hogy tojásgránát alakú öngyújtó nagyszerű és alkalmi vétel lenne. Alkalmi. Persze. Bár a Jézus Krisztus Szupersztár filmváltozatában...

A "Védőpajzsunk a Varsói Szerződés" - oktatófilm úttörő csapatok részére, diafilmen 1500 forintért egész jó vételnek tűnik...

Levásároltam a fenyőfa mellé kapott 1500 ft-os bónt. Zöld növényeket vettem beltéri használatra. Van hely, és ráfér a házra, főleg, hogy felújítás során szinte az összes benti növényünk odalett. A keretet meg kellett dupláznom de így is gyér a zsákmány. Igazság szerint egy zsák pénzt is el tudtam volna költeni minden szívfájdalom nélkül.
Már ha lenne több zsák pénzem.

Nyakunkon a karácsony!
Már csak ez hiányzott (mármint a nyakamon lévő dolgok közül).
Drága embertársaim pedig hihetetlen késztetést érezvén embertelen masszába állva, hullámoznak A-ból B-be, majd vissza és onnan C-be. Ezen tevékenységük közben anyagi javaikat felesleges dolgokra cserélik, annak boldog tudatában, hogy ezzel sikerült érzéseiket materializálni.
A legtöbbjüknek inkább csirkelábat kellene vennie.
Főképp most a választási plakátok árnyékában.