szuperapu

Igyekszem elkerülni a magyar egészségügyet, mint szolgáltatót, főleg ha beteg vagyok, de nem mindig sikerül. Ilyenkor általában kétfajta algoritmus mentén történnek a dolgok, és ezzel gyakorlatilag a kiinduló álláspontomat helyességét igazolja az élet.
Az "A" verzió a gyakoribb, ekkor hosszas várakozás után vény nélküli tünetkezelés a végeredmény, amit amúgy magamtól is elkezdtem már.
A "B" verzió eredménye egy beutaló lavina minek végigjárás/ülése során a tünetek maguktól elmúlnak, rosszabb esetben másra cserélődnek. A várótermi kontaktusok függvényében...

(A maradék, a hibahatáron mozgó csekély hányadot képező azon esetek, amikor az orvos antibiotikumot ír fel.)

Az általam sokat emlegetett szocializációnak a sok pozitívum mellett azért vannak káros hatásai is. Természetesen. És ezek nem csak megfoghatatlan hosszú és rejtett folyamatok képében vannak jelen a társadalmi érintkezésben, hanem kézzelfogható módon is. Egy ilyen kézzel fogható negatív élmény ért bennünket most.
A fejtetű.
Sokan elborzadnak a kis ízeltlábúaknak már az emlegetésétől is, és mindenféle higiénés és társadalmi elmaradottsághoz kötik a felbukkanásukat. Holott kedves internetező gyerekek, a tetű az olyan, mint a nátha, bárhol bárki elkaphatja. És a közhiedelemmel ellentétben a tetű, ha teheti a tiszta ápolt fejet részesíti előnyben. Nem hülye, ösztönösen a jót választja. Emiatt tehát nincs ok a szégyenkezésre, ami már csak azért is kerülendő, hogy a velünk egy háztartásban élő kiskorú törékeny lelkében nehogy kárt tegyünk. Inkább kezeljük a helyzetet a megfelelő szerrel és némi humorral. Ez utóbbit egyébként jórészt közvetlen felmenőimtől tanultam.

Anyám egyszer a húgomat az előnyösebb fényviszonyokkal rendelkező teraszon bogarászta, és eközben szembesülnie kellett a szomszéd a társadalmilag beágyazott tévhitek által regenerált jajveszékelésével, amit a maga módján zárt rövidre:

- Most mi a gond? Köjálos vagyok, csak hazahoztam a munkát!

A kisebbik tündérhercegnőmnek piros pöttyök jelentek meg a pocakján. Szaladt is egyből a konyhába az anyjához, aki sokéves tapasztalatával felállította a diagnózist, majd azt közölte is vele, mintegy megnyugtatólag. Persze az információ azon nyomban átalakult a mindössze négy és fél éve barázdálódó koponyatartalom zegzugaiban, és három helyiséggel arrébb már ezt mondta a kiscsaj a nővérének:
- Valami energia jött ki a a hasamból!!

Na, ez az időszak az évben, amikor egy világméretű influenzajárványtól függetlenül is, a legtöbb egy főre eső tüsszentés hangzik el az északi féltekén. (Bár a szénanáthások most biztos cáfolni fogják ezen állításomat.) Én mindenesetre sokkal többet tüsszögök, mint máskor, és érdekes módon mindig hármat. Az egyik kolléganőm mindig négyet. És általában mindenkinek van egy ilyen, az aktushoz köthető száma. Vajon mi ennek az oka? Mert azt már nagyjából tudni vélem, hogy miért nem tudunk nyitott szemmel tüsszenteni…

Idén úgy döntöttem, hogy beoltatom magam az influenzák ellen. Ami részemről még elhatározás szintjén is felér egy kisebbfajta hőstettel, tekintve hogy nem vagyok nagy barátja a fecskendővel hadonászó fehérköpenyes közalkalmazottaknak. De most annyi helyről és annyi módon lettem megijesztve, hogy a kiscsalád érdekeit (na meg a nemzetgazdaságét) a fóbiáim elé toltam, és… És megtorpantam. Az egy dolog, hogy a bürokratikus keretek miatt kétszer kell orvoshoz menni és háromszor sorban állni, de ráadásul nem is lehet kapni a gyógyszertárban a sokak által kritizált és szidott vakcinát. Sőt még a gyerekek oltásáért is több kört kellett futnunk. Hát, ha könnyen menne nem is lenne érdekes...

Update: mindennemű összeesküvés-elméletről szóló észosztást és a józan észnek ellentmondó kommentet könyörtelenül kimoderálok.

A 80-as években a fiatalok a walkman elterjedésével szenvedtek súlyos és visszafordíthatatlan halláskárosodást, és az azóta eltelt idő kitermelt egy teljesen süket generációt, már ha az akkori híradások, valamint szülői és pedagógusi rémisztgetések beigazolódtak. Volna. De nem. Ahogy valószínűleg a mostani mp3 lejátszók kapcsán szárnyra kapott hasonló irányú és előjelű híresztelések sem fognak valóra válni.
Utána kellene nézni, hogy amikor a fiatalok körében népszerűvé vált a táskarádió vagy a lemezjátszó, akkor is kongatták-e a vészharangot az idősebbek…?

Az elmúlt egy hétben újra ádáz csatára kényszerültünk egyes mandulát megtámadó és kipöttyöző baktériumokkal. A tüszős mandulagyulladással járó torokfájás még hagyján, azt a csajok hősiesen viselik, de a magas lázzal nehezen birkóznak meg, és mi is belefáradunk. Közel 40 fok, gyógyszer, vizes ruha, és persze mindez hajnalban.
Aztán másnap orvos, egy hétre rá kontrol. És sorban állás. Illetve ülés. Annak ellenére, hogy időpontra megyünk, merthogy az törvényileg kötelező. De persze csúszik minden, mert van, aki 20-30 percig is bent van, sokszor már annyi ideig, hogy az ember műtéti beavatkozást sejdít. Én meg várok egy órát és végzek a két gyerekkel 5 perc alatt. Persze nem teszek fel annyi kérdést, mint egy orvostanhallgató az első gyakorlatán.
Most is olyan gyorsan végeztünk, hogy a doki még marasztalt volna egy kávéra, hogy ne lógjak ki a sorból…

Hát a világvége újfent bekopogtatott, és letette a névjegyét ezúttal megint egy pusztító influenzajárvány rémképeként. Ha mégsem üt be a krach, akkor talán nyerünk vele annyit, hogy felértékelődik a távmunka jelentősége. Ha mást nem...

Itthon vagyok a nagylánnyal, mert elég masszív torokgyulladása van. Egész jól viseli a betegséget, minek következtében igényli a szórakoztatást. Egyébként is erősen társasági lény, de most aztán tényleg nem tud meglenni egyedül. Persze ott vannak az elektronikus bébiszitterek a TV meg a számítógép...
Az internetes flash-játékokban nagyon otthon van már, le is köti, de engem annyira frusztrál, hogy pár kivételtől eltekintve sokkal jobb nálam, hogy inkább rászabadítottam a Heroes M&M -re. Ahhoz képest, hogy öt és fél éves meglepően jól játszik...

Már megint egekben a megnyerhető főnyeremény a lottón. Ilyenkor muszáj eljátszanom a gondolattal, hogy mit kezdenék a pénzzel, és összeállítanom egy cselekvési tervet, egy rózsaszín színben úszó kis listát. Ez a lista nálam is, mint azt hiszem mindenkinél, jó alapot adna egy jó kis pszichoanalízishez. A vágyaim egyik legfontosabb tárgya most viszont nem csak az én testi-lelki állapotomról árulkodik, de egyben nem túl rózsás képet fest a hazai egészségügy helyzetéről. Mert ha nekem sok pénzem lenne, akkor első körben meglepném magam pár darab szövetbarát és kopásálló nemesfémdarabbal, amit a térdízületeimben található csupasz csontvégek művi porcpótlására használnék fel.
Mert erre az orvosom szerint szükséges beavatkozásra a hazai gyakorlat szerint, az OEP által támogatva legkorábban 20 év múlva kerülhet sor. És addig tovább kopik, tovább fáj…

Öregszem, vagy mi. Idén már másodszor vagyok beteg, megszállta kicsiny testemet valami nyavaja, begyulladt a torkom a szemem, és még lázam is volt. Ráadásként még a gondolat is kínoz, hogy csak én lehetek olyan béna, hogy 40 fokban megfázok.

A Berni pásztorkutyákkal az ez egyetlen probléma van, hogy 6-8 évnél nem élnek tovább. A mi kutyánk pedig márciusban elmúlt hat éves. De ez még nem lenne égető gond, ha nem betegedett volna le a nagyfejű a hétvégén. Ráadásul a doktor a telefonba kapásból leírta a jószágot, felkészítve minket a legrosszabbra. A helyszíni vizsgálat során kiderült, hogy 1-2 napnál mindenképpen több van még a blökiben, de 10-12 napig gyógyszerezni kell.
Nem vagyok a kutyák nagy rajongója, de Rulez nagyon a szívemhez nőt, arról nem is beszélve, hogy a csajoknak olyan természetes a jelenléte, mint a levegőé. Családtagnak mondható a dög, na...
Remélem rendbe jön...

Bekopogtatott az ajtón az influenza.
Elküldtem az unatkozó nyugdíjasokhoz, mondván, hogy én ilyesmire nem érek rá, de azok persze mind beoltatták magukat. Persze én már az oltásra sem értem rá, merthogy erősen kezdtem az évet, és dolgozok ezerrel. Tervezek, festek, tehenészkedek, miegymás. És még mindennek tetejébe szórom a pofonokat válogatás nélkül vizuál-kritikák formájában, fent a pofonok link alatt található módon.
Kár, hogy ez utóbbira a kutya sem kíváncsi.

Régen volt ilyen durva köhögőrohamokkal terhelt éjszakám. Izomlázzal súlyosbított álmomban kodeint rágcsáltam, de a reggel sem hozott változást. És mivel a fent nevezett tabletta tiltott kicsiny országunkban, ezért radiponnal vigasztalódom. Amitől viszont kicsit álmatag vagyok és ezért kénytelen vagyok energiaitallal bombázni az agyamat.
Narkózom.

Nem vagyok valami jól. Reggelente a hörgőimet földönkívüli életformákra hajazó nagyméretű zöldesszürke valamik hagyják el görcsös köhögések közepette. A hangom meg olyan szinten változott meg, hogy a kutyánk nem értette meg az "ehetsz" parancssort, és értetlenkedve nézett rám. Pedig egy falánk berniről van szó.
És mégsem ez a legnagyobb probléma a testi-lelki állapotomat tekintve. Hanem a csökkenő adrenalin. Merthogy az elmúlt hónapok pörgése hirtelen elmúlt, a tervezett projektjeim pedig csak jövőre futnak zenitre. Ha! Mert ugye még csak tervek...
Elmegyek bázisugrani...

Tegnap olvastam hírt "Halált okozhat a reumatikus fájdalmakra felírt gyulladáscsökkentő". Akkor még úgy véltem, hogy ez engem nem igazán érint. Tévedtem. Mára kiderült, hogy műtétem után három hétig szedett Xilox is erősen veszélyeztette a májam állapotát és így az életminőségemet.
De szerintem volt már nagyobb veszélyben a májam.

A bárányhimlő projekt szépen alakul.
A kisebbik csaj már irigykedik, hogy neki nincsenek pöttyei.
De fordul még a kocka...

A nagylány megpöttyösödött.
Bárányhimlő, karantén, miegymás. Így sajnos a csajok kénytelenek kihagyni a kiállítás megnyitót. Pedig már nagyon készültek. Persze nem a képek miatt, azokat otthon is nézegethetnek, hanem mert szeretnek kocsmázni.

Ha tüneti kezelés hatására javul a közérzetünk, akkor vagy nincs is akkora baj mint gondoltuk, vagy sokkal nagyobb...
A csokiillatú habfürdő tegnap nekem mindenesetre sokat segített, ma meg vettem orvosi pemetefű cukorkát és fél kiló savanyú káposztát a lányoknak. Merthogy a nagyobbikat fel kell tuningolni, hogy a holnap rendezett farsangi mulatságon eljátszhassa a reá osztott szerepet a népes nyúlcsaládban. De éppen lehet beteg kisnyúl is...

Új év új remények. Remélhetőleg ez az év jobb lesz mint az előző. Mert például a szilveszter sem sikerült valami jól. Otthon ültünk, és tévéztünk már amikor nem a kisebbik lányomat vigasztaltuk fogának növekedése felett érzett bánatában.
Sportot és főzőműsorokat néztünk végül, mert a szórakoztató műsorok nem töltötték be a hozzájuk fűzött reményeket, illetve mondjuk ki csapnivaló volt a felhozatal. Ráadásul elkaptam a kötőhártya-gyulladást is a kicsitől, így most már a szememen is látszik, hogy Vasas szurkoló vagyok.

A nagylány már jó ideje köhög. Nem vészes, csak aggasztó, mert igazából semmi baja sincsen csak éjszaka, vagy ha sokat szaladgál rohamszerűen rátör a köhögés. Már mindent kipróbáltunk, mi is, a dokik is. Most kapott egy beutalót a gyermek pulmonológiára, ott meg időpontot. Időpontot január 10-re! Addigra meg vagy meggyógyul, vagy elfeledkezünk róla. Vagy mindkettő, a lényeg hogy ne terheljük a sanyarú sorsú magyar egészségügyet.

Az hogy több mint 36 órája nem ettem és mégis megy a hasam, nem zavarna, ha a csajok jól lennének. De ők is a bőrükön érzik az árvíz áldatatlan hatását. Én meg le vagyok lassulva rendesen. A 100 métert csak akkor futom szintidő alatt, ha célban van egy WC. Pedig van dolgom, illetve lenne. A hitelhez a papírgyűjtés kicsit megrekedt, és örülhetek, hogy az arc-plakátpályázatra sikerült összedobnom valamit.

Borongós, esős hosszú hétvége volt.
Az időjárás követte a hangulatunkat. Mert csak nem akar véget érni családunk pokoljárása. Bár kedvenc nagybátyám egész jól viseli második lábának elvesztését is, azért én nem tudtam felhőtlenül szórakozni morbid poénjain, bent a kórházban.
Pedig jó poénok voltak.

A hétvége nem teljesen úgy alakult, ahogy azt megálmodtam. Sajnos a kisebbik csaj benyelt valami gonosz vírust, minek következtében hányás, fosás és magas láz lett úrrá rajta. Ez egy alig kilenc kilós, tíz hónapos babánál elég aggasztó konstelláció. B-vitamin injekció, hűtőfürdő, virrasztás. Most már jobban van, de így a nővérére sem tudtam annyi időt szánni amennyit akartam volna...

Családom törékeny hölgytagjai nehezen viselik a téli időjárást. A húgom meg most kimondottan szarul.
Aggódhatok a távolból, esetleg küldhetek narancsot sms-ben.