Kisebbik lányunk nagy művésznő. Fél másodperc alatt átlényegülve játssza el a nagy halált, bármilyen témakörben és helyzetben. Szívhez szólóan. Kevésbé cizelláltan fogalmazva: hisztis. Egy kicsit. Ezt szóvá is szoktuk tenni, csak hogy az önértékelése a helyén legyen. Egyik reggeli műsornál is megjegyeztem, hogy nem kellene már megint hisztizni, mire ő:
- Ez nem hiszti, ez csak nyavalygás…
(Hát igen. Vannak fokozatok…)