szuperapu

Tegnap kiállítás megnyitón voltam.
Önmagában ez nem nagy hírértékkel bír, ez szinte hetente előfordul velem, de mostani kilóg a sorból. Két okból is. Az egyik, hogy úgy voltam az esemény egyik főszereplője, hogy nem voltak képeim a falakon, magyarán: én nyitottam meg. A másik ok pedig, hogy a frissen leplombált Sirályban volt mindez. Annyira friss volt a hatósági intézkedés, hogy szinte rendőri felvigyázás mellett mondhattam el a szövegemet, ami érdekes módon illett a helyzethez. Vagy épp bevonzotta azt.

(Vigyázat áthallásos szöveg, emelt szintű szövegértő olvasás szükségeltetik:)

"Tisztelt egybegyűltek!
Üdvözlök mindenkit e jeles napon!

Temetni jöttem, nem dicsérni.És nem azért fogok beszélni az elmúlásról, mert ahogy minden születésnap, így a jelen kiállítás apropóját adó is tulajdonképp annak ünnepe, hogy megint egy kicsivel közelebb kerültünk a halálhoz. Nem az ember halandósága vagy a világ mulandósága felett akarok búsongani.

Hanem azért mert ledőlni látszik a szabadság utolsó bástyája. A művészet már nem a kimondhatatlan igazságok megfogalmazója, hanem önön halhatatlanságának szobrásza lett. Toguro képei nem üzenetek, csak a toguroizmus illusztrációi. Nem képek, csak önmagához intézet szózatok. Nem képek, csak belépőjegyek az örökkévalóságba, csak bejegyzések egy sajátos és saját (külön bejáratú) történelemkönyvben. Toguroizmus. Diktatúra. Ízlés-terror, vagy amit akartok – szemantikai kérdés. De ami nem az: az öregedés. A statisztikai maximum felénél kezdődik a stagnálás, avagy kezdődik a középkor. A sötét középkor. Az egykori forradalmárból, arrogáns és vitát nem tűrő megmondóember lesz, aki csak kinyilatkoztat.

Igen, tudom, még mindig van humora. Zseniálisan hozza összefüggésbe a látszólag össze nem illő dolgokat, és tisztán látó, kegyetlen kritikus. Esetleg intrikus. Valamint nagy erénye, hogy bár alkotásai sokrétűek, sőt, legtöbbször duplán dupla fenekűek, mindenki számára világosak. Mindenki számára másképp, máshonnan, másért. Nem magyaráz, hagyja hogy belemagyaráz. Manipulatív, ha úgy tetszik: igazi nagy stratéga. Vezér. A saját maga teremtette világ egyedüli irányítója.

Persze ez egy ingatag, feje tetejére állított piramisra hajazó világ, ami csak akkor lesz stabil, ha ledől. És le fog dőlni. A halhatatlanság csak a halál által nyerhető el. Talán.

Egy igazi stratégának. Egy igazi művésznek. Egy diktátornak.

Persze ez a megnyitószöveg nem Gyula barátomról, és az ő képeiről szólt.
Ahhoz nem tudok mit hozzászólni.

A kiállítást ezennel megnyitom.
(És kérdezném tisztelettel, hogy hol van a zongora?)