2011.05.02.
12:04

Írta: szuperapu

Tornádó Érpatakon

A hétvégi családi összejövetel viharosra sikeredett. Na nem a hangulat okán, hanem a szó szoros értelmében. Előbb csak beborult az ég, aztán feltámadt a szél, majd megfigyelhettük és lencsevégre kaphattuk életünk első tornádóját. És amit itt is megosztok, bár már bejárta az eset a hazai internet különböző szegleteit:

6 komment

Címkék: időjárás vihar

2010.08.16.
18:09

Írta: szuperapu

Vakuznak

A hétvégén kis falunkat elérte egy nagyobb égi háború, ami völgyek ölelő védelmezésében nem egy mindennapi esemény. Hála az égieknek (hogy egy ide illő képzavarral éljek), mert a kisebbik tündérhercegnőm nagyon fél a villámlás-dörgés kombótól. Szombat hajnalban ráadásul akkora a volt a vihar hogy még a nagyobbik is ijedten, pislogás nélkül kérdezte, hogy mikor lesz már vége? Közel egy órán át folyamatosan villámlott, olyan fényesség mellett, hogy akár olvasni is lehetett volna. Szóval volt sírás, meg összebújás, aztán meg egy kis alvás is.
Aztán reggel kisütött a nap. És azt mondja nekem a kicsi, nagyon komoly ábrázattal:
- Amikor vihar van: fényképeznek…, és mivel nem mosolygok: morognak

1 komment

Címkék: vihar gyerekszáj

2008.03.03.
13:37

Írta: szuperapu

Nevek

Most látom kedvenc hírportálomon, hogy a hétvégi vihart, mintegy a világtrendhez alkalmazkodva, női névvel látták el. S minő véletlen: a keresztségben ugyanazt a nevet kapta, mint az én elsőszülött tündérhercegnőm.
És tapasztalatból mondom, hogy telitalálat volt a választás!

3 komment

Címkék: gyerek vihar

2007.06.21.
22:39

Írta: szuperapu

Kertrendezés

Mióta itt lakunk, azóta ez a legnagyobb vihar amit átvészeltünk. A völgyben vagyunk és nem jellemző a túl nagy légmozgás, de ezt a régi tetőnk nem bírta volna ki. A sötétben még nem tudtam szemrevételezni a kertet, de a gyümölcsfáinkat biztos rendesen legallyazta ez a piszok nagy szél. Félelmetes volt. De legalább most egy darabig nem kell locsolni a füvet.

Szólj hozzá!

Címkék: vihar

2006.08.22.
11:45

Írta: szuperapu

Túlzás

Az hogy az évtized vihara és annak szerencsétlen időzítése politikai csatározások tárgya lett már egyáltalán nem meglepő Magyarországon. Az hogy a magyar média az amatőr felvételekért kuncsorog szintén csak egy tünet.
De az fölöttébb idegesíti a mélyen bennem lakozó földrajzost, hogy tornádónak titulálják a bajt okozó orkánt. A végén megérjük, hogy a Hortobágy meg préri lesz. Vagy pampa.



Szólj hozzá!

Címkék: vihar emberek

2005.12.17.
10:27

Írta: szuperapu

Hóakadály

Tegnap olyan hóviharba kerültem hogy vissza kellett fordítanom a Bogarat, és az állomás parkolójában hagyva buszra szálltam. A 12 km-t cca. másfél óra alatt tettük meg.
Utálom a hóesést!
Nem kell fehér karácsony!

Szólj hozzá!

Címkék: utazás vihar

süti beállítások módosítása