szuperapu

A tanévkezdés közeledtével még érzékenyebben reagálok az oktatásügyet érintő intézkedésekre. Mint például a hétvégén napvilágot látott, a nyelvtanulást/nyelvtanítást szabályozó intézkedések tervezete. Miszerint legyen kötelező már általános iskolában két idegen nyelv. Legyen. Bár a kötelező, meg a mindenkinek, kitételt azért árnyalnám, de legyen. Nem feltétlenül árt. Na de hogy az államtitkárság az első oktatott nyelvnek a latint javasolja az már kiverte nálam a biztosítékot! Miért a latin? Mert bár alapozásnak nem rossz az újlatin nyelvekhez, holt nyelvként a gyakorlati jelentősége a nullához konvergál. Viszont - ez utóbbi okán is - baromi nehéz nyelv. Ráadásul nem sok képzett nyelvtanár van, latin szakossal én speciel nem találkoztam a tanárképzőn. (Az hogy a kormány klerikális oldalkocsija már megint megpróbál ostoba és anakronisztikus módon a Vatikán lábához dörgölőzni - mellékszál.)
Szóval én csendesen megkérdezném hogy akkor már miért nem inkább az orosz?

Nem igazán tudtam megbirkózni eddigi életem során az idegen nyelvek elsajátításával, viszont ellensúlyozásképp igyekszem az anyanyelvemet magas szinten művelni. Ebbe élőszóban a választékos, sokszor modoros és elitista közlésmódba, sajnos beletartozik az ékes káromkodás is, de ez most mellékszál, mert hála az égieknek azért ez a példa a gyerekeimre nézvést nem ragadós. Viszont sokszor meglepő módon olyan szép kerek mondatokkal és/vagy idegen szavakkal állnak elő az én kis tündérhercegnőim, hogy azt sem tudjuk, hogyan reagáljuk le. A minap is nagyon búsult a nagylány, ezért megkérdeztem:
- No, mi a baj Rozi?
- Zazesz azt mondta hogy hülye vagyok és nem a barátom, és emiatt nagyon elkeseredtem.

Nyelvében él a nemzet. Az meg a látványt tekintve eléggé antifeminista (vagy bigámista).
Mert  két feleség az egy egészség?