szuperapu

Nem vagyok az a sírós, panaszkodós fajta, de most nincs mit csinálni, hatalmas hullámvölgyben vagyok. Rátelepedett a mindennapokra az elmúlás keserű ízű füstje, vagy mi. A múlt héten az egyik tengerimalacunk költözött át az égi uborkaföldekre, tegnap meg a félelmetes házőrzőnk, Rulez aludt el végleg a mogyoróbokor alatt. Már tavaly elkezdődött a versenyfutásunk az idővel, meg a betegségekkel, de azt hittük van még 1-2 közös évünk. Tévedtünk. Sorra jöttek a nyavalyák, pár hónap alatt hirtelen mintha éveket öregedett volna. Hiába volt minden, törődés, gyógyszerek, praktikák, nem nyerhettünk…
Persze írhatnék pozitív történésekről is. Arról, hogy kint van a plakátom az ARC-on, meg hogy vannak macskáink, meg hogy felfedeztem, hogy az egyik munkám megjelent a Magyar Grafika tavaly májusi számában, meg hogy az egerek elleni szokásos őszi csatában már négy áldozatot ejtettem.
És talán meg is írom, de most olyan a hangulatom, hogy inkább klasszikus blues szövegeket írnék. Nincsen pénzem..., megdöglött a kutyám..., elhagyott a nőm...

Aktívan töltöttük a hétvégét. Ami most nem csak a televíziós sportközvetítések végigszurkolásában merült ki. Volt kertrendezés, séta az erdőben, szomszédolás, kirándulás a veresegyházi medve-otthonba. Kár, hogy közben leamortizáltam a bal lábamat. A lábujjtörés is erősen csökkentette a komfortérzetemet, de a kutyánknak igazán nem kellett volna hazavágnia a térdemet...
Bár ezzel eldöntötte a régi kérdést: műttessem meg az idén, vagy halogassam még egy kicsit?