szuperapu

Nem várt fejleményként a Royal Wedding - a közösségi hálón átszűrve - hozzásegített ahhoz, hogy nagyot lépjek az önmegismerés útján. Konkrétan kiderült, egy frusztrált kommunista vagyok, akit hidegen hagynak a tradíciók. Persze legyinthettem volna, de önérzetes pasas lévén, kicsit nekiszomorodva a balatonszárszói sínekre képzeltem magam. De el is vetettem legott a kósza gondolatot! Egyrészt mert még önmagamhoz mérten is túlzott nagyképűség lenne József Attilához mérni magam - még akkor is, ha ő is egy frusztrál kommunista volt -,  másrészt meg, akkor ki a fene írta volna meg ezt a posztot...

Kedves internetező gyerekek, alapvetően hidegen hagy, hogy melyik valóságshow szereplő, ügyeletes celeb, vagy popsztár, milyen színűt kakált, hol nyaralt vagy épp kivel osztja meg az ágyát. Igazából el sem jutnak hozzám ezek a hírek. De sajnos az angol herceg frigyének mindennemű aspektusa olyan szinten uralta a közelmúltban a hazai médiát és a közbeszédet, hogy az már az én ingerküszöbömet is markánsan el kezdte súrolni. És hamár az ismerőseim is hangot adtak a rajongásuknak, gondoltam én sem hagyhatom szó nélkül, és én is világgá kürtölhetem a véleményemet.

Szerintem szomorú hogy a fél világ hetekig tapsikol afelett érzett örömében, hogy egy beltenyésztett arisztokrata az őseitől megörökölt - alapvetően összerabolt - vagyon okán sikeresen becserkészett egy "ZS" kategóriás színésznőcskét. Tudom még akár punknak is titulálhatnánk azt az algoritmust ami mentén egy színes katolikus elvált nőt vett el a Harry gyerek, de akkor messzire vetnénk a sulykot, fittyet hányva a valóság képviselte gravitációra. A lényeg, hogy a pénz és a rang bárkit megszépít, a csajszi meg akit a herceg megvett kilóra, lehet bármennyire romantikus alkat, nem valamiféle magasztos célok okán kötött házasságot. Szóval költhet bármennyit az uralkodóház véres pénzeiből jótékonykodásra (ahogy a megboldogult anyósa is tette) az ezerszeresét fogja kidobni csak pipere-cikkekre, és a milliószorosát kapja vissza az élettől. A skalptulajdonos ifjú férj meg finoman szólva sem igazolta eddig, hogy a genetikai torzulásai csak a fizikai megjelenésében okoztak deficitet... Aki tiniként Gestapo egyenruhában jópofáskodik, az felnőttként sem lesz komolyan vehető jószolgálati nagykövet. Vagy bármi.

És lehet jönni azzal, hogy savanyú a szőlő, meg szerelem, meg ők majd ketten megváltoztatják/megváltják (az angol uralkodói házat, Brittaniát) a világot, meg a nyilvánosság ereje, meg blablabla... De ez mind papucs orrán pamutbojt. A pénz beszél, a gazdag kutya meg azzal coitál akivel akar. De ez legalább ne születési előjog legyen! És ha ez egyes jobbágy-lelkű embernek szégyen nélküli örömet okoz, akkor se csináljunk belőle kritikát nem ismerő világra szóló népünnepélyt. Ráadásul egyenes adásban.

2018 van.
A középkornak régen vége.

Tegnap dacolva a mínuszokkal társadalmi szerepbe helyezve magamat egy fővel növeltem a tömeget a Parlament előtt. Jó volt látni, hogy vannak még az országban jó páran, akik kulturált módon tudnak nemtetszésüknek hangot adni, akik kiállnak a jogaikért. És jó volt látni a tömegben fekete-vörös zászlót lengető fiatalokat. Van remény…

Anarchista vagyok. És éppen ezért a forradalmat is anarchistaként definiálom, ami röviden annyi, hogy a hatalom végleges eltörlése, mégpedig erőszakmentesen, hiszen az erőszak a hatalom egyik megnyilvánulási formája. Amikor a hatalmi elit irányítja és vezényeli le a folyamatokat, azt inkább puccs-kísérletnek nevezhetjük. Még akkor is, ha az alájuk rendelt tömegek (hasonló irányba mutató, de alapvetően) más irányú megmozdulásait a maga kénye-kedve szerint manipulálva olybá tűnik, hogy valamiféle társadalmi konszenzus van a dologban. A cél ilyenkor ugyanis mindig a hatalom átmentése, kiszélesítése. Sajnos kis hazánkban úgy hozta a történelem, hogy a feudalizmust a nemesség irányításával, a kommunizmust meg a párt vezetésével akarták eltörölni. Sikertelenül. És kényszerűségből mi ezeket forradalomnak hívjuk, mert nem jutott jobb, mert nem jutott más…

Kis családunk is vállalta kockázatot és a még meg sem szerzett anyagi javaival hazardírozva devizában vett fel hitelt. Hát most bukunk, és remegve figyeljük a híradásokat a forint mélyrepüléséről, meg a jegybank nyilatkozatairól. Mert ugye a jegybanknak megvan az eszköze arra nézvést, hogy a zuhanást megállítsa vagy mérsékelje. De nem teszi, mert nem érdeke jelenleg. Mármint az államnak az erős forint. Az hogy az egyes állampolgároknak más az érdeke, és hogy ezen egyedek összessége maga az állam, az egy érdekes paradoxont eredményez. Nekem, mint anarchistának, persze azért annyira nem meglepő paradoxont...

Nem kaptam túlzottan erős ideológiai nevelést a szocializmus idején, sőt, egyes családi vonatkozásokban meglehetős kritikai éllel viszonyultam a rendszerhez, mégis romantikus vonzódást éreztem kiskamasz koromban egyes baloldali szervezetek irányában. És ezek nem voltak épp mindig és mindenhol szalonképesek. Már akkoriban sem. Ilyenek voltak a perui Tupac Amaru, a Vörös Brigádok, vagy a (nyugat)német RAF. Súlyos vitatéma lehet a cél, az eszköz és ezek viszonya, és ezeket a csörtéket még olykor magamban is megvívom, de most Christian Klar RAF vezér szabadulása során a bíró szájából elhangzottak adják a magas labdát egy kis ideológiai szópárbajhoz. Merthogy Christian Klar már nem jelent veszélyt a társadalomra…
Egy ilyen ügyben ki képviseli a társadalmat, annak érdekeit? Egy fasiszta főügyész vagy egy korrupt hivatalnok? Vagy egy forradalmár? Vagy egy terrorista?

A strasbourgi bíróság szerint módosítani kellene a Btk-t a vörös csillag viselésének ügyében.
Végre valaki szólt, hogy hiba lehet a kréta körül, amikor betiltanak egy olyan szimbólumot aminek a jelentéstartalma elég széles spektrumon mozog. Többek között ezért használja például a Heineken, vagy a Converse is. De ha mégis mint kommunista jelképet használjuk, akkor sem ártana megjegyezni, hogy a kommunizmus nagyon messze van azoktól a rendszerektől, aminek a súlyát évtizedekig nyögte a fél világ. Mert maga az politikai eszme semmi olyat nem tartalmaz (még utalás szintjén sem), hogy egy kényúr vagy párt jogszerűen korlátozhatná mások jogait, embercsoportokat mások fölé helyezne, másokat pedig kiirtásra ítélne. Ellentétben mondjuk a fasizmussal. Aminek ráadásul elég specifikus jelképrendszerei vannak...

Kis hazánkban a politikai meggyőződés kimerül a négyévenkénti nagy szavazásosdiban, meg a sárdobálásos hőzöngésben. Pedig egy tökéletes világban ettől kicsit többről lenne szó. Arról mégpediglen hogy hogyan is viszonyulunk ahhoz a közösséghez amiben élünk, és ennek a közösségnek miként értelmezzük a szabályait és azokról mit gondolunk. Szóval itt az identitásunk egy jó nagy darab szegletéről van szó és nem kéne azzal lealjasítanunk, hogy egyik vagy másik parlamenti párthoz kötjük.
A társadalomhoz és a történelemhez való közelítésem az én életemnek egy igen sarkalatos pontja. Mondhatni ezek az elvek meghatározzák a mindennapjaimat, a munkámat és még a gyereknevelési elveimet is. Ezeket az elveket kevesen értik meg és még kevesebben fogadják el. Ez van.
Anarchista vagyok.
Közellenség.

Mint az tudva levő, az unatkozó nyugdíjasok egyszer szétkapták a világot, és aztán direkt rosszul rakták össze. Na ezért van az, hogy időnként olyan kijelentésekkel futok össze, mint az hogy az anarchizmus egyenlő a káosszal. Ha minden jól működne, akkor mindenki tudná, hogy az anarchia egyenlő a szabadsággal, ami annak ellenére, hogy mifelénk mindig is rendszeridegen volt és lesz, hatalmas jelentőséggel bír az emberiség történetében. Például a jóisten a tenyérrel szembefordítható hüvelykujj mellé szabad akaratot is adott nekünk. Biztos nem azért hogy aztán azt szabályokkal, törvényekkel, parlamenttel, és egyéb úri huncutságokkal lenullázzuk.
Persze a szabadság fölöttébb rémisztő dolog.
Főleg annak, aki kalitkában élte le az életét.

Sorakoznak szépen az ünnepek, és továbbra sem bírok átlényegülni. Illetve a magam módján persze mégiscsak. Meg is orroltak rám az állatvédők, mivel a húsvéti nyulat brutálisan agyonlőttem egy banner keretei között.
De soron következő nemzeti ünnepünkkel sem vagyok továbbra sem kibékülve, főleg ahogy azt a mindenkori uralkodó osztály tálalja, illetve ahogy próbálják tartalommal meg jelentéssel telegyömöszölni. (Pedig forradalom az amikor minden hatalom eltöröltetik, nem pedig az amikor a király helyére egy rakás főnemes/bankár/jogász/idióta ül.)
És persze a közeledő születésnapomtól sem érzem jobban magam...

A világban biztos vannak elnyomott nők, vagy olyan társadalmak amik ilyen gaztetteket művelnek. De én olyan családi körülmények között nőttem fel, és ebben szellemben nevelem a lányaimat is, hogy nincsen női munka - férfi munka, női kiváltság - férfi kiváltság, nőnap - férfinap. Nem köszöntök senkit a mai napon, mert én minden nap tisztelem és szeretem a nőket. A virágárusokat meg nem. És a kierőszakolt, kényszeredett ünnepléseket sem.

Ez már megint az az év amikor a szokottnál is pofátlanabb módon tolakszik be az életünkbe a politika. És engem ez nagyon zavar, függetlenül a hovatartozásomtól, avagy a koordináta-rendszer elhelyezésétől. Mert tulajdonképpen a hangya is ugyanolyan mint a csótány, és a galamb is csak egy repülő patkány, és a demokrácia is csak a hatalomgyakorlás egy fajtája...
A punkok meg úgysem szavaznak.

Gyűjtögetjük a papírokat, küzdünk a magyar köztisztviselők hadával. A gödöllői földhivatalban 4 ablaknál 6 kontakttal (ugyanennyi sorban állással) sikerült három óra alatt kettő darab papírt megszereznem hét ezer forintért!
A nejem nehezebben halad. A TB nem ad ki neki igazolást, mivel túl hosszú a férjezett neve, és annak idején valamelyik degenerált naplopó lerövidítette, és most tulajdonképpen Ő nem is szerepel az adatbázisukban.
De hogy valami kellemes is legyen a történetben, kicsiny falunk új jegyzője egy meglepően értelmes ember. Kommunista, ráadásul szeparatista, és gyűlöli a bürokráciát.
Fejlődőképes.
Persze nem árultam el neki, hogy az én politikai meggyőződésem egyik sarkalatos pontja szerint forradalom esetén először a jogászokat akasztjuk fel.

A burittó és a két sör megtette a hatását, forradalamat hirdetek!
Ezennel felszólítok minden motoros rókát és veszett mókust, hogy nincs más hátra mint előre, és ne tűrjük tovább az Összevont Szemöldökű Nyugdíjasok folyamatos randalírozását! Vegyük el a hatalmat a hatalomtól!
Meg a kedvét is!
Anarchia!
És autonómiát Szabolcsországnak!

Autonómiát Szabolcsországnak! - F.Sz.T.Z.

> C I T Y {emberek}
Annyira nevetséges a politikai közélet, annyira kilátástalan a hőn szeretett és kellő távolságtartással kezelt társadalom helyzete, hogy újra fel kell vérteznem magam. Újraolvasom az Anarchizmus című tanulmánykötetet.
És persze jó motoros rókaként, hergelem a fentebb emlegetett közeget.

Nem értem az embereket, továbbra sem.
Mindenki párizsi zavargásokról beszél, néhány hete meg '56 kapcsán forradalomról. Hát szerintem a párizsi eseményekre jobban illik a forradalom szó. Főleg hogy kis hazánkban soha nem is volt forradalom.