2010.03.15.
12:05

Írta: szuperapu

Forradalom

Anarchista vagyok. És éppen ezért a forradalmat is anarchistaként definiálom, ami röviden annyi, hogy a hatalom végleges eltörlése, mégpedig erőszakmentesen, hiszen az erőszak a hatalom egyik megnyilvánulási formája. Amikor a hatalmi elit irányítja és vezényeli le a folyamatokat, azt inkább puccs-kísérletnek nevezhetjük. Még akkor is, ha az alájuk rendelt tömegek (hasonló irányba mutató, de alapvetően) más irányú megmozdulásait a maga kénye-kedve szerint manipulálva olybá tűnik, hogy valamiféle társadalmi konszenzus van a dologban. A cél ilyenkor ugyanis mindig a hatalom átmentése, kiszélesítése. Sajnos kis hazánkban úgy hozta a történelem, hogy a feudalizmust a nemesség irányításával, a kommunizmust meg a párt vezetésével akarták eltörölni. Sikertelenül. És kényszerűségből mi ezeket forradalomnak hívjuk, mert nem jutott jobb, mert nem jutott más…

2 komment

Címkék: gondolat anarchizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://szuperapu.blog.hu/api/trackback/id/tr135560054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

73467 2010.03.18. 13:46:19

A forradalom esszenciája a minőségi változásban, nem a hatalom eltörlésében van. Én így tanultam :) Bár nem volt anarchista történelemtanárom ;)

37041 2010.03.18. 14:20:13

Szlogennek nem rossz..., bár a jelentéstartalma a nullához konvergál. :P
süti beállítások módosítása