szuperapu

Kedves internetező gyerekek! Hétvégén menjetek el a Petőfi Irodalmi múzeumba, mert most van a Kortárs Gyerekirodalmi Napok, és lehet venni akciósan könyveket, és meg lehet nézni az Aranyvackor kiállítást is. Perszehogy azért mondom mert nekem is ki van állítva munkám...

A közösségi közlekedéssel a legnagyobb probléma az, hogy közösségi. Ha lemerül a zenelejátszóm akkumulátora, akkor kénytelen vagyok az utastársaim hülyeségeit elviselni. Ami a legritkább esetben szórakoztató. De amellett, hogy fárasztó hallgatni, ezek az ijesztő közjátékok segítenek megérteni a világ működését. Tegnap is három 16 év körüli leányzó birkózott az egyik programújság horoszkóp rovatával. Szótagolva olvasás után, hárman együtt sem tudták értelmezni a nem túl hosszú és bonyolult szövegeket. S miután a cselló virtuózt háromszori nekifutásra sem sikerült elolvasni, megállapították, hogy a furcsa nevű fickót biztos azért nem ismerik mert túl fiatalok. Hát ezért nem hiszek a jövőben…

Na, a budapesti főpolgármester is talált magának egy olyan látszattevékenységet, ami a társadalom széles rétegeinek ad hosszú távú elfoglaltságot. Értem én hogy frusztráló lehet bármi, ami Kádár rendszerre és az abban betöltött szerepükre emlékezteti a most regnáló hatalom embereit, főleg hogy újra egy hasonló berendezkedés alapjait rakják le épp gőzerővel. A Moszkva tér ráadásul elég transzparens eleme a fővárosnak, de inkább rendezni kellene végre a területet. Az egy szép szimbólum lenne, a neve meg maradhatna az ami. Egy európai világváros neve.

Fura állatok a macskák. Én persze velük vagyok, de legtöbbször értetlenül állok, mi több, bosszant a viselkedésük. A Cilának is elmondtam már párszor, hogy méltányolom az igyekezetét, hogy kimutassa háláját a gondoskodásért, de én speciel nem eszek egereket. Igaz, hogy vadászom rájuk időnként, de nem eszem meg őket.
Ennek ellenére kétnaponta egyet-egyet otthagy az ajtó előtt a lábtörlőn.

Régen írtam könyvről, de most muszáj volt billentyűzetet ragadnom, egyrészt önterápiás céllal, másrészt a tudományos ismeretterjesztés okán. Persze nem gondolom, hogy bármit is megváltoztatok, vagy elindítok, de hátha.

Itt olvasható.

Így legyen ötösöm a lottón! A közösségi közlekedésből a kedvezmények megvonásával úgy vonnak ki 10 milliárdot, hogy a 65 éven felüliek ingyenes utazása marad ahogy van. Én megmondtam, hogy így lesz.

Szerintem a rántotta sült szalonnával egészséges, az élsport meg nem.
Merthogy a 98 éves nagyapám egész életében mindig szalonnát meg tojást reggelizett és csak hályog miatt volt kórházban. Nekem meg már jó ideje kinéz két térdprotézis. Szóval inkább az élsportolókat kéne megadóztatni. Jól.
Szerintem egyébként nincs is egészségtelen étel, csak egészségtelen életmód. Már csak azért is így gondolom, mert az élelmiszer egészségügyi engedélyeztetés az olyan, hogy egészségre ártalmas élelmiszer nem kerülhet kis hazánkban forgalomba. Persze van, akinek árt a mogyoró, vagy a cukor, vagy a tej, és amiatt kerül kórházba pazarolva a TB kassza adóforintjait, de rájuk eseti bírságot lehetne kiróni.
Szerintem persze az egészségünknek nem csak szájon keresztül árthatunk. Fentebb említettem ugye az sportot. De van aki, mondjuk, sokat dolgozik, vagy nem tisztálkodik rendesen, vagy figyelmetlenül közlekedik. Őket is meg kellene adóztatni valahogy. Már csak azért, nehogy megfeledkezzenek arról, hogy a testük tulajdonképp az állam szolgálatában áll.

Szerintem hős vezérünk nem gondolta át ezt a blődséget, amivel meg akarta támogatni a McDonalds meg a Coca Cola megsarcolását. Szerintem az effajta béna próbálkozások helyett egy gazdasági program kellene inkább. Most már. Szerintem.

A népveszejtő karvalytőke a nagy válság közepette egész jól kufárkodik a pénzünkkel és ahelyett, hogy eltőzsdézné a kis megtakarításunkat felköszöntött minket a tízéves évfordulónkon. A közös évfordulónkon. Mivel egy évtizede fizetjük már a biztosításunkat. Hát ilyen szép ajándékot már rég kaptam. Ilyen nagyot meg még sohasem…

A farsang első felvonása abszolválva. A nagylány boszorkánynak öltözött. Még mielőtt valaki visszakeresve a témában született eddigi bejegyzéseket rámutatna a jelmezben rejlő nyilvánvaló önellentmondásra, sietnék pontosítani: szép boszorkának. Majdhogynem egyszerű volt tehát idén a maskarakérdés, az izgalmak csak az esemény lecsengésénél jöttek. A banyaruha ugyanis a talált tárgyak osztályán, a kiscsaj meg éjszaka az ügyeleten landolt. Az utóbbi az elfogyasztott édességek okán – gyomorgörccsel. Nem unatkoztunk.
Ahogy a parlamentben sem a honatyák. Vezérünk a 9 év után kitalálta, hogy mi legyen a gazdasági programjának a neve. Mint egy béna író egy béna vígjátékban, aki nem jut tovább a regény címénél. Röhej. De mégsem ez volt a legviccesebb. Hanem hogy a hazai dísznácik vezére beöltözött. Szálasi jelmez nem volt a kölcsönzőben, úgyhogy oroszlános lajbiban bohóckodott. Valaki szólhatott volna neki, hogy kár volt strapálnia magát: mellény nélkül hatásosabb lett volna.
Ánuszként.

Melegfelvonulás idén nem lesz.
Igazából az a csoda, hogy tavaly még nagy nehezen átment az engedélyezés. Ez van. Balkanizálódunk, mondhatnám, de nem: Semjénizálódunk. És ez fölöttébb elszomorít.  Mert lehet köpködni, meg elmantrázni hogy az ott felvonulók hangos és harsány - és nem reprezentatív - rétege a meleg-társadalomnak, de akkor is egy szimbólum az a felvonulás. A hiánya meg még inkább az. Egy nagyon ijesztő szimbólum.

Nem tudom, hogy szeretett vezérünk és udvartartása hogyan képzeli a használatarányos autópálya-használati díj bevezetését, de én azt - józan paraszti ésszel - kapuk nélkül nem nagyon tudom elképzelni. Persze tudom én hogy a kapuk focipályára valók, de akkor is...

(De az is meglehet hogy az első Orbán kormány által lebontott kapuk szocilista-liberalista karvalytőke ármánykodásának segédeszközei voltak a mostaniak meg nemzeti összetartozás egymásra nyíló szimbóleumai lesznek.)

Végre felújítják kis hazánk egykor volt legszebb vasúti váróját, a gödöllőit. Hát ideje volt. Illetve ideje lett volna már. Talán még azelőtt, hogy Európa politikai prominenseit ideinvitáljuk. Nem mintha most látnák a méltatlanul elpazarolt épületet és a szégyellni való - de egyébként magyar viszonylatban átlagosnak mondható - környéket. Persze akkor se látnák, ha szép lenne. Mert nem hiszem, hogy bárkinek is megfordult a fejében, hogy ezek a fontos emberek esetleg vonattal is leutazhatnának a tárgyalások helyszínére. Mindegy. Mellékszál. A lényeg hogy lesz egy szép múzeum a sínek mellett. Az utazóközönségtől jól elzárva, biztonságban. Az utazóközönség meg majd várakozik a kihelyezett két konténerben ezentúl. Vagy a vágányok mellett. Mert ennyit érdemel.

Olvasom a híreket az elszámolási kormánybiztos áldásos ténykedéséről és már szörnyülködni sincs kedvem. A filozófusok után most a képzőművészek pályázati úton kiosztott tiszteletdíjait vette Budai Gyula et. górcső alá. Szép lassan végigzongorázzák az értelmiséget, mégpedig az egyszerű nép értelmezhetetlenségi skáláján haladva. (Ha jól sejtem ezután a költők és írók jönnek, aztán a filmesek.) De ez még hagyján. Ez politika. Egy szűk réteg kisded játéka. A szomorúbb az, amit egyes blogokon és ugyanott a kommentekben olvasni.

Az, hogy pártállástól, iskolai végzettségtől, kortól, nemtől függetlenül milyen mérhetetlen az emberek kulturálatlansága vizuális téren. Hogy még mindig Munkácsy az utolsó ismert és elismert művész a közbeszédben, kb. ott ahol félbeszakadt az általános iskolában a művészettörténet oktatás. Ijesztő hogy az emberek 99 százaléka meg sem próbál elgondolkodni egy modern mű láttán, de ha igen akkor nem jut tovább az „ezt én is meg tudom csinálni” alapvetésnél. Persze ugyanezen emberek veszik a Blikket meg a Borsot, és nézik a kereskedelmi tévék igénytelen látványvilágú vetélkedőit és showműsorait, illetve zabálják a plázák konzumcuccait. Tudom, hogy nem az ő hibájuk, az oktatás, az iskola, a szülők, meg az őket körülvevő társadalomnak elnevezett alaktalan szürke massza az oka nyomoruknak. De aki az utóbbi 10 évben nem volt múzeumban és nem tud egy szabályos kört sem megrajzolni szabadkézzel az ne szóljon hozzá a témához.

Félreértés ne essék, sosem értettem műtárgypiac működését, főleg ami az egyes művészek pénzben mérhető ázsiójának elszállását illeti, és a politikai meggyőződésem okán sosem indulnék állami közbeszerzési pályázaton képzőművészként. De kikérem magamnak, hogy dilettáns és vizuálisan analfabéta emberek mondjanak ítéletet művészek és műveik felett. Még akkor is, ha demagóg politikusok adják a szájukba a szavakat.

KREAtórium ez az ország.

(És nem kell fokozni a demagógiát, azzal hogy felsoroljuk mi mindenre lehetett volna költeni a szóban forgó közpénzeket, mert nem csak kenyérrel él az ember…)

Olvasni jó, mert olvasni olyan, mint a kábítószer. Az olvasás egy egészséges és viszonylag problémamentes módja annak, hogy módosult tudatállapotba kerüljünk, hogy utazzunk. A Múzeum körúton az egyik öreg hajléktalan is ezt a fajta menekülési útvonalat választotta az olcsó tablettás bor helyett, vagy azt kiegészítendő. Reggel munkába menet nap mint nap látom ahogy csendben kuporog egy kartonon, előtte papírpohár (aprópénzzel az alján) és olvas. Illetve egy ideje már nem. Talán mostanság nem talált használható nyomdaipari terméket, a régieket meg eladta valamelyik antikváriumnak.

Ma vittem neki egy könyvet, és beleraktam könyvjelzőnek egy étkezési utalványt.

Igencsak jellemző rám, hogy mindent az utolsó percre hagyok. Mint ahogy az is, hogy a ragaszkodom ahhoz ami az enyém. A kettő eredőjeként ma a határidő lejárta előtt mintegy 7 órával elmentem az Országos Nyugdíjfolyósítóba hogy nyilatkozzak arról hogy  akkor sem hagyom a regnáló hatalmat a zsebemben turkálni, ha ezért mindenféle büntetőszankciókat vet ki rám.
(A szociális érzékenységemet pedig, ezennel zárójelbe rakom a most méla kussban lapító nyuggerek irányában. Adja át nekik a helyét a fidesz vezérkar a villamoson! És ez addig így is marad amíg úgy vonják a nyugdíjjárulékot tőlem, hogy azért semmit sem fogok kapni.)

Spórolás gyanánt szeretett kormányunk a közösségi közlekedést is meg akarja kicsit birizgálni. Lelke rajta, mert végül is van benne potenciál, ha csak azt nézzük, hogy az utazóközönségnek csak 15 százaléka fizet az igénybe vett szolgáltatásért teljes árat. Persze nincsenek illúzióim: a szavazóbázis combos hányadát adó nyugdíjasokat és a nekik nyújtott kedvezményeket továbbra is szent tehénként fogják kezelni. Pedig…
A 65 év felettiek ingyenes utazása a társadalom e körön kívüli részének semmiféle hasznot nem hoz, ami egy szociális támogatástól azért elvárható lenne. Tehát ez így nem más, mint nyugdíj-kiegészítés, mégpedig az igazságtalanabb formából. Mert nem a falusi nyugdíjasokkal van tele a villamos, nem a kisnyugdíjas vonatozik ingyen a gyógyfürdőbe, hanem a tehetősebb nagyvárosi kortársaik.
És nem kell sirám, hogy akkor miből fizetik ki az utat az orvosig, mert egy kismama/kisgyerekes szülő hatványozottan többet jár orvoshoz, (most is) teljes áron…

Tegnap dacolva a mínuszokkal társadalmi szerepbe helyezve magamat egy fővel növeltem a tömeget a Parlament előtt. Jó volt látni, hogy vannak még az országban jó páran, akik kulturált módon tudnak nemtetszésüknek hangot adni, akik kiállnak a jogaikért. És jó volt látni a tömegben fekete-vörös zászlót lengető fiatalokat. Van remény…

Sokszor hallani a hírekben olyan balesetekről, amikor valaki a működő sorompó ellenére hajt a sínekre és ott vesztese lesz a mozdonnyal való gyors találkozónak. Hozzátartozik a jelenséghez, hogy valószínűleg sokkal többen vannak, akik megússzák a dolgot, de vajon miért kockáztatnak? Nehezen felfogható. Annak, akinek nem halad át nap, mint nap egy-egy ész nélkül üzemeltetett vasúti átjárón. Például a minap reggel 7:17-kor az orrom előtt engedték le a sorompót Gödöllőn a Köztársaság úton, 7:24-kor áthaladt Hatvan irányába egy személyvonat és 7:28-kor már szabad jelzést is kaptam. És ez nem egyedi eset! Persze én soha nem hagynám figyelmen kívül a tilos jelzést, annak ellenére, hogy emiatt duplájára nő az utazással töltött idő és/vagy (nonszensz módon) emiatt késem le a vonatot, de megértem aki ezek után nagy igyekezetében nem veszi komolyan a sorompó tiltó jelzését.

Tudom, hogy a kormány ténykedése ellenére kifelé mászunk éppen a gazdasági válságból, de a makrogazdasági mutatók és a tőzsdeindex egyelőre még nem gyűrűzött be a családi költségvetésbe. Így hát tovább dívik a kotyvasztás konyhafronton, miszerint a receptet és a menüt a fellelhető hozzávalók határozzák meg. Persze ez nem feltétlenül olyan rossz, mint amilyenek hangzik.
A minap például egy egész pofás kis hallevest sikerült összedobnom, és ezzel a fagyasztóban hencsergő tengeri halfilé és haltörzs dirib-darabok léptek elő maradékból főszereplővé. Olajon újhagyma és tört chili kíséretében kicsit megpirítottam a még apróbbra vágott és besózott halat, megszórtam őrölt koriandermaggal majd felöntöttem kókusztejjel (ami jelen esetben házilag készült: kókuszreszeléket leforráztam forró tejjel aztán hagytam kihűlni) és csirke alaplével (ami jelen esetben vizet és egy leveskockát takart). Ízesítésként méz és citromlé került még a fazékba, aztán rövid forralás. Kifőtt spagetti tésztára szedve szervíroztam.
Ilyen amikor nem a lét határozza meg a tudatot, hanem a tudat a (hal)lét...

A budapesti utazóközönséget a metrók mozgólépcsőjén jobboldalra szoktató Facebookos csoportról már beszámoltam, mikor is egy szórólap erejéig kiléptek a való világba. Nem tudom, hogy ennek, vagy másnak köszönhető, de lényegesen többen közlekednek azóta civilizált módon. Persze még korántsem mindenki. De ezek a renitensek már számosak, s napi jövés-menésemben számolom is őket – statisztikai jelleggel. Persze a mintavételezés nem teljesen reprezentatív, jórészt az Astoria és a Keleti pályaudvar megállóhelyekre szorítkozik, de így is érdekes a tapasztalatom. A baloldalt ácsorgók több mint kétharmada nőnemű, azon belül pedig jórészt (ránézésre) 50 év felettiek. Biztos valami számomra rejtett, de egyébként nyilvánvaló szociálpszichológiai törvényszerűség van a háttérben, de én csak egy szintén közlekedésbeli devianciával tudom ezt párhuzamba állítani. Meglátásom szerint ugyanaz a típus akadályozza a többieket a mozgólépcsőn, aki a metrókocsiba csak azért száll fel elsőként, hogy aztán az ajtóban lecövekelve 3-4 megállóval később elsőként tudjon kiszállni.

A magyar filozófusok elitje ellen intézett gusztustalan hecckampány margójára csak egy kérdést szeretnék biggyeszteni:
A jobboldal most azt akarja demonstrálni, hogy a megregulázatlan sajtó hogyan tud besározni hazugságokkal és csúsztatásokkal köztiszteletben álló embereket, vagy egész egyszerűen csak egy ilyen primitív és olcsó módszert tudtak elővenni a másképp gondolkodók megfélemlítésre?

Lebor Budapest protokoll című könyve hátborzongató. Főleg most, főleg így. Az Agave kiadó merészet húzott, hogy még a választások előtt kihozta, én meg még merészebbet, hogy kivártam, és csak most kezdtem olvasni. A valósághoz ezer szállal köthető, a jelenbe ágyazott szinguláris disztópia. Ráadásként érdekes azt is olvasni, hogyan lát minket és Budapestet egy külföldi.
Részletek később…

Szülőként próbálom a lányainkat és képességeiket amennyire csak lehet objektíven nézni, és a helyén kezelni. Ezzel együtt is azt kell mondanom, hogy nem csak gyönyörűek, hanem végtelenül okosak is. A nagyobbiknak most már van róla papírja is. A félévi értesítőjében mindenben a legjobb minősítést kapta, ráadásként magyarból, matematikából és rajzból külön dicséretet is. Ez utóbbi nem annyira fontos, sokkal inkább az, hogy a felmérőit eddig pontveszteség nélkül abszolválta.
(Persze a városi rajpályázat első helye, meg a mellé tűzött igazgatói dicséretet is dagasztja a mellünket. Kicsit… )

Az, hogy Budapest önkormányzata, illetve főpolgármestere Tarlós elvtárs irreális területhasználati díjat kér a Sziget Fesztivál szervezőitől nem más mint a szokásos hátulról megkerülős politikusi algoritmus minősített esete. Ez egy bujtatott és zsigeri ellenszenvből jövő betiltás. Mert ezt másképp nem lehet értelmezni. Egyébként logikátlan, ha valaki egy rendezvény tejes költségvetését kitevő árat szab a piaci szabályokat is áthágva, úgy hogy közben figyelmen kívül hagyja a generált adóbevételeket és a GDP-re gyakorolt hatását. Amik ráadásul jelentősen meghaladják a 2,5 milliárdos büntető sarcot. Szóval nem hiszem hogy ezen a szinten is még a balatoni lángossütő mentalitása dolgozna a fejekben...
Tudom, hogy különösen a jobboldalon (a széle felé exponenciálisan növekvő mértékben) szégyellik a tetteik mozgatórugóit, meg az elveiket, de ennek ellenére sem értem, hogy a magát egyébként rendszeresen tökös gyereknek beállító Tarlós et. miért gyáva kiállni és azt mondani, hogy eddig tartott a liberális kozmopolita vircsaft, és ezentúl nem látják szívesen? Fél, vagy csak büdös neki elvinni a balhét?

(A Fideszre oly jellemző félig visszatáncolós magyarázkodás meg szóra sem érdemes!)

A médiatörvénnyel a legfőbb gond nem az, hogy lehetőséget ad súlyos antidemokratikus, mi több diktatórikus lépésekre. Az a legnagyobb hibája hogy (a nagyvezér állításaival szemben) pontosan az inverze az európai, vagy a demokratikus országok sajtótörvényeinek. Azoknak ugyanis a vezérelve, mozgatórugója, az, hogy hogyan biztosítsák a tájékoztatás zavartalanságát és sokszínűségét, de legfőképpen függetlenségét (többek között) a kormányzó hatalomtól. A magyar médiatörvény viszont a sajtót akarja szabályozni, és nem pedig a közeget, ami működteti azt. És ez több mint ijesztő.

Bár már az NMHH intézménye önmagában is az lenne, ahogy már azt halva született kistestvérének fogantatásánál 2008-ban szerényen jeleztem.