szuperapu

A kempingezés lényege, hogy az otthoni háztartásunkat a lehető legnagyobb hatékonysággal telepítsük ki a szabadba. Persze közelébe sem vagyunk a német átlagnak akik 300 literes hűtővel, pingpongasztallal és kétparabolás házimozirendszerrel felszerelt 100 négyzetméteres lakókocsival űzik az ipart. Azért nekünk is van mikrónk, tévénk, asztali grillünk, vízforralónk. Meg persze laptop mobilnettel...
De a konzervnyitó meg a hajszárító persze otthon maradt!

A bevált módszereken nem nagyon változtat az ember, és mi így vagyunk a nyaralással is. A Balatonszemesi Hattyú kempingben olyannyira vagyunk visszajáró vendégek, hogy idén már törzsvendégi státuszt kaptunk és ezzel együtt egy rakás kedvezményt is. További jó hír, hogy a közeli fodrászatból italdiszkont lett ahol a Kozel olcsóbb mint a Tescoban! Wifi sajnos még mindig nincs a kempingben, na de talán majd jövőre...

Igenis jó ilyen időben elindulni a Balatonhoz nyaralni, kedves internetező gyerekek! Nincs tömeg, nincs hőség, a víz melegebb mint a levegő, nem égünk le, nem romlik el az idő, és az sem baj ha esik az eső, mert fürdés közben úgy is vizesek leszünk. A kempingezés persze nem az összkomfortról meg a kényelemről szól, de így legalább kellemesebb atmoszférában abszolválhatom az ekkor esedékes és már-már hagyományosnak mondható lángos-sütést. Szóval jó lesz ez a hét!

Sajnos a lányok Nyíregyházán voltak amikor a nagyobbik kihúzta a két felső metszőfogát, így lemaradtunk az ilyenkor szokásos rituálékról, s ráadásul napokat kellett várnunk mire szembesülhettünk a csinos mosolyával. Azóta viszont már teljesen beleszerettem az új megjelenésébe, ami érdekes módon egyáltalán nem zavarja az egyébként elég hiú gyermeket. És az sem zavarta hogy sem az almát, sem a főtt kukoricát nem tudta a kívánt mennyiségben magához venni, és a nagy erőlködéssel is inkább csak a környezete jókedvét fokozta mint az étkezés hatékonyságát. Mókás dolog ez a fogváltás...

A természet közelsége jó dolog. Előnye például, hogy hajnalban madárcsicsergésre ébred az ember. Persze ha ez ember nem egy koránkelő típus, akkor ez inkább hátrány.
Ma hajnalban is ütemes trillázás zavart bele az álmomba, de rövid eszmélés és két fordulás után sikerült felvenni újra a fonalat. Sikerült volna..., de épp akkor újabb dallamsor rángatott vissza az ébrenlét határára. Harmadjára már félig nyitott szemmel, és lőfegyvert vizionálva döngette a hallójárataim falát az egyre idegesítőbb hang, míg a zenebona negyedik felhangzásakor már ugrottam is ki az ágyból!
És töltőre raktam a lemerülésének pittyegve hangot adó telefonomat..!

Ezt is megértük. A civilizáció valahogy befurakodott a MÁV soraiba, és valakinek feltűnt, hogy az alapvetően problémaként kezelt utazóközönség emberekből áll. Akiknek a szervezetét erősen megviseli a hőség. Ezért például a Keletiben a peronzáraknál félliteres kiszerelésben ásványvizet osztanak. Egyelőre nem akarok belegondolni, hogy esetleg mégiscsak valamilyen ismeretlen mögöttes szándék generálta a döntést, csak élvezem a helyzetet, hiszen egyértelműen könnyebb így túlélni a napi ingázást.
Mondjuk a komfortérzetem fokozása okán lehetne inkább fröccs…

Egy újabb státusz-, vagy még inkább: fallikus-, szimbólummal gazdagodott a háztartásunk. Vettünk egy benzinmotoros fűnyírót. Egyrészt az elmúlt nyolc évben meguntuk, hogy a mintegy 900 négyzetméteren a fűnyírást a vezetékkel zsonglőrködve kell abszolválnunk. Másrészt, ha lassan is, de rá kellett jönnünk, hogy ekkora területre már elkél egy nagyobb teljesítményű gép. Szóval hosszútávra tervezve logikus vétel volt…, amellett, hogy szép, nagy, hangos, és büdös: azaz fölöttébb férfias.

Nem lesz idén Red Bull Air Race futam Budapesten. Várható volt az utóbbi hónapokban rázúdult össztüzet nézve, de azért ezek a végső soron hirtelen támadt kétségek és ellenvetések számomra kicsit furcsának tűnnek. Pont most lett ennyire veszélyes, zajos, drága és környezetszennyező, hogy kis hazánk hatalomváltáson esett át? Vagy csak arról van szó, hogy a nép kap egy újabb marketing koncot, miszerint egy felesleges pénzpazarló vircsaftot szüntetnek meg a polgártársak nyugalma és biztonsága felett őrködve? (Arról nem is beszélve, hogy egy multi rondított eddig bele a mi világörökségünkbe…)
Vagy az lehet az ok – hogy egy a magyar viszonyokra rímelő instant összeesküvés-elméletet is idecitáljak – hogy a szervezők nem voltak hajlandóak kifizetni a (megemelt) sápot?

Minden ember önző. Így vagyunk kódolva. Persze genetikailag az együttműködés (és így a szociális érzékenység) is belénk van programozva, de így is elmondható, hogy még a szenteknek is maguk felé hajlik inkább a keze. Azért, hogy manapság ez még inkább így legyen sokat tesz a fogyasztói társadalom és benne a reklámok: „Csak rólad szól”, „Törődj magaddal”, „Mert megérdemled”. Aztán meg külön kampányok kellenek, hogy felhívjuk a figyelmét az embereknek, hogy nem csak róluk van szó, és hogy magukon kívül mással is törődniük kell, mert más is megérdemelné…

A jogtiszta software-knek van egy óriási hátránya a kalózpéldányokkal szemben, és az nem az áruk. Illetve az hogy pénzbe kerülnek. És ez a hátrány akkor jelentkezik, amikor a program tulajdonosa új operációs rendszert telepít, vagy esetleg lecseréli a gépét. Hihetetlen körülményes telefonos-internetes egyeztetés, többféle kód és adat lekérése árán lehet csak újra aktiválni. Már ha a időközben a programot kiadó cég nem szűnt meg…

A keddi Suicidal Tendencies koncert olyan mély nyomokat hagyott bennem, hogy csak most tudom az utókor számára is elérhetővé tenni az élményeimet. Merthogy eddig nem nagyon tudtam mozgatni a karjaimat a táncmulatság következményei miatt.
Nagy élmény volt: teltházas, őrült HC buli. A kor és nemi megoszlás kicsit egysíkú volt, elmozdulva a 30-as, 40-es férfiak irányába, minek következményeképpen most nem a női, hanem férfi wc előtt kígyózott a sor, a pultnál meg elfogyott a sör. Mike Muir hozta a formát meg a várható bestof válogatást és látszott, hogy a banda is élvezi a bulit. A kezdő számtól (You can bring me down) az utolsóig ment a kemény pogó az első sorokban, a színpadon meg a szintén kissé túlmozgásos műsor. Jómagam a második számnál már megadtam magam a gravitációnak és a tömeg nyomásának, a negyedik számnál meg már nem nagyon tudtam felemelni a karjaimat. Még jó hogy Cyco is kezdett elpilledni a hatodik szám után és egy hosszabb felkonf alatt összekaparhattam halódó poraim, hogy aztán folytatódjon a mulatság, ahol még a kevésbé himnikus 95 után született nóták is ültek. (Persze a How will i laught tomorrow nagy tömegben üvöltve a mindentvivő.)
Fáradtan és elégedetten térhettünk haza, és nem csak azért mert kicsit meghízva és kopaszodva bár, de újra kilencvenes évekbe képzelhettük magunkat…

Tegnap moziban voltunk a csajokkal, megnéztük a Toy Story legújabb epizódját. Jó volt, bár én technikailag többet vártam, talán mert anno az első rész ebből a szempontból nagyot durrant, de most kínálkozó újabb helyzetet nem használták ki az alkotók. De ez csak engem zavart, és engem is csak egy kicsit. A lányokat meg egyáltalán nem. Őket más zavarta. A szemüveg. Én meg nem értem, hogy ha már a 3D-s filmek nagy része gyereket célzó animációs film, akkor miért nincsen gyerekekre méretezett eszköz a vetítőkben? Persze vannak nagyobb fejű, és a mi fontosabb, kevésbé pisze orrú gyerekek is a célcsoportban, mint a mi porontyaink, de szerintem nem egyedi a problémánk.

(Egyedül az Arénában kaptunk eddig gyerekszemüveget.)

Ma reggel a lányok, az egyébként szokásos hétköznapi menetrendtől eltérően, már háromnegyed hatkor fent voltak és ébresztgettek, hogy mennének már óvodába. Álmomból felriasztva még furcsábbnak tűnt a dolog, de aztán hamar rájöttem dolog nyitjára... Utolsó nap! Egyrészt a nyári szünet előtti utolsó, másrészt (és ez a fontosabb) a nagylány utolsó hivatalos óvódásként eltöltött napja. Egy korszak lezárult, közel négy év után feljebb lép a kiscsaj, és némi pánikra okot adva egyedül hagyja kishúgát az oviban...

A mai Hírcsárda kontra Hoffmann Rózsa afférhoz csak egyetlen egy rövid hozzáfűzésem volna, de azt ajánlom minden kedves internetező gyereknek megfontolásra: a diktatúra valahol ott kezdődik, ahol a hatalmon lévők elveszítik a humorérzéküket!

Kedves internetező gyerekek, ha már itt van nekünk ez a blogversenynek álcázott promóciós lehetőség, ez a méltán népszerű és nagyszerű Goldenblog, akkor használjuk ki a lehetőséget! Én legalábbis így teszek és létező összes csatornán arra bíztatok mindenkit, hogy nevezze a BookArt blogját a Kultblog kategóriában, és egyúttal jelentkezzen zsűritagnak is, hogy aztán a végső megmérettetés során szavazzon is. Mert csak...

XVI. Benedek már a beiktatása után a szívem csücske lett, és utána is sokat tett azért hogy nehogy megszeressem. Persze nem szorul az én szeretetemre..., de amit a római katolikus egyház környékén ki-kipattanó pedofil botrányok során tanúsít az már lassan minden emberi tartást és morált mellőz. Az hogy a Hittani Kongregáció prefektusaként igyekezett a színfalak mögött eltusolni annak idején az ilyen ügyeket az egy dolog, de hogy egyházfőként, Jézus földi helytartójaként minden erejét és tekintélyét latba vetve akadályozza és ellehetetlenítse a világi nyomozást az már egész egyszerűen gusztustalan. Az épp aktuális ügyben eljáró belga nyomozók akciójához annyit bírt hozzáfűzni, hogy az egyház fenntartja a jogot, hogy a felmerülő bűncselekményeket az egyházon belül rendezze és együttérzését fejezte ki (nem az áldozatokkal. hanem) a gyanúsított papokkal. Akiket egyházi szokás szerint feloldoznának és áthelyeznének, hogy még több lelkükön száradt áldozattal várják az isteni büntetést.
Persze ha az áthelyezés célállomása a világi törvények szerint lenne kijelölve, mondjuk egy kellően őrzött büntetés-végrehajtási intézet formájában...

A jobboldalon (mármint a hazai viszonyrendszerben politikailag  annak nevezett oldalon)  nagy hagyománya van a média ellentétes oldali túlsúlyáról beszélni. Illetve inkább sírni. Az hogy ez a másik oldal alkalmasint baloldalinak, neoliberálisnak, szoclibnek, zsidónak vagy egyébnek van aposztrofálva kontextus kérdése és ez most tulajdonképpen mellékszál. A lényeg hogy tényleg nincs a jobboldalon újságírás, és ez most fog élesen megmutatkozni. Ha másra nem, erre jó volt a Fidesz túlnyerése. Mert amíg egy liberális hetilap gond nélkül nekiugrott a regnáló politikusoknak, addig most még a nyilvánvalóan antidemokratikus és a médiát érintő törvénytervezeteket sem illeti egyik jobbos orgánum, még csak érintőleges kritikával sem. Pedig irányvonalnak az uniós kollegák írásai is ott lennének, ha az összeesküvés-elméletek már ennyire elhomályosították a tekintetüket. De nem, továbbra is a kommunistázással, meg az egyre mélyülő orális aktusokkal vannak elfoglalva, és így tényleg nehéz lesz valamiféle respektet és erőfölényt kiharcolni. Azt hosszútávon csak tisztességes munkával lehet...

Bele-belekukkantok a futball világbajnokság közvetítéseibe, és az is megesik hogy elkapom a meccs kezdését, az azt felvezető ceremóniát. És nemzeti indulók hallgatása közben felmerül bennem a kérdés, hogy miért csak nekünk van himnuszunk, miért nincs nekünk is valami igazán karakán csatába szólító indulónk? Miért sírunk már az elején? Az eredeti Erkel által írt verbunkos is, a szöveghez meg a történelemhez igazodva, évtizedről-évtizedre csak nyúlik mint a rétestészta, lassan olyan lassú és egybefüggő nyöszörgéssé változik hogy lassan már az ellenfeleink is elsírják magukat. Persze szerethető, és patetikus, és a mienk, de akkor is..., szerintem nem ez lenne a funkciója egy a nemzet imázsát markánsan meghatározó dolognak.
Szerintem.

Bele-belekukkantok a futball világbajnokság közvetítéseibe, és az is megesik hogy elkapom a meccs kezdését, az azt felvezető ceremóniát. És nemzeti indulók hallgatása közben felmerül bennem a kérdés, hogy miért csak nekünk van himnuszunk, miért nincs nekünk is valami igazán karakán csatába szólító indulónk? Miért sírunk már az elején? Az eredeti Erkel által írt verbunkos is, a szöveghez meg a történelemhez igazodva, évtizedről-évtizedre csak nyúlik mint a rétestészta, lassan olyan lassú és egybefüggő nyöszörgéssé változik hogy lassan már az ellenfeleink is elsírják magukat. Persze szerethető, és patetikus, és a mienk, de akkor is..., szerintem nem ez lenne a funkciója egy a nemzet imázsát markánsan meghatározó dolognak.
Szerintem.

Tudom kezd unalmas lenni hogy a kormány intézkedései miatt sírok, de hogy egy ide illő képzavarral éljek, nem jókedvemben teszem. Sőt! Mert az hogy hatalom koncentrálása irányul majd az első lényegi intézkedéseik azt minden józan gondolkodású ember borítékolta (az már más kérdés, hogy a minden morális féket nélkülöző mértéke mindenkit meglepett), de hogy minden részletet irányító és ellenőrző totalitárius rendszer felé veszik az irányt azt még a legelvakultabb ellenségeik sem merték feltételezni. Márpedig a médiatörvény meg a giccsadó ötlete arról szól hogy fentről leszólva fogják ezentúl megmondani, hogy mit gondoljunk, mi a művészet és hogy hol lakik a kultúra.
Szép lesz amikor fizetnem kell majd azért, mer nem tetszik egy bizottságnak amit művészet címén művelek, és a sarcból majd azok zsebét tömik akik jól helyezkedtek, és amikor mindez ellen felemelem a hangom itt a blogomon akkor a törvény erejével lesújtva kényszeríthetnek bocsánatkérésre.
És még örülhetek, hogy...

Mostanság keveset olvasok. (Mert ugyebár inkább firkálom a könyveket…) De ez nem jelenti azt, hogy elmúlna hét, hogy ne fognék a kezembe könyvet. A múlt héten például Gaiman az Agave-nál frissen megjelent opusát tettem magamévá, a Temető Könyvét.
A Coreline után végre megint egy vérbeli mesét kaptunk a mestertől, csodálatos szörnyekkel, szellemekkel, varázslattal és ezúttal egy kis krimivel. A történet kiindulópontja az, ami a Coreline-ban csak baljós lehetőség: a szülők elvesztése, és helytállás egy idegen és veszélyekkel teli világban. Egy olyan furcsa világban, ami a valóság torz tükörképe. A séma nem titkoltan Maugli kiplingi meséjét követi, de az, hogy ez az alap az élvezeti értékéből semmit nem von le, mert a rárakodó rétegek, a lendületes történetvezetés párhuzamos szálak gabalyítása és kibogozása, egymásba fonása elfedi a nyilvánvalót. Plasztikusak a karakterek, jók a dialógusok, érződik a háttérmunka. És filmszerű az egész, szóval nem lepődnék meg, ha a hollywoodi álomgyár erre a könyvre is lecsapna.
És elmondanám, rég fejeztem be olvasmányt úgy, hogy sajnáltam, hogy vége…

Nem sűrűn szoktam zenéről értekezni itt, de azt azért még a virtuális ismerőseim közül is többen sejthetik, hogy a kedvenceim nem nagyon szoktak a Viva Comet-en díjat kapni. Szóval nem az egyszerű és populáris zenék foglalják a megabyte-okat az mp3 lejátszómon, sőt ha tovább akarom árnyalni a képet, akkor a színes eklektikából, ami a zenei érdeklődésemet jellemzi a ska-punk-hardcore vonalat emelném ki. Ebből a szegmensből két kedvencem a közelmúltban, hosszú hallgatás után újra albumot jelentetett meg. Mindkettő korszakos, de a Mighty Mighty Bosstones Pin Points And Gin Joints című hanghordozója különösképp megérte a várakozást, még ha kicsit más is lett, mint amire számítottam. A hosszú kihagyás eredményeként egy igen eklektikus anyag került ki a bostoni srácok keze közül. Van az albumon minden, ami a ska stílus szinte egész spektrumát lefedi, talán csak az egykor rájuk oly jellemző ska-core az, ami kissé nehezen felfedezhető. És kicsit öreges lett az anyag. De jó értelemben…, mert végül is már nem fiatalok.
Ahogy én sem.

Jóanyám egy fantasztikus DVD sorozattal lepte meg a lányokat. Tematikus természetfilmek, gyerekeknek szóló kis ismeretterjesztő füzetecskékkel, meg a veszélyeztetett fajokat felvonultató kis kártyákkal. Rá is vetette magát a nagylány, és mi jó szülőként vele örültünk meg annak, hogy végre nem a Hannah Montana megy tévében. Egészen addig, míg az elefántfókákhoz nem ért. Azt eddig is tudtam, hogy nem az esztétikus megjelenésük miatt kell szeretni ezeket a jószágokat, de hogy nincs olyan tetszőlegesen kiragadott cselekvési formájuk, amit vacsora közben végig lehetne nézni azt nem gondoltam volna. A hímek nem orrvérzésig vívnak, hanem azzal nyitnak, az ellés anélkül is ronda, ha eltekintünk a méhlepényt és a magzatburkot csipegető sirályoktól, amik az egyébként is épületes látványt nyújtó alkalmi szex közben agyonnyomott kisfókát is ugyanúgy és azonmód betermelik.
Ezek után ideges gyorsasággal és némiképp öklendezve nyúltam a távirányítóért miközben a kiscsalád hölgytagjai kórusban visítottak.
Majd azon nyomban feljelentettem a kiadót az ORTT-nél!
Egy 12-es karika minimum ráférne…

A nagylány a születésnapjára kapott görkorcsolyával szorgalmasan, illetve inkább eltökélten gyakorol, aminek következményeképp egész ügyesen tud más közlekedni. És már ügyesen is tud elesni. És ez utóbbinak a gyakorlása nem veszi el a kedvét, ahogy a biciklizés során sem hátráltatta túlzottan egy-egy horrorisztikus nagy borulás. Ügyes, elszánt, és vagány… pár év és egy Roches-szel a lábán (vagy egy BMX-en ülve) szántja a félcsőt.

Update: nem vagyok elfogult szülő! Bizonyító erejű videofelvétel itt és itt

A helyzet az, hogy végtelenül elszomorít a helyzet. A politikai. Mármint amit kis hazánkban művel a kormányzó erő, kétharmados többségének biztos tudatában. Mert egyrészt fejetlen kapkodás folyik, gesztus jellegű intézkedésekkel és megfontolatlan nyilatkozatokkal. Másrészt félelmeim beigazolódását látom, amikor a hatalom központosítása és kiterjesztése irányába tett öles léptekről szóló híradásokon szörnyülködöm. Sötét idők jönnek, még akkor is, ha gyorsan elfelejtjük, hogy két hét alatt sikerült az Orbán érának majdhogynem bedöntenie a forintot, és lenulláznia a szlovákiai magyarok parlamenti képviseletét.
Mert mi lesz itt, ha végre tényleg tudatosul bennük, hogy elhagyhatják a rájuk száradt ellenzéki bohóc szerepét, és teljes mellszélességgel, gátlástalanul és minden pátosz nélkül azzal foglalkozhatnak, ami tényleg fontos. A saját boldogulásukkal…