szuperapu

A keddi Suicidal Tendencies koncert olyan mély nyomokat hagyott bennem, hogy csak most tudom az utókor számára is elérhetővé tenni az élményeimet. Merthogy eddig nem nagyon tudtam mozgatni a karjaimat a táncmulatság következményei miatt.
Nagy élmény volt: teltházas, őrült HC buli. A kor és nemi megoszlás kicsit egysíkú volt, elmozdulva a 30-as, 40-es férfiak irányába, minek következményeképpen most nem a női, hanem férfi wc előtt kígyózott a sor, a pultnál meg elfogyott a sör. Mike Muir hozta a formát meg a várható bestof válogatást és látszott, hogy a banda is élvezi a bulit. A kezdő számtól (You can bring me down) az utolsóig ment a kemény pogó az első sorokban, a színpadon meg a szintén kissé túlmozgásos műsor. Jómagam a második számnál már megadtam magam a gravitációnak és a tömeg nyomásának, a negyedik számnál meg már nem nagyon tudtam felemelni a karjaimat. Még jó hogy Cyco is kezdett elpilledni a hatodik szám után és egy hosszabb felkonf alatt összekaparhattam halódó poraim, hogy aztán folytatódjon a mulatság, ahol még a kevésbé himnikus 95 után született nóták is ültek. (Persze a How will i laught tomorrow nagy tömegben üvöltve a mindentvivő.)
Fáradtan és elégedetten térhettünk haza, és nem csak azért mert kicsit meghízva és kopaszodva bár, de újra kilencvenes évekbe képzelhettük magunkat…