szuperapu

Elkezdődött a kampány. Nem ért váratlanul. A mikéntje sem. Pedig milyen jó lenne egy olyan országban élni, ahol a politikusok felelősségteljes és jövőbelátó ígéreteket tesznek. Jó lenne, ha legalább szavak szintjén működne a dolog. Az nem kerül semmibe...
Ígérhetnének több családi pótlékot, magasabb GYES-t, több bölcsődét, óvodát. Mondjuk. De a jövő építése helyett már megint a nyugdíjak emelésének mértékéről vitatkoznak, és srófolják feljebb és feljebb a licitet. Már megint nem a jövővel foglalkoznak a politikusok, hanem a szavazatok maximalizálásával.

Mindig megfordul a gyomrom párszor amikor Kádár korszak egy-egy méltán elfeledett popsztárja panaszkodik a szórakoztatóiparban uralkodó viszonyokra. Hát nehéz is boldogulni ha már nem a Hanglemezgyártó Vállalat mondja meg hogy ki lesz sikeres, hanem a piac dönt a tehetség alapján. Persze ha nincs ülőhely a megfelelő nosztalgiahullám tetején és már megvolt a sokadik búcsúkoncert, akkor tényleg nem marad más mint a sírás. Vikidál Gyula közelmúltbeli hisztije, azért még engem is meglepett, hisz mindig is több lábon állt és helyezkedni is tudott, kapcsolati hálóját pedig nemzetbiztonsági területen is szorgalmasan építgette.
Nos a bulvármédiában leadott műsor a nyugdíjáról csak a februári nagyszabású Dinamit koncert olcsó PR kampányának része volt. Annak az együttesnek amit anno a Doktor Úr hozott össze nem kicsi pártoskodás mellett...
(Hát inkább fizetni kellett volna a járulékot rendesen, és akkor most szépen csendben el lehetne lenni.)

Már javában dübörög a 2010-es Sziget Kívánsággépe, és én persze már be is pötyögtem a hőn áhított bandák nevét, ahogy azt minden évben megteszem. De most egy kicsit továbbszaladtam, és képzeletben összeállítottam a tökéletes nap tökéletes Nagyszínpadi műsorát. Szigorúan a realitások talaján állva, csak létező, koncertező és némiképp aktuális bandákkal számoltam. Olyanokkal, akik a szervezők számára is elérhetőek (lehetnek). Kezdene a Suicide Machines aztán jönne a The Toasters, hogy bemelegítsenek a Mighty Mighty Bosstones-nak. Ezután lépne a színpadra a Rancid, a headliner pedig a Rage Against the Machine lenne. Finom kis táncos mulatság a magamfajta öreg punkoknak. Bár ha összejönne, akkor az állóképességemen nagyot kellene javítanom…

A nagylány továbbra is rágja a körmét. Továbbra sem kényszeres, és észrevehetetlen dolog. mind folyamatában mind végeredményében (csak kicsit egyenetlen, recés a körme vége). Sosem láttuk még, hogy ezt csinálná, de az óvónők sem. Mindenesetre a gyerek nem szorul körömvágásra, kezén és a lábán is megoldja magának, aminek vannak ugyan kényelmi következményei ránk, szülőkre nézvést, de azért időnként rákérdezünk a dolog mikéntjére.

- Kisasszony neked nem kell levágni a körmödet?
- Nem. Nekem nem nő a körmöm.

- Rozália, te mikor rágod a körmödet?
- Biztos álmomban…
(A lábáról is…??)

Az általam sokat emlegetett szocializációnak a sok pozitívum mellett azért vannak káros hatásai is. Természetesen. És ezek nem csak megfoghatatlan hosszú és rejtett folyamatok képében vannak jelen a társadalmi érintkezésben, hanem kézzelfogható módon is. Egy ilyen kézzel fogható negatív élmény ért bennünket most.
A fejtetű.
Sokan elborzadnak a kis ízeltlábúaknak már az emlegetésétől is, és mindenféle higiénés és társadalmi elmaradottsághoz kötik a felbukkanásukat. Holott kedves internetező gyerekek, a tetű az olyan, mint a nátha, bárhol bárki elkaphatja. És a közhiedelemmel ellentétben a tetű, ha teheti a tiszta ápolt fejet részesíti előnyben. Nem hülye, ösztönösen a jót választja. Emiatt tehát nincs ok a szégyenkezésre, ami már csak azért is kerülendő, hogy a velünk egy háztartásban élő kiskorú törékeny lelkében nehogy kárt tegyünk. Inkább kezeljük a helyzetet a megfelelő szerrel és némi humorral. Ez utóbbit egyébként jórészt közvetlen felmenőimtől tanultam.

Anyám egyszer a húgomat az előnyösebb fényviszonyokkal rendelkező teraszon bogarászta, és eközben szembesülnie kellett a szomszéd a társadalmilag beágyazott tévhitek által regenerált jajveszékelésével, amit a maga módján zárt rövidre:

- Most mi a gond? Köjálos vagyok, csak hazahoztam a munkát!

Egy blogot olvasva sok mindent meg lehet tudni annak írójáról. Még több dolgot meg nem. És ez így van rendjén, az életben is így van ez. Van amit csak keveseknek mondunk el, s van olyan amit senkinek. A való világban persze ott van a lehetőség, hogy rákérdezzünk dolgokra, hogy a kíváncsiságunkkal letámadjuk az arra érdemeseket. No, most adott a lehetőség kedves internetező gyerekek, hogy kiadjátok magatokból a felgyülemlett kérdéseket, és befoltozzátok ama bizonyos öles lukakat az oldalatokon!
Megkötés nincs, azt kérdeztek amit csak akartok! Mindenre válaszolok, de nem biztos hogy örülni fogtok neki...

Ide írhatjátok a kérdéseket.

Már jó ideje nem illusztrálom a bejegyzéseimet. Valahogy maguk alá temették az önmagam által felállított keretek a kreativitásom, és a végén már sokszor nyűg volt a dolog. Lehet hogy egyszer majd újra lesznek itt is firkák valamilyen formában, de addig is, ha valakinek hiányoznak a vizuális momentumok látogassa a sketchblogomat.
Follow me!

A Google beintett a kínai hatalomnak, mert az szerinte már nagyon csúnyán viselkedik. Eddig lefeküdt neki, de most fenyegetőzik hogy kivonul, ha az nem viselkedik rendesen. A neoliberálisok meg örvendeznek és tovább szövögetik a pénz (és a piac) mindenhatóságáról szóló rózsaszínű álomvilágukat. Hát a tőke nem fogja térdre kényszeríteni a gonoszt, nem önti el a világot a szeretet, meg a világbéke csak azért mert egy multi elkezd durcáskodni. Megmondom én mi lesz: némi háttéralku és nyilvános maszatolás után marad minden a régiben.
Aki másként gondolja az fordítva ül a lovon...

Ez az évtized ennek az évnek az utolsó napján éjfélkor ér véget. Hiába van tele az internet és több jeles sajtóorgánum olyan híresztelésekkel és erre utaló népszerűségi listával, amik szerint ez a tavalyi, 2009-es év végén következett volna be. Az első évtized 1-10-ig tartott, az első évszázad 1-100-ig, az első évezred 1-1000-ig. A mostani évtized 2001-től 2010-ig. Merthogy nulladik év nem volt. Krisztus vagy az időszámítás előtti (mínusz) első évet az időszámítás utáni első év követte. A nulla nem természetes szám, és bármely időegyenesen csak egy pont. Például amikor megszületünk nem a nulladik, hanem az első életévünket kezdjük meg…
Érthető, ugye?

Tisztán emlékszem arra mikor bevezették a fém húszforintost. Nem a mostanit, hanem még a Dózsa György fejével ékesítetett. Nem mintha nagyon izgatott volna a numizmatika, hanem azért mert a nagyszüleim összegyűjtöttek egy halommal a fényes új érmékből és nekünk ajándékozták zsebpénz gyanánt. Ugyanúgy ahogy most anyám egy-egy perselynyi kétszázas adott az unokáinak. Amire mi jó szülőként rá is vetettük magunkat…
Nem, nem költöttük el a gyerekek pénzét, hanem mint nevelési segédeszközt vettük birtokba. Ezentúl ha tündérhercegnők veszekednek, szófogadatlanok, urambocsá’ hisztiznek, akkor egy érme beugrik a büntetés kasszába. És onnan csak egy jócselekedettel szerezhető vissza…
(Nem mintha nagy szükség lenne a mi jólnevelt gyermekeink esetében az effajta pedagógiai trükkökre.)

Tegnap a nagylány házi feladatot hozott haza az óvodából. Ne nem mintha úgy gondolnák az óvónők, hogy hazaérve a gyerek unatkozik, vagy nem tudná hasznosan eltölteni a szabadidejét, hanem hogy szokja az iskolásélet ezen részét is. Az első felét a kisasszony tökéletesen, mondhatni a maga módján, abszolválta. Az első dolga volt, amikor hazaért, hogy letudja a rá bízott feladatot. A második része, miszerint a kész munkát vissza kell jutatni a kibocsájtó intézménybe, jelen esetben az óvodába, kudarcba fulladt. Mert hozzánk képest a filmbéli szeleburdi család az összeszedettség és a rendezettség iskolapéldája. Főleg reggelente. Nem tudom hogyan fogják így a csajok átvészelni az iskoláséveket?

Mondjuk én is mindig kaptam ebédet, pedig rendszeresen elhagytam az ebédjegyem, és hármast kaptam negyedikben biológiából úgy, hogy a vásárlás napján elvesztettem a tankönyvemet…

Tudom, hogy szemét és álságos dolog a részemről, de szeretek hipermarketekben vásárolni. (Bizonyos dolgokat. Másokat meg a piacon, meg a termelőtől, de most ez mellékszál.) És mióta a csömöri Auchan Ligetben is lehet ömlesztett szárazárut vásárolni, azóta meg rajongó státuszú törzsvásárlóvá léptem elő. Mindenféle müzlik, gabonapelyhek, gumicukrok, drazsék, olajos magvak, tészták ízlés szerinti mennyiségben szemét- és felárképző csomagolás nélkül. Ráadásul baromi jól néznek ki a nagy átlátszó tégelyekben…

Kevesebb, mint öt hét és itt a Téli Olimpia. Tudom, hogy főleg hazánkban meg sem közelíti a nyári játékok népszerűségét, de akkor is egy nagy világverseny egy óriási sport-seregszemle, amit muszáj figyelemmel kísérni. Én is így teszek, annak ellenére, hogy egyrészt meggyőződésem hogy a téli sportok nagy részét szuicid hajlamú őrültek űzik, másrészt olyan rejtélyek övezik egyik másik szakágat, amik gyerekkorom óta borzolják a szürkeállományomat.
Például a síugrást hogyan tanulják meg??
(Merthogy apránként, mondjuk kicsike sáncról ugorva nem lehet - kb. úgy ahogy az úszást sekély vízben - az biztos.)

Idén leszek 35 éves, ami azt jelenti, hogy belépek a sötét középkor kapuján. Ennek örömére pocakot növesztettem hogy elébe menjek a dolgoknak, és kicsit a külsőségek terén is idomuljak az elvárásokhoz, ha már az öltözködésem és a frizurám olyan amilyen. Persze pár hét múlva ráunok, és akkor majd ledolgozom. Legalábbis a tervek szerint, mert a 91 kilogramm nem vészes de az elosztásán javítani kell valamicskét. A terven még csiszolgatok, mert ugye a tepertőkrémes kenyérről nem szívesen mondok le a mozgásteremet pedig erősen szűkítik a különböző sportsérüléseim, amik miatt például csak olyan sportot űzhetek ahol a lábam nem érinti a földet.
Marad a bárszéken sakkozás, meg a cukormentes fröccs...

Sosem tudtam igazi komment mágnes posztokat írni, és egyébként sem igazán érdekel ugyebár mások véleménye, de most úgy gondoltam hogy milyen jó lenne ha elérné a blog a 3000-ik kommentet. Csak úgy, pikk-pakk. (Ilyen magasröptű gondolatokat szül a tokaji szamorodni.) Szóval aki a fent emlegetett sorszámú hozzászólást jegyzi, az kap egy névre dedikált A/6-os grafikát!
Kezeket a billentyűre, verseny indul, rajt!

(A 3500. és a 4000. is kap..., kaphat.)

Falusi ember vagyok. Gyerekkoromban is sok falusi impulzus ért, de lassan már nyolc éve falun élek, és már időnként furcsállom a városi emberek viselkedését. Például az állattartókét. Szeretem az állatokat, nekem is van/volt kutyám, macskám (nyulam is, de az alapvetően ennivalónak számít), és elismerem valamilyen szinten családtagoknak számítanak, de akkor is csak állatok. Nem a gyerekeim, nem öltöztetem fel őket, nem puszilgatom őket gügyörészve, nem ruházom fel őket emberi tulajdonságokkal és érzésekkel. Állatként szeretem őket.
És van feladatuk (házőrzés, egérfogás). Megvan a helyük.
Leginkább a házon kívül.

Farkas Péter olimpiai bajnok birkózó elfogása és kiadatása körül hetente jelennek meg újabb hírek és valószínűleg még pár hónapig napirenden lesz az ügy. De ez esetnek nem csak bulvár fronton van jelentősége, mert ugyebár generált az eseménysor egy törvényt is. Amely jogszabály szerintem elhibázott. E törvény szerint a jogerősen elítélt érmet szerzett olimpikonoktól és edzőjüktől, a büntetés súlyától függően, bizonyos időtartamra megvonják az életjáradékot. Értem én a mögöttes morális meg bűnüldözés-technikai érveket, de a díjazott eredményt akkor sem annullálja holmi marihuána termesztés (ami szerintem nem bűn, viszont törvénytelen).
Ez olyan mintha édesanyám a gyorshajtási bírság mellé halmazati büntetésként kéthavi nyugdíjmegvonást kapna, plusz nagyapám egyhavit, elvégre ő nevelte ilyennek a lányát.

Azt már régóta tudom, hogy a fogyasztói társdalalom az illúziófogyasztás ingatag lábain álldogál. De arra nagyon kíváncsi lennék, hogy mire gondol az a polgártársunk szilveszteri estebédje közben, aki 199 forintos kilónkénti áron vette meg az ilyenkor hagyományos eledelnek mondható virslit?

Nos, az idei karácsonyi ünnepeket is sikerült nagyobb incidensek nélkül abszolválni. Megvolt az országjáró körút, a hízó kúra, az ajándékozás. Mint tavaly. Meg azelőtt. Az egyetlen nagy változás az az volt, hogy mivel már nem tudtuk titokban kivitelezni a karácsonyfa felöltöztetését ezért kénytelenek voltunk bevonni a csajokat is. A Jézuska idén így csak fenyőfát hozott, a díszítést ránk testálta. Nem is volt ezzel gond, a tüdérhercegnők örömest átvállalták a munkát. Sőt!
És olyan jól sikerült a dekorálás, hogy a kisebbik meg is jegyezte:
- Sokkal szebb lett a fa, mint amikor a Jézuska öltöztette!

Tegnap egy kicsit kivontam magam a karácsonyi előkészületek mókuskerekéből és fenyővásárlás helyett az A38 hajóra delegáltattam magam, hogy a 80-as évek könnyűzenei megmondóemberek konzumkarácsony-ellenes kirohanásaira bólogassak párszáz elvetemült társammal egyetemben.
Részletek itt.

Kádár János szelleme továbbra is köztünk jár. És leginkább az állami nagyvállalatok áldásos tevékenysége, a múltban megdermedt struktúrája és a szocializmusban kialakult munkamorálja és hozzáállása az ami nagyon erős médiumként segíti a kísértet hogy nap mint nap a frászt hozhassa ránk. A postások például még mindig a "Tied a gyár magadnak építed!" agitprop szlogen skandálásával kezdik a munkanapot, és aminek értelmében úgy érzik, jogosan kérnek osztalékot a székházuk eladása után. Az óriásit hibázó tűzoltótiszt pedig felelősségre vonás helyett kitüntetést kap, ezzel mutatva és igazolva hogy a főnökei úgy gondolják ők írják a szabályokat, és ők azoknak természetesen felette állnak.
Csinálni kéne egy szellemirtó vállalkozást...

A gépek egyszerűbbé, szebbé és komfortosabbá teszik az életünket. A munkánkat, a szórakozásunkat. És ez akkor lenne csak igazán így és végtelenül hatékony, ha ezeket a gépeket nem emberek kezelnék. Mert például az élelmiszerboltban hiába van szupermodern félautomata szalámiszeletelő csodamasina, ha a hentespultban álló személyzet nemtörődömsége miatt olyan szeletek kerülnek kereskedelmi forgalomba amit Ibi néni annak idején törött kézzel és nagykéssel sem vállalt volna be soha!

A gépek egyszerűbbé, szebbé és komfortosabbá teszik az életünket. A munkánkat, a szórakozásunkat. És ez akkor lenne csak igazán hatékony ha ezeket a gépeket nem embereket kezelnék. Mert például az élelmiszerboltban hiába van szupermodern félautomata szalámiszeletelő csodamasina ha a

A kisebbik tündérhercegnőmnek piros pöttyök jelentek meg a pocakján. Szaladt is egyből a konyhába az anyjához, aki sokéves tapasztalatával felállította a diagnózist, majd azt közölte is vele, mintegy megnyugtatólag. Persze az információ azon nyomban átalakult a mindössze négy és fél éve barázdálódó koponyatartalom zegzugaiban, és három helyiséggel arrébb már ezt mondta a kiscsaj a nővérének:
- Valami energia jött ki a a hasamból!!

A nagylányra már megint rossz hatással van a közösségi életforma! Fejébe vette, hogy neki is kell fülbevalló, szeretné, ha kifúratnánk (vagy belövetnénk, vagy mi) a fülét. Pedig mi direkt és szántszándékkal, és előre tervezve hagytuk ki ezt a gyermekkínzó procedúrát. Egyrészt felesleges rizikófaktor egy örökmozgó és szeleburdi gyereknek az ilyesmi, másrészt magát az ékszerviselést sem kultiváljuk egy bizonyos kor alatt. Arról nem is beszélve, hogy ha sportolni fognak, akkor még jobban fogja őket zavarni.
Persze még van egy-két kör a történetben, még az is lehet hogy egy váratlan fordulattal visszatérünk az eredetileg kijelölt kerékvágásba.