szuperapu

Zavart érzek az erőben. Merthogy én nagy naivan úgy gondoltam eddig, hogy egy átlag mozgásában korlátozott polgártársam kiadásai (mondjuk a sok gyógykezelés miatt) többszöröse, a bevételei pedig (csökkent munkaképessége és munkabírása okán) töredéke egy egészségesnek. Így logikusan azt a következtetést vontam le, hogy ezen emberek főként az olcsóbb kategóriába eső gépjárművekkel közlekednek. Ennek viszont ellentmond a Budapest V. kerületében mozgássérült igazolvánnyal parkoló luxusautók sokasága.
Láttam már SUV-t, de old-timer Rolls Royce-ot is…
Hogy is van ez?

Törvénycsomag a devizahitelesek megsegítésére? És mindjárt nyolcpontos? A legnagyobb segítség az lenne ha előállna már valami épkézláb gazdasági programmal a kormány, nem alibi tevékenységgel meg népnemzeti hőbörgéssel lenne elfoglalva, már a mikor nem a saját hatalmát központosítja. Mert nekem nem egyesületre meg törvényre van szükségem hanem erős forintra.
Egyébként is, kedves internetező gyerekek, már koszorús költőnk is megmondta:
"Neked törvény, nekem töltény kell..."

A magyarországi közlekedési viszonyok nem kedveznek a gyalogosok kényelmének és biztonságának. És most nem a csapnivaló közlekedési morálra, hanem például a gyalogosátkelők kialakítására gondolok. Például a Fővám téren, ahol pedig a Nagycsarnok miatt a gyalogosforgalom nagysága hazai viszonylatban kiemelkedő. Sikerült úgy megoldani, hogy a tömeg véletlenül se tudjon első szándékból átjutni egyik oldalról a másikra, hanem félúton a villamosmegállóként is funkcionáló járdaszigeten kénytelen legyen megpihenni. Ami érdekes módon zebránál a legkeskenyebb, de olyannyira, hogy ha tíz embernél több jön össze (ami a turisták és a baromfiaprólékra vadászó nyugdíjasok miatt elég gyakori) akkor a villamosok érkezése izgalmas pillanatokat okozhat.
A vadonatúj biciklissávban közlekedő, és a vadonatúj közlekedési lámpát figyelmen kívül hagyva a gyalogosok közé hajtó kerékpárosokról pedig legközelebb…

Már alig várom a legújabb választási periódus végét, mert jelentősen lerontja a komfortérzetemet amikor ilyen szinten hülyének nézik a választópolgárokat – köztünk engem is. Ettől már csak az húzza mélybe a hangulatomat amikor látom, hogy a hatalom gépezete minden csikorgás nélkül le is nyomja ezt a nagy tömegek torkán. Nem fér a fejembe hogy miért nem látja az emberek 95 százaléka, hogy a bankadó egy marketingtrükk a szegények megadóztatására, és hogy az IMF kiebrudalása nem más, mint a nagy vezér megalomániájának közpénzből való finanszírozása??

Nem lesz idén Red Bull Air Race futam Budapesten. Várható volt az utóbbi hónapokban rázúdult össztüzet nézve, de azért ezek a végső soron hirtelen támadt kétségek és ellenvetések számomra kicsit furcsának tűnnek. Pont most lett ennyire veszélyes, zajos, drága és környezetszennyező, hogy kis hazánk hatalomváltáson esett át? Vagy csak arról van szó, hogy a nép kap egy újabb marketing koncot, miszerint egy felesleges pénzpazarló vircsaftot szüntetnek meg a polgártársak nyugalma és biztonsága felett őrködve? (Arról nem is beszélve, hogy egy multi rondított eddig bele a mi világörökségünkbe…)
Vagy az lehet az ok – hogy egy a magyar viszonyokra rímelő instant összeesküvés-elméletet is idecitáljak – hogy a szervezők nem voltak hajlandóak kifizetni a (megemelt) sápot?

Minden ember önző. Így vagyunk kódolva. Persze genetikailag az együttműködés (és így a szociális érzékenység) is belénk van programozva, de így is elmondható, hogy még a szenteknek is maguk felé hajlik inkább a keze. Azért, hogy manapság ez még inkább így legyen sokat tesz a fogyasztói társadalom és benne a reklámok: „Csak rólad szól”, „Törődj magaddal”, „Mert megérdemled”. Aztán meg külön kampányok kellenek, hogy felhívjuk a figyelmét az embereknek, hogy nem csak róluk van szó, és hogy magukon kívül mással is törődniük kell, mert más is megérdemelné…

A mai Hírcsárda kontra Hoffmann Rózsa afférhoz csak egyetlen egy rövid hozzáfűzésem volna, de azt ajánlom minden kedves internetező gyereknek megfontolásra: a diktatúra valahol ott kezdődik, ahol a hatalmon lévők elveszítik a humorérzéküket!

XVI. Benedek már a beiktatása után a szívem csücske lett, és utána is sokat tett azért hogy nehogy megszeressem. Persze nem szorul az én szeretetemre..., de amit a római katolikus egyház környékén ki-kipattanó pedofil botrányok során tanúsít az már lassan minden emberi tartást és morált mellőz. Az hogy a Hittani Kongregáció prefektusaként igyekezett a színfalak mögött eltusolni annak idején az ilyen ügyeket az egy dolog, de hogy egyházfőként, Jézus földi helytartójaként minden erejét és tekintélyét latba vetve akadályozza és ellehetetlenítse a világi nyomozást az már egész egyszerűen gusztustalan. Az épp aktuális ügyben eljáró belga nyomozók akciójához annyit bírt hozzáfűzni, hogy az egyház fenntartja a jogot, hogy a felmerülő bűncselekményeket az egyházon belül rendezze és együttérzését fejezte ki (nem az áldozatokkal. hanem) a gyanúsított papokkal. Akiket egyházi szokás szerint feloldoznának és áthelyeznének, hogy még több lelkükön száradt áldozattal várják az isteni büntetést.
Persze ha az áthelyezés célállomása a világi törvények szerint lenne kijelölve, mondjuk egy kellően őrzött büntetés-végrehajtási intézet formájában...

Tudom kezd unalmas lenni hogy a kormány intézkedései miatt sírok, de hogy egy ide illő képzavarral éljek, nem jókedvemben teszem. Sőt! Mert az hogy hatalom koncentrálása irányul majd az első lényegi intézkedéseik azt minden józan gondolkodású ember borítékolta (az már más kérdés, hogy a minden morális féket nélkülöző mértéke mindenkit meglepett), de hogy minden részletet irányító és ellenőrző totalitárius rendszer felé veszik az irányt azt még a legelvakultabb ellenségeik sem merték feltételezni. Márpedig a médiatörvény meg a giccsadó ötlete arról szól hogy fentről leszólva fogják ezentúl megmondani, hogy mit gondoljunk, mi a művészet és hogy hol lakik a kultúra.
Szép lesz amikor fizetnem kell majd azért, mer nem tetszik egy bizottságnak amit művészet címén művelek, és a sarcból majd azok zsebét tömik akik jól helyezkedtek, és amikor mindez ellen felemelem a hangom itt a blogomon akkor a törvény erejével lesújtva kényszeríthetnek bocsánatkérésre.
És még örülhetek, hogy...

A helyzet az, hogy végtelenül elszomorít a helyzet. A politikai. Mármint amit kis hazánkban művel a kormányzó erő, kétharmados többségének biztos tudatában. Mert egyrészt fejetlen kapkodás folyik, gesztus jellegű intézkedésekkel és megfontolatlan nyilatkozatokkal. Másrészt félelmeim beigazolódását látom, amikor a hatalom központosítása és kiterjesztése irányába tett öles léptekről szóló híradásokon szörnyülködöm. Sötét idők jönnek, még akkor is, ha gyorsan elfelejtjük, hogy két hét alatt sikerült az Orbán érának majdhogynem bedöntenie a forintot, és lenulláznia a szlovákiai magyarok parlamenti képviseletét.
Mert mi lesz itt, ha végre tényleg tudatosul bennük, hogy elhagyhatják a rájuk száradt ellenzéki bohóc szerepét, és teljes mellszélességgel, gátlástalanul és minden pátosz nélkül azzal foglalkozhatnak, ami tényleg fontos. A saját boldogulásukkal…

Van ez az otthonszülés meg a Geréb Ágnes, és borzolja a kedélyeket fenemód. Nekem is megvan persze a véleményem, de az nem az egészségügy meg az egyéni szabadság, meg a szülés szentsége, hanem az emberi butaság körül forog. Mert az otthonszülés egy választható alternatíva, a legtöbb esetben ráadásul egy problémamentes, rengeteg pozitívummal bíró alternatíva, de a benne rejlő veszélyeket nem árt számba venni. Ha valaki az állítólagos szakmai kompetenciáját adja bele, akkor hatványozottan ez lenne a dolga. Nem lehet a dolgot vallásos hevülettel csinálni, nem szabad megingathatatlan dogmaként ragaszkodni az elveinkhez. Mert az életekbe kerülhet. Ahogy most is. Már megint.
És aki ezek után vakon követi a fent emlegetett kontárt az nem más, mint egy buta szektatag…

Kis hazánk, illetve a szavazati joggal rendelkezők egy tetemes része, úgy döntött, hogy majdhogynem korlátlan hatalmat ad egyetlen pártnak. Az hogy milyen gondolatsor mentén, vagy miért, az lényegtelen. A társadalom persze, mint tudjuk, az egyéntől független és az afölött lebegő arctalan szürke massza, de ettől rosszabb döntést már nem is hozhatott volna. Mert az ember az olyan, hogy a hatalommal pártállástól függetlenül visszaél. Az, hogy milyen mértékben, az csak valami belső féktől függ, de nagy általánosságban elmondható hogy minél nagyobb a hatalom annál nagyobb a kísértés. Ne legyen igazam…, de addig is azt üzenném a szürkeségnek: Köszönjük, hogy részt vett az utolsó szabad választásokon. Viszlát, és kösz a halakat!

A vonaton érdekes embereket, érdekes viselkedési formákat lehet időnként megfigyelni. Kedvencem a kottát olvasó lány, aki tulajdonképpen és láthatóan zenét hallgat. De ettől is mulatságosabb az két hölgy, akik reggelente a zötykölődő vonaton sminkelik magukat. Extrém sportnak tűnik számomra a dolog. Mert amellett hogy hasznosan töltik, az idejüket biztos megdobja a reggeli adrenalin szintjüket az a tény, hogy már megint nem szúrták ki a szemüket a szemceruzával, vagy a szempillaspirállal.

Tegnap családi programként elmentünk a szentendrei Skanzenbe. Vittük a csajoknak a bicikliket, mert egyrészt szeretnek kerekezni, másrészt így kevésbé fáradságos és némiképp gyorsabb a helyváltoztatás. De még ezzel együtt és a kisvasút igénybevételével is egész napos móka volt bebarangolni a területet. A kicsit hűvös időnek, az eső lógó lábának, meg az országgyűlési választásnak köszönhetően erős félgőzzel működött a szabadtéri múzeum, de így is jól szórakoztunk, és én megállapítottam, hogy milyen szerencsés gyerekkorom volt, hogy hetente bemehettem egy működő kovácsműhelybe, hogy locsolhattam a döngölt padlót, hogy hajthattam lovaskocsit, hogy ismerem a szerszámok és használati tárgyak nagy részét, amik az én gyerekeimnek már csak kiállítási tárgyak.
Meg is kérdeztem tőlük hogy mi volt a legjobb, erre ezt válaszolták:
- A biciklizés, a vonat, meg a házak. Meg a kedves nénik és bácsik
Szóval nekik más az élmény, de ez utóbbiban egyetértünk: a Skanzen dolgozói egytől egyig a nagy magyar átlag felett végzik a dolgukat, türelmesek és segítőkészek.
A gyerekekkel is.

Nem vagyok a képviseleti demokrácia nagy rajongója. Sőt! Az tény, hogy a működő rendszerek legjobbika, de ezeregy sebből vérzik, ráadásul kicsiny hazánk választási rendszere rá is erősít az ilyen neuralgikus pont némelyikére. Például az ajánlócédulák és a bekerülési küszöb is a többség érdekeit hivatott védeni a kisebbséggel szemben, azé a többségét, akikről nagyrészt elmondható, hogy az intelligencia hányadosa és a műveltsége épp arra elegendő, hogy el tudjon helyezni két egymást metsző vonalat a megfelelő helyen.
Sötét idők jönnek…

Elkezdődött a kampány. Nem ért váratlanul. A mikéntje sem. Pedig milyen jó lenne egy olyan országban élni, ahol a politikusok felelősségteljes és jövőbelátó ígéreteket tesznek. Jó lenne, ha legalább szavak szintjén működne a dolog. Az nem kerül semmibe...
Ígérhetnének több családi pótlékot, magasabb GYES-t, több bölcsődét, óvodát. Mondjuk. De a jövő építése helyett már megint a nyugdíjak emelésének mértékéről vitatkoznak, és srófolják feljebb és feljebb a licitet. Már megint nem a jövővel foglalkoznak a politikusok, hanem a szavazatok maximalizálásával.

Mindig megfordul a gyomrom párszor amikor Kádár korszak egy-egy méltán elfeledett popsztárja panaszkodik a szórakoztatóiparban uralkodó viszonyokra. Hát nehéz is boldogulni ha már nem a Hanglemezgyártó Vállalat mondja meg hogy ki lesz sikeres, hanem a piac dönt a tehetség alapján. Persze ha nincs ülőhely a megfelelő nosztalgiahullám tetején és már megvolt a sokadik búcsúkoncert, akkor tényleg nem marad más mint a sírás. Vikidál Gyula közelmúltbeli hisztije, azért még engem is meglepett, hisz mindig is több lábon állt és helyezkedni is tudott, kapcsolati hálóját pedig nemzetbiztonsági területen is szorgalmasan építgette.
Nos a bulvármédiában leadott műsor a nyugdíjáról csak a februári nagyszabású Dinamit koncert olcsó PR kampányának része volt. Annak az együttesnek amit anno a Doktor Úr hozott össze nem kicsi pártoskodás mellett...
(Hát inkább fizetni kellett volna a járulékot rendesen, és akkor most szépen csendben el lehetne lenni.)

A Google beintett a kínai hatalomnak, mert az szerinte már nagyon csúnyán viselkedik. Eddig lefeküdt neki, de most fenyegetőzik hogy kivonul, ha az nem viselkedik rendesen. A neoliberálisok meg örvendeznek és tovább szövögetik a pénz (és a piac) mindenhatóságáról szóló rózsaszínű álomvilágukat. Hát a tőke nem fogja térdre kényszeríteni a gonoszt, nem önti el a világot a szeretet, meg a világbéke csak azért mert egy multi elkezd durcáskodni. Megmondom én mi lesz: némi háttéralku és nyilvános maszatolás után marad minden a régiben.
Aki másként gondolja az fordítva ül a lovon...

Falusi ember vagyok. Gyerekkoromban is sok falusi impulzus ért, de lassan már nyolc éve falun élek, és már időnként furcsállom a városi emberek viselkedését. Például az állattartókét. Szeretem az állatokat, nekem is van/volt kutyám, macskám (nyulam is, de az alapvetően ennivalónak számít), és elismerem valamilyen szinten családtagoknak számítanak, de akkor is csak állatok. Nem a gyerekeim, nem öltöztetem fel őket, nem puszilgatom őket gügyörészve, nem ruházom fel őket emberi tulajdonságokkal és érzésekkel. Állatként szeretem őket.
És van feladatuk (házőrzés, egérfogás). Megvan a helyük.
Leginkább a házon kívül.

Kádár János szelleme továbbra is köztünk jár. És leginkább az állami nagyvállalatok áldásos tevékenysége, a múltban megdermedt struktúrája és a szocializmusban kialakult munkamorálja és hozzáállása az ami nagyon erős médiumként segíti a kísértet hogy nap mint nap a frászt hozhassa ránk. A postások például még mindig a "Tied a gyár magadnak építed!" agitprop szlogen skandálásával kezdik a munkanapot, és aminek értelmében úgy érzik, jogosan kérnek osztalékot a székházuk eladása után. Az óriásit hibázó tűzoltótiszt pedig felelősségre vonás helyett kitüntetést kap, ezzel mutatva és igazolva hogy a főnökei úgy gondolják ők írják a szabályokat, és ők azoknak természetesen felette állnak.
Csinálni kéne egy szellemirtó vállalkozást...

Télvíz idején megszaporodnak azok a hírek amikor fatolvajok lefüleléséről számolnak be az illetékes hatóságok. Lopni csúnya dolog és büntetendő is, de nem azokat kellene abajgatni, akik biciklin eltolható mennyiségben viszik haza a száraz ágakat, hanem azokat a vállalkozókat, akik két nap alatt hegyoldalak tarolnak le. Mert sajnos ritkaságszámba megy a kiskunhalasi eset, ahol természetkárosítás címén letöltendő börtönbüntetés szabtak ki, méghozzá a maximális tételt. Persze az ítélet még nem jogerős, de szeretném hinni, hogy ha csak olykor-olykor is, de működik még a magyar igazságszolgáltatás.

Az hogy az állami cégeknél lopnak nem új. Az sem, hogy ha feljebb és feljebb vizsgálódunk azon a bizonyos szamárlétrán, akkor egyre nagyobb mértékű tolvajlással találjuk majd szembe magunkat. Én csak azon lepődtem meg, hogy a felső vezetésben mindezt úgy teszik, hogy közben maffiásdit játszanak. Hát most Don Békávé és Don Erport kápója csúnya hibát vétett, és lehet, hogy bedől az egész rendszer.

Nem fog. Ez nem az a film…

Az egyik legkedvesebb szolgáltatónk, a TIGÁZ karácsonyi akciója a legtöbb honi polgárnál megbirizgálta azt a bizonyos biztosítékot. Minimum. És teljesen jogosan, mert egyrészt hiába hívjuk az otthon melegének, az utalvány az mégiscsak a készpénz helyettesítője, azt meg nem szokás ajándékozni. (Sőt ajándék szempontjából az utalvány még egy fokkal rosszabb megoldás, hiszen az időt és a fáradtságot sajnáltuk ugyan a másiktól, de azért azt megmondjuk, hogy mit vehet magának helyettünk.) Másrészt a reklám azt sugallja, hogy sokaknak nem mindennapi és természetes dolog a meleg lakás, hanem egyfajta ajándék, ünnepnapokra való bónusz.
Én mindenesetre ihletet merítettem a spotból, és vettem a szüleimnek egy propán-bután gázpalackot, a lányaimnak meg egy-egy kempingégőt! Majd szépen becsomagolom…

Na, ez az időszak az évben, amikor egy világméretű influenzajárványtól függetlenül is, a legtöbb egy főre eső tüsszentés hangzik el az északi féltekén. (Bár a szénanáthások most biztos cáfolni fogják ezen állításomat.) Én mindenesetre sokkal többet tüsszögök, mint máskor, és érdekes módon mindig hármat. Az egyik kolléganőm mindig négyet. És általában mindenkinek van egy ilyen, az aktushoz köthető száma. Vajon mi ennek az oka? Mert azt már nagyjából tudni vélem, hogy miért nem tudunk nyitott szemmel tüsszenteni…

Kamaszkoromban - azzal a bizonyos forradalmi derűlátással ami életkori sajátosságnak számít - úgy gondoltam, hogy a generációm lesz az aki gyökeres változást hoz a társadalmi együttélés terén ebben az országban. Sőt, Európában. Túllépünk a történelemben gyökeredző frusztrációkon, magunk mögött hagyjuk a rossz berögződéseket, és az ordas eszmék helyébe ordas közhelyek lépnek. Olyanok mint a szeretet, az egyenlőség meg persze a világbéke. Ki is tartott ez optimizmus jó sokáig, különben nem vágtam volna bele a gyerekvállalásba sem.
De sajnos most azt kell mondanom, hogy sötét idők jönnek...