Tegnap családi programként elmentünk a szentendrei Skanzenbe. Vittük a csajoknak a bicikliket, mert egyrészt szeretnek kerekezni, másrészt így kevésbé fáradságos és némiképp gyorsabb a helyváltoztatás. De még ezzel együtt és a kisvasút igénybevételével is egész napos móka volt bebarangolni a területet. A kicsit hűvös időnek, az eső lógó lábának, meg az országgyűlési választásnak köszönhetően erős félgőzzel működött a szabadtéri múzeum, de így is jól szórakoztunk, és én megállapítottam, hogy milyen szerencsés gyerekkorom volt, hogy hetente bemehettem egy működő kovácsműhelybe, hogy locsolhattam a döngölt padlót, hogy hajthattam lovaskocsit, hogy ismerem a szerszámok és használati tárgyak nagy részét, amik az én gyerekeimnek már csak kiállítási tárgyak.
Meg is kérdeztem tőlük hogy mi volt a legjobb, erre ezt válaszolták:
- A biciklizés, a vonat, meg a házak. Meg a kedves nénik és bácsik
Szóval nekik más az élmény, de ez utóbbiban egyetértünk: a Skanzen dolgozói egytől egyig a nagy magyar átlag felett végzik a dolgukat, türelmesek és segítőkészek.
A gyerekekkel is.