szuperapu

"Túl sokáig, három évig jár a magyar nőknek a gyes, ami visszatartja őket a munkaerőpiactól."
Olvasom az interneten, és mérgelődöm...
Tehát akkor: innen üzenem, hogy a nőket nem ezt tartja vissza. Nem az a 24 ezer forintos alamizsna (én pici feleségem is dolgozott volna inkább havi 200 ezerért...), hanem az, hogy kölköket nem lehet elhelyezni, mert nincs bölcsőde, és óvoda is csak korlátozottan. De ha sikerül is a gyerek napközbeni felügyeletét ellátni, akkor még mindig meg kell küzdeni a munkáltatók azon berögződésével, hogy a kisgyermekes anya nem megbízható munkaerő.
Ha ez a két probléma megszűnt, akkor lehet rövidíteni a három évet!
De addig másokat kéne megsarcolni, mert a végén nem lesz aki eltartsa a nyugdíjasokat!

Na, a kis óvodás nem várt sokáig, már a második nap konfliktusba keveredett a pedagógusokkal, aminek a vége sűrű anyázás lett. (Sírva követelte az anyját a gyermek.) A kiváltó ok pedig az volt, hogy nem volt második fogás a tízórainál.
Nem is tudom miért fizetek annyit havonta, ha nem kap tisztességes ellátást az ivadékom?!?

Ezt is megértük!
A nagylány házifeladatot hozott haza.
Természetesen rajzos a feladvány. Az óvónéni biztos úgy gondolja, hogy nem rajzolunk eleget...

A nagyobbik lányom nagyon ügyesen masszíroz. Nem csak a korához képest, hanem az eredményességét tekintve is. Persze ötévesként a taposásos technikát alkalmazza, de azt profin. Én meg jó szülőhöz méltón támogatom képességeinek kibontakoztatásában, és igyekszem lehetőséget teremteni neki a gyakorlásra. De rendszerint ő az aki kapacitálja a dolgot...
És akkor most arról nem is szólok, hogy a kisebbik tündérhercegnőm meg a lélekmasszírozás nagymestere...

A nagylány vasárnap óta legalább nyolcszor nézte meg a Jankovics Marcell -féle Fehérlófiát, ami a vizuális neveltetését, a hagyományőrzést meg a meseszeretetét illetőleg nem baj. A gond csak az, hogy a történet táplálkozás-módszertani részét átültette a gyakorlatba, és azóta literszámra issza a tejet. Hála az égnek nem az anyja tejét és nem kanca tejet, és talán nem tart ki a dolog kétszer hét évig, de feltett szándéka, hogy kikapja a kertben lévő diófát. Tövestül.

A nejem telefonjáról végre letöltöttük a fényképeket és találtam köztük néhány igazán jól sikerült fotót a lányokról. Persze jól sikerült gyerekekről nehéz rossz képet csinálni...
(Az így bővült válogatás a 'fotók' link alatt található.)

A kókuszgolyó készítés sem volt semmi, de a mai program már-már vérlázítóan forradalmi volt. Ma tavaszi nagytakarítást játszott az egész csapat, és pedagógiai Nobel-díjra javasolnám az óvónőket, mert az összes gyerek hatalmas hévvel végezete a dolgát. Tom Sawyer sem hálózta szebben be a haverjait, anno a kerítésfestéssel!
Még majdnem rám is ragadt a lelkesedésből… De csak majdnem!

Most látom kedvenc hírportálomon, hogy a hétvégi vihart, mintegy a világtrendhez alkalmazkodva, női névvel látták el. S minő véletlen: a keresztségben ugyanazt a nevet kapta, mint az én elsőszülött tündérhercegnőm.
És tapasztalatból mondom, hogy telitalálat volt a választás!

A nagylány rágja a körmét.
Nem hiszem hogy valami mélylélektani oka lenne, nem is tűnik kényszeresnek, nem rágja tövig, meg nem is csinálja állandóan. Csak akkor ha kellően megnő, mondhatni vágás helyett és csak és kizárólag fürdés után, és mindig elvonultan.
Az viszont aggasztó hogy mindezt a lábujjain teszi...

Szerintem nem az a gond, hogy nem lehet mit tenni a bűnöző gyerekekkel büntetőjogilag. Az a gond, hogy gyerekek élnek az utcán, vagy épp családban úgy, hogy az élniakarás állati ösztöne az egyetlen rendező elv a nyomorult kis életükben.
És az okos felnőtteknek az az első gondolata, hogy hogyan lehetne őket bezárni.
Ez egy igen-igen kemény, kemény világ...

Már lassan egy hete elmúlt Vízkereszt (vagy amit akartok), és nálunk még mindig áll a karácsonyfa. És nem feltétlenül csak, és kizárólag a lustaságunkból kifolyólag. Valahogy nem akaródzik megválni tőle, pedig, amint az köztudomású, nem vagyok egy nagy ünnep fetisizta. Sőt! És mégis. Viszont fordulatot hozhat az a fejlemény, hogy a kisebbik tündérhercegnő tudomása szerint a Jézuska ma visszafogja vinni a fát. Szerinte jó lenne ha leszedném a díszeket meg a szaloncukrok maradékát, hogy legalább az megmaradjon...

Hát az úgy kezdődött, hogy a nagylány bepozicionálta a karácsonyfatalpat, nehogy a Jézuska a tévé elé vagy kandalló mellé rakja a fát a nagy sietségben. Aztán az ebéd abszolválása után, mindenféle galád ígérettel az ágyba könyörögtük a kiskorúakat és szupertitkos faöltöztetésbe kezdtünk a nejemmel. Az akció teljes sikerrel zajlott le, a kisebbik "Boldog Karácsony van!" csatakiáltással robogott le a lépcsőn és az ajándékokra fittyet hányva ölelgetni kezdte a fát. De azért a játékok is bejöttek. Társasjátékoztunk estig, aztán megnéztük a János vitézt, ami nem meglepő módon bejött a csajoknak. Hát ugye, az alma meg a fája!

A kiscsaládban uralkodó létszámbeli női túlsúly előrevetít néhány aggodalomra okot adó bonyodalmat. Gondolok itt például azokra a bizonyos nehéz napokra, ami a természet szeszélye szerint összhangban, és egyszerre támadnak majd. És ebből ma némi ízelítőt kaphattam, minthogy a csajok hihetetlen nyűgösen, nyavajgósan indították a napot. Plusz a nejemből előbújt a feminista, és azon téveszméjének adott hangot, miszerint Ő nem az én tulajdonom...
Még egy ilyen esős reggeleken is tudunk tréfálkozni!

A nagyszülők rendszerint szembe mennek a szülők nevelési elveivel. Ez azt hiszem így természetes és állandó, én személy szerint kamaszkorom óta teljesen más alapokon nyugvó pedagógiában hiszek. De az, hogy a szemem fénye barbie-babát, meg én-kicsi-pónim-at kap, az már sok. Az hogy ízlésromboló de még ráadásul a barbie-nak se mellbimbója se köldöke nincsen. A nejem meg nem engedi hogy legalább ez utóbbi problémát orvosoljam, merthogy nem rongáljuk a játékokat. És ez is egy sarkalatos nevelési elv. Amiben még a nagyszülőkkel is egyetértünk.

Kisebbik tündérhercegnőm nagy lépést tett az egyedfejlődés rögös útján. Az alváshoz eddig elengedhetetlen segédeszközt, a cumit saját kezűleg a szemetesbe dobta, és most már a nélkül alszik. Hogy a nagylányságát még jobban kihangsúlyozzuk, a jövő héten lecseréljük a rácsos kiságyat egy gyerekágyra.
Aztán meg majd kiszökdös, és randalírozik a nővérével...

A kisebbik lányom igen szépen fejlődik immár a verbalitás terén is. Növekszik szépen a szókincse, szedi fel egyre-másra a szavak sokaságát. Az újonnan tanult szavakat pedig sűrűn használva égeti be agytekervényeibe. Mostanság egy igen nehéz szóval örvendeztet meg bennünket. Maga a hangalak is olyan nehéz hogy igazából nem is nagyon tudja még kimondani, de máris előbbre jár mint sok felnőtt, mert van akinek egy élet is kevés, hogy őszintén ki tudja mondani:
s z e r e t l e k.

Sokszor félelemmel vegyes büszkeség tölt el a lányaim szépségét illetőleg. Mert nagyon szépek. Gyönyörűek. És nem csak a szülői elfogultság látatja velem annak őket. Legalábbis ebben szentül hiszek, merthogy nekem a szépség megítélése és megalkotása a szakmám, többek között. Szóval az én tündérhercegnőim egzakt módon és nagyon szépek. És emiatt én nagy gondban leszek tíz év múlva. De addig is büszke vagyok. És felpakolom a fotóikat a flickr-re hogy más is egyetértsen velem. (Link a képek kupacban, mai nappal frissítve.)

A ma reggelt többek között egy rejtély feloldásával kezdtem. Véletlenül. Végre láttam Zénótól a jelenetet amit a lányok minden fogmosásnál eljátszanak. Végre láttam amikor az mondja a család kedvenc gyurmafigurája, hogy: t a s z n y a !

Ma egy új szót tanított a nagylány az óvónéninek: csurka. Nem volt nehéz dolga kedvenc pedagógusunknak az értelmezés terén, mert a kiscsaj egyből mutatta is, hogy miről van szó, és persze büszkén feszített, hogy az övé milyen szép. Egy ilyen szép gyereknek, persze, mindene szép...

Kisebbik tündérhercegnőm átment kis pipi-be, a 'la Szutyejev. Bármit csinál, mond vagy eszik a nővére, akkor az a reakciója, hogy: Én is! Hát ma megint kapott egy maflást a rideg valóságtól, merthogy törvényi szinten akadályozta meg az élet, hogy a testvérével tartson az óvodába. Viszont kárpótlásképpen, mától nem kell osztozni napközben senkivel, és ez ideig-óráig örömforrásként funkcionálhat.
Ja és itt van az ősz, itt van újra...

A nagyobbik tündérhercegnőm már akár tíz másodpercig is kibírja a víz alatt!
Ebben a hőségben persze nincs is jobb dolog mint egész álló nap búvárkodni...

Állítólag tudomány mai állása és az idevonatkozó hatályos jogszabályok szerint meg lehet választani a születendő gyerek nemét. A harmadiktól kezdve. Merthogy ettől nagyobb lenne kis hazánkban a gyermekvállalási kedv. Mert két vagy három fiú után csak akkor vágna bele a középosztálybeli magyar állampolgár a következő gyermeknemzési projektbe, ha az teljes bizonyossággal ellenkező nemű egyedet eredményez. Vagy mi.
Mondtam is a nejemnek, hogy ha ez így van akkor bevállalhatnánk még egy porontyot. Így, hogy most már biztosra mehetünk, a harmadik is lány lesz.

Ma hazajön a hölgykoszorú kétharmada a hosszú-hétvégéről, Miskolcról. Ami elég ahhoz, hogy legyen valaki aki beleeszik a vacsorámba, felkelt hajnalban, és átkapcsoltatja a televíziót a mesecsatornára.
Már kezdtem szarul érezni magam...

Megvalósulni látszik a lányok álma, egy saját külön bejáratú játszótér. Nem nagy, és nem is teljeskörű szolgáltatást nyújtó, de bővíthető. Sikerült megfelelő gyártót találnunk, és egy logótervezés jövő héten esedékes díjából meg is van.
Rajzoltam a gyerekeknek egy játszóteret...(két óra alatt).

Mindkét lányom kissé csámpás. Sajnos ebben is rám hasonlítanak. Ebből kifolyólag, mármint a mozgásszervi eltérés miatt, az ortopédiára utalták a kisebbiket. Be is utaztak kicsiny falunkból Kistarcsára a kórházba lányok a kijelölt időpontban. Hőségben, tömegközlekedve. Ahol közölték velük, hogy a rendelés elmarad, mert a doktor úr nem ér rá.
A berendelt mintegy negyven kiskorú és az őket kísérő tb fizető állampolgár meg le van szarva! Nem fontos. A fizetés megvan, a magánpraxis jól megy. A klimatizált Alfában még meleg sincs.
Nem a biztosítási rendszerben van a hiba, még csak nem is az aktuális pártállású minisztériumban. Ez nem pénzkérdés. Ez lelkiismeret és emberség kérdése. És ezért van ott a magyar egészségügy ahol van.