szuperapu

Öregebbek lettek megint egy évvel a lányok, ajándékok, buli, miegymás. És én közben próbálom felidézni a két illetve négy évvel ezelőtti történéseket, érzéseket, hangulatokat. Többnyire még megy. Kérdés, hogy meddig lehet felszínen tartani, el tudom-e mesélni nagy átéléssel 15 év múlva az érintetteknek, az hogy hogyan éltem meg a születésüket? És egyáltalán érdekelni fogja őket?

A nyár eleji esős időjárásnak köszönhetően idén is megjelentek a kertünkben az átokkal sújtott hercegek, avagy a békák. Reggel találtam egyet és egy befőttesüvegben az én kis hercegnőimnek adtam, hogy foglalkozzanak vele belátásuk szerint. Az elsőszülött élve előjogaival természetesen kisajátította magának, de mentségére legyen mondva tisztességesen ellátta, még legyet is fogott neki. Aztán úgy döntött hogy szabadon engedi...
Azt mondta, hogy dolga akadt, és egyébként is az üvegben megdöglődött volna.
A varázslatot megtörő csók idén sem került elő. Még.

Egész jól telt a hosszú hétvége. Voltunk moziban, a diósgyőri várban, szedtünk bodzavirágot, és eregettünk sárkányt. Gyereknap is volt, nem mintha nem a csajok körül forogna minden egyébként is. Szóval nem lettem pihentebb, de azért jólesett. Majd bodzaszörpöt iszogatva felfrissülök...

Tegnap debüt videoklip-válogatást néztünk az mtv2 nevezetű rockzenére szakosodott zenecsatornán. Számomra főleg a régebbi bandák indulását felidéző darabok jöttek be, a már sokszor emlegetett nosztalgiázás okán. De lányaimnak szinte mindegyik újnak hatott, legalábbis videoklipként. A kisebbiket például, mondhatni szó szerint, megbabonázta a Papa Roach bemutatkozó nótája.
Kérdés, hogy kamaszkorában, lázadásként, mit fog hallgatni?

Tudom hogy nem kapkodja el, és tudom hogy az út elején járunk de ma nagy lépést tett a kisebbik lányom a szobatisztaság felé! Ma, fürdés előtt, sikerül a bilit rendeltetésszerűen használnia!
Éljen, éljen!

A bárányhimlő projekt szépen alakul.
A kisebbik csaj már irigykedik, hogy neki nincsenek pöttyei.
De fordul még a kocka...

A nagylány megpöttyösödött.
Bárányhimlő, karantén, miegymás. Így sajnos a csajok kénytelenek kihagyni a kiállítás megnyitót. Pedig már nagyon készültek. Persze nem a képek miatt, azokat otthon is nézegethetnek, hanem mert szeretnek kocsmázni.

Mögöttünk egy hosszú hétvége, amit tegnap egy igazi falusi majálissal akartunk megkoronázni. A nagylány szolgáltatta az apropót, mivelhogy szereplést vállalt az óvoda táncos produkciójában. De az utolsó előtti pillanatban visszamondta fellépést csökkentve ezzel a műsor élvezeti értékét. Főként a mi szempontunkból. Hiába bizonygattam neki a közösségi élmény szocializációban és az egyéni jellemfejlődésben játszott hatalmas szerepét..., falra hányt borsó, és egyéb konyhakerti hüvelyes.
Maradt a fűnyírás. Avagy a munka ünnepét megint munkával ünnepeltem.

Lelkiállapotom a honi futballhoz hasonlatos a mai napon. Mégpedig abbeli aspektusában, hogy amikor már azt hiszem hogy innen már nem lehet lejjebb menni, na akkor egyből rosszabb lesz. Még jó hogy otthon várnak az én tündérhercegnőim akik gyorsan kompenzálnak minden negatív dolgot.

Egész kellemesen telt a hosszú hétvége, azzal együtt, hogy húsvét volt. Lezavartunk egy rövid túrát ahol vadnyomokra és pillangókra vadásztunk, és találtunk egy döglött vaddisznót a kisebbik csajban meg egy kullancsot. Volt tojáskeresés, meg barkácsolás. Az ünnepi csokimérgezés tiszteletére pedig megnéztük Wily Wonka történetét, ami után a nagylány inkább a főtt tojást favorizálta az édességek helyett.
És az összes próbálkozóra ráengedtem a kutyát.

Kaptak a lányok egy diavetítő-gépet a nagyapjuktól. Ez a tény hatalmas érdeklődést generált, bennünk szülőkben, a diafilmek iránt. Egyrészt a saját elfekvő készleteinket próbáljuk meg felkutatni az egykori családi fészkek poros zugaiban, másrészt az elveszett kópiákat szeretnénk újonnan megvásárolni. Na, itt csap arcul a piacgazdaság! Ugyanis egy tekercs diafilm 720-1030 forint közötti áron fut, míg például az akciós mese DVD-k (Zénó, Vuk, Mr. Bean, stb.) 690 forintba kerülnek.
És a DVD-t egyedül is tudja használni a gyerek!

Tegnap volt a kisebbik lányom névnapja. Kapott ez alkalomból egy mágneses rajztáblát. És újra rá kellett döbbennem, hogy az igen tisztelt társadalom nem nagyon foglalkozik azzal hogy balkezesek is vannak közöttünk. Úgyis mint kisebbség. Persze értem én, hogy demokrácia van, ami ugye azt jelenti, hogy a többségé a hatalom a kisebbség meg örüljön, hogy nincs kiirtásra ítélve, de azért lehetne gyártani nagyobb számban balkezes használati tárgyakat. Nem kellene ugyanannyit mint jobbkezesből..., bár a mi kis családunkban négyből kettő balkezes...

A hétvége nagyszabású eseményei közé tartozik még, hogy először játszottunk társasjátékot a lányokkal. Igazából persze csak a nagylánnyal, de neki nagyon bejött a "Gazdálkodj okosan". A kicsi még nem tudja értelmezni még az olyan egyszerű szabályokat sem, mint a dobj és lépj:
A dobókockát messzire elhajította, és utána rámászott a táblára és ott lépkedett!

Tegnap a metrón láttam egy 5 hónapos forma kislányt az anyukája ölében, pirosra lakkozott körömmel. Ezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy a nagylány valamelyik nap azzal állított haza az óvodából, hogy egy csomó barátnőjének színes a körme, és akkor neki is...
Én első körben utaltam rá, hogy ez fene nagy szocializáció már az elején sem tetszett, második körben pedig közöltem a kiskorúval, hogy majd akkor, ha nekem is festve lesz a körmöm, esetleg nagykorú és/vagy önálló keresettel rendelkező személy lesz.
Punktum!

Kisebbik lányom a jóllakottságától és a tányérom tartalmától függetlenül nap mint nap elkunyerálja a vacsorám felét. Fölöttébb idegesítő szokás, viszont hosszútávon némi pedagógiával hasznos tulajdonsággá válhat. Bár egyelőre nem tudom az élet mely területén lehet majd kamatoztatni, úgyhogy lehet hogy inkább csírájában fojtom el a dolgot.
De ennek a módja is ismeretlen előttem.
Például a csípős rákleves nem jött be, lángoló szájjal, de bevágta.
Most titokban vacsorázom.

Vasárnap, miután a lányok elaludtak, levetkőztettük a karácsonyfát. Ez az a tevékenység ami, bár nem vagyok egy érzelgős fajta (még a karácsonytól sem szoktam meghatódni), mégis kis szomorúsággal tölt el.
A képeslapot is levettem a blog sarkából.

Körülbelül egy órája átéltem életem harmadik földrengését. (Az elsőt átaludtam, a másodiknál meg olyan szinten voltam ittas, hogy nem tűnt fel.)
Érdekes módon csak a felső szinten lehetett érezni, de ott sem volt durvább annál, mint mikor a kisasszonyok végig robognak a házon. De mivel a csajok aludtak így igen-igen furcsa volt, vagy inkább ijesztő.
Szellemgyerekek randalíroznak...

Tegnap a kisebbik tündérhercegnőm összepocsékolta a Guns 'n' Roses The Spaghetti Incident kazettáját. Az MC-t az anyukájától örökölte, a kifinomult zenei ízlését meg tőlem.

Sikeresen abszolváltuk az idei Mikulás-járást is.
A nagylány szerint a húga nem is volt olyan rossz, hogy virgácsot kapjon, viszont a sajátját mély önkritikával szó nélkül elfogadta. E viselkedés tükrében logikus, hogy az óvódában élő valójában megjelenő nagyszakállú jó és aranyos kislánynak titulálta, majd megajándékozta.
A nap összképét az esti lefekvés körüli hercehurca kicsit beárnyékolta, mert a kisebbik csaj csokoládé túladagolás következtében kicsit túlpörögte magát.

Kisebbik lányom pusztán kíváncsiságból megkóstolta a mézet.
Az újdonság ereje furcsa reakciót váltott ki belőle. Amíg nem sikerült teljesen kiöblíteni a száját, addig vigasztalhatatlan módon sírt. Mondjuk én sem szeretem túlzottan,sőt még hánytam is a cucctól gyermekkoromban pedig a nagypapám méhész volt és sokat sertepertéltem méhek körül.
De azért még lépre lehet csalni.

A hétvége tetemes részét hármasban töltöttük a lányaimmal. Mondhatni felügyelet nélkül maradtunk, de nem történt semmi visszafordíthatatlan galiba. Sőt. Minden rendben volt. Mondhatni. Voltunk piacon és erdőben, és rajzoltunk, és sokat játszottunk. Főztem almalevest, amitől a kisebbik kisasszony sírógörcsöt kapott.
Pedig csak futó pillantást vetett rá.
A receptet később...

Az őszi óraátállítással egy órával többet lehet aludni. Lehetne. Ha a csajok biológiai óráját is ilyen egyszerűen lehetne tekergetni. Vagy legalább ne hétvégén lenne ez az egész procedúra, amikor egyébként is két órával korábban kelnek a háztartásunkban velünk együtt élő kiskorúak.

Saját végtelen egómnak újra teret engedve bátorkodom saját szemszögemből elővezetni a nagyszerű hírt: nagybácsi lettem!
Tegnap 16 óra után kicsivel megszületett a húgom első gyermeke Bodza. Paraméterei: 49cm, 3200g. Van neki haja, és kerek a feje. Császármetszéssel jött a világra, de egyébként minden rendben zajlott a szülés körül.
A lányaim már nagyon készülnek... Egy csomó dolgot kell majd megtanítaniuk az unokatestvérüknek. Például a denevérriasztó sikításukat.

A háromnapos hétvégén nem voltunk állami ünnepségen, koszorúzáson, ellenzéki tüntetésen, szakszervezeti felvonuláson.
Erdőben voltunk sétálni, makkot gyűjteni, ettünk kökényt is, amitől a nagylány percekig köpködött, de a kicsinek ízlett. Kirakóztunk is, az ezerdarabos puzzle viszont, inkább csak a nejemet kötötte le, mi a lányokkal inkább rosszalkodás gyanánt labdáztunk a szobában. Játszottunk a kutyánkkal is,  tettünk-vettünk a házban és körülötte, finomakat főztünk és azt mind megettük.
Azzal foglalkoztunk ami igazán fontos.

Betegek a lányok. Ilyenkor sokkal nehezebben kezelhetőek. Persze ez nem azt jelenti, hogy ápolásra szorulnak, inkább csak hisztisebbek. A helyzeten csak súlyosbít, hogy a négy fal között kell őket lekötni, ami szinte lehetetlen a csajok mozgásigényét tekintve. Tegnap mégis sikerült kezesbárányt varázsolnom a két boszorkányból. A varázsfőzet pedig túrós-spenótos tészta volt!
Méghogy a gyerekek nem szeretik a spenótot!