szuperapu

Közzé tették az idei Webby-Díjasok névsorát.
Kicsit elcsodálkoztam egy-néhány kategória nyertesén. Az tudvalevő, hogy a minimalizmus évek óta trend, az idiotizmus is feljövőben, a blogok térnyeréséről meg már a nagyapám is tud. Mégis, ennek ismeretében is, minimum furának nevezhető eredmények születtek számomra, és ezek közül is a legkirívóbb a Personal Website kategória közönségdíjasa. Ami egy blog. Ami szerintem nem website, főleg, hogy egy nagy blogszolgáltatónál vezeti a gazdája.
És ha már blog,  akkor a több díjat is bezsebelő PostSecret-et is meg kell említenem, amit sehogyan sem tudok értelmezi. Magát a produktumot sem, nemhogy a díjait...
Mindegy. Lehet, hogy konzervatívabb vagyok a kelleténél...

Tegnap a metrón láttam egy 5 hónapos forma kislányt az anyukája ölében, pirosra lakkozott körömmel. Ezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy a nagylány valamelyik nap azzal állított haza az óvodából, hogy egy csomó barátnőjének színes a körme, és akkor neki is...
Én első körben utaltam rá, hogy ez fene nagy szocializáció már az elején sem tetszett, második körben pedig közöltem a kiskorúval, hogy majd akkor, ha nekem is festve lesz a körmöm, esetleg nagykorú és/vagy önálló keresettel rendelkező személy lesz.
Punktum!

A gyereknevelés, ugyebár, óriási felelőség. És sok áldozatot követel. Például lépést kell tartani a popkultúra változásaival, hogy idővel ne legyen annyira kínos a kamaszkorú utódoknak, hogy apjuk is van. Én töröm magam, veszem a Wan2 meg a Pep! magazint, nézem az MTV2-t, de a mai rockzenei színtér nem sok újat mond nekem. Nem mondom, van egy-két banda, akik elég dühösek, ott vannak a hangszerek és sokszor a témák is... De mégis. Vagy mégsem.
Pedig a rockzenét a húszévesek csinálják. És én előre fázom tőle, hogy ezzel a hozzáállással előbb-utóbb kizárólag unatkozó nyugdíjasok zenéjét fogom hallgatni.

A napjainkban tomboló frizuradivat ma a kezemre játszott.
Olyan szinten alludtam el a hajamat, hogy a körülmények kedvezőbb állása mellett sem lett volna esélyem egy normális hajzatra. De így nyugodt szívvel merészkedhettem embertársaim szeme elé.
És még trendi is vagyok.

Kisebbik lányom, bár még nem tud járni, megkapta élete első gumicsizmáját. Az alma nem esik messze a fájától, az apja is egy tirpák paraszt, mondják most azok akik nem kedvelnek, vagy csak jobban ismernek a kelleténél. De az igazság az hogy igen-igen praktikus tud lenni mifelénk az ilyesfajta lábbeli, pedig nálunk nem is olyan durva a belvízhelyzet. És most meg divat is a gumicsizma. Asszem.