szuperapu

Már jó ideje nem illusztrálom a bejegyzéseimet. Valahogy maguk alá temették az önmagam által felállított keretek a kreativitásom, és a végén már sokszor nyűg volt a dolog. Lehet hogy egyszer majd újra lesznek itt is firkák valamilyen formában, de addig is, ha valakinek hiányoznak a vizuális momentumok látogassa a sketchblogomat.
Follow me!

A Google beintett a kínai hatalomnak, mert az szerinte már nagyon csúnyán viselkedik. Eddig lefeküdt neki, de most fenyegetőzik hogy kivonul, ha az nem viselkedik rendesen. A neoliberálisok meg örvendeznek és tovább szövögetik a pénz (és a piac) mindenhatóságáról szóló rózsaszínű álomvilágukat. Hát a tőke nem fogja térdre kényszeríteni a gonoszt, nem önti el a világot a szeretet, meg a világbéke csak azért mert egy multi elkezd durcáskodni. Megmondom én mi lesz: némi háttéralku és nyilvános maszatolás után marad minden a régiben.
Aki másként gondolja az fordítva ül a lovon...

Ez az évtized ennek az évnek az utolsó napján éjfélkor ér véget. Hiába van tele az internet és több jeles sajtóorgánum olyan híresztelésekkel és erre utaló népszerűségi listával, amik szerint ez a tavalyi, 2009-es év végén következett volna be. Az első évtized 1-10-ig tartott, az első évszázad 1-100-ig, az első évezred 1-1000-ig. A mostani évtized 2001-től 2010-ig. Merthogy nulladik év nem volt. Krisztus vagy az időszámítás előtti (mínusz) első évet az időszámítás utáni első év követte. A nulla nem természetes szám, és bármely időegyenesen csak egy pont. Például amikor megszületünk nem a nulladik, hanem az első életévünket kezdjük meg…
Érthető, ugye?

Tisztán emlékszem arra mikor bevezették a fém húszforintost. Nem a mostanit, hanem még a Dózsa György fejével ékesítetett. Nem mintha nagyon izgatott volna a numizmatika, hanem azért mert a nagyszüleim összegyűjtöttek egy halommal a fényes új érmékből és nekünk ajándékozták zsebpénz gyanánt. Ugyanúgy ahogy most anyám egy-egy perselynyi kétszázas adott az unokáinak. Amire mi jó szülőként rá is vetettük magunkat…
Nem, nem költöttük el a gyerekek pénzét, hanem mint nevelési segédeszközt vettük birtokba. Ezentúl ha tündérhercegnők veszekednek, szófogadatlanok, urambocsá’ hisztiznek, akkor egy érme beugrik a büntetés kasszába. És onnan csak egy jócselekedettel szerezhető vissza…
(Nem mintha nagy szükség lenne a mi jólnevelt gyermekeink esetében az effajta pedagógiai trükkökre.)

Tegnap a nagylány házi feladatot hozott haza az óvodából. Ne nem mintha úgy gondolnák az óvónők, hogy hazaérve a gyerek unatkozik, vagy nem tudná hasznosan eltölteni a szabadidejét, hanem hogy szokja az iskolásélet ezen részét is. Az első felét a kisasszony tökéletesen, mondhatni a maga módján, abszolválta. Az első dolga volt, amikor hazaért, hogy letudja a rá bízott feladatot. A második része, miszerint a kész munkát vissza kell jutatni a kibocsájtó intézménybe, jelen esetben az óvodába, kudarcba fulladt. Mert hozzánk képest a filmbéli szeleburdi család az összeszedettség és a rendezettség iskolapéldája. Főleg reggelente. Nem tudom hogyan fogják így a csajok átvészelni az iskoláséveket?

Mondjuk én is mindig kaptam ebédet, pedig rendszeresen elhagytam az ebédjegyem, és hármast kaptam negyedikben biológiából úgy, hogy a vásárlás napján elvesztettem a tankönyvemet…

Tudom, hogy szemét és álságos dolog a részemről, de szeretek hipermarketekben vásárolni. (Bizonyos dolgokat. Másokat meg a piacon, meg a termelőtől, de most ez mellékszál.) És mióta a csömöri Auchan Ligetben is lehet ömlesztett szárazárut vásárolni, azóta meg rajongó státuszú törzsvásárlóvá léptem elő. Mindenféle müzlik, gabonapelyhek, gumicukrok, drazsék, olajos magvak, tészták ízlés szerinti mennyiségben szemét- és felárképző csomagolás nélkül. Ráadásul baromi jól néznek ki a nagy átlátszó tégelyekben…

Kevesebb, mint öt hét és itt a Téli Olimpia. Tudom, hogy főleg hazánkban meg sem közelíti a nyári játékok népszerűségét, de akkor is egy nagy világverseny egy óriási sport-seregszemle, amit muszáj figyelemmel kísérni. Én is így teszek, annak ellenére, hogy egyrészt meggyőződésem hogy a téli sportok nagy részét szuicid hajlamú őrültek űzik, másrészt olyan rejtélyek övezik egyik másik szakágat, amik gyerekkorom óta borzolják a szürkeállományomat.
Például a síugrást hogyan tanulják meg??
(Merthogy apránként, mondjuk kicsike sáncról ugorva nem lehet - kb. úgy ahogy az úszást sekély vízben - az biztos.)

Idén leszek 35 éves, ami azt jelenti, hogy belépek a sötét középkor kapuján. Ennek örömére pocakot növesztettem hogy elébe menjek a dolgoknak, és kicsit a külsőségek terén is idomuljak az elvárásokhoz, ha már az öltözködésem és a frizurám olyan amilyen. Persze pár hét múlva ráunok, és akkor majd ledolgozom. Legalábbis a tervek szerint, mert a 91 kilogramm nem vészes de az elosztásán javítani kell valamicskét. A terven még csiszolgatok, mert ugye a tepertőkrémes kenyérről nem szívesen mondok le a mozgásteremet pedig erősen szűkítik a különböző sportsérüléseim, amik miatt például csak olyan sportot űzhetek ahol a lábam nem érinti a földet.
Marad a bárszéken sakkozás, meg a cukormentes fröccs...