szuperapu

Vannak hírek amik előtt szinte mindenki értetlenül áll, nekem meg nem fér a fejembe, hogy miért nem mutat rá senki a nyilvánvaló megoldásra.
Példának okáért itt van a héten nagy port kavart kasztrálós sztori. Szabadkán három símaszkos ismeretlen megtámadt egy magyar nemzetiségű férfit és elrabolta a férfiasságát, illetve azt, amit abból a lába között zacskóban hordott. Másnap az áldozat megmásítva a vallomását, már úgy nyilatkozott, hogy önkezűleg  végezte el e fájdalmas beavatkozást valamiféle titokzatos betegség ürügyén. Ezzel a hatóságok egyetlen teóriája is dugába dölt miszerint magyarellenes atrocitásról van szó megint...
Szerintem meg az áldozat egy szexuális erőszaktevő, akin, az általa megerőszakolt nő hímnemű rokonai így vettek elégtételt. Ő meg félvén a további inzultusoktól és persze a börtönbüntetéstől inkább felválallta az elmebeteg öncsonkító szerepét, minthogy vállalja tette következményeit.
Ennyi.

Nem rajongok az Operabálért, valamiféle anakronisztikus rongyrázásnak tartom, ami így mostanság a gazdasági válság kellős közepén még visszatetszőbb. Nem az ott résztvevők gazdagsága irritál leginkább, hanem ahogy felsőbbrendűségük biztos tudatában illegetik magukat.
De  most adott a lehetőség, hogy kulturált keretek között, mintegy ünnepelve, fejezzük ki nemtetszésünket egy Ellen-Operabál keretein belül ma az Andrássy úton.
A program: 16:05 Akroprolis, 16:45 sNOBS, 17:30 Lopunk

Ma reggel, készülődés közben a kisebbik porontyom szuggesztív módon, és többször is benyújtotta igényét egy hajcsatra, arra való hivatkozással, miszerint az előreomló tincsei rongálják a látását. Legalábbis az óvónéni ezt mondta neki. Én erre azt mondtam, kapásból, hogy mondja meg a pedagógusok gyöngyének, hogy Kurt Cobain-nak sem ment tönkre a szeme, pedig neki aztán tényleg az arcába omlott a haja.
Igaz, hogy fejbe lőtte magát...
Ma lenne 42 éves.

Néha az az érzésem, hogy a tündérhercegnőim kicsit többet játszanak a számítógéppel, mint kellene...
A múltkor is társasjátékozunk, és az elsőszülöttömön volt a sor, de ő csak forgatta a kezében a dobókockát hosszasan. Amikor rászóltam, hogy:
- Mi lesz már, eldobod azt a kockát?
Nemes egyszerűséggel azt válaszolta:
- Nem látod hogy még tölt...??

Text kolléga 50 tojásról szóló bejegyzése régi emlékeket segített felidézni, merthogy több mint tíz évvel ezelőtt bennem is felmerült a kérdés a tojásfogyasztás mennyiségi határait illetőleg. Az én elmélkedésemet kicsit komolyabbá az a tény tette, hogy egy kocsmai beszélgetés keretein belül folyt, és az elfogyasztott italmennyiségnek és a nagy pofámnak köszönhetően fogadással zárult.
Mivel az ötven darab elfogyasztása fizikai képtelenség, és az csak Paul Newman-nak sikerülhetett a „Bilincs és mosoly”-ban, maradtunk a 20 keményre főtt tojásnál, 20 perc alatt. Gyerekjáték – gondoltam, de a harmadiknál már csuklottam, a nyolcadiknál meg éreztem, hogy ezt bebuktam, úgy ahogy van. Aztán valahogy lendületet vettem, és 17 perc 19 másodperc alatt abszolváltam feladatot, begyűjtöttem az elismeréseket és a pénzt, majd diadalittasan távoztam. Távoztam volna, de egy biológus srác a lelkemre kötötte, hogy ha egy módom van rá minél előbb szabaduljak meg a gyomortartalmamtól, mert egyébként komoly életveszélynek és egyéb kellemetlen dolgoknak teszem ki magamat.
Hát, hányás nem fájt azóta sem annyira…

Vannak könyvek amikkel valahogy mindig elkerüljük egymást, aztán mégis...
Ilyen Őz Zsolt könyve amit minden józan számítás szerint már régen el kellett volna olvasnom. Hát jelentem, most végre sikerült egymásra találnunk. Az élményről a szokásos helyen, azaz itt lehet részletesebben olvasni.

Az a baj a kajafutáros rendelésekkel, hogy tulajdonképpen zsákbamacskát vesz az ember, és mire reklamálna, a szállító már messze jár. Persze azután is lehet panaszkodni, de elég macerás a dolog. Eddig részemről semmi gond nem adódott, de ma beleszaladtam az első pofonba az ebéd ürügyén.
Sis kebabot rendeltem, a hozzáillő körettel egy török étkezdéből, és egész jól nézett ki a cucc, a mennyiség is emberes volt, de akadt egy kis probléma. Történetesen nem az volt a dobozban amit állítottak róla, mert szerintem a nyárson levő jószágot legfeljebb örökbe fogadták a birkák, maximum gyapjú pulóverben röfögött, merthogy disznónak született a szerencsétlen. Ami persze nem egy nagy bűn, ha mindenki megbékél a származásával, amivel nekem nincs is bajom, és a vallásom se tiltja, de én nem ezért fizettem. És külön utálom ha hülyére vesznek!

Köztudomású, hogy a vegetáriánusok mellett az elektronikus zenék kedvelőit szokásom oltogatni hobbi szinten. Ez van. Az élet apró örömei, ugyebár, avagy én sem lehetek tökéletes. Néha azért engesztelésképp bedobok egy saláta receptet (pl. ezt),  vagy csinálok egy kis microsite-ot egy zenész barátomnak.Tessék megnézni, letölteni, meghallgatni, megszeretni, rajongani. Mert nemcsak a külcsíny számít...
Sőt!