szuperapu

Igen tudom, hogy a parizer jobb esetben húsipari hulladékból áll, és igen láttam már hogyan készül, de muszáj venni néha belőle pár dekát. Egyrészt a csajok valami kifürkészhetetlen oknál fogva úgy csinálnak mint akiknek ízlik, másrészt gazdasági válság van, meg hát hajt a nosztalgia is.
Persze semmi sem olyan mint régen volt, miért pont a párizsi lenne ez alól kivétel. Persze hogy nem olyan az íze mint gyerekkorunkban. Egyiknek sem. Pedig elég széles spektrumú a választék, a hentespultban minimum 12 fajta kelleti magát.Ebből a szempontból is szerencsém van, hogy nem most vagyok gyerek: nem tudom mit csinálnék ha anyám leküldene 20 deka párizsiért??

A nagyobb bevásárlóközpontok parkolójában a mozgássérült-parkolókhoz hasonlatos módon vannak családosoknak fenntartott parkolók is. (A családos fogalma jelen esetben a kisgyerekes családokat takarja.) Persze ezeket a parkolókat is rendszerint olyanok foglalják el akiknek elvileg nem lenne szabad, akik erre nem jogosultak. Nem hiszem hogy a mai magyar közlekedési morálhoz hozzátartozna a gondolkodás, de azért nem ártana ha néha megpróbálkoznának vele ezen polgártársaink.
Nem véletlenül vannak ezek a parkolóhelyek ott ahol vannak, közel a járdához és a bevásárlókocsi tárolóhoz, és nem véletlenül van nagyobb térköz hagyva a parkolóhelyek között. Az előbbiek a gyerekek biztonságát, az utóbbi pedig a gyerekülésbe kerülésüket szolgálja.
Büntetni kellene az ily módon szabálytalanul parkolókat, ugyanúgy ahogy azokat akik mozgássérültek helyét foglalják el!

Minden egyes nőnemű embertársamnak valószínűleg okoz némi-nemű frusztrációt, amit az anyósának látogatása idéz elő, és ez nem ritkán nagytakarításba torkollik. Még akkor is, ha fiatalasszony nem az a kimondottan az a trehány fajta, és a hites urának anyja sem tisztaságmániás. Talán a rivalizálás teszi, talán más mély, ösztönszerű becsípődés. Mindegy is.
Hát az én drága jó anyukám közegészségügyi felügyelő az ÁNTSZ kötelékében…
És minden egyes pókhálófoszlányra rámutat…

Nézem a Megáll az idő-t, meg a Moszkva tér-t szimultán, és azon gondolkozom, hogy valaki biztosan írt már egy mélyenszántó összehasonlító elemzést erről a két nemzedékinek kikiáltott kultfilmről, de igazából nem tudom, hogy érdekelne-e most mások véleménye. Inkább arra kellene megtalálni nagy hirtelen a választ, hogy mindenki élete tele van befejezetlen történetekkel és félbehagyott utazásokkal, vagy ez csak kevesek filmre kívánkozó kiváltsága?
És a kényszer szülte döntések vajon mindig a végső megoldás felé konvergálnak, vagy ugyanilyen kényszerűen előbb-utóbb mindent megbánunk? Vagy felesleges foglalkozni azzal, hogy mi lett volna ha…?

Gyereknevelési stratégiám a példamutatáson túl nagyjából kimerül abban, hogy a lányaim kívánságait és érdeklődését megpróbálom az ésszerű határok között tartani. A minap a kisebbik ezt a határt próbálta meg egy jól irányzott kéréssel kitágítani.
Azt szeretné ugyanis, ha vennék neki fekete vattacukrot.

(Megjegyezném, hogy az ötlet zseniális…)

Közeledik a húsvét, ami sosem volt a legkedveltebb ünnepem. Túl sok körülötte a felhajtás, a külsőség, a felesleges tradíció. Próbáltam is kivonni magamat belőle mindig is amennyire tőlem tellett, de mióta a porontyaim a szocializáció rögös útjára léptek, és az óvodai élet is jelentősen befolyásolja a mindennapjaikat, azóta ez már csak hiú ábránd. Kénytelen vagyok a tésztagyúrást tojásfújással nehezíteni…

Na, a Magyar Államvasútak is úgy van az új, Stadler gyártotta Flirt motorvonatokkal, mint annak idején mi az új ruhákkal a szocializmus setét időszakában. Csak ünneplőre! Majd ha már nem annyira szép, és/vagy a hétköznapi viselet már nem vállalható, akkor majd használhatjuk mindennapi viszonylatban is.
Szóval vannak ezek a szép új szerelvények, tágasak, világosak, kényelmesek, van rajtuk utastájékoztatás, meg alacsonypadló, de csak a késő esti jártatokon meg hétvégén lehet találkozni velük a hatvani vonalon. Pedig direkt azért kerültek ide, mert az elővárosi utasforgalom nagysága indokolttá teszi. Mert megéri, mert használják a népek. Csak persze ha használják, akkor össze is koszolják, és akkor már nem lehetne reprezentációs célra használni.

Megleptem a tündérhercegnőimet egy újabb mese DVD-vel, ha már betegen otthon kell lenniük, akkor ne unatkozzanak nagyon. Gyermekkorom legnagyobb kedvencét a Jamie és a csodalámpát vettem meg nekik. Korszakos. Egyrészt a főcímdal hihetetlenül rebellis, akár az alkotás korát, akár azt nézzük, hogy ez egy gyerekeket megcélzó mesesorozat. Másrészt a Kakkukia maga egy hatalmas lsd trip. A szereplők megalkotásáért külön-külön is elmegyógyintézetbe kerülhettek volna az alkotók, de így rendszerbe foglalva kimondottan közveszélyesnek tűnik a dolog. Még jó hogy a csajoknak bejön. Én meg a mai nap mottójává teszem Segíts Elek egyik beköszönését:
- Neked van szükséged segítségre? Sajnos nem érek rá, ki kell fényesítenem a sünöm tüskéit!

Tegnap a tavaszi nagytakarítást kipihenendő tettünk egy rövid felfedező kirándulást a falut körbevevő erdőben. Találtunk egy kis tavat a dombok között, nem kell egy nagy tóra gondolni, igazából egy kis kacsaúsztató, de a környéke az mesés. Mohos tuskók, óriási öreg tölgyek, rengeteg ibolya, nyugalom. Láttunk baglyokat, meg egy őzet, és felmásztunk a dombtetőn a vadlesre. Nagy valószínűséggel többször visszatérünk majd, főleg hogy rengeteg szamócatövet is láttunk az ibolyák között…