szuperapu

Spórolás gyanánt szeretett kormányunk a közösségi közlekedést is meg akarja kicsit birizgálni. Lelke rajta, mert végül is van benne potenciál, ha csak azt nézzük, hogy az utazóközönségnek csak 15 százaléka fizet az igénybe vett szolgáltatásért teljes árat. Persze nincsenek illúzióim: a szavazóbázis combos hányadát adó nyugdíjasokat és a nekik nyújtott kedvezményeket továbbra is szent tehénként fogják kezelni. Pedig…
A 65 év felettiek ingyenes utazása a társadalom e körön kívüli részének semmiféle hasznot nem hoz, ami egy szociális támogatástól azért elvárható lenne. Tehát ez így nem más, mint nyugdíj-kiegészítés, mégpedig az igazságtalanabb formából. Mert nem a falusi nyugdíjasokkal van tele a villamos, nem a kisnyugdíjas vonatozik ingyen a gyógyfürdőbe, hanem a tehetősebb nagyvárosi kortársaik.
És nem kell sirám, hogy akkor miből fizetik ki az utat az orvosig, mert egy kismama/kisgyerekes szülő hatványozottan többet jár orvoshoz, (most is) teljes áron…

Tegnap dacolva a mínuszokkal társadalmi szerepbe helyezve magamat egy fővel növeltem a tömeget a Parlament előtt. Jó volt látni, hogy vannak még az országban jó páran, akik kulturált módon tudnak nemtetszésüknek hangot adni, akik kiállnak a jogaikért. És jó volt látni a tömegben fekete-vörös zászlót lengető fiatalokat. Van remény…

Sokszor hallani a hírekben olyan balesetekről, amikor valaki a működő sorompó ellenére hajt a sínekre és ott vesztese lesz a mozdonnyal való gyors találkozónak. Hozzátartozik a jelenséghez, hogy valószínűleg sokkal többen vannak, akik megússzák a dolgot, de vajon miért kockáztatnak? Nehezen felfogható. Annak, akinek nem halad át nap, mint nap egy-egy ész nélkül üzemeltetett vasúti átjárón. Például a minap reggel 7:17-kor az orrom előtt engedték le a sorompót Gödöllőn a Köztársaság úton, 7:24-kor áthaladt Hatvan irányába egy személyvonat és 7:28-kor már szabad jelzést is kaptam. És ez nem egyedi eset! Persze én soha nem hagynám figyelmen kívül a tilos jelzést, annak ellenére, hogy emiatt duplájára nő az utazással töltött idő és/vagy (nonszensz módon) emiatt késem le a vonatot, de megértem aki ezek után nagy igyekezetében nem veszi komolyan a sorompó tiltó jelzését.

Tudom, hogy a kormány ténykedése ellenére kifelé mászunk éppen a gazdasági válságból, de a makrogazdasági mutatók és a tőzsdeindex egyelőre még nem gyűrűzött be a családi költségvetésbe. Így hát tovább dívik a kotyvasztás konyhafronton, miszerint a receptet és a menüt a fellelhető hozzávalók határozzák meg. Persze ez nem feltétlenül olyan rossz, mint amilyenek hangzik.
A minap például egy egész pofás kis hallevest sikerült összedobnom, és ezzel a fagyasztóban hencsergő tengeri halfilé és haltörzs dirib-darabok léptek elő maradékból főszereplővé. Olajon újhagyma és tört chili kíséretében kicsit megpirítottam a még apróbbra vágott és besózott halat, megszórtam őrölt koriandermaggal majd felöntöttem kókusztejjel (ami jelen esetben házilag készült: kókuszreszeléket leforráztam forró tejjel aztán hagytam kihűlni) és csirke alaplével (ami jelen esetben vizet és egy leveskockát takart). Ízesítésként méz és citromlé került még a fazékba, aztán rövid forralás. Kifőtt spagetti tésztára szedve szervíroztam.
Ilyen amikor nem a lét határozza meg a tudatot, hanem a tudat a (hal)lét...

A budapesti utazóközönséget a metrók mozgólépcsőjén jobboldalra szoktató Facebookos csoportról már beszámoltam, mikor is egy szórólap erejéig kiléptek a való világba. Nem tudom, hogy ennek, vagy másnak köszönhető, de lényegesen többen közlekednek azóta civilizált módon. Persze még korántsem mindenki. De ezek a renitensek már számosak, s napi jövés-menésemben számolom is őket – statisztikai jelleggel. Persze a mintavételezés nem teljesen reprezentatív, jórészt az Astoria és a Keleti pályaudvar megállóhelyekre szorítkozik, de így is érdekes a tapasztalatom. A baloldalt ácsorgók több mint kétharmada nőnemű, azon belül pedig jórészt (ránézésre) 50 év felettiek. Biztos valami számomra rejtett, de egyébként nyilvánvaló szociálpszichológiai törvényszerűség van a háttérben, de én csak egy szintén közlekedésbeli devianciával tudom ezt párhuzamba állítani. Meglátásom szerint ugyanaz a típus akadályozza a többieket a mozgólépcsőn, aki a metrókocsiba csak azért száll fel elsőként, hogy aztán az ajtóban lecövekelve 3-4 megállóval később elsőként tudjon kiszállni.

A magyar filozófusok elitje ellen intézett gusztustalan hecckampány margójára csak egy kérdést szeretnék biggyeszteni:
A jobboldal most azt akarja demonstrálni, hogy a megregulázatlan sajtó hogyan tud besározni hazugságokkal és csúsztatásokkal köztiszteletben álló embereket, vagy egész egyszerűen csak egy ilyen primitív és olcsó módszert tudtak elővenni a másképp gondolkodók megfélemlítésre?

Lebor Budapest protokoll című könyve hátborzongató. Főleg most, főleg így. Az Agave kiadó merészet húzott, hogy még a választások előtt kihozta, én meg még merészebbet, hogy kivártam, és csak most kezdtem olvasni. A valósághoz ezer szállal köthető, a jelenbe ágyazott szinguláris disztópia. Ráadásként érdekes azt is olvasni, hogyan lát minket és Budapestet egy külföldi.
Részletek később…

Szülőként próbálom a lányainkat és képességeiket amennyire csak lehet objektíven nézni, és a helyén kezelni. Ezzel együtt is azt kell mondanom, hogy nem csak gyönyörűek, hanem végtelenül okosak is. A nagyobbiknak most már van róla papírja is. A félévi értesítőjében mindenben a legjobb minősítést kapta, ráadásként magyarból, matematikából és rajzból külön dicséretet is. Ez utóbbi nem annyira fontos, sokkal inkább az, hogy a felmérőit eddig pontveszteség nélkül abszolválta.
(Persze a városi rajpályázat első helye, meg a mellé tűzött igazgatói dicséretet is dagasztja a mellünket. Kicsit… )