szuperapu

Mostanság keveset olvasok. (Mert ugyebár inkább firkálom a könyveket…) De ez nem jelenti azt, hogy elmúlna hét, hogy ne fognék a kezembe könyvet. A múlt héten például Gaiman az Agave-nál frissen megjelent opusát tettem magamévá, a Temető Könyvét.
A Coreline után végre megint egy vérbeli mesét kaptunk a mestertől, csodálatos szörnyekkel, szellemekkel, varázslattal és ezúttal egy kis krimivel. A történet kiindulópontja az, ami a Coreline-ban csak baljós lehetőség: a szülők elvesztése, és helytállás egy idegen és veszélyekkel teli világban. Egy olyan furcsa világban, ami a valóság torz tükörképe. A séma nem titkoltan Maugli kiplingi meséjét követi, de az, hogy ez az alap az élvezeti értékéből semmit nem von le, mert a rárakodó rétegek, a lendületes történetvezetés párhuzamos szálak gabalyítása és kibogozása, egymásba fonása elfedi a nyilvánvalót. Plasztikusak a karakterek, jók a dialógusok, érződik a háttérmunka. És filmszerű az egész, szóval nem lepődnék meg, ha a hollywoodi álomgyár erre a könyvre is lecsapna.
És elmondanám, rég fejeztem be olvasmányt úgy, hogy sajnáltam, hogy vége…

Nem sűrűn szoktam zenéről értekezni itt, de azt azért még a virtuális ismerőseim közül is többen sejthetik, hogy a kedvenceim nem nagyon szoktak a Viva Comet-en díjat kapni. Szóval nem az egyszerű és populáris zenék foglalják a megabyte-okat az mp3 lejátszómon, sőt ha tovább akarom árnyalni a képet, akkor a színes eklektikából, ami a zenei érdeklődésemet jellemzi a ska-punk-hardcore vonalat emelném ki. Ebből a szegmensből két kedvencem a közelmúltban, hosszú hallgatás után újra albumot jelentetett meg. Mindkettő korszakos, de a Mighty Mighty Bosstones Pin Points And Gin Joints című hanghordozója különösképp megérte a várakozást, még ha kicsit más is lett, mint amire számítottam. A hosszú kihagyás eredményeként egy igen eklektikus anyag került ki a bostoni srácok keze közül. Van az albumon minden, ami a ska stílus szinte egész spektrumát lefedi, talán csak az egykor rájuk oly jellemző ska-core az, ami kissé nehezen felfedezhető. És kicsit öreges lett az anyag. De jó értelemben…, mert végül is már nem fiatalok.
Ahogy én sem.

Jóanyám egy fantasztikus DVD sorozattal lepte meg a lányokat. Tematikus természetfilmek, gyerekeknek szóló kis ismeretterjesztő füzetecskékkel, meg a veszélyeztetett fajokat felvonultató kis kártyákkal. Rá is vetette magát a nagylány, és mi jó szülőként vele örültünk meg annak, hogy végre nem a Hannah Montana megy tévében. Egészen addig, míg az elefántfókákhoz nem ért. Azt eddig is tudtam, hogy nem az esztétikus megjelenésük miatt kell szeretni ezeket a jószágokat, de hogy nincs olyan tetszőlegesen kiragadott cselekvési formájuk, amit vacsora közben végig lehetne nézni azt nem gondoltam volna. A hímek nem orrvérzésig vívnak, hanem azzal nyitnak, az ellés anélkül is ronda, ha eltekintünk a méhlepényt és a magzatburkot csipegető sirályoktól, amik az egyébként is épületes látványt nyújtó alkalmi szex közben agyonnyomott kisfókát is ugyanúgy és azonmód betermelik.
Ezek után ideges gyorsasággal és némiképp öklendezve nyúltam a távirányítóért miközben a kiscsalád hölgytagjai kórusban visítottak.
Majd azon nyomban feljelentettem a kiadót az ORTT-nél!
Egy 12-es karika minimum ráférne…

A nagylány a születésnapjára kapott görkorcsolyával szorgalmasan, illetve inkább eltökélten gyakorol, aminek következményeképp egész ügyesen tud más közlekedni. És már ügyesen is tud elesni. És ez utóbbinak a gyakorlása nem veszi el a kedvét, ahogy a biciklizés során sem hátráltatta túlzottan egy-egy horrorisztikus nagy borulás. Ügyes, elszánt, és vagány… pár év és egy Roches-szel a lábán (vagy egy BMX-en ülve) szántja a félcsőt.

Update: nem vagyok elfogult szülő! Bizonyító erejű videofelvétel itt és itt

A helyzet az, hogy végtelenül elszomorít a helyzet. A politikai. Mármint amit kis hazánkban művel a kormányzó erő, kétharmados többségének biztos tudatában. Mert egyrészt fejetlen kapkodás folyik, gesztus jellegű intézkedésekkel és megfontolatlan nyilatkozatokkal. Másrészt félelmeim beigazolódását látom, amikor a hatalom központosítása és kiterjesztése irányába tett öles léptekről szóló híradásokon szörnyülködöm. Sötét idők jönnek, még akkor is, ha gyorsan elfelejtjük, hogy két hét alatt sikerült az Orbán érának majdhogynem bedöntenie a forintot, és lenulláznia a szlovákiai magyarok parlamenti képviseletét.
Mert mi lesz itt, ha végre tényleg tudatosul bennük, hogy elhagyhatják a rájuk száradt ellenzéki bohóc szerepét, és teljes mellszélességgel, gátlástalanul és minden pátosz nélkül azzal foglalkozhatnak, ami tényleg fontos. A saját boldogulásukkal…

Levonult egy újabb árvízhullám, és bár a munka java még hátravan, talán most már nem követek el olyan nagy kegyeletsértést, ha egy kicsit más oldalról is megvilágítom az események mibenlétét. Mert azt majd’ mindenki tudni véli, hogy a hátérben a már az időjárást is érezhetően befolyásoló környezetszennyezés áll, azt mégsem hallottam sehol, hogy a kialakult helyzet okai között a helyi emberek helyi környezetpusztítása is vastagon benne van.
Persze az utóbbi hetek esőmennyisége az átlag sokszorosa volt, de ennek hatása (a lefolyó víz mennyisége és intenzitása) sokkal mérsékeltebb lett volna, ha az észak-magyarországi emberek az utóbbi húsz évben nem irtják ész nélkül a környező erdőket.
A természet mindig visszavág!

Na, focit mostanság sem nézek, még mindig nem tud lekötni.
Nézem helyette (ha már a televíziót akarok nézni) mondjuk a Blues Brothers-t ami annak ellenére az egyik kedvenc filmem, hogy finoman szólva nem rajongok a zenés filmekért. (Nem azért mert általában musicalek dalbetétei nem az én általam preferált zenei stílusok jegyében fogantak, hanem mert ezekkel a közjátékokkal oda az illúzió, és a film ugyebár az illúzió művészete.) Az említett filmremekben persze tényleg jó a zene, és még sokszor a helyén is vannak a zenés jelenetek, egy két kivételtől eltekintve. De emellett kultikusak a dialógusok, elmebetegek a kikacsintások a filmből, és sokszor meglepően zseniális az operatőri munka. Kultfim, na!
A történet persze mellékes, viszont rengeteg kocsit összetörtek…

Rég jártam erre... Kérdés hogy hiányzott-e bárkinek az itt, több kevesebb rendszerességgel, megjelenő nagyobb mennyiségű karakterhalmaz? Nekem se nagyon, de lehet hogy megzörgetem a klaviatúrát valami aktuális történés okán a közeljövőben.
Talán...