szuperapu

A 80-as évek annak ellenére nem tartozik a kedvenceim közé, hogy a boldog gyermekéveim nagyobb részét tudtam le akkor. Meg ugye a nosztalgiázást sem tartom egy felemelő szórakozásnak, mégis elmentem a Tandem Blogreál partyjára. És persze, hogy jól szórakoztam. Tovább bővítettem és ápoltam a kapcsolati hálómat és időnként csendben hallgattam másokat. Rácsodálkoztam a kivetítőn futó régi rajzfilmekre, zöldpettyes muffint majszoltam és traubit iszogattam. Korán távoztam, vagy legalábbis korábban, mint szerettem volna, és most is hiányoltam néhány arcot. Vagy lehet hogy az arc megvolt, csak név nem volt hozzá...?

Szerelemtes kicsi feleségem, ma, hosszú évek után, állásinterjún volt. A MÁV igyekezett megnehezíteni a dolgát, de még az egész Keleti pályaudvar lenullázása és az ezzel párhuzamos elégtelen tájékoztatás sem tudta eltéríteni attól, hogy pontosan megjelenjen a budai irodában. Ha ezt a momentumot hozzácsaphatná a pályázatához, alátámasztandó, hogy milyen agilis, és pontos, akkor tuti nyerő lenne.
De még egy kör lesz. Próbamunka.
De azt már lendületből, optimistán...

Teljesen elfelejtettem ezidáig nagynyilvánosan bejelenteni, hogy az érdeklődés teljes hiánya miatt, (és éppen ezért) észrevétlenül elhunyt az Ízléses Pofonok nevezetű vizuálkritikai blogom.
Az okokat még keresem... Pedig időnként igencsak naprakész voltam (elsőként írtam kritikát a Magyar Rádió új, és a londoni olimpia logójáról), bennfentes információkat szolgáltattam a hazai CowParade eseményeiről, írtam egy gyászbeszédet a Kultiplex tűzfaláról, és egyedül az országban beszámoltam a moszkvai Bench of World-ről, no meg persze sorban ontottam a kiállítás beszámolókat. Többek között.
Kevésnek bizonyult. Remélem legalábbis, hogy bennem volt a hiba...

A Nagycsarnokba nagy mennyiségű ruccola érkezet, ezért most, még mielőtt belemerevednék a vegetáriánusok ősellensége szerepbe, megosztom a nagyvilággal a mai vacsoránkat. Illetve csak a receptjét.
A ruccolát nyakon öntöttem fokhagymás oliva olajjal, citromlével, megszórtam sóval-borssal és rádobtam egy fürtnyi negyedbe abritolt koktélparadicsomot. Az elegyet összeforgattam. Főt tésztára kupacoltam és megszórtam túróval (kecskegomolyával vagy ricottával).
Fehérborral kísértem le, ami most egy 2007-es évjáratú pázmándi Juhfark volt.
Jóétvágy nélkül is működik...

Ezt is megértük!
A nagylány házifeladatot hozott haza.
Természetesen rajzos a feladvány. Az óvónéni biztos úgy gondolja, hogy nem rajzolunk eleget...

A kulturális járulékkal sújtandó termékek körének kiszélesítése (aka internetadó, aka nyakkendőadó, aka giccsadó), egy régi kérdést vetett fel bennem újra. Mégpedig, hogy mi a fészkes fenének kell az államnak támogatnia a művészetet? Ne támogassa! Főleg ne úgy, ahogy azt az NKA, vagy a jelenlegi kultuszminiszter teszi. Mert az nem más mint a szokásos magyar mutyizás, kontraszelekció, államilag erőltetett ízlésformálás.
A szocializmus véget ért, nem divat már a központilag irányított kulturális forradalom, és az kormányzati újraelosztásnak is van egy kis fals kicsengése. Hagyják az emberek zsebében a pénzüket, majd ők elköltik. Lehet hogy  giccsre, vagy sörre, de a saját szájuk íze szerint teszik.

Az HBO műsorra tűzte a Casino Royale-t, amiről újra az eszembe jutott, hogy még soha egyetlen James Bond filmet sem láttam. Ahogy nem olvastam el soha egy indiános-cowboyos regényt sem. Ezek az élmények kimaradtak az életemből, nem hiányoznak és valószínűleg nem véletlen, hogy nem keresztezték eddig az utamat. Csak furcsa. És emiatt sokan biztos hitetlenkedve néznek rám, ahogy én is elhűlve szoktam fogadni a tényt, hogy van olyan ember, aki nem tud kosárlabdázni.

Paul McCartney is azon téveszme mellett foglalt állást, miszerint a bolygónk végromlását a húsfogyasztás fogja okozni.
Tipikus álszent demagógia! Valószínűleg az egykori gombafejű is a lelkiismereti problémáit vetíti ki (szerintem a vegaság is valami túlkompenzáció nála). Biztos rosszul érzi magát attól a ténytől, hogy a koncert-turnéin rengeteg energiát pazarolt, utazásai során (például, amikor Indiába röpködött a szellemi vezetőjéhez hetente) elfüstölt pár tonna szénhidrogént, és beborította a világot lemeznek nevezett le nem bomló műanyaghulladékkal.
Szerintem mindenki a saját háza táján sepregessen, és ne mással mentesse meg a világot, amíg azt saját maga is megteheti!

Aktívan töltöttük a hétvégét. Ami most nem csak a televíziós sportközvetítések végigszurkolásában merült ki. Volt kertrendezés, séta az erdőben, szomszédolás, kirándulás a veresegyházi medve-otthonba. Kár, hogy közben leamortizáltam a bal lábamat. A lábujjtörés is erősen csökkentette a komfortérzetemet, de a kutyánknak igazán nem kellett volna hazavágnia a térdemet...
Bár ezzel eldöntötte a régi kérdést: műttessem meg az idén, vagy halogassam még egy kicsit?