szuperapu

Nagy pelyhekben, sűrűn esik a hó!
És ez eszembe juttatja, hogy lapátolhatom majd idén is havat, ahelyett, hogy búvárkodnék a Karib tengeren egész télen.
Gyász.

Először is: nincsenek illúzióim, szinte minden élsportoló doppingol. az úszók meg tényleg mind. Így előnyhöz senki nem jut (legfeljebb a fejlettebb vegyipari hátérrel rendelkező országok sportolói - ld. Phelps), etikailag tehát már nem annyira aggályos, legfeljebb egészségügyileg veszélyes. Ettől még persze a szabály, az szabály. És a szabály betartására, többek közt, a WADA hivatott. Azzal, hogy ellenőriz. De nem azzal hogy csőbe húz, hazudik, ármánykodik. Persze nem az első, hogy valaki a vélt vagy valós hatalmával visszaélve próbálja a frusztrációit kompenzálni, de tehetné ezt akár elegáns módon is. Mondjuk úgy, hogy rendesen végzi a munkáját, nem úgy ahogy most a MACS járt el.
És egyébként is hazudni csak szépen, ahogy  a csillag megy az égen..., és következetesen.

A kiscsaládban uralkodó létszámbeli női túlsúly előrevetít néhány aggodalomra okot adó bonyodalmat. Gondolok itt például azokra a bizonyos nehéz napokra, ami a természet szeszélye szerint összhangban, és egyszerre támadnak majd. És ebből ma némi ízelítőt kaphattam, minthogy a csajok hihetetlen nyűgösen, nyavajgósan indították a napot. Plusz a nejemből előbújt a feminista, és azon téveszméjének adott hangot, miszerint Ő nem az én tulajdonom...
Még egy ilyen esős reggeleken is tudunk tréfálkozni!

Ma megint erősen elgondolkodtam azon, hogy a Kárpát medence levegője rossz hatással lehet az agysejtekre. Vagy legalábbis világviszonylatban nézve erős szembeszéllel néz szembe kis honunkban a logikus gondolkodás. Történt ugyanis, hogy egy készségfejlesztő játékot visszarendelt a gyártója, merthogy kábszerként is használható, s ezen tulajdonsága nem egyeztethető össze semmilyen pedagógiai módszerrel. A világon mindenhol gond nélkül és dalolva küldik vissza a hibás terméket, míg kis hazánkban a forgalmazó büszkén nyilatkozza, hogy a játékszerrel minden rendben, minden engedélye megvan, minden szabályos...
Hova születtem?!?

Továbbra is a kereslet határozza meg a piacot, így a családi konyha felhozatalát is, tehát maradok a leveseknél. Most éppen egy családi receptnél, amit a családi legendárium a Nyitrai dédnagyapám amerikai kiruccanásához köt. Az, hogy receptet a nélkülözés szülte, vagy valami indián törzs sámánja, azt nem tudni, mindenesetre én még nem találkoztam vele sehol. Ez a paradicsomos hagymaleves.
Sok-sok hagymát félkarika formában némi olajon kicsit megfuttatunk, majd felöntjük lehetőleg házi paradicsomlével és szükség szerint vízzel, hogy semmiképpen ne legyen olyan sűrű mint a hagyományos paradicsomlevesek. (A házi paradicsomléhez szükségünk lesz egy zacskó paradicsommagra és egy nagymamára, amihez adunk némi szabadidőt és opcionálisan üres üvegeket.) A fazékba, illetve a paradicsomlébe kerül ezután vastag hasábokra vágott krumpli, só, bors, esetleg cukor és/vagy ecet ízfokozás gyanánt. Amikor a krumpli már majdnem megfőtt, a forrásban levő levesbe ütünk egész tojásokat, mégpedig úgy, hogy egészben maradjanak. (A tojások száma a családtagok számától és azok tojáshoz való viszonyától függően változik, nálunk kettő per fő.) Ha tojások megfőttek, akkor megfőtt a leves.
Jóétvágyat!

A nagyszülők rendszerint szembe mennek a szülők nevelési elveivel. Ez azt hiszem így természetes és állandó, én személy szerint kamaszkorom óta teljesen más alapokon nyugvó pedagógiában hiszek. De az, hogy a szemem fénye barbie-babát, meg én-kicsi-pónim-at kap, az már sok. Az hogy ízlésromboló de még ráadásul a barbie-nak se mellbimbója se köldöke nincsen. A nejem meg nem engedi hogy legalább ez utóbbi problémát orvosoljam, merthogy nem rongáljuk a játékokat. És ez is egy sarkalatos nevelési elv. Amiben még a nagyszülőkkel is egyetértünk.

Utálok költözködni!
A hétvégén az emlékeimet költöztettem. Illetve a tárgyiasítható emlékeket próbáltam összepakolni nagymamám házából, amit a szüleim több okból megtámogatva kénytelenek voltak eladni. Így most a rengeteg vakációt, karácsonyt, disznóvágást, születésnapot, lakodalmat, biciklizést, szalonnasütést és egyebeket a fotók mellett segít felidézni egy fej nélküli Szt. Antal szobrocska, egy rokka, egy cséphadaró. Talán. És közben megszakad a szívem, hogy többet nem mehetek be abba a házba...