szuperapu

2008-ban itt a világvége!
Ezt persze minden évben belengeti valaki az ezredforduló óta, de most tényleg lehet benne  valami, merthogy unatkozó nyugdíjasok egy jól kvalifikált csoportja egy fénysebességre gyorsított csupasz atommagokkal gerjesztett fekete lyukkal próbálja megoldani a nyugdíjrendszer világszerte megsokasodott gondjait. Különösen szomorú, hogy pont egy ilyen gyenge évvel zárjuk szereplésünket az univerzumban. Mert hiába sorjáznak a listák az év albumairól, filmjeiről, könyveiről, azért mindent összevetve elég gyengécske év volt. A popzenében nem történt semmi említésre méltó. Megemlékeztünk arról, hogy 30 éve a Sex Pistols (és a punk mozgalom) fenekestül felforgatta a világot, és örvendeztünk, hogy újra összeállt és koncertezik a Jesus and Mary Chain. Ahelyett, hogy előre néznénk... A film világában sem futottam bele semmi felejthetetlenbe, bár még a Persepolist nem láttam, könyvet meg már nem is olvasok. Csak az Angst-ot. Nagy Gergőtől.
Még szerencse, hogy jómagam a világtendenciával szembemenvén megint életem legjobb évét tudhatom a hátam mögött. És ha elmarad a világvége, akkor 2008 az én évem lesz!

Húsz éves A Kispál és a Borz!
És bár jómagam már a tavalyi Sziget kapcsán kifejtettem, hogy nagyon messzire kerültünk egymástól, azért ennek a hírnek kapcsán a nosztalgiázás ingoványos területére tévednék, újra. Mert az úgy kezdődött, hogy egy ismerősöm nővére a pécsi egyetemre járt, és hozott egy kazettát 90-ben, vagy 91-ben, amin volt egy demó (Meg néhány nagyon jó minőségben rögzített Balaton nóta a Mariettával!)...
Aztán a 92-es EFOTT-on össze is haverkodtunk a bandával, és sokáig szinte minden elérhető koncertjükön ott voltam. És tényleg volt a dolognak valami perverz bája, de lehet hogy csak a korszak tette. Aztán elmúlt, illetve megváltozott. És nem érzem, hogy most feltétlenül ott kellene lennem...

Zenekart fogok alapítani!
Nem mintha unatkoznék, vagy nagyon vágynék valamiféle rocksztár státuszra, csak már több mint tíz éve nem zenélek, és felgyülemlettek bennem olyan kreatív energiák amiket máshogyan nem tudok kiélni. Vagy legalábbis úgy érzem, hogy szükségem van rá, hogy zenéljek. Zenekarozak. Van egy nagyon friss, nagyon eredeti koncepcióm a stílusirányt illetőleg, amire ráharapott egy-két aktív zenész ismerősöm. Szervezkedünk, csiszolgatunk, gyűjtögetünk. Persze, nem fogunk már holnap, vagy jövő héten stúdióba vonulni, és nem ez lesz az életünk fő csapásiránya, de hobbinak nem lenne rossz. És még akármi is kisülhet belőle...,
ha nem reked meg terv szinten.

A legutóbbi Rock am Ring közvetítés során, amit az MTV2-n adtak, kicsi szerelmetes feleségem igencsak megkedvelte a Linkin Parkot, illetve konkrétan az új albumukat. Hát én meg beszereztem neki. Hát most elég sokat hallgatom én is...
De azért nem fáj, csak fura, hogy kamaszkorában a Bonanza Banzai-ért rajongott. (Akkor biztos nem álltam volna szóba vele.)

A Petőfi Rádiót azóta hallgatom, mióta interjút készítettek velem. Ez a momentum juttatta ugyanis eszembe, hogy létezik egy ilyen adó is. A júniusi profilváltás óta meg egész egyszerűen nem tudok leszakadni róla. Az Est FM óta nem volt alkalmam ilyen jó zenei profilhoz. És igenis a közszolgálatiság tárgykörébe tartozik, hogy ebben az elkorcsosult/elmaradott ízlésű országban valaki igényességre nevel azzal, hogy minőségi popzenét sugároz.
Persze az unatkozó nyugdíjasok az eltelt közel másfél hónapban biztos több raklapnyi kefét rágtak meg, de én örülök neki hogy az élet visszavett egy szeletet magának a világból.

Teljesen rácsúsztam a torrentezésre. Ami állítólag egyfajta internetes bűnözés, de hát ilyen a világ, én meg sodródom bele a bűnbe. De nem tudok betelni azzal az érzéssel, hogy csak egy gombnyomás és olyan együttesek teljes diszkográfiájának jutok a birtokába, amiknek egy-egy albumáért köveket kellett megmozgatni a kilencvenes évek elején. Példának okáért lehúztam az összes Jesus and Mary Chain lemezt is, és megint visszafiatalodtam egy kicsit, és előtolultak a képek a Wave hanglemezboltról, meg kazettás korszak alkonyáról...

Tegnap debüt videoklip-válogatást néztünk az mtv2 nevezetű rockzenére szakosodott zenecsatornán. Számomra főleg a régebbi bandák indulását felidéző darabok jöttek be, a már sokszor emlegetett nosztalgiázás okán. De lányaimnak szinte mindegyik újnak hatott, legalábbis videoklipként. A kisebbiket például, mondhatni szó szerint, megbabonázta a Papa Roach bemutatkozó nótája.
Kérdés, hogy kamaszkorában, lázadásként, mit fog hallgatni?

Idén a Nagyszínpad fellépői között a Madness!
Persze tudom én hogy undorító módon már megint a nosztalgiázás rózsaszín posványára tévedek, de jóleső érzés tölt el, hogy élőben láthatom fiatalkorom egyik nagy kedvencét. Persze jön a NIN is, és őket is nagyon..., de valószínűleg idén is csak egy napot tudok kiszakítani az igen-igen zsúfolt határidőnaplómból.

A gyereknevelés, ugyebár, óriási felelőség. És sok áldozatot követel. Például lépést kell tartani a popkultúra változásaival, hogy idővel ne legyen annyira kínos a kamaszkorú utódoknak, hogy apjuk is van. Én töröm magam, veszem a Wan2 meg a Pep! magazint, nézem az MTV2-t, de a mai rockzenei színtér nem sok újat mond nekem. Nem mondom, van egy-két banda, akik elég dühösek, ott vannak a hangszerek és sokszor a témák is... De mégis. Vagy mégsem.
Pedig a rockzenét a húszévesek csinálják. És én előre fázom tőle, hogy ezzel a hozzáállással előbb-utóbb kizárólag unatkozó nyugdíjasok zenéjét fogom hallgatni.

Tegnap a kisebbik tündérhercegnőm összepocsékolta a Guns 'n' Roses The Spaghetti Incident kazettáját. Az MC-t az anyukájától örökölte, a kifinomult zenei ízlését meg tőlem.

Találkoztam a kis félszemű kínaival. Nem a Blahán, onnan kiszorították a pánsípon R. Claydermannt félplaybackelő indiánok. Ehhez nem tudtam mit hozzászólni, mert az én zenei ízlésem nem irányadó - nálam megállt az idő a Clash 79-es London Calling című albumánál. De a közelgő karácsonyra való tekintettel ezzel be is rekesztettük a zeneművészeti dialógust és rátértünk az üzletre.
Vettem egy láncfűrészt és egy tucat sokkolót. Idén ezek a menő cuccok.

Hazaérve az én nagyon okos oldalbordám felhomályosított, hogy a tisztaság fél egészség, a tiszta feleség pedig egy egész egészség.
Ezen okfejtés hatására újra beleszerelmesedtem, és azon nyomban elénekeltem neki a Leningrád Já ták ljublju tyebjá örökérvényű slágerét.
Kár hogy nem ért oroszul.

Nem mondhatnám felhőtlennek a kedélyállapotomat, de van aki még nálam is szarabbul érezte magát.  A Ferenc körúti metróállomáson ottjártamkor például épp egy önként távozót csomagoltak fekete zsákba. Legyen neki könnyű a föld, ha már az életét nehéznek érezte.
Persze nekem ettől nem lesz jobb kedvem, sőt a az ily módon bővülő viszonyrendszer még jobban lelomboz. És ilyenkor mindenen felhúzom magam.

A Keresztapa zenéjét játszó összes utcazenész összes kutyáját össze fogom rugdosni!!! Tessenek már kivenni a szegényes repertoárból ezt a tételt!
Köszönöm.

A lányok rákattantak a Stray Cats-re.
Minden este bulizunk. Mi mást is lehet ugyebár csinálni forró nyári estéken?