szuperapu

Óraátállítás.
Nem az a bajom vele, hogy idejétmúlt és haszontalan. És még csak az sem, hogy a velem egyháztartásban élő kiskorúak és egyéb ösztönlények (úgy mint a szőrös négylábú barátaink) erősen megzavarodnak az átállás során. Hanem hogy a most elveszített napfényes tavaszi óráért egy nyirkos, hideglelős októberi órát kapunk majd kárpótlásként. Azt hiszem nem erre az üzletre találták ki a minőségi csere fogalmát!

Egyre inkább hajlok afelé az álláspont felé, hogy jöjjön az előrehozott választás, jöjjön Orbán Viktor és udvartartása. Feltéve ha meglépi a kötelezőt. De sajnos a dolgok jelenlegi állása szerint a jobboldal vezére pont olyannyira alkalmas a válság kezelésére mint a többi parlamentben bohóckodó társa. Ungváron a kárpátaljai magyarok és a világ elé tárta ugyanis a hős vezér pártjának egyik legfontosabb (az ismert kettőből az egyik) programját, miszerint az ő eljövetelével eljő a hőn áhított kettős állampolgárság a határontúli magyarok részére. Aha. A válságból a kiút az ha a csökkentett adókból és járulékokból még pár millió eltartottat a nyakába vesz az ország!
Kezdhetünk pánikba esni..., vagy legalábbis tartsuk mindig kéznél a törölközőnket!

Ez a nagy gazdasági válság egy valamire jó: megtanít spórolni. És legitimálja  kotyvasztást, amit én oly nagy élvezettel szeretek művelni.
A maradékok egyik legjobb felhasználási módja nálam az omlett. Pár perc alatt kész és meglehetősen laktató. A spájzban kallódó zöldségeket (pl. hagyma, sárgarépa, gomba, petrezselyemzöld, cukkini, zeller, stb.) szabadon választott keverési arányban apróra vágva kis olajon megfonnyasztjuk, rádobjuk a hűtőben talált sonkát felcsíkozva, szórunk rá egy kis szezámmagot, majd az egészre rázuttyantunk 4-5 habosra vert tojást. Amikor az alja megsült egy tányér segítségével megfordítjuk, kicsit még sütjük, majd megszórjuk reszelt sajttal és félbehajtjuk, majd azon melegében befaljuk.
Kisérhetjük sörrel, borral... jóétvággyal.

Nem vagyok egy statisztika-fetisiszta, de néhanapján rákukkantok a látogatási adatokra, és levonom a konzekvenciákat, és aztán persze marad minden a régiben. Mert például a Google szerint jelentősen tudnám növelni a látogatóim számát, illetve megtarthatnék sok új látogatót, ha erőltetném a gasztro vonalat. De hát igazság szerint nem vagyok a látogatottságnak sem a megszállottja, így marad a csapongó, ámde komplex vonal...

Önámítás a hatványon, amikor a (finoman szólva) túlsúlyos hölgyek cukormentes, más néven light kólát isznak. Igazság szerint a reklámokban mutogatott ezüst lányokra hasonlító egyedek kezében még nem is nagyon láttam efféle szénsavas üdítőt. Most akkor az van, hogy a cukormentes életmód hajlamosít az elhízásra, vagy pedig az ily módon megspórolt kalóriák csak egy jobb létre szenderült ló anális inzultálására alkalmasak.
Avagy a zéró nem oszt nem szoroz…

Hát a hazai politikai élet eddig is egy kabaré volt, amibe olyan tehetséges komikusok vittek színt mint Torgyán doktor, vagy mostanság a Répássy-Szijjártó páros, (és persze Kuncze frenetikus beszólásait sem lenne szabad elfelednie az utókornak). De mindez eltörpül a szocialisták mostani töketlen menekülési kísérletei mellett. Lassan már tényleg csak Orbán Viktort nem kérik fel a miniszterelnöki posztra...  Most már ott tartunk, hogy egyszerűbb lenne feladni egy álláshirdetést a Jobline-on. Ez egy vicc. Egy tragikomédia.

A szomszéd végvárból a kilencvenes évek elején két zenekar is rendszeresen át-átruccant szülővárosomba egy-egy koncert erejéig. Az egyik az August Förster Reservation, a másik az idén húsz éves a Tankcsapda.
Ők ez alkalomból a Szigeten monstre nagy bulit készülnek csapni, és én azon gondolkodom, hogy el kellene menni. Valamikor kezdetek kezdetén nagyon bejött amit csináltak, és volt olyan szakasza is a banda történetének, hogy egy ismerősöm püfölte a bőröket. De elmúltak azok az idők, a kezdetek meg tényleg a balladai homályba vesznek.
Az utóbbi pár albummal azonban újra felfedeztem őket, még mindig hiteles és friss amit csinálnak, Lukács tanár úr szövegei pedig egész egyszerűen zseniálisak. Talán megérné ’91 után újra elmenni egy Tankcsapda koncertre…

A hosszan elhúzódó válság mi szakmánk feje fölé is odarajzolta azt a bizonyos kardot, mert ugye kinek van kedve egy új arculathoz, netán egy új honlaphoz, amikor zsugorodik a piac. De egyelőre úgy néz ki, legalábbis a közvetlen környezetemben, hogy előre menekülnek a polgártársak és az egyre kisebb koncon a marketing eszközeit (is) bevetve próbálnak meg hatékonyabban marakodni. Az már egy másik összetevője az egyenletnek, hogy fizetni azt nem nagyon akarnak, vagy legalábbis nagyon olcsón meg szeretné úszni mindenki.
Ezt is.

Éjjel iszonyatos veszteség érte a magyar sportot, meghalt ifj. Ocskay Gábor!
Túlzás nélkül állítható, hogy legendás jégkorongozó volt, és ez akkor is így lenne, ha történetesen nem egy történelmi sikert elért válogatott vezéregyénisége lett volna. 2004 óta voltak szívpanaszai, és az is vitte el. A szíve. És a mienk is majd megszakad, hogy nem tehette fel a koronát pályafutására egy A-csoportos világbajnoksággal.

Mindenki azzal foglalkozik, hogy ki lesz az új miniszterelnök. Mindenki pártállásának és önös érdekeinek megfelelően, remegő szájszéleit harapdálva lesi, hogy vajon ki lesz az új főnök. Nem mintha nem lenne mindegy..., és most nem arra közkeletű alapigazságra gondolok, hogy a kisember így is, úgy is szívni fog. Hanem arra, hogy miniszterelnök ide, program oda, a parlamentáris demokráciában, ahogy a neve is mutatja az országgyűlés a legfajsúlyosabb tényező. És az tele van töketlen idiótával. A Fidesz nem fog megszavazni semmit, juszt se, se az adóemelést se az adócsökkentést, semmit, amit az ellenségeik terjesztenek elő. A keményvonalas szocik maradnak az osztogatós metódusnál, a megélhetési szocik szintén, de ők nem az elvek mentén, hanem a saját jövőjükre gondolva. A liberálisok továbbra is fejetlen csirkeként szaladgálnak majd, a fórum meg elfoglalja magát az osztódással, majd az azt követő egyesüléssel. (A Fidesz klerikális oldalkocsijával nem foglalkozunk, ők csak egy ijesztő árnyék.)
Szóval minden marad a régiben, maradunk a lejtőn.