szuperapu

Tegnap olyan hóviharba kerültem hogy vissza kellett fordítanom a Bogarat, és az állomás parkolójában hagyva buszra szálltam. A 12 km-t cca. másfél óra alatt tettük meg.
Utálom a hóesést!
Nem kell fehér karácsony!

Betöltöttem a harmincadik életévemet. Ez az életem bizonyos szakaszait nézve akár jelentős fegyvertényként is elkönyvelhető lehetne. A buli szolid volt. A józanodás meg durva.
Merthogy a telket meg kell osztani, a magyar bürokrácia pedig jócskán osztja a józanító pofonokat. Nemkülönben a hazai üzleti élet. Az országos cég országos tolvajnak bizonyult, sűrűn kellett a baseballütő és ukrán barátaim telefonszámához nyúlkálnom, hogy megkapjam ami jár.

Gyenge kezdés után, erős visszaesés.
Az immár tökéletes műszaki állapotban lévő automobilommal fejreálltam egy kanyarban. Tökéletes mélypont, a kár tetemes, a sérüléseim nem annyira, bár lelkileg már nem sokkal lehetett volna rosszabb. De mintegy fordulópontként pályázati úton megcsíptem egy országos kampányt, egy országos cégnél, és a telkünkre is akadt vevőjelölt.
A remény hal meg utoljára.

Új év, új remények. Persze egy életvidám jóbarátom gyorsan leszögezte, hogy ez nem a Halak éve lesz. Én erre gyorsan leszögeztem, hogy nem hiszek az asztrológiának nevezett marhaságban, és ennek megfelelően tönkrement a kazán, és miután a bogárszerelőnk profilt váltott, szerelőtől szerelőhöz hordtam az egyre betegebb Bogit, a nagyobbik lányunk száraz bőre pedig hatalmas problémává nőtte ki magát. És mindezek miatt le kellett mondanom egy kiállítást is.
A folytatás ettől rosszabb már nem nagyon lehet...

Lassan lezárhatjuk ezt az évet is. Készülhet az összegzés, amit ezen a platformon is megejtek majd mindenki okulására. Az elkövetkező év amúgy is borzalmas lesz közéletileg tekintve, tehát biztos jól jön majd útravalóul, mintegy mankóként erkölcsi tartásunkhoz.

Hát most nekem a A38-as hajón lenne a helyem...
De persze ott vagyok ahol lennem kell, ahol egy családapának hétköznap este lennie kell. De február 4-én biztos, hogy a PeCsa-ban leszek. Ha Összevont Szemöldökű Nyugdíjasok potyognak az égből, akkor is!

Az apám ma 56 éves!
Aki gondolja és tudja telefonszámát, és elég bátorságot érez magában, gratuláljon neki.
Én is így fogok tenni, bár maga a kor nem erény, csak múló állapot, tehát önmagában nem érdemel gratulációt, de hát...

Nyakunkon a karácsony!
Már csak ez hiányzott (mármint a nyakamon lévő dolgok közül).
Drága embertársaim pedig hihetetlen késztetést érezvén embertelen masszába állva, hullámoznak A-ból B-be, majd vissza és onnan C-be. Ezen tevékenységük közben anyagi javaikat felesleges dolgokra cserélik, annak boldog tudatában, hogy ezzel sikerült érzéseiket materializálni.
A legtöbbjüknek inkább csirkelábat kellene vennie.
Főképp most a választási plakátok árnyékában.

Az elmúlt hetekben sokat dolgoztam, és sokat tanultam.
Bár kézzel fogható eredménye azért lett ezen folyamatoknak, valahogy mégis az az érzésem hogy hiábavaló volt az egész. Vagy valami van, vagy csak a téli depresszió.
Rögvest befizetek egy kubai útra!

A mai nap kezdete nem volt valami felemelő.
Kisebbik lányunk megkapta a soron következő, kötelező védőoltás kombóját. Nemtetszését a maga módján szívbemarkolóan és velőtrázóan adta a világ tudtára.
De ez az élet rendje. Az oltás kötelező, és kellemetlen. És ez csak a felvezetés a sokkal kellemetlenebb kötelező és szabadon választható dolgokhoz.

Rég jelentkeztem,
nyakamra hágtak a dolgok és nem igazán volt időm lejegyezni őket. De az év vége mifelénk már csak ilyen. De holnap talán már újra mesélhetek az élet nagy összefüggéseiről. És firkálok is mellé.