szuperapu

Ma levezettem 500 kilométert két részletben, ami akkor is sok lenne nekem, ha mindezt nem magányosan kellett volna végigcsinálnom. De egyedül duplán fárasztó. Valahogy önmagam számára nem vagyok valami jó társaság, szórakoztatónak meg végképp nem nevezném.
Két jó gondolatom támadt mindössze.
Az egyik, hogy jó lenne teljesen céltalanul kocsikázni, csak menni össze-vissza, nem igyekezni, nem idegeskedni, eltévedni, aztán ha valami érdekeset látunk megállni, aztán egyszercsak tovább menni. Persze mindezt nem személytelen és unalmas autópályákon hanem másodrangú utakon...
A másik, hogy meg kellene állni az M5 autópálya 54. kilométerénél levő pihenőhelyen, de szigorúan csak egy percre..., aztán jót nevetni az értetlenkedő útitársakon.

Sosem voltam nagy barátja a személygépkocsiknak, gyerekkoromban egészen addig összekevertem a Skodát a Wartburggal, amíg a család be nem újított az utóbbiból egy delfinszürke példányt. Sokáig a vezetés sem érdekelt, a bütykölés meg a szerelés pedig a mai napig távol áll tőlem. Nagyon távol…
Két típus ezek ellenére, valahogy mégis a rajongásom tárgya lett. Az egyik ugyebár a VW Bogár, a másik pedig a Mini. Ez utóbbi a webes jelenlétére is nagy hangsúlyt fektet, rendszeresen írnak ki például design pályázatokat, ahol persze lehet kommentelni, és szavazni is.
És most is lehet az én munkámra is klikkelni…

Durvulnak az Artisjusnál.
Értem én, durva a világ, védeni kell a jogokat, ha durván is. Főleg ha valaki azon fixa idea mentén éli az életét, hogy a cél szentesíti az eszközt. De egyrészt mi jön a pendrive-ok megadóztatása után? Hologramos matrica kerül a ceruzákra, meg a papírlapokra? Eljön az az idő, amikor hangszerekre is ráragasztják majd, aztán meg lecsapnak az utcazenészekre? Hol lehet még elsütni ezt a sarcot? És hova kerülnek az így beszedett pénzek? Elnyeli őket a fene nagy jogvédés költséges gépezete, vagy jut belőle a honi provincialista művészek nyugdíj-kiegészítésére is?
Sokszor és sok helyen feltett kérdések. Feleslegesen feltett kérdések…
Én csak egyet szeretnék tudni, hogyan és milyen arányban részesedhetnék a befolyt összegből? Mert engem óriási kár ér, amikor az emberek a netről letöltik, vagy a kiállításon lefényképezik a festményeimet, aztán pendrive-on hazaviszik és otthon nézegetik, ahelyett, hogy megvásárolnák azokat!!!

Tavaly év végén két barátom közel másfél hónapot töltött a varázslatos kelet felfedezésével, bejárták hátizsákkal Tájföldet, Laoszt, Kambodzsát, Vietnamot. Nem kevés élményanyaggal megpakolva érkeztek haza, amiért nem kicsit vagyok irigy. Annak ellenére, hogy engem teljesen hidegen hagy az a vidék, és akkor sem mennék olyan messzire, ha fizetnének érte.
Van a közelben is felfedezni való terület bőven, meg kaland, meg szépség, meg…
Példának okáért én most fejembe vettem, hogy végig szeretném csinálni az Országos Kéktúrát, ha nem is egyben (bár az is meg lenne 40-45 nap alatt, lehet, hogy még az is beleférne), de mondjuk két etapban. Jó pár szakasz már meg volt, és láttam a Másfél millió lépés Magyarországon-t, és még arra is van ötletem, hogyan lehetne rentábilis üzletet kihozni belőle. Egy gond van csak (azon kívül, hogy nem biztos, hogy a térdeim bírnák).
A csajok nélkül másfél hetet sem bírok ki, nemhogy másfél hónapot…

A gyerekek nagyon leleményesek tudnak lenni, ha önmaguk szórakoztatásáról van szó. És most nem arra gondolok, hogy mindegyiküknek veleszületett képessége hogy változatosnál változatosabb csínytevéssel képes összeborzolni a körülötte lévő nagykorúak idegeit. Hanem arra, ahogy élvezettel fedezik fel a világ működését, ahogy játszanak ezeknek a felismeréseknek a birtokában bármivel, ami a kezük ügyébe kerül, Vagy épp csak a kezükkel.
A kisebbik tündérhercegnőm például a múltkor felfedezte, hogy a szemével tudja mozgatni az ujját! És tényleg…

Tegnap megöntöztem a velem egy háztartásban élő nőnemű családtagjaimat. Természetesen vízzel. Mivel amúgy is virágokat locsoltam, és mivel igényt tartottak a hagyományőrzés ezen formájára, útba ejtettem őket. Nem kaptam semmit, se hímes, se csokitojást. Csak éktelen visítozást...