szuperapu

Elkészült a repró-tehén, avagy a tavalyi "Tiszta vizet!" elnevezésű bocim második (de nem javított) kiadása. Holnap felrakom róla a képeket a többi közé, legyen egységes a gulya, legalább virtuálisan.
Közben persze alakul az idei tehénparádé is, gyűlnek a tervek, talán a szponzorok is. Talán idén is összemázolhatok egy tehenet. Talán nem.

Update: A szokásos helyen fellelhetőek a képek, sőt, felraktam az idei terveket is, a folytonosság jegyében.

Soha nem használok gyári fűszerkeverékeket. A vegeta szó hallatán meg egész egyszerűen üvöltve tör belőlem elő a mélyen szunnyadó gasztrosznob. Amit meg mostanában látok a tévében reklámozva, hát attól megáll az ész, a föld meg forog tovább. Húsízesítő! Intenzív húsízzel. Kész. És ha rászórom a vajas kenyérre akkor olyan lesz mint a steak?!?
Mindegy. Ez csak közjáték. Itt a tavasz, vele ugyebár a tavaszi fáradtság, aminek egyik leghatékonyabb ellenszere a savanyú káposzta, ami persze a káposztás paszulyban a legjobb, de van egy másik receptem is a hazai mezőnyből. Arra az esetre, ha már unom a savanyú káposztát a maga egyszerű valójában. Semmi flanc, csak összekeverem apróra vágott vöröshagymával a lecsöpögtetett káposztát, meglocsolom naprafogóolajjal és megszórom pirospaprikával (szigorúan házi termelésű és őrlésű cuccal) és újra megkutyulom.
Sörrel kísérve fogyasztandó, mert az is tele van vitaminnal!
Jóétvágy!
(Ja! Nem árt neki némi összeszokás. Persze ha van türelmünk.)

Mindennemű szavazáson és választáson, az azon résztvevők nem csak a saját meggyőződésük mellett teszik le a voksukat, hanem a rendszer mellett is. És ezzel vállalják, hogy alávetik magukat a többség akaratának akkor is ha az nem egyezik az ővékkel. Ezért nem járok e fajta szeánszokra. Rám ne tukmálja senki az akaratát, de még a véleményét is csak szőrmentén.
Az más dolog, hogy hülye kérdésekre egyébként is csak hülye válasz van, és lehet hogy e logika mentén haladva mégiscsak belibbenek egy szavazófülkébe, hogy ott nagy magányomban pöcsöket rajzoljak a szavazólapokra.

A nagylány eljutott arra szintre (hát ugye már négy és fél éves), hogy megkérdezze, hogy hogyan is jön ki a kisbaba az anyja hasából. A gyereknek nem hazudunk, és az egyenes út lenne egyben a legrövidebb is. Lehetne. Ha nem lenne egyfajta külön képességük a gyermekeimnek, hogy a megszerzett információ birtokában bármikor kényelmetlen helyzetbe hozzák a szüleiket. A kisebbik is hetekig szórakoztatta a buszon az utazóközönséget azzal, hogy ő hogyan táplálkozott csecsemőkorában az édesanyja emlőiből.

Erős jogalapja lehet azon gondolatmenetnek, hogy a másik embert a kedvencein keresztül jobban megismerhetjük. Persze csak akkor, ha nem hirtelen felindultságból, divatból vagy szeszélyből állítja össze a delikvens a listáit. De ezen listák is csak az adott időintervallumra vonatkoznak és mellőzik a fejlődéstörténetet ami pedig a személyiség fontos összetevője. Ettől függetlenül és ezzel együtt rendre sorjáznak a különböző személyes listák könyvekről, filmekről, lemezekről, és kétségkívül segítik rohanó világunkban a kommunikációt és a közösségépítést. Főleg ez utóbbit, mert a közös élmény, még ha egymástól izoláltan is jött létre, az egyik legerősebb kohéziós erő.
De az én alább található listáim mindezek ellenére, önös célként, azért jöttek most létre hogy rögzítsék a jelen állapotot, amihez majd vissza-visszatérhetek és igazodhatok az idő múlásával.

Top 5 könyv:
S. Lem - Kiberiáda
J. L. Borges - Halhatatlanság
J. Kerouac - Úton
D. Adams - Galaxis útikalauz stopposoknak
G. Orwell - 1984

Top 5 lemez:
Clash - London Calling
Jesus And Mary Chain - Automatic
Leningrad - Pulya
Kontroll Csoport - Nap-Nap Fesztivál koncert (1991)
Kretens - Ez még itt nem Amerika

Top 5 film:
Sin City
Leon a profi
Transpotting
Megáll az idő
Szelíd motorosok

Most látom kedvenc hírportálomon, hogy a hétvégi vihart, mintegy a világtrendhez alkalmazkodva, női névvel látták el. S minő véletlen: a keresztségben ugyanazt a nevet kapta, mint az én elsőszülött tündérhercegnőm.
És tapasztalatból mondom, hogy telitalálat volt a választás!

Minden jogállamnak az az egyik fundamentuma, hogy társadalmát bűnözők alkotják, akik csak azért folytatnak jogkövető magatartást mert félnek a retorziótól és mert állandóan ellenőrzésnek vannak kitéve. Ezt elfogadom. Kis duzzogással körítve, de elfogadom. A pályaudvarokon felállított ellenőrző kapukat viszont nem. Pénzt, időt, emberanyagot nem sajnálva napi rendszerességgel fognak zargatni engem és utastársaimat, csak azért mert a kalauzok nem képesek rendesen végezni a munkájukat, illetve mert a bliccelőkkel lepaktálva lopnak?
Persze, tudom. Mindezt az én érdekemben. Ahogy a térfigyelő kamerákat is...