szuperapu

Nem mondhatnám felhőtlennek a kedélyállapotomat, de van aki még nálam is szarabbul érezte magát.  A Ferenc körúti metróállomáson ottjártamkor például épp egy önként távozót csomagoltak fekete zsákba. Legyen neki könnyű a föld, ha már az életét nehéznek érezte.
Persze nekem ettől nem lesz jobb kedvem, sőt a az ily módon bővülő viszonyrendszer még jobban lelomboz. És ilyenkor mindenen felhúzom magam.

A Keresztapa zenéjét játszó összes utcazenész összes kutyáját össze fogom rugdosni!!! Tessenek már kivenni a szegényes repertoárból ezt a tételt!
Köszönöm.

Időnként előtörnek a mélyből gyermekkori tévedéseim, félreértéseim és ettől hihetetlenül jól tudom érezni magam.
Ma is láttam egy táblát "Vigyázz a tetőn dolgoznak" felirattal, amit gyermekként nem tudtam mire vélni. Mert mire kellene nekem vigyáznom?!  Vigyázzon aki fent van, hogy le ne essen!

Nem tudom, hogy a zöld szín tette-e, amivel dolgoztam, vagy valami más felsőbb erő, de tegnap közelebb kerültem a természethez. A kutyánk előgurított valahonnan egy sündisznót, én pedig a chipsen voltam hajlandó osztozkodni egy egérrel. A sündisznó is az egér is túlélte a találkozást, nekünk sem okoztak túl nagy kellemetlenséget (mondjuk a kis szürke rágcsáló megoldhatta volna a táplálkozást a zacskón kívül is), ebből is látszik, hogy nem vagyok igazi városlakó, gond nélkül visszatérhetek oda, ahova.

Két film is fut az 56-os úszóválogatottról. Az egyiknek csak a plakátja rossz, a másikban Dobó Kata játszik. De az utóbbinak még nincs plakátja. Az előbbi meg egy doku szerűség, amit lehet hogy meg kellene nézni.
Szóval ez egy helyesbítés, illetőleg egy kiigazítás, de a lényeg a lényeg...

A munkálatoknak új lendületet adott, hogy kezünkbe vettük az irányítást, és az ecsetet. A festést egy gödöllői szaki befejezi, a gipszkarton javításával egyetemben. Én pedig lemázolom a lépcső fémszerkezetét.
Végül is festő volnék, vagy mi.

Ma zár a kiállítás, jön az enyészet és csak reménykedhetek hogy nem győz a mindent megszépítő emlékezet felett. Mert a tavalyi citylightommal ellentétben az óriásplakátot nem tudom hazavinni.
Nem mintha azt a lehetőséget kihasználva azt hazavittem volna.

Az hogy az évtized vihara és annak szerencsétlen időzítése politikai csatározások tárgya lett már egyáltalán nem meglepő Magyarországon. Az hogy a magyar média az amatőr felvételekért kuncsorog szintén csak egy tünet.
De az fölöttébb idegesíti a mélyen bennem lakozó földrajzost, hogy tornádónak titulálják a bajt okozó orkánt. A végén megérjük, hogy a Hortobágy meg préri lesz. Vagy pampa.

Először is földig szeretnék hajolni a honi kajak-kenu sport nagysága előtt, de persze nem megy. Egyrészt mert sportpályafutásom alatt ellinkeskedtem a nyújtógyakorlatokat, másrészt lusta vagyok.
De maradva székben is maradok fanatikus és igazolt drukker, így örömmel vegyes kíváncsisággal kaptam fel a fejem a jó múltkor, hogy kedvenc sportsztorimat, a 56-os olimpia pólócsapatának történetét végre filmre viszik. Persze ugyanazzal a lendülettel el is kenődtem. Mert hogy az Igazi Aranycsapat meséje amerikai lávsztorivá silányult, aminek minőségét jól jellemzi a film plakátja. A napokban kikerült nyomdaipari termék olyan tré, hogy alulmúlja a Karthago koncertplakátját is, pedig az még az idő próbáját kiállva, a 80-as évek vizuális viszonyrendszerében is ronda lenne.

Úgy néz ki, hogy az elhúzódó felújítás miatt tovább fogunk szép fővárosunkban dekkolni mint terveztük. Persze éltünk itt egy ideig, és volt, hogy élveztük is. Ezeket az emlékeket próbálom nap mint nap felidézni, hogy elviselhetőbb legyen az ittlét.
Például az nagyon jó volt, hogy a Nyugati térnél éjjel nappal, napi 24 órában lehetett kaktuszt és napszemüveget venni. Ez az érzés főként akkor magával ragadó, ha hajnal kettőkor a városlakó ellenállhatatlan szükségét érezi egy napszemüvegnek...