szuperapu

A hajnali csípős ködök már megint meghozta az egerek népének bátorságát, és ez az érzés olyan szinte eluralta kicsi elméjüket, hogy már megint úgy gondolták, társbérletté teszik a mi vérrel és verejtékkel felépített családi lakunkat. Hát idén is a szokott intenzitású ellenállásba ütköztek. Sőt! Cila előretolt helyőrségként a ház körül és a melléképületekben tesz rendet, valamint a nehezen hozzáférhető helyeken rajtaütésszerű erődemonstrációkat foganatosít. Én pedig vadonatúj csapdákkal tizedelem a rágcsálókat. Hihetetlenül hatékony páros vagyunk.
És nem ejtünk foglyokat.

Persze ha december akkor, és ajándékozás, szeretet és béke. De nálunk ilyenkor rendszerint háború van, a hőmérséklet drasztikus csökkentével kiújulnak a harcok. Köztünk és a házunkban menedéket kereső rágcsálók között. Egy hétvége alatt négy szürke bundás kis kártevőt sikerült likvidálnom, és remélem ezzel sikerült nyilvánvalóvá tennem előttük stratégiai és fizikai előnyömet.
Persze ahogy őket ismerem, nem adják fel, és ez a számbeli fölényük ismeretében nem is csoda...

Az előbb ugrott ki egy egér a nyomtatóból! És beköltözött a rattan kanapéba...
A harc tehát újra fellángolt, elő kel vennem az egérfogókat.
És ígérem, nem ejtek foglyokat!

Tegnap sikerült még egy egeret hidegre tennem.
De ezt az akciót már titokban tartottam, mert a legutóbb a nagylány olyan műsort rögtönzött a döglött egeret simogatva, hogy még az én horror filmeken szocializálódott lelkem is megremegett és majdhogynem sírásra görbült a szám. Főleg annál a résznél amikor is a kisasszony az erdőben kicsinyét sírva kereső egérmamát vizionált elénk.
De akkor is, könyörgöm, háború van!

Az a jó falun, hogy nem város. Közel a természet, s bár a panelban is vannak csótányok meg egyebek, azért a minőség az más. Tegnap este például egy csapat fátyolka gondolta úgy az esős éjszakában, hogy a szépen világoló tetőterünkben tartják meg aktuális nagygyűlésüket. Voltak vagy harmincan-negyvenen, de semmi galibát nem okoztak. Tisztes távolban egymástól a falakon pihentek.
A békés estét viszont randalírozó egerek zavarták meg. Megpróbáltuk kiszorítani őket, még tettlegességet is alkalmaztam, de nem sikerült. Alighanem a hiányos felszerelésünket lehet okolni.
Ma veszek néhány csapdát.

Nem tudom, hogy a zöld szín tette-e, amivel dolgoztam, vagy valami más felsőbb erő, de tegnap közelebb kerültem a természethez. A kutyánk előgurított valahonnan egy sündisznót, én pedig a chipsen voltam hajlandó osztozkodni egy egérrel. A sündisznó is az egér is túlélte a találkozást, nekünk sem okoztak túl nagy kellemetlenséget (mondjuk a kis szürke rágcsáló megoldhatta volna a táplálkozást a zacskón kívül is), ebből is látszik, hogy nem vagyok igazi városlakó, gond nélkül visszatérhetek oda, ahova.