szuperapu

Az izlandi Eyjafjallajokull gleccser alatt lévő vulkán működése kapcsán eszembe jutott, hogy van jó pár szó amit nem vagyok hajlandó kiejteni a számon. Mert szerintem helytelen a használatuk. És ezekhez nem csak hogy rigorózusan ragaszkodom, de nem átallom kijavítani a beszélgetőpartnereimet sem. Egyrészt ugye nem vulkáni hamu, hanem por vagy törmelék, nem narancssárga és piros, hanem narancs(színű) és vörös, és a méh nem csíp, hanem szúr. Csak hogy néhányat említsek…

Egy rövid ideig az hittem, hogy én nyertem meg a hellodesign.hu falmatrica pályázatának közönségszavazását, minekutána rengeteg erre utaló jelet tapasztaltam a Facebook-on. Aztán kiderült, hogy a dolog csak most kezdődik a hg.hu keretein belül. Írhatnám, hogy szavazzon rám mindenki aki él és mozog az ismerőseim közül de ez tudom hogy megintcsak pusztába kiáltott szó lenne, úgyhogy csak csendben bízom benne, hogy újfent sikerül az ismerőseim szavazata nélkül is szép eredményt elérnie a munkáimnak.

Tegnap voltam a Magyar Televízióban. (Nem ez volt az első televíziós szereplésem, de az első, hogy be kellett mennem egy stúdióba.) Érdekes volt a miliő, vagy atmoszféra, vagy mi, de nem ez volt, ami úgymond szemet szúrt. Hanem hogy az oda és visszaútnál is többször taxit akartak nekem hívatni, hamár nem saját kocsival oldottam meg a közlekedést, és fölöttébb csodálkoztak, hogy én a tömegközlekedést választom.
Ahelyett hogy az adófizetők pénzén szennyezném a levegőt!

Imádom a nyilvános megmérettetéseket, gyerekkorom óta szeretek versenyezni, és főleg nyerni. Mostanság már veszíteni is megtanultam, amihez lehet, hogy hozzásegített a szép magyar hagyomány, hogy a győztesnek kollektíven esik neki mindenki, hogy az sokkal kényelmetlenebbül érezze magát, mint az általa legyűrtek. A hellodesign.hu falmatrica pályázatán mindkét pályamunkám bekerült mind a közönség, mind a zsűri által kiválasztott 12 legjobb terv közé, amit persze eredményezhetett az is, hogy a rengeteg ismerősöm rengeteg szavazatot adott le rám, és a rangos zsűri mind rossz ízlésű kutyaütő. Vagy esetleg a világméretű cionista összeesküvés egy újabb fejezetéhez érkezett. Vagy az is lehet, hogy jókat rajzoltam…

Ma van a 24. évfordulója a csernobili katasztrófának. 1986-ban persze az eseményt nem tudtuk a napján megünnepelni, a rendszer egyik sajátossága ugyanis a tények elkendőzése volt. Főleg ha az rossz színben tüntette fel, a szép új világ vívmányait és/vagy a nagy testvért. Sok emlék nem kötődik így ehhez a naphoz, és a következményeiről is csak annyit tudok, mint aki azóta született. Egyre emlékszem csak, hogy abban az évben az akácfák már augusztusra lehullajtották a leveleiket.

Kis hazánk, illetve a szavazati joggal rendelkezők egy tetemes része, úgy döntött, hogy majdhogynem korlátlan hatalmat ad egyetlen pártnak. Az hogy milyen gondolatsor mentén, vagy miért, az lényegtelen. A társadalom persze, mint tudjuk, az egyéntől független és az afölött lebegő arctalan szürke massza, de ettől rosszabb döntést már nem is hozhatott volna. Mert az ember az olyan, hogy a hatalommal pártállástól függetlenül visszaél. Az, hogy milyen mértékben, az csak valami belső féktől függ, de nagy általánosságban elmondható hogy minél nagyobb a hatalom annál nagyobb a kísértés. Ne legyen igazam…, de addig is azt üzenném a szürkeségnek: Köszönjük, hogy részt vett az utolsó szabad választásokon. Viszlát, és kösz a halakat!

A hétvégén Családi Nap volt az iskolában, és mivel kis családunkban immáron van egy leendő elsős, ezért éltünk a meghívással és a lehetőséggel hogy kicsit jobban és személyesen is megismerkedjünk a tanintézménnyel. Nem vagyok teljesen naiv, tudom, hogy egy ilyen délutáni kötetlen megmozdulásokon minden és mindenki a napos oldalát mutatja, de ezt a tételt levonva is pozitív egyenleggel zártuk a kontaktust. Az épület teljesen új és nagyon jól felszerelt, hatalmas a tornaterem és még külön színházterem is van. A tanerők kedvesek és közvetlenek, a műsorban fellépő gyerekek pedig nagyon ügyesek voltak. Közel tíz kézműves foglalkozásba kóstolhattak bele a lányok, lehetett pingpongozni és tollasozni, volt ingyen szendvics és ajándékcsomag. Szóval nagy élmény volt, de feketelevesként a hálátlan feladat most az, hogy nagylánynak elmagyarázzuk: az iskola az igazából nem ilyen…