szuperapu

Szimpátiaszavazás. Mondta Sickboy.
És mélységesen egyetértek vele. Meg persze marketingfogás, és rongyrázás, de azért senki sem hagyja figyelmen kívül. Merthogy az Oscar díj átadás a film legnagyobb ünnepe, ezért van a mostani adminfelület, kicsit tőlem, de főleg a freeblogtól.
Remélem nem kavar akkora indulatokat, mint az előző...

A főállású munkahelyemen újra kifelé állítottam a szekerem rúdját. Mert persze van egy csomó hely ahol nagy haszonnal süthetem el a kreatív energiáimat, de jó lenne ha nem kellene napi rendszerességgel, munka címén megaláznom magamat. És akkor is tudnék még adminfelületeket színezni, meg a blogsablonokhoz mindenfélét rajzolgatni. De mégis.
Persze kérdés, hogy van-e aki lát bennem fantáziát, és ha igen, akkor tudja-e biztosítani a lehetőséget, meg persze a feltételeket? De azért annyi önbizalmam azért van, hogy keresgéljek...

Néha muszáj elgondolkodni az isteni gondviselés létezését illetőleg. Vagy nevezzük bárminek...
Ma például hazafelé vezetve egy olyan kanyarban ahol egyébként 80-nal motorfékkel szoktam haladni, ma a kanyar előtt 50-60-ra fékezve a lehető legkisebb ívben dőltem be. Ha nem ezt teszem a kanyar túlvégén felbukkanó, szabálytalanul előző gépkocsival frontálisan ütközök. És még így is épp hogy megúsztuk.
És még most sem értem, hogy miért változtattam a napi rutinon.

Az ellenzék nagyvezére szerint a kormány esténként a parlament alagsorában nyomtatja zsákszámra a pénzt, és csak azért nem fizeti ki a nép helyett a vizitdíjat, mert szemét.
Hős miniszterelnökünk szerint elkezdtek dolgozni a befizetett 300 forintok, kezdenek szárba szökkenni a pénztermőfák. Úgyhogy nyugodtan hátradőlhetünk, más dolgunk sincs, csak időnként összelapátolni a termést.
Na, ha csak az egyik igaz, már akkor mesés hely kicsiny országunk.
Szerintem szavazzunk melyik legyen!

A végén öreg mosodás leszek..., Ede bácsi...
Mert kell egy csapat! Mert megint játék van a freeblogon, és szükségem lenne három budapesti csapattársra. Hogy mi lesz a játék azt még nem tudni, de a játék lényege mindig ugyanaz...

Nem tudom, ki hogyan élte meg, de nekem gyermekkoromban olyan misztikus dolog volt, hogy a szüleim mivel foglalatoskodnak, amikor elmennek a dolgozóba. Ezt csak fokozta az amikor bementem az apámhoz a laborba, vagy az amikor az anyám munkájáról tisztelettel vegyes félelemmel hallottam másokat beszélni. Persze nekik a napi robot teljességgel érdektelen volt, de legalábbis nem tartották érdemesnek arra hogy mindenre kiterjedő tájékoztatást adjanak róla a porontyaiknak.
Közben felnőttem, és már nekem is vannak gyerekeim, és én sem sokat beszélgettem velük arról, hogy hogyan is néz ki amikor a kenyérkereséssel foglalkozom.
Persze közben kialakult a nagylányban egy kép a témában. És ezzel tegnap szembesültem. Történt ugyanis, hogy az egyik csoporttársára terelődött a szó, illetve annak az apjára, aki rendőr meg vadász (mellékesen a gyermekben súlyos ellenérzéseket váltott ki e két foglalkozás) és ennek kapcsán rákérdeztem, hogy szerinte nekem mi a foglalkozásom? Kategorikus és kész választ kaptam:
Festőművész és számítógépes ember.
Mindezt, saját elmondása szerint, abból szűrte le hogy képeket és teheneket festek, és sokat ülök a számítógép előtt.
A festőművész szót meg biztos az óvodában hallotta.