szuperapu

Amikor szülővé lettünk, sok mindenről le kellett mondanunk. Többek között a túrázásról is. Arról, hogy járjuk a hegyeket, főleg a Bükköt, keresztül-kasul. De ugye ezt kisgyerekkel nem lehet, nélkülük, meg nem érdemes. A kis falunk határában tett erdei séták csak a bemelegítést, illetve az állapot felmérést szolgálták, de ma végre megejtettük az első családi túrát. Lillafüredig kisvasúttal mentünk, onnan a piros négyzet turistaúton Szeleta barlang - Büdös Pest - Kecske-lyuk - Király forrás - Hermann Ottó Emlékpark útvonalon egy kellemes kis sétát vágtunk le, mintegy három óra alatt, két kajaszünettel. A kiscsajok jól bírták, mi több, élvezték, pedig helyenként még egy felnőtt számára is embert próbáló volt, és nem azért mert zanzásítva előadtam nekik a területről írt spec. kol. dolgozatomat...

Megbírságoltak a BKV ellenőrök egy kar nélküli embert!
Nem tudta igazolni, hogy súlyosan rokkant (nincs karja) ezzel azt sem hogy jogosan utazik jegy nélkül, tehát az ellenőrök szakszerűen jártak el.
Ahogy egykor sorozáson azzal a sráccal, aki gyermekkorában gyermekparalízisen esett át és ezért a jobb lába több mint tíz centivel rövidebb volt a másiknál, és arányaiban is jócskán elmaradt attól. Viszont a sorozásra nem hozta el azt a hivatalos okmányt ami ezt a szemmel látható tényt alátámasztotta volna. Be is sorozták "A" minősítéssel.
De legalább elviccelődött azon, hogy az anyukája, hogy fog örülni annak, hogy mégiscsak egészséges az ő kicsi fia!

5 éves a Freeblog!
Öt évvel ezelőtt…
Nekem is akkoriban született meg a fejemben a blogolás gondolata. Illetve pár hónappal később az elsőszülöttem érkezésekor, nem sokkal azután, hogy szuperapu lettem. Az ingyenes tárhelyre feltolt amatőr html-be pötyögés, az interaktivitás és a látogatottság teljes hiánya mellett pár hét alatt kimúlt. Aztán a divathullám hátán újra (idestova lassan három éve) felszínre került, 2006 februárja óta pedig már itt olvashatóak a semmitmondó történeteim. Most például az, hogy egy skinbe ágyazott tortával szeretném köszönteni a blogszolgáltatóm stábját, valamint a többi naplóírót és persze a naplóolvasókat. Az egész közösséget.
Sok boldog születésnapot!

Ritkán szoktam nyerni, ha számokról és szerencséről van szó. Most viszont sikerült. A mágikus és mindenható 42 segítségével a VegaFood tippelős játékában ízlelhettem meg a győzelem édes ízét. Merthogy a nyeremény csupa édesség volt. És micsoda édességek! Ha visszanyúlok keresztény neveltetésemhez, akkor azt kell mondanom, hogy ez annyira finom volt, hogy csakis az ördög műve lehetett...
És ha nem lenne olyan drága még talán rá is szoknék...

Idén nekivadultak az orgonabokrok. Hihetetlen mennyiségű virágban pompáznak. Nem tudom, mi lehet az oka, és persze az is meglehet, hogy valami negatív környezeti hatás miatt van ez a gyönyörű túlburjánzás. De én úgy vagyok vele, hogy élvezzük! És élvezzük ki majd a világvégét is, mondjuk egy vendéglőben ülve…

Na, a kis óvodás nem várt sokáig, már a második nap konfliktusba keveredett a pedagógusokkal, aminek a vége sűrű anyázás lett. (Sírva követelte az anyját a gyermek.) A kiváltó ok pedig az volt, hogy nem volt második fogás a tízórainál.
Nem is tudom miért fizetek annyit havonta, ha nem kap tisztességes ellátást az ivadékom?!?

Közzé tették az idei Webby-Díjasok névsorát.
Kicsit elcsodálkoztam egy-néhány kategória nyertesén. Az tudvalevő, hogy a minimalizmus évek óta trend, az idiotizmus is feljövőben, a blogok térnyeréséről meg már a nagyapám is tud. Mégis, ennek ismeretében is, minimum furának nevezhető eredmények születtek számomra, és ezek közül is a legkirívóbb a Personal Website kategória közönségdíjasa. Ami egy blog. Ami szerintem nem website, főleg, hogy egy nagy blogszolgáltatónál vezeti a gazdája.
És ha már blog,  akkor a több díjat is bezsebelő PostSecret-et is meg kell említenem, amit sehogyan sem tudok értelmezi. Magát a produktumot sem, nemhogy a díjait...
Mindegy. Lehet, hogy konzervatívabb vagyok a kelleténél...

Nagy nap a mai a kisebbik tündérhercegnőm életében. Óvodás lett!
Ideig-óráig persze volt már máskor is az óvodában, de ez más. Most már van saját öltözőszekrénye, ágyneműje fogmosó-pohara, benti cipője, és nem utolsó sorban jele. Ami nagyon fontos momentum az életben, mindenki emlékszik az óvodai jelére, ami ráadásul, a nejem szerint legtöbbször illik is a tulajdonosára.
A kicsi a katicabogarat kapta...
(Én annak idején napocska voltam.)

Visszatértem a Threadless.com-ra. Nem bírok belenyugodni, hogy nincs olyan pólótervem amit gyártásra alkalmasnak találna az online közösség. Próbálkozom. Persze lehet, hogy közösséget kellene építeni a pólóim köré. Olyanokból, akik regisztrálnak, és egerük nyomkodásával rendszeresen kifejezésre adják, hogy bizony akár hordanának is egy ilyen pólót. Mondjuk egy olyat, amin Ana blogjának designja virít.
Szóval, ha valaki például Ana rajongó, (vagy épp Ana) és ezt pólón is viselné, akkor lehet építeni egy kis szigetet a nagy pólógyár kebelén…